Gigi Buffon bízik abban, hogy a Juventus idén ott folytatja, ahol 2007-ben abbahagyta, és örülne, ha Amauri Torinóba igazolna.
A Bianconeri kitűnő 2007-es évet zárt, és jelenleg a tabella harmadik helyén áll, mindössze egy ponttal a Roma mögött. Buffon továbbra is a csapat egyik kulcsjátékosa maradt, és nemrég a 'Signora' nevű Juventus fanzine "2007. Legjobb Játékosának" választotta.
"Nem nagy dolog, de nekem mégis számít, mert nem vagyok hozzászokva, hogy a legjobbnak választanak. Amikor Roberto Donadoni mondta, hogy az olasz válogatottból Andrea Pirlót és engem választottak a csapat legjobbjának, teljesen zavarba jöttem. Klubommal a megkezdett úton kell továbbhaladnunk. Már eddig is nagy dolgokat vittünk véghez, de ennél még sokkal jobbak is lehetünk. Ha objektíven akarom szemlélni a dolgokat, év végén a harmadik helyezés óriási siker lenne. Nem szabad elfelejteni, hogy nagyszerű csapatok vannak mögöttünk, beleértve a Milant is."
Az eddigi remek teljesítmény ellenére a Juventus nyolc ponttal van lemaradva az Inter mögött, és nem úgy tűnik, hogy a 'Nerazzurri' hajlandó lenne kiengedni kezéből az egyre közelebb kerülő, újabb bajnoki címet.
"Ha akarják, beszélhetünk a Scudettóról, de az a probléma, hogy az előttünk álló csapatok nem nagyon hibáznak. Ahhoz, hogy legyen némi esélyünk a bajnoki címre, az kell, hogy a listavezetők veszítsenek. A legerősebb csapat nyeri a bajnokságot, és bár nem szép dolog ilyet mondani, de az idei bajnokságban az Inter legnagyobb ellenfele már csak saját maga."
A legújabb pletykák arról szólnak, hogy a Juventus meg akarja szerezni a Palermo csatárát, Amaurit, és Buffon úgy véli, ez okos döntés lenne.
"Tehetsége és mutatott teljesítménye alapján a Serie A egyik legjobb csatára. Akárki is szerzi meg, nagy erősítést jelent majd csapatának, és az olasz válogatottban is nagyszerűen illeszkedne Toni, Quagliarella és Gilardino mellé."
Az interjú végén Buffon az idei Európa Bajnokságról beszélt.
"Mi vagyunk a világbajnokok. A halálcsoportba kerültünk, de abban biztos vagyok, hogy a többiek félnek tőlünk. A csapatunk tiszteletet érdemel."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.