Sami Khedira véleménye szerint semmi nem szól a Juventus elhagyása mellett, mivel kevés európai klub képes felvenni a versenyt a német válogatott aktuális klubcsapatával.
A német középpályás a német Kicker munkatársának beszélt a szombati BL-döntő előtt, amelyen a Real Madrid lesz az Öreg Hölgy ellenfele.
„A szombati meccsen bármi lehetséges. Mindent a meccsre való felkészülésünk és az estén bekövetkező incidensek fognak eldönteni. A Real Madrid rendkívül erős támadó részleggel rendelkezik, nekünk pedig majd csapatként kell védekeznünk.”
A harmincéves futballista egykori klubjával találkozik a döntőben, ahonnan szerződés lejártával ingyen távozott 2015-ben, miután 2010-ben csatlakozott a királyi gárdához.
„Ha volt tíz jó meccsen, és a tizenegyediken már nem voltam annyira jó, akkor az emberek mindig elkezdtek kritizálni. Ezt nem volt egyszerű megemészteni, nem volt könnyű ilyen fajta nyomás mellett dolgozni.”
A téli átigazolási szezonban felmerült Sami Khedira esetleges távozásának az ügye, és természetesen továbbra is léteznek pletykák, amelyek szerint a középpályás a BL-döntő után elhagyhatja a csapatot.
„Nincs miért elhagyni a Juventust. Nagyon boldog vagyok itt, és minden bizonnyal a szerződésem lejártáig itt maradok. Kevés európai klub képes felvenni a harcot az aktuális együttesemmel. Talán egy Németországban és egy Spanyolországban, de mindkét országban játszottam már. A Juventus a legjobb.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
jeneiPALI 2017.06.02. 09:18:20
jeneiPALI 2017.06.02. 10:23:22
Pavel1988 2017.06.02. 10:32:46
Nagyon kíváncsi vagyok Sami vagy Marci lesz-e ott a kezdőben. Az idei jó formájától függetlenül úgy gondolom kell a nyáron találnunk egy fiatal tehetséget aki 1-2 éven belül átveszi a helyét a kezdőcsapatban. Akármilyen jól szerel, helyezkedik egyre lassabb. Az, hogy idén elkerülte egy komolyabb sérülés pedig egy égi csoda.