Pagliuca jön Buffon pótlására?

A 'Corriere dello Sport' információi szerint a Juventus annak lehetőségét fontolgatja, hogy egy váratlan húzással a 41 éves (!) Gianluca Pagliucát igazolják le rövidtávú megoldásként a sérült Gianluigi Buffon helyére.

Buffon jelenleg aggasztó hátproblémáktól szenved, és a pletykák szerint operációra lesz szükség, hogy helyrehozzák.

Ez azt jelentheti, hogy a 30 éves játékosnak szembe kell néznie azzal, hogy meghosszabbodik az az idő, amit a pályán kívül kell eltöltenie, és ez a feltételezés azt is jelentheti, hogy veszélybe kerül a 2008-as EB-n való részvétele is.


Buffon tartalékaként jelenleg Emanuele Belardi és Jess Vanstrattan áll a Juventus rendelkezésére, és az elmúlt két mérkőzésen - az Inter és a Livorno ellen - már Belardi védte a Bianconeri hálóját.

A tranzakció persze csak akkor valósulhat meg, ha megerősítést nyer, hogy Buffonnak tényleg operációra lesz szüksége, és hosszabb ideig nem lehet rá számítani.

Az átigazolási időszak vége közeledtével (holnap lesz vége) nagyon kevés idő maradt egyeztetésre, ezért a Juve olyan játékosokat keres, akik leigazolhatók az átigazolási időszak után is. Ezek egyike a 41 éves Gianluca Pagliuca, akinek nincs szerződése, mióta az előző idény végén elhagyta az Ascolit.

Pagliuca kétségtelenül a világ egyik legjobb kapusa volt a maga idejében: 1991-ben Scudettót nyert a Sampdoriával, védett az Internél és a Bolognánál is. 39 alkalommal volt az olasz válogatott elsőszámú kapusa, három világbajnokságon vett részt.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr94641567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PaLLaDiNhO 2008.01.30. 15:17:58

41?? :O ez sztem biztos kacsa a legjobb lenne kölcsöbe adni van strattant és visszajöhetne mirante mert sztem ő jobb mint belardi és kész a kapuskérdés... nem kell itt tökölni 41évesekkel ma forza bianconeri!

Lassus · http://juventuz.freeblog.hu 2008.01.30. 15:38:24

Persze, hogy kacsa... yuuzer: szép kis körmondatot írtál a harmadik bekezdésben :)

Ismeretlen_74763 2008.01.30. 15:59:32

elnézést kicsit beteg vagyok láttam, hogy korrigáltál, jövök egy sörrel

Dana 2008.01.30. 17:33:50

PaLLaDiNhO gondolom fogalmad nincs ki Pagliuca. Nekem 10 éve ő volt a kedvencem, anno még a válogatottban. Szerintem most pár hetet simán itt lehetne.

Dana 2008.01.30. 17:41:14

Nem piszkálni akarltalak vele. De szerintem jobb mint Vanstrattan.

Bianco 2008.01.30. 17:46:53

Vanstrattant látta egyáltalán valaki játszani??? És különben is miért nem véd inkább Novembre? (a fifa08-ban 71-es a overall skillje, Belardié meg 67-talán...) :D:D:D Pagliuca-t meg hozzák ha úgy gondolják szükséges, de nem értem hogy miért tartunk ennyi kapust és ugyebár ottvan még Mirante is!!! Gianluca jó kapus, véd olyan jól mint Abbiati.

Ismeretlen_82677 2008.01.30. 17:49:05

Ha-ha!! Ez egy vicc

PaLLaDiNhO 2008.01.30. 18:47:48

ezt mondom énis! sztem anno nem volt rossz kapus Pagliuca de most nem biztos hogy ő kellene nekünk .én nem kérdőjeleztem meg a képességetit nem i mondtam bár nem sokat láttam védeni . na egyszóval sztem mirantéval jobban járnánk anugy énis azt mondtam hogy van strattant adjuk el és lessz helyette egy miranténk amugy mostmár látom hogy mit hibáztam a kommnetemben és kieegészítem azzal hogy MOST NEM 41néhány eseket kéne igazolnunk hanem mondjuk akik még feljődhetnek buffon mögött és én tartom azt az álláspontot hogy nem kell nekünk most idős mert ezt az "oktató "szerepet betölti buffon mert ugy gondolm tőle sokat lehet tanulni! énse piszkálódásbol mondtam ezt nem is volt célom :D(mert ugye egy a fontos a csapat és nem más :P nomeg a közösség) ma pedig jólenne legyűrni az intert! forza bianconeri

Ismeretlen_22017 2008.01.30. 18:57:48

Azért az írásjelek jól jönnek néha :)

PaLLaDiNhO 2008.01.30. 19:55:06

alényegbennevan... nemszeretemazojanokat legközelebb majd figyelek

bercike60 2008.01.31. 19:33:23

nemtom hallotátok-e h Pagliuca nem a belardi helyére jönne hanem azért ha netalántán belardi megsérülne ne keljen bevetni a 3. számú kapust mert Ranieri nem bízik benne (mármint a 3. számú kapusban)

bercike60 2008.01.31. 19:35:01

Bianco bocsd h ha megsértenélek de nem hiszem h a fifa 08 kéne alapozni a csapatot

Trezegol 2008.01.31. 23:25:57

Belardinál még a mamám bal mellbimbója is jobban véd :D !!! FORZAJUVE!!!!!!!!!

Bianco 2008.02.01. 08:11:49

bercike60, ha jobban megnézed látod hogy csak poén... :D:D:D érted?!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása