Kapus érkezik a nyáron?

szczesny_wojciech_ordit.jpgA Juventus a hírek szerint érdeklődik az Arsenal kapusa, Wojciech Szczęsny iránt, és évi 4 millió eurós bért kínál a lengyel válogatottnak.

A hálóőr az elmúlt két szezont az AS Roma kereténél töltötte, ám a fővárosi klub nem rendelkezik kivásárlási záradékkal.

Amennyiben hinni lehet a pletykáknak, a Napoli is érdeklődik Wojciech Szczęsny iránt, Pepe Reina helyére vinnék a dél-olaszországiak, ám a Tuttosport szerint a bianconero csapat is számol a kapussal.

A torinói lap értesülései szerint az ágyúsok kapusának a torinóiak 4 millió eurót ajánlanak évente, ám a klubváltás számos buktatóval járna a játékos tekintetében.

A kapusnak jövőre meg kellene barátkoznia a cserepaddal, hiszen jövőre még bizonyosan Gianluigi Buffon lesz az első számú hálóőr, azonban ezzel a lengyel válogatott a 2018-as vb-szereplést kockáztatja.

Kapusok tekintetében talán fontossággal bír az Udinese elnökének a legutóbbi nyilatkozata, amely szerint Simone Scuffet vagy Alex Meret a nyáron biztosan távozni fog.

Mindkét futballistát hírbe hozták egyéb klubokkal, és természetesen felmerült a Juventus is, ahol lassan gondolni kell Gianluigi Buffon pótlására, a vezető pedig nem tagadta, hogy a két kapus közül valaki távozni fog a nyáron.

„Alex Meret vagy Simone Scuffet egyike a fejlődését egy másik klubnál fogja folytatni jövőre.” - idézi Franco Soldati szavait a Radio Kiss Kiss Napoli.

„Kölcsönben? Meglátjuk, hogyan alakulnak a különböző tárgyalások…”

 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5112557015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juvegaspy 2017.06.01. 11:48:56

Nincs bajom csesznyivel de mint Buffon utod azert vicces.
Not good enough

m.martin91 2017.06.01. 11:58:50

Szerintem Meretet el fogjuk hozni, és reménykedünk. Minden más nagy kérdőjel.

biancineri101 2017.06.01. 12:07:29

Ja valószínűleg a cserekapusunk jobban fog keresni a csapatunk nagy részénél...

Pavel1988 2017.06.01. 12:21:00

Meretet elhozhatjuk, de nem ő kell ide mindenki tudja. Buffon jövőre még talán védeni fog és ennyi volt. Fel kell törni a malac perselyt és Courtois, Oblak, Donnarumma hármasból elhozni valakit. 2. vonalba lehet tenni Lenot és Llorist, de ők sem lennének egyszerű mutatványok.

Rikoo 2017.06.01. 12:34:29

@Pavel1988: Inkább bízzunk Meretben, mint külföldi kapust igazoljunk.

Shankin 2017.06.01. 12:40:56

@Rikoo: Donnarumma szerintem esélytelen, ahogy Courtois is. Oblak meg nem akar távozni, a kivásárlási ára meg 100 millió. Szóval őt is esélytelennek látom.

Pavel1988 2017.06.01. 12:58:02

@Pavel1988: Egy 20 éves kapusban szeretnél bízni? Akkor inkább tartsuk itt Netot.

Rikoo 2017.06.01. 13:01:50

@Pavel1988: Donnarumma hány éves?
@Shankin: +1

Pavel1988 2017.06.01. 13:06:37

@Rikoo: Donnarumma egy olyan kivétel aki ennyi idősen olyan éretten véd, mint egy 28 éves kapus. Ne hasonlítsuk már össze Merettel.

Mitya10 2017.06.01. 13:08:40

Ha jól emlèkszem Buffon 1x megjegyezte az egyik francia kapust mint lehetséges utód benne sokat lát. Asszem 19 éves de meg nem mondom hol véd a Ligue 1 ben. Fifában 81 es arra emlèkszem xD

Rikoo 2017.06.01. 13:13:12

@Pavel1988: Te hoztad fel az életkort.
Meret is érett és higgadt kapus.
A Serie B felfedezettje.
Donnarumma esélytelen, így inkább bízzunk abban, hogy Meret a Serie A-ban is tud extrát nyújtani és nem potyakapusok jönnek ide.

babo0410 2017.06.01. 13:15:44

Szczęsny kellene nekünk? Az lenne a vég. Aki látta a Roma utolsó meccsét, az csak nevet ezen. Egy igazi bohóc a pali. Én nem örülnék neki.
Hozzuk el Meret ő nem rossz kapus, benne van fantázia

Drotkoszoru 2017.06.01. 13:56:09

Mondjuk Szczęsny minden bizonnyal csak akkor érkezne, ha Neto távozna, ergo ő nem Buffon utódja lenne, hanem a brazilé. Más kérdés, hogy Netónál se jobb a lengyel, nemhogy Giginél, az évi 4 millió €-s fizetés pedig több, mint nevetséges, ennyit biztos nem fog kapni nálunk (de máshol sem). Valószínűleg csak bedobták a nevét az újságírók, de kétlem, hogy nálunk kötne ki. Meret viszont jöhetne, ha Neto távozik, más kérdés, hogy beérné-e az évi 9-10 meccsel, ami Buffon mellett jutna neki.

Rikoo 2017.06.01. 13:59:25

@Drotkoszoru: Meret valószínűleg menne vissza a Spalba.

4D 2017.06.01. 14:13:23

Ha 20 évvel ezelőtt klónoztuk volna Gigit, most lehetne egy 20 éves Buffonunk...

m.martin91 2017.06.01. 14:13:52

@babo0410: Tehát Szczesny bohóc, Meret viszont nem rossz kapus.
Adódik a kérdés, hogy hányszor láttad a 20 éves Meretet játszani a Serie B-s Spal-ban, esetleg az Udinese Primaverában, vagy az olasz utánpótlás csapatokban? Valószínűleg hülye kérdés, mert nincs rá válasz, ettől függetlenül a véleményed szent és sérthetetlen, és természetesen mindenben igazad van.

steven.h 2017.06.01. 15:12:38

@Rikoo: Ezzel a Serie B felfedezettje témával vigyáznék, hiszen anno Leali is az volt, meg is vettük, láthatjuk, hogy hol tart... Mindenesetre talán ez a srác magabiztosabb, nem szarik be ha fogni kell a labdát (nem csak üti).

Nyilván hülyeség azzal jönni, hogy Buffon ilyen idősen már a válogatottban védett, hiszen most van egy Buffon mindenki előtt :D reménykedjünk a legjobbakban.

Szczesny-t nem érzem jobb kapusnak Neto-nál.

west30 2017.06.01. 16:51:55

A lengyeltol sokkal jobb kapusra van szuksege a Juventusnak,Meret pedig emg viccnek is rossz,jovora nagyon nagy szarban lesz a csapat a kapuskerdessel.

Nathas 2017.06.01. 19:57:46

Ha nem lesz jobb opció, akkor B-tervnek nekem megfelel. Nem olyan rossz ő, mint itt páran gondolják, a romákat sokszor kihúzta a bajból, nálunk Buffon segítségével pedig igazán jó kapussá válhatna!

Bibic21 2017.06.01. 21:33:26

Én úgy gondolom Lafont-on is lehetne gondolkozni. 18 éves és őt is nagy tehetségnek tartják. Múltkor láttam is a Monaco elleni meccsét és jól védett. :)

Zola82 2017.06.02. 14:06:04

@Mitya10: Toulouse! Valóban ügyesnek tűnik bár nem sokszor láttam

Rikoo 2017.06.02. 23:29:03

Sajnos úgy tűnik igaz a hír és leigazolhatjuk a potyakirályt. Március óta dolgozhat a vezetőség azon, hogy sikerüljön.
16 milliós ár, 4 milliós fizetés.

2017.06.02. 23:38:41

@Rikoo: 4 millió euró fizetésnek?
Jobb lesz, ha megyek aludni, mert vmi kitépem a hajamat. Kurvára remélem h Allegri megvétózza a picsába ezt.

Rikoo 2017.06.02. 23:44:41

@hellan: Csecsnyi van akkora sztár, hogy többet keressen, mint Bonucci, Chiellini, Barzagli, Alex Sandro, Mandzukic, Marci...
A hab a tortán, hogy Buffon fizetése is ennyi jelenleg.

2017.06.03. 00:14:20

@Rikoo: Még a 10 misit lenyelném, de 16 milla egy csere szintű kapusért, ekkora fizuval?
Ajánlom Di Marzionak h akkorát tévedjen, mint tavaly Andre Gomes kapcsán.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása