Keita is a Juventus kiszemeltje

A 'Tuttosport' szerint a Juventus azt tervezi, hogy leigazolja a Sevilla középpályását, Seydou Keitát. Az biztos, hogy a Bianconerinek jelentősen erősítenie kell majd keretét, ezen belül is a középpályát. Az európai sajtó pedig napok óta arról cikkez, hogy Seydou Keita, Sissoko honfitársa az egyik kiszemelt.

Seydou Keita

A 28 éves mali középpályás tavaly nyáron érkezett a Lens csapatától Andalúziába. Szerződése szerint 14 millió euró körüli összegért távozhatna, és a Juventus ajánlatot készül érte tenni.

Keita a középpálya bal szélén is bevethető, így talán megfelelő alternatívája lehetne a lassan kiöregedő Pavel Nedvednek. Az is elképzelhető, hogy a Bianconeri Tiago bevonásával próbálja majd a mali középpályás árát csökkenteni.

A torinóiakon kívül több csapat is érdeklődik Keita iránt, és a francia 'L'Equipe' úgy tudja, hogy a Real Madrid és a Liverpool is megtette már ajánlatát.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr784641971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RICh 2008.04.12. 13:58:14

Szerintem kacsa....de Keita jó játékos....!

mmartin91 2008.04.12. 14:08:34

Sztem is Keita jó játékos.Csak az a baj h szinte ugyanazt jácca mint Sissoko.Tehát nem igazán van rá szükség mert nekünk egy kicsit támadóbb felfogású középpályás kéne középre.Egyébként is,sztem maradni fog Sevillában,simán megfelel a képességeinek,jó helye van ott.

Vittorio24 2008.04.13. 10:52:40

Na ez az emberszabású aki teljesen felesleges lenne,Secco-t személyesen rugnám fejbe ha ezt idehozná!

Juvetto 2008.04.13. 17:49:31

Kacsa!!!! Remélem! :) Bőven "találunk" nála, számunkra hasznosabb játékost, főleg ennyiért!! FORZA JUVE!!!

vizi8 2008.04.14. 15:21:33

Az ő posztján jelenleg 3 játékosunk van.Sissoko-Tiago-Zanetti ezeknél nem jobb talán Zanetti szintjét üti meg, ennyiért pedig padra hát nem tudum. Bár jó játékosból sosem elég, mert ha lesérül valaki és piroslap akkor gond van.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása