A védők nyilatkozata

Azon a mérkőzésen, ahol Del Piero, Iaquinta, Trezeguet, Camoranesi és Nedved is egy időben pályán volt, a védőkről is szót kell ejteni, hiszen kiváló teljesítményt nyújtottak. Egyrészt Totti semmit sem tudott nyújtani mellettük, de ami még fontosabb, sikerült semlegesíteni a bajnokság egyik leginkább támadó felfogású csapatát. A Roma nem tudott gólt lőni Torinóban, de még lehetőségük is alig volt.

Az érdem az egész csapaté, de a védők különlegesen jól játszottak. A mérkőzés után Chiellini, Molinaro és Legrottaglie a 'Juventus Channelnek' nyilatkozott (Zebina miért nem??).

Legrottaglie, Buffon és Molinaro

Chiellini: "Sok támadóval léptünk pályára, ám ennek ellenére kiegyensúlyozott maradt a csapat. A csatárok is segítettek nekünk, nem igazán kockáztattunk. Nagyon fontos győzelmet arattunk. Hogy Totti nem igazán villogott ma, az nekünk is köszönhető. A Milan kilenc ponttal van lemaradva mögöttünk? Mi előre nézünk, és a Roma már csak egy ponttal vezet előttünk."

Molinaro: "Az egyik legjobb mérkőzésünk volt. A védelem szempontjából mindenesetre tökéletes. Egyetlen egyszer - egy szögletnél - kockáztattunk csak. A lehető legjobban készültünk fel erre a mérkőzésre, agreszívek voltunk, és minden területet lezártunk előlük. A saját teljesítményem? A héten kicsit többet pihentem, így a mérkőzésre sokkal aktívabbnak éreztem magam. Mindig azon dolgozom, hogy jobb legyek, főleg ami a védekezésemet illeti."

Legrottaglie: "Nagyon elégedett vagyok ezzel a győzelemmel. A kapufa? Az öngólt kockáztattam, de nagyszerű mentés volt, mert ha nem ezt teszem, nagy valószínűséggel gól lesz belőle. Gratulálok mindenkinek, most is bebizonyítottuk, hogy kemény csapat vagyunk, és most már minden eddiginél biztosabbak vagyunk abban, hogy bárkit képesek vagyunk legyőzni. Ez a mostani bajnokság egyszerűen hihetetlen. A három támadó? Jól tudják tartani a labdát, így a védők egy kis levegőhöz jutnak. Megéri így pályára lépni, már csak azért is, mert ez a formáció igen szórakoztató a szurkolóknak. Végeredményben azokért is játszunk, akik kijöttek minket megnézni."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr824641630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

asvééd 2008.02.18. 20:01:26

Na heló mindenki!!!Lassus remélem már jól vagy?! Örülök Legro magabiztosságának de én a kapufánál kisebb strokot kaptam,de mindegy:))! Molinaro tényleg jól játszott ám,meg kell hagyni. A 3 csatáros felállás engem is meglepett hát még Spalettit:))))!!! A megérzésemhez még annyit hogy most azt érzem,de erőssen hogy a Samp a hétvégén pontot-pontokat szerez:)))))))))))))))))))

RICh 2008.02.18. 21:27:04

Én meg azt érzem hogy nagyon fontos lenne ha most gyöznénk a Reggina ellen mivel:hétvégén Roma-Fiorentina és ha most gyözünk akkor csak jól jöhetünk ki:vagy 2 ponttal megelözzük a Romát,vagy 1 el,de akkor +2pont a Fiorentinával szemben vagy +3pont(azaz 9 pontal)megyünk Fiorentina elött!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása