Ranieri elárulta, hogy már nagyon várta az előszezoni edzéseket új csapatával.
"Nem kellenek most az erőnléti edzők. Fel a cipőkkel!"
A Bianconeri megkezdte felkészülését a pinzolói edzőtáborban, de mindenki azonnal észrevehette, hogy Ranieri néhány dologról másként vélekedik, mint elődje, Didier Deschamps.
"A csapataim már az elejétől kezdve a labdával dolgoznak, még ha csak kis adagokban is. Mikor kiértünk a pályára, láttam, hogy a srácok melegítőt viselnek, úgyhogy azonnal mondtam nekik, hogy húzzanak stoplist. Így jobban tudnak dolgozni, és még mosolyognak is. Az első napokban persze fizikai és taktikai munkát végzünk majd, javítunk az állóképességen és az erőnléten. Ezek egyformán fontosak."
Ranieri tavaly tért vissza Olaszországba, hogy megmentse a Parmát a kieséstől, korábban pedig Angliában és Spanyolországban dolgozott. Nem a Juventus az egyedüli nagy csapat, aki a nyáron edzőt váltott. Viszont ők az egyedüliek, akik a Serie B-ből jöttek, és több új játékost is igazoltak.
"Tetszik ez a pozitív hangulat, ami itt uralkodik a csapatnál. Vannak, akik alig pár napja tértek vissza a 21 éven aluli Európa Bajnokságról, Del Piero egy apró sérüléssel bajlódott, de mindenki ég a vágytól, hogy kezdődjön a munka. Ebben a fázisban alapvető fontosságú, hogy mentálisan összekovácsoljuk a csapatot. Meg kell ismerniük egymást, és engem is. Ellenfeleink már egységesek, rólunk ezt még nem lehet elmondani. Éppen ezért döntő fontosságú ez az előszezoni felkészülés."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.