Mellberg és Sissoko azonnal érkezhet?

A 'Gazzetta dello Sport' szerint a Juventus még ebben a hónapban leigazolhatja Olof Mellberget és Mohamed Sissokót.

Olof Mellberg

A Bianconerinél jelenleg krízishelyzet van - már ami a védelmet illeti -, hiszen Giorgio Chiellini térdsérülése miatt kb. egy hónapig nem játszhat, Jonathan Zebina csak két hét múlva térhet vissza, és Jorge Andrade sem épült még fel sérüléséből. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a klub vezetése túlságosan elsiette Domenico Criscito kölcsönadását a Genoa együttesének, így a csapat nagyon rosszul áll középhátvédek tekintetében.

Ezen a poszton jelenleg az egyetlen formában lévő játékos Nicola Legrottaglie. Mellette bevethető még Jean-Alain Boumsong és Zdenek Grygera is, de míg előbbi meccshiány miatt igen formán kívül játszik, addig utóbbi fő posztja nem ez lenne, mivel ő inkább jobb szélső védő. Legutóbb, az Empoli ellen pont Boumsong és Grygera játszott középhátvédet, és a Juventus három gólt is kapott kettejük hibáiból.

A 'Gazzetta dello Sport' szerint a Bianconeri vezetői elszánták magukat, hogy valakivel pótolják a hiányzó védőket, és a kiszemelt az Aston Villa játékosa, Olof Mellberg lehet. A svéd játékos nagy valószínűséggel egyébként is csatlakozott volna a torinóiakhoz, de eredetileg csak nyáron, és ingyen érkezett volna. A Juventus kész 1 millió eurót ajánlani az Aston Villának, de kérdés, hogy az angolok belemennek-e ebbe.

Mohamed Sissoko

Másik játékos, akit már ebben a hónapban megszerezhet a Juventus, az Mohamed Sissoko, a Liverpool mali-francia középpályása. A hírek szerint a torinóiak újra a legesélyesebbek, hogy leigazolják a játékost, kb. 12 millió euróért. Claudio Ranieri nagy rajongója a játékosnak, és valószínűleg Sissoko a "világklasszis" kategóriába tartozik a tréner fogalmai szerint.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr464641521

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csuti12 2008.01.18. 16:33:17

Mellbergnek örülök, nagyon kell, főleg most. Rutinos az öreg, kell a házhoz. Sissoko egy kicsit szálka a szememben, mert nem igazolt ide már rég, de jelen helyzetben Őt is megszeretném, ha jönne, és lökést tudna adni a csapatnak. Remélem felébredt a vezetőség, és ez már több mint pletyka.

nilsnoa 2008.01.18. 16:38:57

Remélem ezek nem lesznek pofáraesések megint...

Elodv 2008.01.18. 17:01:35

Hát azért VdV ért nagy kár, hagyni eluszni egy ilyen játékost, akit azért nem igazolnak le, hogy nehogy megbáncsák Giovinco lelkét...

ati 2008.01.18. 18:29:06

Mellberggel azért remélhetőleg többet érünk, mint Boumsonggal... Csak az Aston Villa engedje el még a télen... Azért vészmegoldásnak jó lenne... de mellé még biztos hogy kell venni valakit...

ati 2008.01.18. 20:41:17

De hagyjátok már!! Ki az a Giovinco??? Attól hogy nagyon tehetséges, még nem kéne rá alapozni mindent... meg amúgy is úgy beszélnek róla mintha legalább 16 éves lenne... közben meg már 20 felett van... nem azt akarom ezzel mondani h öreg, de akkor nem kéne ennyire agyon isteníteni...! És ki tudja, ha nyomás van rajta, akkor hogy játszik (mondjuk egy BL meccsen), vagy ha egy Puyol ott liheg a nyakán akkor mit csinál??? Szóval szerintem meg kéne várni, hogy tegyen le előbb valamit az asztalra... és csak utána sztárolni!! Van der Vaart már azért megmutatta egy párszor, h mi újság van... Diegoról meg ne is beszéljünk... És még pénz is lenne rájuk... Nagyon nem értem én ezt...

PaLLaDiNhO 2008.01.18. 20:50:06

tökfölöslegesen kapjátok fel giovincot ?,egyébként nem látom hogy anyira agyonsztárolták volna egy-egy kivétellel és az olaszok is tudják hogy 2 múlt de az kétségtelen hogy nagyon jól nyomja főleg a szabadrugásokat pl róma ellen is ő hozott pontot nekik tehát...

mnorba 2008.01.18. 21:00:51

Nem hiszem,hogy Mellbergre nagyon alapozni kellene!Esetleg kiegészítő ember lehetne!

asvééd 2008.01.18. 21:58:58

Mellbergel semmi bajom,tudom hogy nem fiatal de én csípem hiszen "FÖLDIM":))))De komolyan, jelen helyzetben ő is jobb megoldás mint BIMM-BAMMSONG és stb.......mert lóvé meg nemnagyon van,úgyláccik.

kowa 2008.01.19. 12:08:38

Szerintem kes az van csak sajnálják, vagy én nem tudom de jólenne belenyúlni a zsebbe!!!! Hát eza 2 ember meg jöhetne mer védő nagyon kell bumsong 0 szal mindenképp kell vki!!!!!!!!!!!!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása