Tiago Mendes, a Lyon középpályása elmondta, hogy szívesen játszana a Serie A-ban, vagy a Milanban, vagy a Juventusban.
A portugál játékos szerződése 2009-ig érvényes jelenlegi klubjánál, de már új kihívásokra vágyik, és nemrég kapcsolatba hozták az említett két olasz csapattal.
"Szeretek a Lyonban játszani, és a karácsonyi szünet előtt a klub elnöke, Jean-Michel Aulas szerződés hosszabbítást ajánlott nekem. A Serie A, és a világbajnok foci az álmom. A Milan, vagy a Juventus lenne számomra az ideális megoldás. Aulas nem fogja megkönnyíteni a távozásomat, de bízom az ügynökömben, és remélem, hogy vonzóvá tesz az, hogy a szerződésem 2009-ben lejár." - mondta a portugál középpályás.
Tiago, aki a rekordnak számító hat egymás utáni bajnoki győzelemhez segítette hozzá klubját, a Sporting Bragában kezdte pályafutását, 2002-ben csatlakozott a Benficához, majd a 2004-2005-ös idényben a Chelsea csapatánál játszott, 12 hónappal később pedig a Lyonhoz igazolt.
A portugál középpályás egyike hazája legjobb játékosainak, és a szövetségi kapitány, Felipe Scolari is igen nagyra értékeli.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.