A Wembley-ből visszatérve a védő teljesen alárendeli magát a Bianconerinek, és készen áll az idény nagy fináléjára:
"A Frosinone elleni mérkőzés lesz az utolsó. Eddig a napig meglesz a lehetőségünk, hogy előbb fejezzük be a szezont, mint ahogy végetérne."
Angliából visszatérve - ahol az a megtiszteltetés érte, hogy a 21 éven aluli olasz válogatott csapatkapitányaként ott lehetett az új Wembley megnyitóján - Giorgio Chiellini még elszántabb, mint volt. A pályán szerzett sérülések nyomaival ugyan, de mindenképp ott akar lenni, amikor a Juventus kiharcolja a Serie A-ba való visszajutást. Március 31-én, szombaton, a Pescara ellen kezdődik a hosszú menetelés, mely során kilenc mérkőzést játszik majd a csapat egy hónap alatt.
Ezt a menetelést a fiatal védő alapvető fontosságúnak tartja:
"A Frosinone elleni utolsó mérkőzésig nagyon sokszor lépünk még pályára, és ha jól szerepelünk, hamar eldönthetjük a bajnokság végeredményét. A hazai mérkőzéseinket mindenképp meg kell nyernünk, így az idény vége akár igen nyugodtra is sikerülhet. Az üldözőink? Szerintem a Piacenza nagyon jó, lenyűgözött a teljesítményük, mikor ellenük játszottunk."
Hogy sikerüljön az elszakadás az üldözőktől, nagyon fontos, hogy a csatárok sok gólt szerezzenek. Persze ugyanilyen fontos a védelem jó szereplése is. A védelemé, melyet annak ellenére is nagyon sok kritika ér, hogy a bajnokságban a legkevesebb gólt kapta. A kritika Chiellini véleménye szerint nem mindig jogos:
"Nekem úgy tűnik, hogy nagyon furcsa módon figyelnek minket, ott kritizálnak, ahol csak lehet. Sokkal normálisabban kellene ítélkezni. Néha túl szélsőséges a sajtó kritikája; nem kell elolvasnunk ezeket, hogy tudjuk, mit csináltunk rosszul. Az a fontos, hogy nem vagyunk görcsösek, és tudjuk, mi a végső célunk."
A 'kritika' szó elvezet a válogatotthoz, mely a mai nap központi kérdése. Az Azzurri - Buffonnal, Camoranesivel, és Del Pieróval a soraiban - ma este Skócia ellen lép pályára. A mérkőzés döntő fontosságú a 2008-as Európa Bajnokság szempontjából, és Roberto Donadoni számára is az. Chiellini kiállt az edző mellett:
"Gyakran kiforgatják a szavait. Az első mérkőzések alkalmával nehézségekkel küzdött a csapat, de aztán minden rendbe jött, és most már jók vagyunk. A mostani nehézségeink a környezetünkkel kapcsolatosak, Donadoninak nyugalomra lenne szüksége a munkához. Valaki azt mondta, hogy nem lett volna szabad elvállalnia a feladatot, de Olaszország válogatottját vezetni minden edző álma. Játékosként pedig az, hogy a válogatottban szerepelhessünk. Nekem már megadatott ez a lehetőség, és remélem, hogy a 21 éven aluli válogatotti karrierem után újra visszatérhetek."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.