Giorgio Chiellini a szezon egyik legjobb játékosává vált a Bianconerinél, és örülne, ha klubja meghosszabbítaná szerződését. A nyáron még úgy tűnt, hogy napjai megvannak számlálva a Juventusnál, miután összekülönbözött Ranierivel, és felmerült, hogy a Manchester City-hez igazol. Végül mégis maradt, és a Juventus betonkemény középső védőjévé vált.
"Igazán fontosnak érzem magam most, hogy a védelem közepében játszom. Az Inter elleni mérkőzés előtt a klub közölte velem, hogy hamarosan elkezdünk a szerződésemről tárgyalni. Eddig ugyan még nem történt semmi, de szerintem hamarosan találkozunk, és nem lesznek problémák. Mióta majdnem távoztam, minden annyira megváltozott."
A fiatal védő a vasárnapi, Inter elleni találkozón is kezdő volt, és sikerült teljesen semlegesítenie a vendégek egyik legveszélyesebb csatárát, Zlatan Ibrahimovicsot.
"Óriási élmény volt, hogy jól játszottam, és sikerült megállítanom Zlatant. Amikor kifutottunk a pályára, alig köszönt nekünk. Inkább ellenfelek voltunk, mint barátok."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.