A Juventus, a Lazio és a Fiorentina büntetését mérsékelték, a Milan 8 pontos hátránya viszont megmaradt.
A tegnap esti döntés értelmében a Lazio és a Juventus kapta a legnagyobb kedvezményt, mivel mindkét csapatnak 8 pontot írtak jóvá.
A Fiorentina az eredeti -19 pontos büntetés lényeges enyhítésére számított, ám végül csak 4 pontot kaptak vissza. A Milan fellebezését elutasították, így marad a 8 pontos büntetés a 2006/2007-es szezonban.
Ez azt jelenti, hogy jelentősen átalakul a Serie A és a Serie B tabellája is. Az elsőostályban a Lazio ugyanúgy 7 ponttal áll, mint a Milan, a Fiorentina pedig 0 ponttal rendelkezik. A másodosztályban a Juventus 10 pontjával felugrott a 12. helyre.
A klubok október 11-én és 12-én nyújtották be a bíróságnak a kérelmeiket, de a döntést formálisan tegnap este jelentették be.
Az eredeti Calciopoli büntetések sokkal szigorúbbak voltak, mint amiket most mérsékeltek. Eszerint a Juventust (-30), a Fiorentinát (-12) és a Laziót (-7) a másodosztályba száműzték, míg a Milan maradhatott az A ligában -15 pontos büntetéssel.
Aztán az első fellebbezés után enyhítették az ítéleteket. Ennek értelmében csak a Juventus került a másodosztályba -17 pontos büntetéssel. A Fiorentina (-19) és a Lazio (-11) maradhatott a Serie A-ban, míg a Milan még a Bajnokok Ligájának selejtezőjében is indulhatott, és -8 pontos hátránnyal kezdte meg a szezont.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.