9 hónappal azután, hogy Gigi Buffon meghosszabbította szerződését, a játékos és a klub úgy döntött, még egy évvel megtoldja a kontraktus időtartamát. Buffon, Jean-Claude Blanc, és Alessio Secco ma délután találkozott, és aláírták az új szerződést, mely 2013. június 30-án jár le.
"A mai napon megvalósult az a lehetőség, hogy továbbra is sikeresen dolgozzunk együtt Buffonnal, azzal a játékossal, aki velünk együtt osztozik a Juventus értékeiben, és kitűzött céljaiban. A megállapodás biztosítja, hogy továbbra is folytassuk azt az utat, melyen elindultunk, és amely annyi örömet adott nekünk és a szurkolóknak. Lehetőségünk nyílik arra is, hogy új színt és erőt vigyünk a terveinkbe." - mondta Jean-Claude Blanc.
A szerződést a felek a jelenleg engedélyezett leghosszabb időtartamig hosszabbították meg.
"Ezzel az új szerződéssel nyomatékosítjuk bizalmunkat a játékos felé, aki döntő fontosságú a klub jelene és jövője szempontjából is. Mindig is bíztunk Gianluigi játékosi képességeiben, de emberi értékeiben, személyes varázsában, a klub iránti elkötelezettségében is, és ezzel az új szerződéssel ezt szeretnénk megerősíteni." - folytatta Blanc.
A találkozó után Buffon elmondta, mennyire büszke, hogy még egy évvel tovább viselheti a Juventus mezét.
"A mai nap újabb lépés azon az úton, melyet 2007. nyarán kezdtem el. 35 éves koromig biztosan a Juventus játékosa leszek: rengeteg időnk van még győzni, és elérni azokat a célokat, melyekre mindenki vár. Köszönöm a klubnak és a szurkolóknak azt a bizalmat és szeretetet, melyet irányomban mutatnak."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.