Ferrero: "A Juve bánhatja, hogy elszalasztotta Schicket"

schick_patrik_labdaval_samp.jpgA Sampdoria első embere, Massimo Ferrero úgy gondolja, a Juventus már most bánja, hogy végül nem igazolta le Patrik Schicket, aki így végül az AS Romához kerül majd.

A cseh támadó már szinte a Juventus játékosa volt, a kötelező orvosi vizsgálatokon azonban szívritmuszavart állapítottak meg nála, így a torinói csapat végül mégsem igazolta le őt, pedig 30.5 millió eurót szánt az üzletre.

A Roma ezt kihasználva nagy valószínűséggel megszerzi a játékost, viszont mélyen a zsebébe kell nyúlnia érte, hiszen a kölcsönvétel után 38 millió euró lesz a vásárlási opció összege.

A Samp elnöke így kommentálta a játékos körüli huzavonát:

"A Juventus már most bánja, hogy elveszítette Schicket." - nyilatkozta Ferrero a Radio Radio-nak.

"Én tudtam, hogy ez megtörténhet, a Juventus pedig carbonarával akart megetetni, de nem tudták, hogy én csak paradicsomot és bazsalikomot fogyasztok. Mindenesetre, Schick az új Tottivá válhat Rómában.

Hogy Milan Škriniar az Interhez kerül-e? Nem igaz, hogy 30 millió eurót kaptam érte, 35 millió volt."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9212787060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Drughi Di Bianconeri 2017.08.29. 10:16:30

De bolond ez a Ferrero, nagy forma xD

Azért Schick,mint új Totti ?
Max új Morata.

Tom40 2017.08.29. 10:28:09

Azért láttam játszani őt is és Keant is... ha már tehetségröl beszélünk van némi különbség a 2 játékos között szerintem Kean javára... lehet jó lesz ez a srác de az biztos, h nem lesz sírás mert nem igazoltuk le... Messi miatt sem sírok pedig nem igazoltuk le...

Alex8610 2017.08.29. 10:36:04

Ezt majd az idő megválaszolja hogy banhatjuk e vagy jól döntöttünk de itt van nekünk Kean+ ha még jön Keita akkor meg pláne nem fog hiányozni.Sok sikert neki Rómában meg egészséget.A Sampnak meg úgyis csak a lóvé kellett.

2017.08.29. 11:23:41

Bánhatjuk, naná. Egy fél szezonos gyerekről beszélünk, aki még semmit sem bizonyított.

Jamal Jamal 2017.08.29. 11:24:10

A Juventus lehet hogy bánja eztet nem tudhatom biztosan, de én mint szurkoló nem bánom.
Arrivederci Signore Schick.

venember83 2017.08.29. 11:51:24

Jó nagy punk ez a Ferrero. Amúgy nagyon kíváncsi lennék, hogy végül miért is nem érkezett amúgy teljesen hasztalanul Schick.

Megegyezés híján valószínűleg nem érkezett volna orvosira, bár Matuidi is úgy érkezhetett, viszont pár hét kihagyás után már rögtön rendben is van a szíve, majd harmincmillió euró helyett közel negyvenmillióért igazol a farkasokhoz.

Ferrero kavart be, hogy több pénzt akart, s végül nem írta alá a szerződést, és kamu a szívbaj? Nem kamu a szívbaj, és ennyien bevállalják a lutrit? A Juve vezetőségében sem volt egyetértés a játék ügyében, és végül a Juve lépett vissza, és kamu a szívprobléma?

Drughi Di Bianconeri 2017.08.29. 11:54:55

@venember83:
Én is ezen agyaltam tegnap,furcsa az egész.
Azért annyira még az olasz sajtó sem lehet aljas módon erkölcstelen,hogy bekamuzzon egy szívbetegséget.

Sztovicska 2017.08.29. 12:23:37

Szerintem belőle is kb amauri lett volna. Egy szezon és kipukkad. Aztán olyan luca toni módra zavarhattuk volna be az ötös vonalára hátha belebotlik a labdába. Szerintem. De ez majd kiderül mindenesetre örülök hogy nem nálunk. Kean-ben sokkal több potenciál van. És lehet lesz egy keita is

biancineri101 2017.08.29. 12:28:06

Várom azoknak a hozzászólásait, akik régebben végig azzal jöttek, hogy Marotta miért ad ilyen sokat ezért a srácért. Hát tessék, most kiderült, hogy valójában a piaci ár alatt juthattunk volna hozzá. Ez egy jó példa, hogy láthassuk az egyes játékosok árát mennyire nehéz meghatározni kívülállóként.

2017.08.29. 12:49:30

@biancineri101: Így nem nehéz, hogy 3-4 csapat versenyzett érte. :)

Goku06 2017.08.29. 15:23:55

"a Juventus pedig carbonarával akart megetetni, de nem tudták, hogy én csak paradicsomot és bazsalikomot fogyasztok."
egy Carbonara mindig jobb... csakúgy mint a Juventus is jobb mint a Roma.

alexGicamo 2017.08.29. 17:48:37

Csak a selejtes árut szokás ilyen feltűnően kínálgatni és agyon dicsérni ... :P

FORZA JUVENTUS PER SEMPRE !!!

Rikoo 2017.08.29. 17:54:15

@alexGicamo: Tehát akkor Dybala is selejtes?

alexGicamo 2017.08.29. 17:55:31

@Rikoo: Nem értem az összefüggést ... ???

Rikoo 2017.08.29. 17:59:50

@alexGicamo: Zamparini ugyanígy hypeolta Dybalát, mint most Ferrero Schickket.
Talán még jobban is.

alexGicamo 2017.08.29. 18:01:55

@Rikoo: Értem . Ez esetben Paulo a kivétel , aki erősíti a szabályt !

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása