A Juventus volt általános igazgatója Luciano Moggi állítja, hogy tudja ki lesz a csapat edzője a következő idényben és az az ember nem Ranieri.
„Nem hiszem, hogy Ranieri fog jövőre ülni a Juve kispadján, függetlenül attól hol végeznek a táblázaton. Legyőzője Marcello Lippi lesz, de a menedzsment, nem tudja majd azt megcsinálni vele, amit Ranierivel megcsináltak, hogy út közben változtatnak dolgokat, mert akkor minden széthullhat.”
Moggi úgy hiszi a Juve menedzsmentje, azt kérte Ranieritől még a szezon kezdetén, hogy UEFA kupát érő helyet érjen el, majd később a célkitűzést BL szereplést érő helyre módosították.
„A jelenlegi menedzsment híján van tapasztalatnak. Blanc és Cobolli Gigli mindketten tudták mi volt a kezdeti cél, de amikor az eredmények jobbak voltak, mint várták nem voltak boldogok, izgatottá váltak és úgy néztek ki, mint akik nem tudják, hogy mit csinálnak.”
„Ezt követően közölték, hogy a harmadik hely a minimum cél, amit el kell érni és a BL indulást nem szabad elbukni. Ez a feszített légkör, ami teljesen felesleges volt, azt okozta, hogy a csapat egy pontot szerzett három mérkőzésen.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.