A Benevento elleni keret

Serie A logo.jpgA Bajnokok Ligája-negyeddöntőjének első felvonása után a folytatást szinte kilátástalan helyzetből váró Juventusnak most a bajnokságban kell megtennie a következő lépést az újabb címvédés, a zsinórban elhódított hetedik scudetto felé. Ehhez a Benevento otthonába látogatva kell megszereznie a győzelemért járó három pontot.

A Juventus keretéből két játékos: a Real Madrid ellen könnyebb sérülést begyűjtő Andrea Barzagli és Federico Bernardeschi hiányzik majd.

A két csapat novemberi összecsapása Torinóban nehezen indult a zebramezesek számára, hiszen az élvonal újonca Amato Ciciretti szabadrúgása révén már az első játékrészben előnybe került, s a felek a vendégek vezetésével vonulhattak az öltözőbe.

A második félidőben a Juventus aztán megrázta magát, s Gonzalo Higuaín góljával előbb egyenlített, majd néhány perccel később Juan Cuadrado a győztes találatot is megszerezte, kialakítva a 2:1-es végeredményt.

A Juventus 22 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Pinsoglio, Szczęsny

Védők: De Sciglio, Chiellini, Benatia, Alex Sandro, Höwedes, Rugani, Lichtsteiner

Középpályások: Pjanić, Khedira, Marchisio, Matuidi, Asamoah, Sturaro, Bentancur

Támadók: Cuadrado, Higuaín, Dybala, Douglas Costa, Mandžukić

A 15:00-kor kezdődő mérkőzést az DigiSport 1 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9713813820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Il Principino 2018.04.07. 14:01:21

Kötelező a győzelem!

Juventino86 2018.04.07. 14:19:19

A hivatalos kezdő: Szczesny - Lichti, Benatia, Rugani, Alex Sandro - Marchisio, Pjanic, Matuidi - Dybala, Cuadrado, Mandzu. 4-3-3-nak írja a hivatalos, de szerintem ez inkább 4-3-2-1 lesz a gyakorlatban.

The king of alibis 2018.04.07. 14:21:51

@Juventino86: jó kezdő. 4-5 gólos győzelmet várok

2018.04.07. 14:24:36

Masszív védekezéssel összejöhet akár az x is. :)

The king of alibis 2018.04.07. 14:34:41

@malloy_: ha beszopunk egy zakót, utána mindig megy a társaság, mint a mérgezett egér

Juventino86 2018.04.07. 14:35:32

@The king of alibis: Gondolom ezt iróniának szántad. :)

A kezdő nem vészes, annyiban lehetne jobb, hogy Alex Sandro helyett kezdhetne Asa, és Dybala helyén Costa. És akkor lenne gyors szélsőjáték.

Rikoo 2018.04.07. 15:16:20

Mandzukic röhej amit csinál. Használhatatlan játékos.

2018.04.07. 15:19:16

Mandzukicból az évek során sikerült kiölni minden olyan tulajdonságot ami egy befejező csatárt alapból jellemez. Rossz nézni elöl a szerencsételenkedését.

Rikoo 2018.04.07. 15:20:12

14 perc alatt 11 eladott labda.:D
És akkor kérdés, hogy miért nincs támadófoci?

Rikoo 2018.04.07. 15:22:08

Gyönyörű gól Paulo!!

James Zabiela 2018.04.07. 15:22:24

Szép gól!jobban örültem volna ha ezt a Realnak rúgja!

MeGmOnDtaM 2018.04.07. 15:22:59

Dybcsi gólja... kár hogy nem a Real ellen született :/

James Zabiela 2018.04.07. 15:28:43

Gyönyörű a semmiből!

MeGmOnDtaM 2018.04.07. 15:30:30

Rugani elsŐ nagy hibája... pedig a lengyel nagyot védett :/

danimester1 2018.04.07. 15:36:10

Majden lemaradtam, azt hittem 18:00 kor kezdődik.1:1!!???MI VAN!!???Szarul játszunk?

MeGmOnDtaM 2018.04.07. 15:39:05

Pumukli, mit hagytál ki...

MeGmOnDtaM 2018.04.07. 15:40:16

@Rikoo: Konkrétan állt ott mint egy hímtag a lagziban egy méterre az érkező csatárról, akit Sandro üldözött... Rugani irtóozatosan rosszul helyezkedett a gólnál...

patrik1112 2018.04.07. 15:40:40

Cuadrado hihetetlenul toketlen a kapu elott..

Joker61 2018.04.07. 15:42:07

nyilt titok volt hogy felszabadit a ziccerbol nulla onbizalom es a helyzetfelimerese pocsek

MeGmOnDtaM 2018.04.07. 15:43:26

Ez meg egy tizi... csak a bíró vak, Mandzu meg kipofázott egy sárgát magának... hol a VAR?

Rikoo 2018.04.07. 15:44:17

@MeGmOnDtaM: Semmi köze nem volt a gólhoz.
Alapból nem is ott kellett volna helyezkednie hanem hátrébb.
Előtte a lengyel óriásit védett, de 12 méterről lőtt a tag és senki nem lépett ki rá. Illetve Benatia igen 3 ütemmel később.
De hol volt a középpálya????

Alex8610 2018.04.07. 15:45:05

Rangadohoz meltoan paprikas a hangulat.

malloy_ 2018.04.07. 15:47:15

Mikor jön már rá ez a nyomorék banda, hogy 90 percig kocogva nem lehet nyerni?
Mandzukicből meg előjött idén végleg a lusta balkáni paraszt. Sétálgat folyamatosan, szarik az egészbe.

Alex8610 2018.04.07. 15:48:23

Mindenki csupa ideg abszolut fejetlenség.

The king of alibis 2018.04.07. 15:48:25

Tizi te rohadék sípos geki

2018.04.07. 15:50:39

Alakul a papírforma eredmény. (X)
Remélem a 2. félidőben elhitetjük az otthoniakkal, h mi vagyunk az elsők, ők meg az utolsók...

Alex8610 2018.04.07. 15:51:06

Beszarok ha kihagyja

MeGmOnDtaM 2018.04.07. 15:51:45

Nah Dybala belövi-e? :)

MeGmOnDtaM 2018.04.07. 15:53:26

Nah bent van! Egyet megadtak a két tiziből :D

m.martin91 2018.04.07. 15:54:03

Ezek az arrogáns, nagyképű bírók a futball szégyenei.

m.martin91 2018.04.07. 15:55:00

@Rikoo: Rugani keményen benne volt a gólban.

Gyori_Juventino 2018.04.07. 15:56:27

Nem azért ,de Mandzsu a gól elött a kezét, hová kellett volna tennie?

danimester1 2018.04.07. 15:57:36

A spori egy bohóc!
Nem tudom mire vélni ezt a teljesítményt!Egyszerűen csak spórolunk az erővel vagy pszichésen fáradtak vagyunk.A 2. félidőben kell még rúgni 1 v 2 gólt és pihentetni kell.

Rikoo 2018.04.07. 15:58:31

@m.martin91: Akkor Benatia és Alex Sandro is.
Illetve a nem létező középályás védekezés is.

m.martin91 2018.04.07. 16:01:00

@Rikoo: Többen is hozzájárultak a gólhoz, de éppen Rugani volt az, aki megakadályozhatta volna az egészet, ha nem légüres térben kocog az ötösön belül, kivonva magát a játékból.

Joker61 2018.04.07. 16:01:34

sajnos remegni kell ha buntetohoz juttunk hogy berugjuk e
marionak es az alatomos svajci kutyanak elsokent mennie kell a nyaron
ez az a sandro is mehet

Rikoo 2018.04.07. 16:04:58

@m.martin91: Mondjuk a lassításból nézve kirúghatta volna a labdát.
Bár már az első lövés gólt érdemelt volna.
Nem értem miért seggel hátrafelé folyamatosan mind a 4 védő.
Benatia is persze, hogy nem ért ki a lövésre, ha az ötösön belül van...
És Barzagli, Chiellini, Rugani ugyanezt csinálják.

m.martin91 2018.04.07. 16:06:00

@MeGmOnDtaM: Nincs mit nézegetni rajta. Eleve Ruganiról válik le a csatár, aztán elszakad tőle, a védő pedig végignézi az előadást, ahelyett, hogy játékba avatkozna.

Rikoo 2018.04.07. 16:06:44

@MeGmOnDtaM: Nézegetm és arra jutottam, hogy már alapból az a probléma, hogy miért lőhettek tisztán 12-13 méterről. A többi már csak következmény és Rugani tényleg kirúghatta volna a labdát később.

HiemannMoc 2018.04.07. 16:11:15

@MeGmOnDtaM: Nagyon szerencsés gól volt
Alapból nem Benatiának kellett volna kifutnia inkább Pjanicnak
Lichtinek nem sikerült a block , mivel Benatia kiment nem volt a helyén senki, a labda meg úgy jött h sem Ruganinak sem Sandronak nem volt esélye felszabadítani

HiemannMoc 2018.04.07. 16:16:06

@HiemannMoc: @Rikoo: háááát ... mondjuk lehet igazad van és tényleg kirúghatta volna
Nekem úgy tűnik azt hitte h nem jön mögötte senki; ha meg bele ér lehet ő vágja be

Rikoo 2018.04.07. 16:17:49

@HiemannMoc: Kirúghatta volna, de egyáltalán miért alakul ki ilyen játékszituáció?
Még a Benevento is megkavarja a csapatot, nem kell csodálkozni, ha egy Real Madrid szétszedi a Juventust.

danimester1 2018.04.07. 16:18:27

Most ez mi ez?Szét vagyunk esve?

Apuleius 2018.04.07. 16:19:04

A védelmünk (is) egy szánalmas vicc. Alig várom, hogy véget érjen ez a szezon. Fizikai fájdalmat okoz a jelenlegi Juventust nézni.

MeGmOnDtaM 2018.04.07. 16:19:24

Újabb védelmi hiba...

m.martin91 2018.04.07. 16:20:04

Be kéne hozni Chiellini-t meg Höwedes-t is, hogy róluk is rúgjon egy-egy gólt Diabaté, ha már a pályán lévő belső védő párost kipipálta.

Watakuki 2018.04.07. 16:20:04

Azt hittem a keddet nem lehet fokozni. Tévedtem.

Ádám.84 2018.04.07. 16:21:24

Ez meg mi a szar?? Ezek így akarnak Madridba menni??

danimester1 2018.04.07. 16:21:26

Van értelme Madridba utazni?

Magyar Közöny 2018.04.07. 16:22:17

Nemhiába írtam, teljesen mindegy, hogy a 40 éves Barza, Benatia vagy Rugani van középen, egyik sem életbiztosítás.
Ráadásul a real elleni tasli hazavágta a fiúkat rendesen.

James Zabiela 2018.04.07. 16:23:06

Hasonló paràdéra szàmítottam,nem csalódtam!a kieső jelöltel nem bírunk! sírok!

bianconeri83 2018.04.07. 16:23:57

Még hogy nem erős az olasz bajnokság. Az utolsó is majdnem annyi gólt lő a Juvénak, mint a BL címvédő

Rikoo 2018.04.07. 16:26:14

Ez a Brignola jobban játszik, mint a fél Juventus.

Dante01 2018.04.07. 16:26:39

Szétestek fejben. Még lehet ki is kapunk. Valamit csak kitalálnak.

Apuleius 2018.04.07. 16:27:40

A Benevento előtt egyébként le a kalappal. Ők fociznak.

Alex8610 2018.04.07. 16:28:46

@Apuleius: En a jövő évtől sem vagyok nyugodt nyáron annyi meló lenne ezzel a csapattal amibe felek Marotta belebukik.

Rikoo 2018.04.07. 16:29:18

Amúgy nem tudom ki hogy van vele, de szerintem Marci itt a legkisebb probléma.
Folyamatosan játékban van, technikás.
Ehhez képest Matuidi egy dupla 0.

danimester1 2018.04.07. 16:29:23

Remélem sikerül a fejekben rendet rakni,hogy ne a szezon végére kúrjunk el mindent.A bajnokság és kupa még megnyerhető.A nyáron meg nem vérfrissítés hanem vérátömlesztés kell.Elképzelhetőnek tartom Allegri távozását és mellette még 1 v2 meghatározó játékosét is.

2018.04.07. 16:29:41

Mandzukic még a Benevetno ellen sem képes helyettesíteni Higuaínt, leszedhetné már őt is Allegri.

Rikoo 2018.04.07. 16:33:44

@Nattorio: Mandzukič értékelhetetlen.

James Zabiela 2018.04.07. 16:35:28

Nincs benne a gól a jàtékunkban,ami a legszebb!akkor is szànalmas az egész,ha nyerünk!mindenki elbújhat a picsàba!

Bbenj 2018.04.07. 16:35:49

Hihetetlen ez a meccs.lassan azon kell izgulni,hogy a döntetlen meglegyen...Nyàron komoly vàltozàsok kellenek!

MeGmOnDtaM 2018.04.07. 16:41:03

@The king of alibis: Örülj neki, már csak be kell rúgni!

Apuleius 2018.04.07. 16:41:14

Lófax volt ez, nem büntető. Megköszönhetjük.

KennethJames 2018.04.07. 16:42:13

Higu még arra se veszi a fáradtságot, hogy átessen a lábon. Kint a láb oszt eldobom magam. Gyalázat

Bbenj 2018.04.07. 16:42:21

Az,hogy 2 11es gól kell a Juventusnak a Benevento legyőzèsèhez(?),az több mint elszomoritó...

Rikoo 2018.04.07. 16:42:30

@Apuleius: Odarúgott Viola Higanynak.

2018.04.07. 16:43:46

Komolyan, én szégyenlem magam. A tökutolsó Beneventót tizikkel verjük meg!?? WTF!?? Meg sem érdemeljük a scudettót.

danimester1 2018.04.07. 16:45:08

Khedira Mandzukic csere ez milyen taktikai változtatást hoz? Ha megnézzük neki megy a kicsik ellen...

2018.04.07. 16:47:53

Megérdemelnénk, h megint kiegyenlítsenek...

Bbenj 2018.04.07. 16:49:28

Vègre Costa!ez nagyon szèp volt!

Rikoo 2018.04.07. 16:49:36

Óriási góól!! De Douglas miért csak 10 meccsenként jönnek elő ezek a képességek??

Alex8610 2018.04.07. 16:49:39

Az egyetlen játékos aki miatt érdemes Juve meccset nézni.Gyonyoru gól!

MeGmOnDtaM 2018.04.07. 16:50:47

Mekkora Costa gól! Ugyan ilyet kérek a REAL ellen! Olyan Robbenes volt :)

Dante01 2018.04.07. 16:50:53

Azt a rohad ezt bevágta!!!

Alex8610 2018.04.07. 16:52:59

@Rikoo: Kérdezd meg Allegrit vagy Marottat.Costa az egyetlen olyan játékosunk aki idén európai szinten is tényező.Egy baj van nincsenek jatszotarsai.

Apuleius 2018.04.07. 16:55:26

@Rikoo: Egy hatalmas műesés volt Higuaín részéről.

Fabio83 2018.04.07. 16:56:40

Ma sem került közelebb hozzám Allegri "játéka".

Rikoo 2018.04.07. 16:59:07

@Alex8610: A Bayernnél csak csere volt nem véletlenül. Allegrinek igaza van, nincs önbizalma a kapu előtt.
Ha így tud lőni akkor miért nem lövöldözik rendszeresebben?
Dybala és Bernardeschi, ha elb@sszák akkor is lőnek utána. Douglas Costa inkább meg sem próbálja, pedig nagyon jó rugótechnikája van. Simán lőhetne 20 gólt évente és nem négyet-ötöt.

Rikoo 2018.04.07. 16:59:42

@Apuleius: De volt kontakt. A tag odarúgott neki, Higuaín pedig homorított egy kínosat.

Apuleius 2018.04.07. 17:01:24

@Rikoo: Attól, hogy van "kontakt" még nem jár büntető. Büntetőt szabálytalanságra adnak. Higuaín szinte már előbb esett, minthogy ránézett a Benevento játékosa. Szép színészi teljesítmény volt.

Bbenj 2018.04.07. 17:03:26

Le a kalappal a Benevento elött!ma megèrdemeltek volna egy pontot.Dybala ès Costa szèp góljainak lehet örülni,màsnak èn nemtudok.

m.martin91 2018.04.07. 17:03:38

Csodálatos győzelem. Ez a csapat képes a csodára Madridban.

Fabio83 2018.04.07. 17:06:09

Szerencsétlen Dybala meg Costa teljesen elrontják az olajozott támadójátékunkat. Nem lenne szabad játszani őket, fegyelmezetlenek!

Rikoo 2018.04.07. 17:06:27

@Apuleius: Szépen eldobta magát, de ez szerintem bőven adható volt.
Ütemtelenül odarúgott Viola, nagy hiba volt.

Watakuki 2018.04.07. 17:06:39

Közben Dybala 21 gólos a szezonban...

Apuleius 2018.04.07. 17:09:13

@Rikoo: Nem történt semmiféle szabálytalanság, ez a probléma. Ennyi. Megadták, belőttük, örülhetünk. Pont.

Alex8610 2018.04.07. 17:09:15

@Bbenj: Hát igen ennyi dontott mert játékunk nem volt megint.
@Rikoo: Hogy a tokombe nem lehet önbizalma a kapu előtt egy ilyen játékosnak? :)
Viszont elkepeszto gyors technikás és ő az aki képes megverni egy az egyben vagy akár több embert is.

Rikoo 2018.04.07. 17:15:19

@Apuleius: Nem értek egyet. Szerintem adható volt.
@Alex8610: Ne tőlem kérdezd.:D
Valamiért kerüli a játékszituációkat az utolsó harmadban és 95%-ban a mezőnyben próbál villogni.
A többivel egyetértek, képes levenni embereket az ilyen képességeknek nagyon magadan vannak az értékük, de Douglas Costanak nem véletlenül "csak" 40-50 millió környékén van.
Ha eredményesebb lenne 140-150 körül lehetne az értéke.

Slevin8 2018.04.07. 17:18:43

Sziasztok! Bocs, ha hulye a kerdes, de azt tudja valaki, hogy Howedes miert nem jatszik egesz szezonban? Serules? Vagy egyszeruen csak nem fer be? Csak azert kerdezem, mert ilyen Benevento-fele csapatok ellen azert talan jatszhatna, nem hiszem, hogy sokkal szarabb lenne azoknal, akik most jatszanak...

Apuleius 2018.04.07. 17:19:04

@Rikoo: Semmi gond, én sem értek egyet veled. Ajándék volt.

venember83 2018.04.07. 17:22:21

@Slevin8: folyamatosan sérült. Ahogy felépül, elmegy pár edzésre, s jelentkezik is a következő sérülés.

Rocky80 2018.04.07. 17:26:32

Nem ide kapcsolódik, de Bernával mi van? Mikor lesz bevethető?

Rikoo 2018.04.07. 17:30:57

@Rocky80: Real ellen a keretben lehet, ha Allegri úgy dönt majd, hogy van értelme elvinni Madridba.
Edz rendesen a többiekkel.

pott70 2018.04.07. 17:45:22

@Rikoo: Nincs nevezve tavasszal a bl-re,ha jól emlékszem.

pott70 2018.04.07. 17:47:05

@Rikoo: Vao!Én meg Höwire gondoltam,bocs!Bernanak örülnék már,ha látnám játszani!

Slevin8 2018.04.07. 17:48:01

@venember83: koszi! Nem tudtam... Kar erte...

Juventino86 2018.04.07. 17:48:10

Costa egyértelmű, hogy nagyon kell a csapatba. Benne van meg egyedül a szükséges sebesség. Meg Cuadradóban, csak ugye ő sokáig sérült volt, nyilván idő kell még neki, hogy visszanyerje a formáját. Mindkét tizi adható volt, de azért a másodikhoz kellett Higuain rutinja is. Dybala végre megtanult tizit lőni, az első gól meg tényleg nagyon szép volt.
A védelem az, ahol komoly változások kellenek a nyáron. Ma Benatia, Rugani és Alex Sandro is nagyon gyengén játszottak. Utóbbit el kell adni jó pénzért.
A lengyel jól védett, a kapusposzt szerintem meg lesz oldva jövőre is.
Mandzukic gyenge formája és hozzáállása mellett már én sem tudok elmenni szó nélkül. Most már ki lehet jelenteni, hogy nagyon rossz idényt fut.

Rocky80 2018.04.07. 18:16:26

Van egy jó hírem: a kapusposzt meg a csatár poszt szerintem rendben van.
A rossz az, hogy a másik kettő frissítésre szorul.

venember83 2018.04.07. 18:20:21

@Rocky80: a torinói klub orvosai várnak a gyógyulásra. Aztán majd műtik, ha kell. Ennyi a helyzet.

2018.04.07. 19:57:37

@m.martin91: én is öregszem. Vagy a 2 feles az oka, de 1 másodpercre megfordult a fejemben, hogy komolyan így gondolod. :-DDD

Il Principino 2018.04.07. 20:51:39

Győztünk,de erre sem lehetünk büszkék,de jövő ilyenkor erre már senki sem emlékszik.
Mandzu egy dipla 0 volt ma,Benatia-Rugani páros egy Benevento ellen ilyen hibákra képes,jó hogy az öregek kezdtek a Madrid ellen..
Marci lecserélése érthetetlen volt számomra,Khedira persze hogy kapott pár percet hogy "kocogjon".
Sandro az első gólnál szép testcsel,majd jó laszti Pumuklinak aki lekészíti Dybalanak kb ennyi maradt meg róla..Pumukli elfogyott a 2. félidőre,indokolt volt a cseréje,Costa a legjobb formában lévő játékosunk jelenleg..
Higu minden dörzsöltsége is kellett a sikerhez,térd a térddel találkozott,de nálam 1 fél tizit ért csak,de megadták,ellenben Bonucci mikor könyékkel szögletre mentett akkor nem,most kompenzált a Sors :)
A végén csösnyi is majdnem bevédett egy lövést,majd vigyorgott kínjában...
Benevento előtt le a kalappal,szimpatikus kis csapat.
A 3 ponton kívül értékelhetetlen volt a mai produktum,de muszáj volt nyerni,kicsit a hétközi pofonból észhez térni!A Samp ellen több kell ennél!Forza Juve!

mrdel 2018.04.07. 22:57:15

Ha a Realnak is rúgunk négyet én megeszem a kalapomat!

CsakÚjváros 2018.04.07. 23:02:30

Nagy verés után mit várt a csodás és odaadó Magyar Juve tábor??? Sziporkázást? Helyzet helyzet hátán? Szebbnél szebb gólok? Ha valaki ezt várta az nem igen ért ehhez a játékhoz...hozzáteszem én sem :) De nem vagyok naiv!! Örüljünk mert egy ilyen verés után ez egy nagy győzelem... Forza Juve!! És lehet mondani hogy sosem játszunk szépen...bezzeg a többi majom csapat....csak azt hozzátenném hogy a amióta én Juve szurkoló vagyok 82" ritkán játszottunk szépen... :D Az olaszok szép játéka valahol máshol keresendő....én megtaláltam ezért nézek mindig olasz focit(nem liverpúlt) még akkor is ha nem mi játszunk,nem bírok más bajnokság meccseit nézni(na jó a Fradi kivétel,még a stadion is ugyanaz :D ) Keressétek az Olasz foci szépségét és megértitek a Juvét is,vagy fordítva :D

Tomy81 2018.04.08. 10:06:38

@CsakÚjváros: +1 Egyetértek.Sok embert(80%) nem is értek itt a blogon.Sokkal több örömöt szerezhetnének maguknak ha másik csapatnak szurkolnának. Valószínűleg mazochisták.Olyat várnak ami nagyon úgy néz ki sosem lesz.Én sosem várok végig sziporkázó támadó játékot, viszont azt nagyon élvezem amikor tönkrevágjuk a másik fociját, és azt hallgatom a Barcás haveroktól hogy bezzeg ők mennyit támadtak és milyen szépen és mégis mi nyertünk. :D

Cigarette Smoking Man 2018.04.08. 13:03:22

@Tomy81: Az időszakos támadó foci helyett nagyobb probléma a fogalmatlan támadó foci, ami minket jellemez mostanság. Ötlettelen, lassú, kínkeserves... amikor támadnunk kell valaki ellen, akkor látszik, hogy Allegri jóformán csak védekezést gyakoroltathat az edzéseken, mert teljes a sötétség ilyenkor a fejekben. Szerintem ez az igazi baja itt mindenkinek, hogy amikor kellene, akkor is alig tudunk mit kezdeni az ellenfél kapuja előtt.

Rikoo 2018.04.08. 13:10:54

@Cigarette Smoking Man: De akkor miért ilyen sok sólt a csapat?
31 meccsen 74 lőtt gól az nagyon korrekt teljesítmény.
A BL-ről felesleges beszélni, mert nyilvánvalóan nincs több ebben a keretben egy negyeddöntőnél.

Rocky80 2018.04.08. 13:36:21

@Rikoo: pedig nekem is van egy ilyen érzésem a sok lőtt gól dacára, hogy sokszor ötlettelenek vagyunk, illetve nem elég direkt nekem a támadójátékunk. A hátrapasszok a 16-osról pl. megőrjítenek...

Kevés a kidolgozott akció, inkább az egyéni kvalitásoknak köszönhetően szerzünk ennyi gólt. (pl. most a Benevento meccsen sem éreztem a csít)
A gond csak az, hogy ennek köszönhetően a jobb csapatok ellen csak a pontrúgásokban reménykedhetünk, mert sokkal jobban semlegesítenek bennünket.

De gyenge például a kontrajátékunk is ha már a támadójátéknál tartunk.

Rikoo 2018.04.08. 14:40:21

@Rocky80: Szerintem itt megint ki kell térni Marotta munkásságára.
A Real Madrid, Barcelona, Bayern München de még a Liverpool, Manchester Cityhez is van koncepció és játékstílus alapján érkeznek a játékosok.
A Juventushoz meg épp aki elérhető.
Teljesen más tulajdonsággal rendelkező játékosok vabnak a keretben.
Mást kell játszani, ha Mandzukic játszik, mást ha Dybala, mást ha Cuadrado stb.
Nagyon nehéz így egy fix taktikát felépíteni, talán jobb is így hogy ennyire változatos a keret és lehet váltogatni a játékstílusokat. Lehet veszélyesnek lenni szélről és középről is.
Csak még minőségibb játékosok kellenének, néhány játékos helyére.

Cigarette Smoking Man 2018.04.08. 15:18:26

@Rikoo: Mi tagadás, van benne egy kis paradoxon, de ettől függetlenül tagadhatatlan, hogy semmi vonatkozási alapot és kultúrát nem tudott adni Allegri a támadó játékunknak már évek óta. Ez nem is fog változni addig, amíg egy Mandzukic azért szorít ki egy Bernardeschit a kezdőből, mert jobban tud védekezni nála, hogy csak egy példát említsek. A bajnokság noname csapatait a noname játékosaikkal inkább ne is emlegessük. Nekik szemfedővel és csörgőlabdával is legalább hármat kéne vágnia egy ilyen keretnek oda és vissza.

Rikoo 2018.04.08. 15:53:43

@Cigarette Smoking Man: Szerintem nem is kell. A csapat képes gólokat lőni az mind1, hogy ez egyéni villanás, pontrúgás vagy bármi más.
Allegri szerintem bőven a maximumot hozza ki a keretből eredményekben.
Az más kérdés, hogy játszhatna többet Marci, Bentancur, Rugani, Bernardeschi pl.
Nem hiszem, hogy lenne még egy olyan topedző aki így tudna bólogatni az átigazolási politikára és hozná az eredményeket, mint ő.
Conte konkrétan még a Chelseanél is kevesli az átigazolásra szánt összeget.

Cigarette Smoking Man 2018.04.08. 16:52:34

@Rikoo: Az a probléma, hogy mindenre bólogat!

Rikoo 2018.04.08. 16:59:18

@Cigarette Smoking Man: Mit kellene tennie?
Mondjon fel, mint Conte?

Cigarette Smoking Man 2018.04.08. 17:21:09

@Rikoo: Akár! Nem tudom hogy miért, de nagyon lenézitek ezt a csapatot amikor azt mondjátok, hogy Max kihozta belőlük a maxot. Nem gondolom, hogy például a Tottenham sokkal nagyobb nevekből állna mint mi, de mégis felmosták velünk a pályát, végeredménytől függetlenül. Őszintén hiszem, hogy egy európaibb focit játszó edző, aki ötvözni tudná a tradícióinkat a modern kor labdarúgásával, simán túlszárnyalná Allegri eredményeit. Ez az én szubjektív véleményem!

Rikoo 2018.04.08. 18:26:32

@Cigarette Smoking Man: Nem nézzük le csak próbáljuk reálisan látni a dolgot.
Az sem véletlen, hogy alig néhány játékosnak van normális piaci értéke.

A Tottenham tele van gyors és fiatal játékosokkal nem véletlenül, hogy ilyen komoly problémát okoztak.
A Real Madrid sem tudott mit kezdeni velük a csoportmeccseken, ez is mutatja az erejüket illetve a PL-ben is bőven versenyképesek.
Sokadjára írom, de amíg nincs minőségi, komplex keret addig nagyon nehéz értékelni Allegri munkásságát.
Elfogadom a véleményed, igaz az enyém alapvetően más.

2018.04.08. 23:02:30

@Cigarette Smoking Man: Mindenre bólogat? Mostanában inkább lázadónak tűnik, de azért nem egy Fox Mulder, de még csak nem is egy Alex Krycek.

alexGicamo 2018.04.09. 16:55:13

Kötelező győzelem volt, de örülök neki !
Szép volt Dybalababa első gólja . Costáé meg aztán bámulatos ! Ha ilyenre képes, akkor igazán próbálkozhatna vele gyakrabban is ! ;)

FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása