Van Der Vaart az új szerzemény...?

A Juventus állítólag megállapodott a Hamburg vezetőivel Rafael Van Der Vaart átigazolásáról. A holland középpályás 15 millió euróért cserébe júniusban költözik Torinóba, a hírt pedig már a jövő héten bejelenthetik.

Rafael Van Der Vaart

Német lapok úgy tudják, hogy a két klub közötti tárgyalások sikerrel zárultak, és Van Der Vaart öt évre szóló szerződést ír alá a Bianconerivel. Bár a játékos majd csak júniusban érkezik Torinóba, a Juventus és a Hamburg elöljárói már a jövő héten - még az orvosi vizsgálatok előtt - hivatalosan is megerősítik a tranzakciót.

Van Der Vaart szerződése 2009. júliusában jár le a Hamburgnál, de eddig minden hosszabbítási ajánlatot visszautasított, így a német klubnak gyakorlatilag nem volt más választása, mint a mostani eladás, hiszen jövőre akár 1.4 millió euróért is eligazolhatott volna.

Ha a hír igaz, a Juventus még jól is járt ezzel a 15 millió eurós vételárral, hiszen a fiatal holland középpályás ára a nyári Európa Bajnokság után még ennél is feljebb mehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr984641470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tdnero 2008.01.04. 20:40:36

Hát szerintem ezek a pletykák azért talán már igazak.Mert Vaart szerintem ide fog jönni.Itt nemfog eltunni a sullyesztőben mint a reálnál.A juvénak kell de én januárban idehoztam volna hogy jobban összeszokjanak mert jövöre BL.tiagonak kéne formába lendulnie mert akkor nagyon jo lenne a középpálya is lassan(csak azt a buzi zanettit kéne má elkuldeni)

mmartin91 2008.01.04. 21:18:14

Igen,én is úgy gondolom h ezek a hírek már igazak lehetnek.Ha Vaart ára télleg 15 mio.€ akkor azt mondom h jó üzletet csináltunk.Nyilvánvaló h Diego sokkal jobb vétel lett volna de érte kb.30 misit kellett volna adni és nem tudni h a Real mit reagált volna erre.Ha télleg megkapjuk Diego árának feléért akkor ámen,kiegyezek vele.Csak nem tom h ki lesz majd a cseréje,mert sérülésekre lehet majd számítani.Jó lenne ha maradna Tiago de nem hinném h leülne a padra Vaart mögé,tehát vkit igazolni kell mert a holland nem fogja végigjáccani az egész évet sérülés nélkül,erre max.csak Diego lett volna képes.

Ismeretlen_22017 2008.01.04. 21:23:46

mmartin91: én úgy tudom, hogy Van Der Vaartot ÉS Diegót is akarja a vezetőség. Valahol olvastam.

tdnero 2008.01.04. 21:49:40

Hát Diego meg Vaart?? Europa retteghetne jövöre.meg még egy joformában lévö tiago se ártana ugye

Daccc 2008.01.04. 22:14:36

Nemfernenek meg egymas mellett! Elegedjunk meg Vaartal! es csak annyi h Vaart tkp es Tiago vkp szal nem lesznek egymas cserei! Amugy megszoktam h mmartin91 egy jo jatekost csak mocskolni tud! Te martin labdat lattale eletedbe? Ha igen akko` te mennyire vagy serulekeny? :)))) Amugy csak ezt tod mondani, Andradevel kapcsolatban is csak veletlen volt! Te kibortad volna ugye azt a Roma elleni meccset? :P

tdnero 2008.01.04. 22:35:39

Hát szoljatok ha nincs igazam de én ugytudom hogy Vaart abszolut NEM sérülékeny!!!Idén még nemvolt sérülése.

mmartin91 2008.01.05. 11:08:03

Daccc:Én nem keresek 'xy' mennyiségű pénzt azért h sérült legyek 5 hónapig meg amikor visszajöjjek kibírjak 4-5 meccset és aztán megint.Andradénak ez a munkája és állandóan sérült.És ez nem "vak tyúk is talál szemet" dolog volt,mindenki tudta h Andrade állandóan sérült úgyhogy most kurvára melléfogtál.Vaart nálunk sokat lesz sérült,én nem tom h mit mocskoltam őt,sztem más kommenteket olvasol vagy rossz a szemed.Egyébként én nem bírtam volna ki a Roma elleni meccset de Andradénak ez a munkája,sztem ne hasonlítsál össze minket mert ez kurva nagy hülyeség amit írsz.Andrade rosszul végzi a munkáját már naon régóta mert mindig sérült.Sztem nézz utána h pályafutása során hányszor volt sérült mert elég nagy szám fog kijönni.

Zangif 2008.01.05. 12:21:11

Hát Andradera egy kurva szavunk nem lehet, amennyit jáccott tökéletesen végezte a unkáját, most arrol h megsérült ő nem tehet... Nemsokára felépül és Legroval olyan védelmet csinálnak+Chiellini bal, Grygera jobb védöbe, Gigi kapuba Nem fogunk golokat kapni...

Ismeretlen_60396 2008.01.05. 12:25:01

"az egész évet sérülés nélkül,erre max.csak Diego lett volna képes." Diego épp most dőlt ki 1-2 hónapra...

mmartin91 2008.01.05. 12:36:13

Diego 3 hétre dőlt ki,bár én nem vok németes de a drei wochen úgy tom azt jelenti.Diego a lehető legjobbkor sérült meg hisz a bajnokságban szünet van és pont akkor tér vissza amikor kezdődik.Így nyugodtan megsérülhet egy játékos,nem úgy mint egyesek akik fél évet hagynak ki majd újra,újra és újra.Ez nem játékos hanem egy "beteg ember".

asvééd 2008.01.05. 14:04:43

na akkor már amszterdamban is dörzsölik a tenyerüket,hiszen az ár negyedét az Ajax kapja nevelési költség címén!!!Ez még Huntival kapcsolatban talán jó is lehet,sztem,de aztán lehet semmit nem befolyásol.Egyszó mint száz : Örüljünk mert erősödtünk!!Nem?????:)

PaLLaDiNhO 2008.01.05. 21:34:15

erősödtünk?? max még 1 pletykával eddig ,az a baj hogy még egyik hivatalos oldal se jelentette a tranzakciót... bár énis örülnék New hollandnak :D bocs ezt most talátam ki igen megvan a szintem :P)na szal VdV +tiago +camo +noce kicsit ütős lessz a blbe föleg ha még jön giovinco .nem ide tartozik de miért nem játszik soha Marchionni??én ugy sajnálom sztem nagyo jó kis szélső ...na mind1 juniusig még be kell épiteni tiagot ésmarcit is

vizi8 2008.01.05. 22:55:12

VDV tökéletes lenne Nedved pótlására, ami nekem feltünt Tiago a két ék mögött próbál labdát szerezni és egyből indít. Ezt játszotta az utolsó 3 meccsen, és kiválóan. Véletlenül valakinek nincsen meg az utolsó Juve meccs felvételen. Sajnos csak 30 perces összefoglalót látam belőle.

Angyal Bandi 2008.01.09. 14:51:36

Úgylátom ennek a VDV-nak nagyon Juvéba igazolhatnéka van :D Tegnapi interjú szerint "Arról álmodtam, hogy Del Pieroval játszhassak" Ma meg "Olaszország olyan gyönyörű és nagyon szeretnék ott játszani" Kíváncsi vagyok ki fog jönni...Sissoko, vagy Ő, vagy egyikőjük sem...?

buub 2008.01.09. 17:04:33

Ha jön akkor már csak egy kérésem lesz, mégpedig, hogy ne merjük szélen elpazorolni a tehetségét.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása