Vasárnap újra eljön Pavel Nedved ideje. Kétmeccses eltiltása lejárt, így a cseh játékos a Napoli ellen már pályára léphet, és segítheti csapatát az idény utolsó részében.
Mielőtt azonban visszatért volna a játékhoz, Pavel szakított időt egy kis jótékonykodásra. Két éve ugyanis a cseh játékos a Fondazione Crescere Insieme al Sant'Anna (magyarul talán Együtt a Sant'Anna Kórházért Alapítvány) szóvivője, és a ma délutáni rendezvényen ő is ott volt Guido Gobino mellett, aki Torinó egyik legismertebb csokoládé gyártója: egy különleges csokoládé bemutatója volt ez, mely természetesen fekete-fehér, és a Juventus következő hazai mérkőzésein árulják majd a Stadio olimpicóban.
"Mindannyian keményen dolgoztunk ezen, és a dolgok jól mennek jelenleg. Örülünk, összejöttek azok az eredmények, amiket vártunk. Éppen ezért köszönetet szeretnék mondani mindazoknak, akik segítségünkre voltak."
Miután a Sant'Anna gyermekei iránt való elkötelezettségéről beszélt, Nedved áttért a futball iránti elkötelezettségére is, hiszen most telt le két mérkőzésre szóló eltiltása.
"Örülök, hogy visszatérhetek, hiányzott a futball. Megfizettem a hibámért. Miután most már másodszorra állítottak ki a hosszabbításban, nagyon remélem, hogy 90 perc után befejeződnek a következő mérkőzéseink... A Napoli elleni mérkőzés? Több játékos is hiányzik majd, a minénkből és az övékből is, de remélem, hogy jó mérkőzést játszunk majd."
Tizenegy mérkőzés van hátra az idényből. Tizenegy találkozó, melyeken Pavel elszántsága nagyon fontos lesz majd.
"Két éve azért játszom, hogy visszakerüljünk a Bajnokok Ligájába. Nem szeretek erről sokat beszélni. Inkább a pályán akarok bizonyítani, és gólokat szerezni. Ez nagyon fontos a Juventus számára. Jelenleg még semmit sem értünk el, sokat kell még dolgoznunk, és keményen koncentrálnunk a hátralévő mérkőzéseinken."
Buffon alig két napja jelentette be, hogy meghosszabbítja szerződését, ám Nedved még nem döntött jövőjéről:
"Irigylem Gigit, neki még öt éve van, hogy megnyerje a Bajnokok Ligáját; remélem, sikerül neki. A jövő év? Jelenleg az az egyetlen célom, hogy a Juventust visszasegítsem az európai porondra, másra nem tudok gondolni."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.