Deschamps szerint még nincs meg a feljutás

Deschamps szerint nem valószínű, hogy csapata már a hétvégén kiharcolja a feljutást.

"Koncentráljunk most csak a Bologna legyőzésére!"

Didier Deschamps

A Bianconeri jelenleg nyolc pontos előnnyel áll a harmadik helyezett Napoli előtt, és az elkövetkező 48 órán belül kiharcolhatja az elsőosztályú feljutást, amennyiben legyőzik a Bologna csapatát, míg a Napoli és a Genoa vereséget szenved. Ennek ellenére a francia mester úgy vélekedik, hogy csapatának még egy kicsit türelmesnek kell lennie.

"Van rá esély, hogy már most kiharcoljuk a feljutást, de szerintem nem fog megtörténni, ismerve a Genoa remek formáját. Nem hiszem, hogy már most hétvégén sikerülne a dolog. Arra kell koncentrálnunk, hogy hat pont begyűjtésével bebiztosíthatjuk a visszatérést. A saját dolgainkra kell figyelnünk, nem az ellenfél eredményeire."

Nagyon fontos, hogy a Juventus kellőképpen koncentráljon a következő összecsapásra, hiszen a Serie B egyik legerősebb csapatát fogadják a Stadio Olimpicoban.

"A Bologna nagyon jó csapat, akik decemberig remekül szerepeltek. Azóta akadtak problémáik, edzőváltás is történt, ám így is okozhatnak nekünk gondot. Annyi a dolgunk, hogy figyeljünk az ellenfél játékosaira, mert mindig nagyon jó játékot mutatnak be."

Az összecsapásra visszatérhet Giuliano Giannichedda és Cristiano Zanetti is, ám a Juventus nem számíthat az eltiltott Pavel Nedved, a sérült Mauro Camoranesi és Matteo Paro játékára sem.

"Nedved és Camoranesi nélkül a csapat sokat veszít hatékonyságából és karakteréből. Ha jó formában vannak, mindig a maximumot nyújtják. Nem akarok mentegetőzni, de jobban örültem volna, ha a Bologna ellen rájuk is számíthatok."

A várható felállás:

Buffon; Zebina, Boumsong, Legrottaglie, Balzaretti; Marchionni, Zanetti, Marchisio, Palladino; Del Piero, Trezeguet

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr724640591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_22017 2007.05.11. 18:58:31

A biztos feljutás már biztosan nem lesz meg most hétvégén, hiszen sajnálatos módon későbbre halasztották a Brescia - Napoli találkozót. Mindegy, nem érdekes. A lényeg, hogy győzzünk a Bologna ellen.

norbisillo 2007.05.11. 19:54:24

sztem deschamps nagyon pesszimista! nem sok optimista megjergyzést hallottam tőle az utóbbi időben

Kowa 2007.05.11. 20:00:30

Inkább legyen pesszimista mint olyan magabiztos mint az állat és melette nemjönnek be a jóslatai jobb pozitívan csalódni mint negatívan mert5 a negatív csalódást a kritika is követi h milyen magabiztos azt nesze neked hopp kopp....

feketefene · http://feketefene.wordpress.com 2007.05.12. 10:00:18

Nem kell aggódni, meglesz a feljutás. Jó a keret.

Ismeretlen_22017 2007.05.12. 16:31:40

Én nem érzem úgy, hogy annyira pesszimista lenne. Szerintem csak a kedélyeket próbálja hűteni egy kicsit.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9915) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4140) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása