A Juventust több mint 160 millió fontos veszteség érte, mivel a Tamoil felbontotta mezszponzori szerződését a klubbal.
A Bianconerinek 2010-ig volt szerződése a társasággal, de a kapcsolat már az idei szezonban véget ért. A torinóiak találkoztak az Oilinvesttel, mely a Tamoilt irányítja, a feltételek újratárgyalásával kapcsolatban, mikor a klubot a Serie B-be száműzték.
Azonban hónapokkal a megbeszélések után sem született megállapodás, így a klub nem tudta, maradásra bírni a Tamoilt. Olaszországi hírek szerint ez a döntés 160 millió fontjába fog kerülni a Juventusnak. A Bianconeri 2005 és 2010 között 70 millió fontot kapott volna kézhez a 2010 júliusáig megígért maradék pénzzel együtt, és 2015 júliusában meghosszabbíthatták volna a szerződésüket.
Ehelyett azonban a Juve csupán 24 millió fonttal fog gazdagodni a szerződésbontás következtében és jóval nagyobb összeget kell majd átutalnia, amiért a klub nem szerepel a Serie A-ban és a Bajnokok Ligájában sem.
Az óriási veszteség nagy hatással lehet a csapat jövőbeni terveire is, ugyanis nyáron „nagybevásárlást” tartottak volna játékosokból.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.