Érdekes, sőt örvendetes híreket lehet innen-onnan hallani a jövő évi csapat összeállításával kapcsolatban. Az új edző már ismert, az új játékosok személyét még homály fedi. Ideális környezet a találgatások, pletykák számára. Nézzük, mit ír erről a Zebraportal és a bianconeri.hu.
A vezetőség végre elkezd dolgozni az átigazolási piacon, hiszen sikeresen megválasztották az új vezetőedzőt. Ranieri áldását adta Militóra, Sissokóra és Iaquintára, míg Huntelaart előnyben részesíti Bianchival és Gilardinóval szemben.
Miután megtörtént a hivatalos bemutatás, Claudio Ranieri leült beszélgetni az átigazolásokról Alessio Seccóval, Jean-Claude Blanc-nal és Giovanni Cobolli Giglivel. Ranieri szívesen látná viszont a Liverpool 22 éves védekező középpályását Mohammed Sissokót, aki már volt a játékosa még a Valenciában, tehát jól ismeri a mali középpályást. Gabriel Milito az első számú célpont a védelembe, aki az argentin válogatotton kívül a Real Zaragozát erősíti. Remek fizikai, technikai és taktikai adottságokkal rendelkezik, és rendkívül gólérzékeny. A zebrák 16 millió eurós ajánlatot mutattak be a Zaragozának. Gabriel Heinze és Andrea Barzagli a jelöltek még a védelembe.
Ranierinek tetszik Iaquinta is, akivel a vezetők már mindenben megegyeztek, és a jövőhéten esedékes a hivatalos bemutatása. Az olasz edző a támadósor további megerősítését illetően előbb szeretné tisztázni David Trezeguet helyzetét, aki ha nem hosszabbítja meg szerződését, távozik Torinóból. A francia csatár a héten találkozik a Juve vezetőivel. Ha Trezegol távozik, Ranieri első számú helyettesének Klaas-Jan Huntelaart, az Ajax fiatal támadóját szemelte ki, s csak a holland csatár után jön a sorban Alberto Gilardino és Rolando Bianchi.
A középpályára Sissoko után az első számú kiszemelt Frank Lampard, aki remek kapcsolatot ápol Ranierivel. Az olasz edző azt is a vezetők tudtára adta, hogy nincs szüksége sem Mestóra, sem Almirónra, míg szeretné megtartani a kölcsönből visszatérő fiatal Nocerinót és Molinarót. /Zebraportal/
A fenti képen pedig a pletykákkal nem igazán foglalkozó Sky Sport elképzelése látható a Ranieri által irányított Juventusról. Az összeállításban vannak meglepetések. Lehet, hogy Lampard mégis érkezik?
A névsor önmagáért beszél: a csatorna még mindig nem tartja biztosnak Buffon maradását, ugyanakkor esélyt lát arra, hogy Lampard Torinóban köt ki. /bianconeri.hu/
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.