"Először is, erős csapatot szeretnék építeni." - kezdte Ranieri a Tuttosportnak adott interjúban.
"Most arra kell koncentrálnunk, hogy olyan csapatot hozzunk össze, mely képes felvenni a versenyt más együttesekkel. Elsődleges célunk, hogy egy erős középpályást vegyünk, aki képes összetartani a középpályánkat."
"A szurkolók elégedettek lesznek" - erősítette meg, de neveket nem akart elárulni - "Keményen dolgozunk, hogy erős csapatot hozzunk össze, de nem szeretnénk, ha a kiszemeltek nevei az újságokból köszönnének vissza."
Néhány játékos azért szóba került, egyikük a Liverpool középpályása, Mohamed Sissoko volt.
"Nagyon jól ismerem Sissokót. Edzettem már Valenciában, és kicsit meglepődtem, amikor a Liverpoolhoz igazolt."
Gilardinóval kapcsolatban pedig még óvatosabban fogalmazott.
"Nem igazán szeretnék olyan játékosokról beszélni, akik más klubok alkalmazásában állnak. Azt viszont elárulhatom, hogy Iaquinta jó vétel. Ő is világbajnok, és nagyon motivált lesz a Juventusnál. Taktikalilag nagyon hasznos játékos lehet."
A beszélgetés végül David Trezeguet-re terelődött, és Ranieri nem csinált belőle titkot, hogy problémák adódtak a játékos szerződésének meghosszabbításával kapcsolatban.
"Nincs sok olyan játékos, akinek a stílusa hasonlítana hozzá. Ha marad, szívesen alkalmazni fogom őt, de a szerződés meghosszabbításának feladata rá és a klubra tartozik."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.