HIVATALOS: Douglas Costa a Juventushoz csatlakozott

douglas_costa_juve_bejelentes.jpgA Juventus hivatalosan bejelentette Douglas Costa leigazolását egyéves kölcsönszerződés keretében, amely nyomán a piemonti klub 2018-ban vásárlási opcióval fog rendelkezni a játékos végleges megszerzésére összesen 46 millió euróért.

A torinói klub hivatalos közleménye megerősítette a kölcsönszerződés 6 millió eurós értékét (hét napon belül fizetendő) és a 40 millió eurós opciót, amely kötelezővé válik egyes sportügyi célok elérése esetén.

A 40 millió eurót a klubnak két éven belül kell kifizetnie, illetve egyes egyéb célok teljesülése esetén további 1 millió euró illetheti a Bayern Münchent.

„Komoly és konstruktív tárgyalást folytattunk a Juventus igazgatóival. Az FC Bayern összes pénzügyi követelménye teljesült.” - mondta Karl-Heinz Rummenigge.

„Szeretnék köszönetet mondani Douglasnak az elért eredményekért. Két sikeres év négy címet hozott, és most új kihívásra vágyott. Ezt elfogadtuk, és a jövőben a lehető legjobbakat kívánjuk neki és a családjának Olaszországban.”

A huszonhat éves brazil futballista a mai napon sikeresen túlesett az orvosi vizsgálaton, és a 11-es mezt fogja viselni a Juventus csapatában.

„A Juventus Football Club S.p.A. ezúton bejelenti, hogy megegyezésre jutott az FC Bayern München AG féllel Douglas Costa de Souza ideiglenes, 2018 június 30-ig tartó ideiglenes átigazolása kapcsán 6 millió euró értékben, amelyet a klub az FIGC-nél végrehajtott regisztrációt követő hét napon belül köteles kiegyenlíteni.

A megállapodás nyomán a Juventus opciós jogot szerez a futballista végleges megszerzésére, amellyel a klub 2018 június 30-ig élhet, és amely nyomán a klub két pénzügyi év alatt 40 millió eurót köteles kifizetni. Az összeg további 1 millió euróval emelkedhet egyes feltételek a szerződés időtartama alatti teljesülése esetén.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr712659933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juvetto 2017.07.12. 20:25:36

TGV-t ennyiért, há' hülye vaaagy?! :D

HELL F'CKING YEAH!!!

És különben nagyon faszán csinálta a Juve-app a telómon a közzététel pillanataiban! Lényegi történés volt, így egy szurkolói morajjal jelzett bele a nihilbe, ami egy videót indított el utána: #OneMore. Majd csekkoljátok a hivatalos honlapon, jópofa. Ezután pár perccel ismét a heves moraj és már az official announcement érkezett is, ez így nagyon ott volt! :)

jeneiPALI 2017.07.12. 20:30:47

Üdvözlöm öt a Juventusba sok sikert és bL gyözelmet kivánok nekünk !

Ámok 2017.07.12. 21:09:19

Bayernél tudnak nyereséggel eladni....

pott70 2017.07.12. 21:18:17

@Ámok: Hogyan lehetett volna szerinted jobb feltételekkel megszerezni?
Nekem elég kedvező üzletnek tűnik.

Sztovicska 2017.07.12. 21:26:56

Kellett végre ez a hir. Jöhet a többi ;)

Ámok 2017.07.12. 21:28:02

@pott70: 2 éve 30-ért vették. Az utóbbi egy évet szinte végig padozta. Ebben az esetben mi örülnénk, ha minimális veszteséggel szabadulnánk egy játékostól.... Ők 50%-ot kerestek rajta. Ennyi. Ha ezt valaki nem látja be....

Grinta 2017.07.12. 21:34:49

@Ámok: Elszabadult a piac.Ami két éve 30 volt..az most bőven annyi,mint amennyit fizettünk érte szerintem.

bianconeri83 2017.07.12. 21:40:44

@Ámok: ha már nyereséges üzlet, akkor azért a Pogba-transzfert nem könnyű überelni :)

m.martin91 2017.07.12. 21:42:13

Nagyon drága lett Douglas Costa.

Rikoo 2017.07.12. 21:44:00

@Ámok: Ennyit változott a gazdaság a labdarúgásban.
Ennyi a reális piaci értéke.

delpi0823 2017.07.12. 21:47:26

@Rikoo: Ugyse tudjatok neki negmagyarazni a bayern az uber kiraly a szemeben nem is ertem miert nem nekik szurkol

MdewC 2017.07.12. 22:15:22

Nagyon király igazolás!!! Igy tovább! :)

Ámok 2017.07.12. 22:27:55

@delpi0823: Fejlődni csak úgy lehet, hogy a legjobbaktól tanulsz. Jelen pillanatban - bárki bármi mond - a top 3 csapat: Bayern, Real, Barca. Szóva csinálhatod úgy, mint a:
-Real: Milliós kormány hitelek
-Barca: kinevelsz egy "arany generációt" egy életben egyszer

És csinálhatod úgy, mint a Bayern. Gazdaságosan, nem 100 milliós játékosokkal, minden évben 2 alapember lerabolva a ligából etc, etc.

Szégyen ide-oda valamit qrva jól csinálnak.

Tony. 2017.07.12. 22:34:06

Kíváncsian várom. Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy pont ő e az a játékos, aki akkora pluszt fog hozzátenni.

Magyar Közöny 2017.07.12. 23:02:14

Felemás érzéseim vannak vele kapcsolatban, mint általában a brazilokkal. Remélem, beválik, és nem az utolsó 1 év formáját hozza.

Rikoo 2017.07.12. 23:03:52

Jó, minőségi igazolás. Nagyon jó kvalitásokkal rendelkező játékos akinek gyorsasága világszinten kiemelkedő és technikai képességei is irigylésre méltóak. Első müncheni éve után mindenki a topjátékosok közé kezdte sorolni, utána jött Ancelotti akinél kevés lehetőséget kapott és nem is adott bele mindent, gyakorlatilag hullámvölgybe került.
Pozitívum, hogy sikerült kölcsönben elhozni mivel még több igazolást tervez a vezetőség és az is pozitívum, hogy végre a Serie A-n kívülről is tud bizniszelni Marotta.
A legnagyobb piros pont azért jár, hogy nincs kötelező opció.
Az ára pedig ennyi. Ha világszinten nézzük ez teljesen reális.
Inkább örüljünk, hogy minőségi játékosokat láthatunk Juventus mezben.:-)
De, ha bukta lenne akkor sem kötelező megvásárolni...

Drotkoszoru 2017.07.12. 23:04:10

A 46 millió összességében valóban nem kevés, de Douglas Costa minőségi játékos, az ilyen típusú játékosoknak pedig megkérik az árát. Minden eddiginél jobban elszabadult az átigazolási piac, nem releváns, hogy 2-3 évvel ezelőtt az adott játékos mennyibe került. A kínai piac megjelenése, az egyre nagyobb számú arab/kínai/orosz tulajdonban lévő csapatok elterjedése, az elmebeteg angol klubok költekezése (az irreálisan magas közvetítési jogokból származó bevételeik miatt minden eddiginél többet költhetnek) ekkora inflációt okozott ilyen relatíve rövid idő alatt is. Ami 2014-ben, 2015-ben 30 millió € volt, az 2017-ben már 45-50. A Real, Barca továbbra is ugyanúgy le fog baszni 80-100 millió €-t, ha olyan játékost talál, aki megér nekik ennyit, az MU is elköltött 105-110 milliót Pogbára, mi is kivásároltuk Higanyt 90 millióért. Nem kellene meglepődni azon, hogy egy ilyen torz piacon a brazil ára is emelkedik 30-ról 46 millióra. A jelenlegi gazdasági viszonyok között igen is reális érte ez az összeg. Azt is vegyétek számításba, hogy jelenleg 6 millió €-jába került a klubnak, amiért 1 évre kölcsönbe jön. Aztán a további 40 milliót 2 másik pénzügyi évben kell rendezni, ha meg is vesszük. Ez nagyon nem mindegy cash flow szempontjából. Így gyakorlatilag 3 évre oszlik a 46 millió €-s végleges ára, ami még mindig jobban hangzik, mintha egy összegben, már idén nyáron le kellene érte tenni mondjuk 40 milliót (nem tudom például, hogy ők Ukrajnából egy összegben hozták el, vagy x év alatt rendezték, mert az se mindegy egy 30 milliós vételárnál). "és a 40 millió eurós opciót, amely kötelezővé válik egyes sportügyi célok elérése esetén." A sportügyi célok mit takar egész pontosan? Ezt mondjuk jó lenne tudni, mert ha bizonyos számú pályára lépés után válik kötelezővé a megvásárlási opció (a sajtóban erről is lehet olvasni), akkor be lennénk biztosítva egy súlyos sérülés, vagy formahanyatlás esetén is, mert nem lenne muszáj megvásárolni. De azt se bánnám, ha a sportügyi célok alatt a BL győzelmet értik, akkor pont nem fog érdekelni, ha nem is válik be és kigórunk az ablakon 40 millió €-t. :D A Bayernről meg annyit: valóban jól gazdálkodnak, igazolnak, nem véletlenül ők számítottak eddig is követendő példának Agnelliék szemében. Ettől függetlenül nem nagyon kell irigykedni rájuk, eredmények terén az elmúlt 3 évben felülmúltuk őket (2 BL döntő, 3 bajnoki cím, 3 kupagyőzelem), az igazolások terén is legalább annyi jó adás-vételt bonyolítottunk le, mint ők, annak ellenére, hogy bevételek terén még mindig előttünk állnak (bár ebben is szépen zárkózunk szerencsére).

MdewC 2017.07.13. 00:12:31

@Ámok: pontosan ebbe az irányba haladunk. Csak a vak nem látja.

FeriGjuve 2017.07.13. 00:26:05

@Drotkoszoru: +2
Mindent elmondtàl,ami ide kellett,Àmok csak fut,ne foglalkozzatok vele! :D

nutellás marhapörkölt tejjel 2017.07.13. 00:34:35

valaki tudja miért ~1500 perceket játszott szezononként? ennyire sérülékeny vagy mindig kiszorították a kezdőből?

Mitya10 2017.07.13. 00:41:24

Ez most akkor opcionális vagy kötelező? Mert nem mind1... Am nagyon örülök neki sokra viszi majd nálunk :)

Drughi Di Bianconeri 2017.07.13. 02:11:43

Na,hát végül csak ide "lépkedett" :D

Én a többséggel ellentétben nem verdesem magam a földhöz örömömben,meglehetősen szkeptikus vagyok vele kapcsolatban, ezt már a felmerülése első pillanatában mondtam.

Mindenki azzal jön,hogy mennyire jól játszott anno ellenünk, de a tavalyi szezonját nem láttátok ?
Gyors és technikás, még váratlant is képes meghúzni, de; buta, taktikailag és védekezésben 0, a mentalitása és a stílusa sem JUVE/Serie A kompatibilis.
Nálunk az összes hasonló típusú játékos megbukott, még a Bundes Liga taktikai követelményeinek sem tudott eleget tenni, sem Carletto minimalista taktikai utasításainak, akkor majd pont a serie A-Allegri viszonylatban fog működni ?

Azt el tudom képzelni, hogy a BLben jó lesz, de ott meg ugye esélyünk sincs nyerni.

Szvsz. Tiszta olyan lesz,mint Robinho a Milanban,akinek pedig legalább játék IQja volt vmennyi, Costanak nincs...

Az egyetlen előnye ennek a konstrukciónak az,hogy így érkezhet még támadó, Bernardeschi, de én sokkal jobban örültem volna Keita+Bernardeschi duónak.

Az ára nem kevés, itt jönnek emberek az elszabadult piaccal, de ezen az elszabadult piacon Keita kb fele ennyi lett volna,na meg a Bayern nagyságát mutatja, hogy egy számukra felesleges,rossz formában lévő, nem klasszis játékost is el tudnak adni közel 50 Mért, jókora haszonnal,mi meg mindenkit elengedünk ingyen vagy fillérekért.
Coman 20 M volt nekik 20 évesen, Costa nekünk cca. 50 lesz...

Persze remélem,hogy rám cáfol és nagyon jól beválik és szezon végén dupla-duplazik majd.

Isten hozta !
A 11es mez jól áll neki azért!

The king of alibis 2017.07.13. 05:34:44

Isten hozott. Ha még jön Bernardeschi, brutál erős támadógépezetünk lesz.

Nathas 2017.07.13. 07:19:23

@Drughi Di Bianconeri: Costa nem 50 lesz és Coman sem 20 volt :-) egyébként a Coman + 20 szerintem nem rossz üzlet.

Isten hozta, én sokat várok tőle. A BL-ben szerintem jelentős erősítés.

GGábr81 2017.07.13. 07:22:28

@Ámok: Az egy dolog, hogy tudnak nyereséggel eladni. De venni is (Vidal). James gyerek 10+35. Costa pénzbôl megvan és még marad is 1 mihály kokszra a böris cimbiknek. Na mind 1, fél év alatt megduplázza az árát azt majd fogják a fejüket a BM-nél. 19 nyarán már az lesz a téma, hogy a cselszki, a szitty, a mú, a margit és a barcika licitháborút indít érte 100-ról indítva.

Drughi Di Bianconeri 2017.07.13. 07:40:48

@Nathas: 6+40+1, 47 M, valóban nem 50 :)

Úgyis lehet nézni,hogy Costa-ért kapnak majd 10 M+ James Rodriguezt - ha minden igaz.

Comanért végül is, mindennel együtt 27 M-t kaptunk, csak hát Ő 21 éves.

A BL-ben jó lehet, amit úgyse nyerünk meg, a bajnokságban szvsz. Robinho 2.0 lesz,jó esetben.

harciretek 2017.07.13. 07:59:12

@Drughi Di Bianconeri: Coman lehet 21 éves, de fényévekre van még Douglas Costa legjobbjától.

Juvetto 2017.07.13. 08:03:58

@Rikoo: @Drotkoszoru: Egyértelmű +1.

@Ámok: @GGábr81: És azért sajna ide is jár +0.5

@Drughi Di Bianconeri: " A BL-ben jó lehet, amit úgyse nyerünk meg, a bajnokságban szvsz. Robinho 2.0 lesz,jó esetben."

Azért valami "napi pozitív gondolatra" guglizz rá! :D ;)

Juvetto 2017.07.13. 08:05:07

@Drughi Di Bianconeri: Hopp, valami még lemaradt, de harciretek megírta helyettem is... :)

Drughi Di Bianconeri 2017.07.13. 08:05:52

@Juvetto:
Te meg a JUVE BL döntőire :D

@harciretek: Igaz, de benne van a potenciál,hogy jobb legyen, na meg jelenleg D.Costa is fényévekre van a saját legjobbjától :/

2017.07.13. 09:00:18

Sok sikert! Reméljük, tudja a legjobbjàt hozni (meccsenkén >0,5 gólban vállal szerpet). Ha igen, nagyon korrekt ár.

Gaben Smith 2017.07.13. 09:04:26

@Drotkoszoru: Ha valamilyen játékost megvesz valaki a topbajnokságok csapatai közül akkor egyből felugrik a piaci értéke...vagyis ha az ukránoktól 30-ért vette a bayern egyből felugrott az értéke vagy 45-50 millióra lett egy nagyon jó szezonja sztem 60-80 között sem adták volna oda tavaly szerencsére jött Carlo a bayernhez és neki nem vált be ettől még topjátékosnak tartom és örülök ,hogy itt van.A deal sztem tökéletes marrotta alkotott megint ! :)

delpi0823 2017.07.13. 09:16:34

@Ámok: Szted ne haragudj mar meg marrottaek mi a budos lo.....aszt csinalnak?gazdasagilag evrol evre fejlodik a klub es nellette az eredmenyek is jonnek,6scudetto mellett 3olasz kupa meg szuperkupak meg 2 bl donto,ne is folytassuk a beszelgetest,akr tetszik beked akar nem,meghatarozo csapat vagyunk europaban.Jo persze tudom az olasz bajnoksag vicc az bem er semmit(nem mintha a nemet nem egycsapatos bajnoksag lenne)meg csak a bl szamit tudom(neked).....

delpi0823 2017.07.13. 09:24:09

@Drughi Di Bianconeri: 50millioert a bayern csak akkor tudja eladni ha jol is teljesit ea narrottaek megveszik azt elfelejtitek hozzatenni amokkal egyutt.Teljesen folosleges ebben az uzletben a rosszat keresni Marrotta kivaloan csinalta,ez egy tokeletea uzlet volt.

Drughi Di Bianconeri 2017.07.13. 09:49:28

@delpi0823:
Azt a cca. 50 M-t már most nyugodtan el lehet könyvelni, Benatiat is megvettük, holott nem volt rá kötelező opció, a teljesítményével meg végképp nem szolgált rá.

Erről szól a 2 klub közötti jó kapcsolat.

Nem keresem én a rosszat ebben a transferben, csupán megosztom a véleményemet ezzel kapcsolatban,aminek -számomra- több összetevője is akad, ennek csupán egyike a vételára.

Aláírom, vettek már rosszabb játékost is ennyiért/drágábban, bár vettek már jobbat is olcsóbban.

A véleményem akkor is fennáll,ha csak 25 M lett volna,akkor is,ha 100 M.

Nekem Keita - F. Anderson - Bernardeschi trió lett volna a tuti, ha meg csak 2, akkor Keita-Bernardeschi.

Rikoo 2017.07.13. 10:09:08

@Drughi Di Bianconeri: Azért nem árt olyan játékosokat venni akik már magasabb szinten is bizonyítottak.
Az 3 játékos akiket felsoroltál még csak reménységek a Serie A-ból.

Drughi Di Bianconeri 2017.07.13. 10:16:35

@Rikoo:
Itt van nekünk egy 29 éves, 100 kilós,94 M-s csatárunk :D
Meg a horvát tank,aki szerinted úgyis kezdő lesz,bárki jöjjön is, ők ketten elég tapasztaltak.

Minél hátrébb megyünk a pályán, annál igazabb az,hogy tapasztaltnak kell lennie, de csatároknál nem biztos,hogy az garancia bármire is.
Vagy Mbappé ,aki nagy 30 éves csatárokat megszégyenítő módon tolta a BL-ben , Ő hol és mit bizonyított e szezon előtt ?

Azért minimális nemzetközi tapasztalata van a 2 Laziosnak , meg Bernardeschinek is, igaz,csak az EL-ben.

Rikoo 2017.07.13. 10:54:14

@Drughi Di Bianconeri: A létfontosságú meccseken azért igen sokat számít a tapasztalat.
Nagyon lutri kiállni pl. ezzel a hármassal a kezdőben egy BL kieséses párharcban egy rutinosabb nagycsapat ellen.

Rikoo 2017.07.13. 11:09:14

@Drughi Di Bianconeri: Azért ne legyen már mind1. Max. a döntőre nem állunk ki azt annyi.:D

Drughi Di Bianconeri 2017.07.13. 11:13:26

@Rikoo:
Vagy már inkább az elődöntőben B csapatot kell kiküldeni,hogy biztosra menjünk az újabb fájdalmas kudarc elkerülése érdekében. :)

Picit túlértékeled D.Costa nemzetközi tapasztalatát,OK,hogy játszott BL-ben,2 évvel ezelőtt jól is, de vhol el kell kezdeni.

Meg aztán a nagy tapasztalt Higuain hány gólt is lőtt BL-kieséses meccseken karrierje során ? 3at, 4et ?

Tartom magam ahhoz,hogy mivel sztárokat úgysem tudunk igazolni és megfizetni, jöjjenek a Serie A elit tehetségei,akiből mi nevelünk TOP játékost és mivel ligán belüliek (netán ráadásképpen még olaszok is lehetnek),ezért _talán_ nem vágyódnak el 2 év múlva több pénzért/csillogásért stb.

D. Costa meg a f@szába sincs egy Hazardnak vagy egy A.Sáncheznek, ha már összehasonlítósdit játszunk :)

Rikoo 2017.07.13. 11:29:32

@Drughi Di Bianconeri: "Tartom magam ahhoz,hogy mivel sztárokat úgysem tudunk igazolni és megfizetni, jöjjenek a Serie A elit tehetségei,akiből mi nevelünk TOP játékost és mivel ligán belüliek (netán ráadásképpen még olaszok is lehetnek),ezért _talán_ nem vágyódnak el 2 év múlva több pénzért/csillogásért stb."
Ezzel egyetértek. De a minőségi kukázás is jó, mert azok a játékosok is jó eséllyel maradhatnak.

-Bernardeschi szerintem a legfontosabb igazolás a támadószekcióba. Köré kell építeni a jövő csapatát.
Szvsz az is benne van, hogy kiszorítja Dybalát.
-Keita játéka is tetszik. Nagy potenciál van benne.
-F.Anderson nálam semennyire nem opció.

"D. Costa meg a f@szába sincs egy Hazardnak vagy egy A.Sáncheznek, ha már összehasonlítósdit játszunk :)"
Ez nem az a klub ahol 15 milliós fizetéssel tud a vezetőség játékosokat csábítani szóval marad nekünk D.Costa nagy fogásnak.:D

Drughi Di Bianconeri 2017.07.13. 11:38:19

@Rikoo:
Azért egy 50 M-s játékos már túlmutat a kukázáson :D

Ebből a pénzből sacc/kb. kijött volna Conti (25M) + Keita (25M), de biztos jó lesz De Sciglio-Costa jobb szárny is. :D

Én tényleg látom magam előtt, a Robinho-"hasonmásságot" (de szép szót alkottam xD),aztán persze - remélem- tévedek és húzóemberünk lesz.

Rikoo 2017.07.13. 11:43:52

@Drughi Di Bianconeri: Kukázás ez. Mint ahogy James Rodriguez vagy Morata is kukázásnak számít pedig ők még drágábbak.
Contit ettől függetlenül hozni kellett volna. Szerintem amúgy 2 jobbvédő is fog érkezni és egyik lesz DS. Mondjuk, ha Cancelo jön mellé akkor DS lesz a kezdő..

Nathas 2017.07.13. 12:09:55

@Drughi Di Bianconeri: azt miből gondolja mindenki, hogy Keita 25 - 30 - ért a miénk lehet? (Csak kérdezem, mert erre sokan hivatkoztatok) egyébként csak arra akartam rávilágítani, hogy az a 30 millás különbség csupán 20 (amit az eladáskor szerintem mindenki jó boltnak ítélt).

Ámok 2017.07.13. 12:11:33

@Drughi Di Bianconeri: @Rikoo: Én azért titkon remélem, hogy jövőre Costa megy vissza a Bayernhez és ingyen jön a helyére Keita. Megtapsolnám Marottát.

Drughi Di Bianconeri 2017.07.13. 12:14:09

@Nathas:
Lazio 30 M értékeli,ennyiért eladnák,hogy pénzt csináljanak, a Milan (meg vmeik PL klub) ajánlatára igent mondtak, csak Keita nem akart odamenni.
Marrotta - állítólag - 12 Mt ajánlott érte, 25-ért odaadnák szvsz.

Rikoo 2017.07.13. 12:20:39

@Ámok: Ha ősszel a Lazionál kezdi a szezont akkor biztosan ingyen távozik majd.

Drughi Di Bianconeri 2017.07.13. 12:22:59

@Rikoo:
Azt elképzelhetőnek tartod,hogy azért nem mozgatunk meg érte minden követ -annak ellenére,hogy nyíltan hozzánk akar jönni-, mert a háttérben már ledumálták vele Marrottáék,hogy jövőre jön ingyen, nagy aláírás pénzért, csak bírjon ki 1 évet még ?

Rikoo 2017.07.13. 12:27:11

@Drughi Di Bianconeri: Semmit nem lehet kizárni. Óriási lehúzás lenne, ha ingyen jönne Keita vagy De Vrij. Mind2 játékosnak magasan van a piaci értéke.
Jó nagy kib@szás lenne Lotitoval.

Nathas 2017.07.13. 12:50:24

@Drughi Di Bianconeri: @Rikoo: ezt a ledumáljuk vele dolgot, hogy mi lesz 1 év múlva, egyáltalán nem hiszem. Ha tényleg 25-ért meg lehetne szerezni, akkor hajrá. Lesz még egy jó éve, és ingyen jővőre nagyobbnál nagyobb fizukkal fogják csábítani.

Juvetto 2017.07.13. 13:35:57

@Rikoo: Ez egy fos! Tavaly még talán dinamikus volt, tudott cselezni, előkészíteni, meg szétb@szni a hálót az atombalossal. Bárkiról lehetne csinálni egy ilyen videót... Amúgy is, ennél pár millióval olcsóbban meg lehet szerezni akár Pickfordokat, M.Keane-eket!

Drughi Di Bianconeri 2017.07.13. 13:44:26

@Juvetto: Gyakorold még ezt a trollkodást kicsit :) :D

Robinho is nagy cselkirály volt, sokra ment a Serie A-ban :)

Drotkoszoru 2017.07.13. 15:50:22

@Drughi Di Bianconeri: Ne haragudj, de minden egyes megnyilatkozásodból látszik, hogy Costát 3-4 alkalomnál többször nem láttad játszani, és mellette még zsigerből is utálod. :) Ha nem így lenne, nem állítanál ilyeneket, hogy alacsony játékintelligenciája van, buta lenne a játékhoz, egysíkú szélső, stb. Szerintem te kevered Jesus Navasszal, vagy Dombi Tibivel. A brazil rohadtul nem az a fajta játékos, aki lefut az alapvonalig, majd középre lövi a labdát eszetlenül, ennél sokkal komplexebb játékos. Jobb-, bal szélen, sőt a trequartista posztján is bevethető (ezzel is bővítve Allegri taktikai repertoárját), nyilván amiatt, mert olyan segg hülye lenne ehhez a játékhoz. A Robinhós hasonlatod is röhejes, Robinho egy 50 kilós hülyegyerek volt mindig is, Costa hozzá képest egy "izomgolyó", lényegesen nehezebb elnyomni. "Azt el tudom képzelni, hogy a BLben jó lesz, de ott meg ugye esélyünk sincs nyerni." Nálam jobban szerintem kevés embert viselt meg a cardiffi döntő, mind a mai napig nem emésztettem meg, de ez még nekem is sok. Komolyan: ennyi erővel oszlassuk fel az egész csapatot,a stadion dózeróljuk le és sózzuk be a hűlt helyét is, mert úgyse nyerünk soha BL-t. Hogy lehet így hozzáállni? Nincs garancia a BL győzelemre még egy Realnak sem, ennek ellenére törekedni kell rá, hogy meglegyen. Costa leigazolása pont azt a célt szolgálja, hogy lehetőleg közelítsünk hozzá (nyilván egyedül ő kevés ehhez). Szerencsére a vezetőség nem elégszik meg a hazai dominanciával, az ilyen beruházások is azt a célt szolgálják, hogy egyszer Európában is a csúcsra érjünk, de ehhez idő kell és nem kevés szerencse is. D. Costa előző szezonjára: Valóban gyengébb szezont futott, amiben közrejátszott a sérülése, Ancelotti mellőzése, aminek következtében a végére már motiválatlannak is tűnt. Ennek ellenére a képességei vitathatatlanok, ha megkapja a bizalmat, egy új közegben újra kibontakozhat. A gyenge szezonjához azért tegyük hozzá: a BL-ben és a bajnokságban 32 meccset játszott (18-szor kezdőként), 1837 perc alatt lőtt 6 gólt és adott 6 gólpasszt. Cuadrado 42 bajnokin+BL meccsen (27-szer kezdőként), 2685 perc alatt lőtt 3 gólt és adott 7 gólpasszt. Mandzukic 45 BL+bajnoki (38-szor kezdőként), 3402 perc alatt lőtt 10 gólt és adott 4 gólpasszt. A statisztikák alapján még így se volt kevésbé hatékony, mint a mi szélsőink. Ha percenként nézzük a góljait, gólpasszait pláne nem. "de én sokkal jobban örültem volna Keita+Bernardeschi duónak." Egyrészt Costa megszerzése nem zárja ki egyértelműen Keita érkezését. Keita tud játszani csatárt, bal szélsőt, de akár árnyékéket is. Amennyiben kútba esne a Schick üzlet, nem tartom kizártnak, hogy rámenjünk a szenegálira. De azon se lennék meglepődve, ha vele már le lenne zsírozva minden a háttérben és jövőre jönne ingyen. Egyébként őt én is szívesen látnám, de néhányan úgy várják itt, mint a messiást. Mintha ő jelentené a különbséget a BL-ben, s pont ő kellene hozzá, hogy a csúcsra érjünk. Ne feledjük, Keitának is egyetlen jó szezonja volt eddig, a góljai 2/3-t pedig tavasszal szerezte, nem lehet tudni, hogy hosszú távon is képes lenne ezt a szintet hozni, vagy csak kifutott tavaszi szezon volt nála. Rá sincs garancia, hogy biztosan beválna (hozzáteszem: ennek ellenére én is elhoznám, szerintem el is fogjuk, legkésőbb jövő nyáron). Costa viszont egyértelműen jobb játékos nála jelenleg (és Bernardeschinél is), a nemzetközi tapasztalatáról pedig ne is beszéljünk. "na meg a Bayern nagyságát mutatja, hogy egy számukra felesleges,rossz formában lévő, nem klasszis játékost is el tudnak adni közel 50 Mért, jókora haszonnal,mi meg mindenkit elengedünk ingyen vagy fillérekért. Coman 20 M volt nekik 20 évesen, Costa nekünk cca. 50 lesz..." Olyanokat ferdítesz te is a számokon, csak hogy az igazadat védd. Costa jelen pillanatban 6 millió €-jába került a Juvénak, 1 évig kölcsönben lesz, aztán jövő nyáron eldöntjük, hogy megvesszük-e végleg, vagy sem (nyilván, ha lesérül a 3. fordulóban 1 évre, akkor nem fogjuk). Ha megvásároljuk végül, akkor további 40 millió € kerül a Bayern számlájára, ami bizonyos bónuszok fejében még 1 millióval nőhet (ezt is úgy adtad hozzá, mintha már életbe lépett volna), így jön ki 47 millióra a teljes vételára (már ha megvesszük biztosan), amit 3 év alatt rendezünk. Te ezt felkerekíted 50-re, csak hogy nagyobbat szóljon, majd Comannál leírod, hogy 20 millióért eladtuk. Érdekes mód ott kihagytad a 7 millió €-t a matekból, amennyiért kölcsönvették, emellett pedig 21 milliót fizettek érte (nem 20-at), így összesen 28 millióért adtunk el egy olyan játékost, aki ingyen jött (minimális nevelési költségért max.), 1 évet töltött nálunk, szinte alig játszott, posztja sem volt. Mekkora szar biznisz, igaz? Egyébként, ha már Coman: úgy felmagasztaltad ezt a srácot, pedig ha valaki, hát ő abszolút egy buta, egysíkú szélső (legalábbis, ha a jobb oldalon játszik). Arról nem is beszélve, hogy neki még Costánál is szarabb szezonja volt (és rosszabb játékos is alapból). Higuaín 90 millió volt, nem 94.

Drotkoszoru 2017.07.13. 16:02:22

@Drughi Di Bianconeri: "Úgyis lehet nézni,hogy Costa-ért kapnak majd 10 M+ James Rodriguezt - ha minden igaz." Ez is hogy jött ki? 10 millió €-ért vették kölcsön Jamest, majd két év múlva megvásárolhatják a bajorok egy rögzített áron, amit sem a Real, sem a Bayern nem hozott nyilvánosságra. A sajtó is csak találgat ez ügyben. Valahol 35, valahol 45, de már 60 millió €-t is olvastam vele kapcsolatban. Őszintén szólva a 35 millió €-t nehezen tudom elképzelni, ismerve a Real és Perez eladási szokásait (mostanában a kispados játékosaikat is haszonnal adják tovább). 80 millió €-ért vették, kizárt dolognak tartom, hogy 45-ért elpasszolják (azt is ilyen 2 év kölcsön+opciós módszerrel), miközben bármelyik hülye angol csapat letenne érte 60-70-et is. De tegyük fel: valóban 35 lesz az opció rá. 10+35 az 45, az mióta 10-el kevesebb, mint Costa 6+40+1 (azaz 47) esetleges vételára? Vagy a Bayernnél itt sem számolod bele az árba a kölcsönvétel összegét, csak nálunk?

Drotkoszoru 2017.07.13. 16:18:41

Hozzáteszem még: nincs 100%-os garancia rá, hogy beválik nálunk a brazil, ennek ellenére sokan úgy kárognak itt, mintha egy Padoin szintű antitalentumot hoztak volna Marottáék. Képességei alapján Douglas Costa minőségi játékos, a konstrukció (kölcsön+opció, több üzleti évben kell rendezni az árát) is teljesen rendjén van. Most szerintem pont nem kellene a vezetőséget szidni (ha eladják Bonuccit, akkor majd lehet, de egyelőre az se több kósza pletykánál :D).

Drughi Di Bianconeri 2017.07.13. 16:26:29

@Drotkoszoru:
Remélem majd akkor is tudsz ilyen sokat írni,ha szezon végén costa 5 gól 5 golpasszal fog zárni xD

Igazad van , a számokkal pontatlan voltam,de:

Ezt a 46 + 1M már most könyvelhetjük el,ha a 2 klub korábbi transfereire gondolunk, legutóbb Benatiat igazoltuk le a nagy semmire 20Mért, pedig hol sérült volt,ha játszott vagy szarul vagy 60 percet bírt, de mégis éltünk az opcióval.
Miért lenne ez másként costaval ?

Az meg nagyságrendileg 50 M, 3 MT kerítettem, bocsáss meg !

Kikérem magamnak,ez rágalmazás,hogy utálnám, khedira az akit utálok,costat kedvelem, de helyén kezelem, pláne a tavalyi szezonja után.
Számomra robinhos, ugyanazok a skilljei,hasonló az alkata, a cselei, a stílusa.

Jó nézni,de én látok is, szvsz. Nem hozzánk való.
Szerinted csak a vonal szélső lehet buta ?
Attól mert vki több helyen tud játszani, az = az okossal ?

Szerintem buta, egy copacabana szökevény, a mentalitása pedig abszolút nem Juve style.
Megnézem majd mit csinál egy bunker olasz csapat ellen.

Ebben a szezonban volt 1 olasz edzője,megbukott alatta,nem kell neki, itt az olasz bajnokságban, egy még olaszosabb edző kezei alatt nyilván fog neki menni.

Comant dehogy magasztalom én fel :Örülök hogy eladtuk, ő tényleg buta,PLbe való játékos, csak érdekességként hoztam fel,azért,mert őt bármikor el tudják adni a PLbe 50 Mért, de D.Costaért rajtunk kívül nem érdeklődött senki, nem volt érte verseny, ha pedig véglegesítjük nem fogjuk tudni eladni,ez nem is igazán fontos, csak a 2 klub közti üzleti különbség miatt írtam.

Remélem tévedni fogok és beválik,aztán belátom a tévedésem, mert én beszoktam,de azért ti is leszállhatnátok a földre,mert nem Sanchez vagy Hazard érkezett,se nem a "Messiás",ahogy fogalmazol.

Allegri soha nem fog full támadó focit játszatni,annál konzervatívabb, és Costa etekintetben "buta", nem taktikus,nem intelligens,ösztönből tolja, amit jó látni, de nem D.Costa az,aki miatt a JUVE és Allegri óriási stílus váltást eszközölne.

Rikoo 2017.07.13. 16:31:20

@Drughi Di Bianconeri: Totálisan semmi köze Robinhohoz. Nem is értem az összehasonlítást.

Rikoo 2017.07.13. 16:37:19

@Drughi Di Bianconeri: Meg egy erősebb szél elfújja..

Drughi Di Bianconeri 2017.07.13. 16:38:23

@Rikoo:
Costat nem, ő ütközik és szerel,meg taktikus és olyan intelligens,mint egy bergkampba oltott zidane #kappa

Rikoo 2017.07.13. 16:41:14

@Drughi Di Bianconeri: Ég és föld a két játékos. Felesleges is összehasonlítani őket.
Mind2 brazil kb. itt ki is merült a közös pont.

Drughi Di Bianconeri 2017.07.13. 16:47:45

@Rikoo:
Kérlek sorold a serie Aban bevált brazil "csellistákat", az elmúlt 10 évből,köszönöm.
Emlékeim szerint,még a legnagyobb,Ronaldinho sem volt az az überkirály,mint előtte bárhol-igaz ekkor már inkább a kurvák meg a kokó érdekelte.

Azért ne tegyél már úgy,mintha Pirlot és Walcottot említeném egy lapon,ekkora különbség nincs a 2 játékos stílusa között xD
ugyanaz az ösztönből jövő játék,ugyanaz a strandfocis iskola,tempó és ritmus váltások, a cseleik is hasonlóak.
Costa többet lő távolról.
Ezt jó nézni, én nagyon szeretem, de nálunk ez nem dívik.

Nem Costaval van bajom,hanem nem hiszem,hogy illene hozzánk és beválna nálunk ez a stílus.

Rikoo 2017.07.13. 17:06:38

@Drughi Di Bianconeri: Annyira hú de sok nem is volt az elmúlt 10 évben akikből válogatni lehetne.

A játékstílusuk teljesen különbözőek.
-Robinho csont és bőr, Costa tiszta izom.
-Robinho jobblábas, D.Costa ballábas.
-Robinho öncélú cselgép, D.Costa cselgép de az a célja, hogy megverje az emberét es tempóelőnyhöz jusson.
-Robinho inkább kreatív, D.Costa is kreatív de a lendület a legnagyobb előnye.
-Robinho kétlábas, D.Costa jobblába csak dísznek van.
De igazából még bőven lehetne sorolni, nagyon különböző a játékstílusuk.

Drughi Di Bianconeri 2017.07.13. 17:16:02

@Rikoo:
Izmosabb , de nem sokat láttam ütközni, lehet mindig rosszkor kaptam el ?
Ha labdát veszít, sétálgat.
Gyakran fel se néz,csak ösztönből tolja v belebikáz, "lesz ami lesz" alapon.
Robinho intelligensebb(a pályán!)és kreatívabb ,kicsiben jobb,sokoldalúbb is volt nála,erre fogadni merek,tkp. Jobb focista a szó hagyományos értelmében,de akkor hagyjuk Robinhot, Ronaldinho a műfaj legnagyobb királya sem vált be maradéktalanul a calcioban, most ehhez hol van Costa ?

A lendülettel itt sokra fog menni egy a kapuja előterét 10 emberrel őrző Chievo ellen,bár legalább rá meri szúrni távolról.

A BLben jó lesz, de annyira meg ő sem jó,hogy megnyerje nekünk.

Rikoo 2017.07.13. 17:17:46

@Drughi Di Bianconeri: Azért a Napoli elég szépen szerepel a lendületes játékukkal a Serie A-ban nem? :-)

Drughi Di Bianconeri 2017.07.13. 17:23:44

@Rikoo:
Teljesen más a stílusunk,mi -sajnos?- soha nem fogunk olyan tempósan,látványosan játszani,mi hátulról,lassan sok passzal építkezünk.

A keretünk sem alkalmas rá,de eleve amíg Allegri az edzőnk,sőt amíg Juventus a klub neve nem fogunk olyat játszani.

Mertens és Insigne sokkal több,mint cselezgetős futógépek, az ott Callejon xD
Na meg itt hol van Hamsik ? És Allan ?

Drotkoszoru 2017.07.13. 17:53:24

@Drughi Di Bianconeri: "Remélem majd akkor is tudsz ilyen sokat írni,ha szezon végén costa 5 gól 5 golpasszal fog zárni xD"
Ígérem neked, ha 5 góllal és 5 gólpasszal fog zárni minden sorozatot figyelembe véve (és ennek ellenére is leigazoljuk), akkor megkövetlek. Bár leszarom, ha csak 5 gólt lő, ha abból az egyik egy győztes találat a BL döntőben. :D

"Ezt a 46 + 1M már most könyvelhetjük el"
Ne könyveld el, mert még nem következett be.

"Az meg nagyságrendileg 50 M, 3 MT kerítettem, bocsáss meg !"
Nem azzal van a baj, hogy 3 milliót felfelé kerekítettél, csak hogy Comanból meg 8-at le, aztán nyilván mennyivel jobban mutat, hogy az egyik 50, a másik meg 20 millió volt (közben meg max. 47-28 lehet). A mi vásárlásainknál beleszámítod a kölcsön összegét, az esetleges bónuszoktól kezdve mindent, a Bayern vételeinél meg egyiket sem, torzítva ezzel a valóságot és azt mutatva, hogy mennyivel jobban igazolnak nálunk.

"Számomra robinhos, ugyanazok a skilljei,hasonló az alkata, a cselei, a stílusa."
Egyáltalán nem ugyanaz a stílusuk, a cseleik sem, az alkatuk pedig végképp (+ 5 kiló izom van kb. Costán, sokkal nehezebb elnyomni).

"Szerinted csak a vonal szélső lehet buta ?
Attól mert vki több helyen tud játszani, az = az okossal ?"
Nem egyenlő az okossal, de a trequartista poszt mégis igényel némi játékintelligenciát, passzolási, technikai képességet, ami Costában megvan. Szóval annyira hülye nem lehet a játékhoz, ha azon a poszton is elboldogul (bár szélen nyilván hasznosabb).

"Megnézem majd mit csinál egy bunker olasz csapat ellen."
Abban igazad van, hogy felállt védelmek ellen nem feltétlenül érvényesül a gyorsasága, ha nincs annyi területe futni. Ennek ellenére a Bundesligában hiába támadóbb szelleműek elméletben a csapatok, az olasz bajnokságban lényegesen több gól esett pl. az előző szezonban. Emellett a Bayern ellen is ugyanúgy beássa magát a legtöbb német csapat, mint ellenünk az olasz kiscsapatok. Szóval ezt valahol már megszokhatta ott is. A bunker olasz csapatokat egyébként nélküle is verjük, a BL-ben viszont kifejezetten jól jöhet a gyorsasága, fineszes játéka.

"Ebben a szezonban volt 1 olasz edzője,megbukott alatta,nem kell neki, itt az olasz bajnokságban, egy még olaszosabb edző kezei alatt nyilván fog neki menni."
Ez megint feltételezés. Van olyan, hogy egy edző és játékos nem jön ki egymással, esetleg szeretné a helyén korábbi játékosát látni (James). Allegri is elmondta, hogy örülne Costa érkezésének, magyarán az esélyt megkapja, onnantól meg rajta múlik a dolog.

"Örülök hogy eladtuk, ő tényleg buta,PLbe való játékos, csak érdekességként hoztam fel,azért,mert őt bármikor el tudják adni a PLbe 50 Mért"
Ha el is adják a PL-be 50-ért (jelenleg egyébként nem tudnák, amilyen gyalázatos szezont futott), akkor is 22 milliót nyernek rajta. Nekünk nagyjából 28 millió €-s haszonnal sikerült túladni rajta. Hidd el, ha nálunk játszik az utóbbi 2 évben a francia, nem fejlődött volna ennyit se, a büdös életben nem tudtuk volna eladni az angol kluboknak 50 millióért, de még lehet 30-ért se. Ezen a Coman bizniszen szerintem mindenki nyert, felesleges vele tovább foglalkozni.

"de D.Costaért rajtunk kívül nem érdeklődött senki, nem volt érte verseny"
Volt érte verseny, az Inter kifejezetten szerette volna leigazolni, többet is ajánlottak érte, mint mi, más kérdés, hogy a brazil feltétlen hozzánk akart jönni és nem az Interbe. Azt meg, hogy később el tudjuk-e adni: egyrészt remélem nem kell, mert beválik, másrészt 29 évesen még bőven tovább lehet adni egy játékoson (persze némi veszteséggel).

"Remélem tévedni fogok és beválik,aztán belátom a tévedésem, mert én beszoktam,de azért ti is leszállhatnátok a földre,mert nem Sanchez vagy Hazard érkezett,se nem a "Messiás",ahogy fogalmazol."
Hidd el, nekem sem okoz gondot belátni, ha tévedtem és Costáról sem mondtam, hogy egy Messiás lenne (írtam is, hogy a BL győzelemhez ő egyedül nyilván kevés). Csupán azt írtam, hogy a sokak által követelt Keitánál (de Bernánál is) egyértelműen jobb és nemzetközileg tapasztaltabb játékos Costa. Illetve a jelenlegi szélsőinknél (Cuadrado, Mandzukic) is jobb képességekben, valamint hatékonyabb is, ergo egyértelműen előre léptünk vele (már ha tudja hozni azt, amit tud). Sánchezt és Hazardot én is szívesebben láttam volna egyébként, de ugye a belga nem eladó; de ha az lenne, akkor se lenne mozdítható 100-120 millió alatt (az évi 15-20 milliós bérigényéről már ne is beszéljünk), Sánchez meg 400 ezer fontos heti fizetési igénnyel megint nem reális célpont. Nyilván más kaliber ez a kettős, de nem is lehet őket elhozni 6 millió €-ért kölcsönbe, 5 milliós fizuért, 46-47 milliós végleges árért, amit 3 év alatt kell törleszteni. Így maradnak nekünk a Costák, ha tetszik, ha nem. :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása