A Juventus számára befejeződött a Serie B 'rémálom', és a mérkőzés végén átvehették a Scudettót, ám a mérkőzés mégsem erről marad emlékezetes, hanem David Trezeguet kézmozdulatáról, melyet a klub igazgatói felé mutatott. Giancarlo Corradini befejezte ideiglenes vezetőedzői pályáafutását, ezen az utolsó mérkőzésen pedig lehetőséget biztosított a fiatal Giovinco-nak is.
A Spezia számára volt tétje is a mérkőzésnek, hiszen a kiesés ellen küzdöttek, így a vendégek mestere, Soda támadó felállású csapatot küldött a pályára, és később ez jó döntésnek bizonyult.
A mérkőzés első felében csak Del Piero egyetlen lövése volt említésre méltó mely a kapufát súrolta, ám 26. percig gyakorlatilag semmi nem történt. A 26. percben Pecorari szerezte meg a vendégek vezető gólját egy kapu előtti kavarodás után (0-1), ám 90 másodperc múlva Trezeguet egyenlített egy tökéletes szóló után (1-1). Ezután következett a vitatott gólöröm, mellyel a francia a VIP szektort célozta meg: először a 15-ös számot mutatta - ennyi gólt szerzett idén -, majd a "távozom" jelét, utalva ezzel arra, hogy hamarosan elhagyja a klubot.
A vendégek tovább folytatták a nyomást, és Mirante kétszer is hatalmasat védett előbb Guidetti, majd Colombo próbálkozása után. A csereként beállt De Ceglie mégis majdnem a torinóiakat juttatta vezetéshez, ám nem járt szerencsével. Ezután újabb két gól következett gyorsan egymás után. A vendégeket Guidetti juttatta újra vezetéshez (1-2), ám a Juventusnak két percen belül sikerült az egyenlítés, a fiatal Bianco révén (2-2).
A Speziának szüksége lett volna a pontokra, hogy elkerüljék a kiesést, így tovább rohamoztak. Az utolsó percben Confalone lövése találta el a kapufát, de ezzel még nem volt vége a drámai utolsó napnak. A védelem óriási hibáját kihasználva Varrichio tört be a Juve tizenhatosára, és tükéletes passzát Padoin könnyen értékesítette (2-3). A mérkőzés vége előtt azonban újra sikerülhetett volna az egyenlítés, de Giovinco próbálkozását a vendégek kapusa, Santoni védte bravúrral. A Juventus így elszenvedte első vereségét hazai pályán a Serie B utolsó fordulójában.
Összegzés:
Gólok: Pecorari 27', Trezeguet 28', Guidetti 66', Bianco 68', Padoin 89'
JUVENTUS: Mirante; Zebina, Piccolo (De Ceglie 46'), Boumsong, Balzaretti; Birindelli (Bianco 46'), Venitucci, Giannichedda, Giovinco; Trezeguet (Bozsinov 71'), Del Piero
Fel nem használt cserék: Belardi, Urbano, Bettega, Bojinov, Lanzafame
Edző: Corradini
SPEZIA: Santoni; Giuliano, Fusco (5’ st Scarlato), Pecorari, Nicola; Padoin, Confalone, Saverino, Gorzegno (20’ st Guzman); Colombo, Guidetti
Fel nem használt cserék: Mondini, Addona, Alessi, Varricchio, Do Prado
Edző: Soda
Bíró: Brighi di Cesena
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.