Tiago Mendes cáfolta, hogy januárban távozna a Juventustól.
"A jövőm itt van. Nehezen tudtam belelendülni, de most már javulást látok."
A portugál válogatott játékos a Bianconeri egyik nagy nyári igazolása volt, ám nehezen tudott formába lendülni és alkalmazkodni az olaszországi körülményekhez. Claudio Ranieri is csak Almiron, Nocerino és Zanetti után számított rá. Tiago ekkor nyilatkozta azt, hogy januárban elhagyhatja a klubot, ha minden változatlan marad.
"Csak azt mondtam, ami a szívemből jött. Ranieri jogosan háborodott fel, de a klub büntetése nem tetszett. Tiszteletben tartom a döntésüket, de szerintem semmi rosszat nem mondtam." - nyilatkozta Tiago a 'Sky Italia'-nak.
"A csapattársaimmal nagyon jó viszonyban vagyunk, mostanra sikerült beilleszkednem. Csak a kondíciómmal voltak problémák."
Kirohanása óta a portugál középpályás egyre több lehetőséget kap Ranieritől, aminek nagyon örül.
"Az utolsó három mérkőzésen többet játszhattam. Úgy néz ki, végre eljön az én időm, keményen dolgozom, és jó formában érzem magam. A döntést azonban Ranieri hozza meg egyedül."
Nemrég még olyan pletykákat lehetett hallani (olvasni...), hogy a Barcelona már januárban ajánlatot tehet Tiagóért.
"Örülök, hogy nagy klubok érdeklődnek irántam, de most már csak a Juventusra összpontosítok, és megpróbálom a legjobbat kihozni magamból. Meglátjuk, mi lesz januárban, de ha csak rajtam múlik, maradni fogok."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.