Alakul az új Juventus

A klub sportigazgatója, Alessio Secco elmondása szerint a Juventus továbbra is azon van, hogy megerősítse keretét, mielőtt visszatérnének a Serie A-ba.

Juventus

A Bianconerit naponta újabb és újabb játékosokkal hozzák összefüggésbe, de Secco szerint ezen játékosok száma inkább csökken, mint nő.

"Elkezdjük leszűkíteni a játékosok körét, akiket mindenképp meg akarunk majd szerezni. Megpróbáljuk megbecsülni, mely lehetőségek a legelőnyösebbek számunkra, így kívánjuk kialakítani a jövő évi csapatot. Minden eshetőséget megvizsgálunk, és nem csak az olasz bajnokság játékosait figyeljük."

A Juventus terve az volt a Serie B-ben, hogy az olyan fiatal játékosokat, mint Matteo Paro és Claudio Marchisio, beépítsék a csapatba, de Secco szerint ezt jövőre már nem lehet megtenni.

"Olaszországban - főleg a nagy kluboknál - csak az eredmény számít. Más országokban a klubok folyamatosan építik be a fiatalokat, de itt ez nem mindig lehetséges. Persze ez nem jelenti azt, hogy ezentúl nem számítunk majd a fiataljainkra."

Secco ezután cáfolta azt a pletykát, mely szerint vissza akarják hozni Zlatan Ibrahimovicsot. A szóbeszédeket az indította el, hogy a Juventus elnöke, Giovanni Cobolli Gigli egy interjúban elmondta, hogy sajnálja Ibrahimovics nyári elengedését.

"Ki ne szeretné, ha újra nálunk játszana? Az elnök úr tudja, hogy mit beszél. Sajnos azonban ittléte nem volt kifizetődő számunkra, tudtuk, hogy el kell adnunk. Ennek ellenére néhány játékos eladására rá voltunk kényszerítve."

A Juventus egy újabb nagy lépést tett a Serie A felé, amikor szombaton 1-0 arányban győzedelmeskedett a Pescara otthonában. Alessio Secco érthetően elégedett a bajnokság alakulásával.

"Nagyon fontos győzelem volt, több szempontból is. Így most 6 ponttal vezetünk a második, és 8 ponttal a harmadik csapat előtt, ráadásul egy mérkőzéssel kevesebbet is játszottunk, mint ők. Már csak 13 forduló van hátra, ezért továbbra is koncentrálnunk kell, hogy a lehető leghamarabb visszajussunk az első osztályba." 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr984640495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9896) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4140) mercato (4134) nyilatkozat (7422) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása