Schick és  Bernardeschi a Juventust választotta

bernardeschi_federico_fiorentina_1.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint a Juventus által huzamosabb ideje nyomon követett Patrik Schick és Federico Bernardeschi egyaránt a torinóiak zebracsíkos mezében kívánja folytatni pályafutását.

A Sampdoria cseh támadójának jelenlegi szerződése 25 millió eurós kivásárlási záradékot tartalmaz, s a játékos számos európai élklub érdeklődését felkeltette azzal, hogy első olaszországi szezonjában tizenhárom találatot termelt úgy, hogy csupán tizenöt alkalommal volt kezdőjátékos csapatában.

A Tuttosport mai száma úgy tudja, hogy a cseh játékos nem kíván kölcsönjátékosként még egy további szezont Genovában tölteni, így könnyen előfordulhat hogy a Juventus úgy szerzi meg a játékost, hogy nem ül tárgyalóasztalhoz a Sampdoria igazgatóival, egyszerűen aktiválja a kivásárlási árat.

A torinói székhelyű napilap állítása szerint Bernardeschi határozottan elutasította a Fiorentina szerződéshosszabbítási ajánlatát, s a Juventusnál folytatná pályafutását.

A firenzei klub várhatóan erős ellenállást mutat majd a Juventus közeledésével szemben, s legalább 40 millió eurós ajánlat szükséges az olasz tehetség megszerzéséhez.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8212547533

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rivendell 2017.05.29. 11:15:09

akkor jobbra nem is érkezne már más,lehet koncentrálni a balosra + kp

TYUKI 2017.05.29. 11:21:36

Még Tolliso meg De Sciglio meg Lemar azt kész is a mercato

RuidaRobert 2017.05.29. 11:22:44

@Rivendell: Bernardeschi mindkét szélen, illetve kozepen is bevethető.
Ennyiben Pjaca nem távozik és Schick már idén érkezik, én előre nem hoznék mást.

2017.05.29. 11:25:51

Ez nagyon jó hír :)) tényleg már csak Tolisso kellene.

mrdel 2017.05.29. 11:29:32

Még Tolisso v. Verratti kellene és De Sciglio jön még. Stuni, Lemina, Rincon és Lichti megy kb.

Rivendell 2017.05.29. 11:30:45

Keitat azért elhoznám balra,Pjaca lehet az életben nem lesz kezdő szint.

Renato Sanchezt is elhoznám 1 szem Tolisso kevés,pláne ha ketten is kidőlnek

JuventusFanatikus 2017.05.29. 11:30:51

@RuidaRobert: Én is így gondolom.Nem kell szélre több ember, ha jön Bernardeschi, kell adni még egy esélyt Pjacának.Ha igaz a hír, akkor nagyon tetszik, hogy Schick jönne egyből hozzánk, nem beszari, bizonyítani szeretne.

el.Flaco 2017.05.29. 11:36:42

Ez mind szép és jó, de amíg a Tuttosport cikkez róla, addig azért fenntartásokkal kezelem ezeket.

babo0410 2017.05.29. 11:46:46

Bernardeschi remek lenne. Jöhet shick és merjünk nagyot álmodni, Verratti, és már csak max DS vagy még inkább Conti kell és szuper a mercato. De ha Tolisso jön sem sértődöm meg. Jövőre nagyon kemény firenzei túráink lennének Berna leigszolásával.

Zoltan Hervay 2017.05.29. 11:51:16

Schick szerintem zaza szint.bernardeschit meg 3 szor làttam jàtszani szerintem 25 öt sem èr nàlunk nem lenne erösitès.bal felere meg elhoznàm emersont a romabol es alex sandrot lehetne feljeb jatszatni.

Leram7 2017.05.29. 11:53:51

Ez jó hír.

Keita + Bernanrdeschi + 1 klasszis kp + De schiglio + Schrick (1 év múlva) Ez elég jó.

Bbenj 2017.05.29. 11:57:05

@Zoltan Hervay: Emerson nem lenne rossz,de tegnap tèrdszalagszakadàst szenvedett.

Az meg,hogy àllitólag Schick ès Bernardeschi is idejönne jó hír,igaz a Fiorral nem lesz egyszerű megegyezni.

NagyonJuve 2017.05.29. 11:57:22

Napi vidámság! @Zoltan Hervay: Sanyi nem világszínvonalú balszélen elöl de viszont hátul az. Nem értem az elképzelésed!

biancineri101 2017.05.29. 12:05:08

Szerintem Asa/Lichti és Sturaro/Lemina menni fog. Lehet Pjacai is kölcsönbe fog kerülni
ha több támadó is érkezik.
Remélem kicsit olaszosabbá válik majd a csapat,Ha a kezdőbe nincs is pénz olasz klasszist venni, de a padra mindenképp lehetne párat szerezni a távozó külföldiek helyett.

m.martin91 2017.05.29. 12:07:21

Mindketten túlértékelt játékosok, de manapság így mennek a dolgok. Nem tudom, ha Bernardeschi valóban érkezne, az mennyiben befolyásolná Keita esetleges érkezését. Gyanítom, egymás alternatívái. Tolisso lehetne a nyár igazolása, ha összejönne. De Sciglio egy rakás szar, miatta lehet majd lepontozni a mercatót. Inkább Nego jöjjön a Videotonból.

Rikoo 2017.05.29. 12:30:57

Bernardeschi jó játékos, de nem kezdőszintű. 40 millió euró fölé felesleges menni, posztja is talán inkább az, mint Dybalának.

En7ex 2017.05.29. 12:31:15

Renato sanches tolisso es keita es egy nagyon durva csapatnk van

Zoltan Hervay 2017.05.29. 12:54:15

@NagyonJuve: szerinted bernardeschi vagy akar melyik szelso fog annyit vedekezni mint mandchu? Amugyis az a 4231 es felàlàs eröseb csapatok ellen inkab 4411 am nemis baj mèg ilyenek az eredmènyek ès 4411 re emerson es alex sandro nagyon eros bal fele lenne.arrol nemtudtam h lesèrült nemnèsztem

babo0410 2017.05.29. 13:01:58

Màr megint kezdjük? Végre olaszok jönnének azok nem jòk szarok. Egész mercato alatt ez lesz? Pont az lesz szar akivel szóba hoznak? Engedjük meg a vezetőknek h tudják ki kell. Berna tehetséges és szerintem simán lehet klasszis is idővel.

bulldeuz 2017.05.29. 13:09:23

Nálam a mercato gyöngye lenne Bernardeschi, de ez a cikk olcsó kattintásvadászatnak tűnik a Tuttosport részéről.

@Rikoo: miért ne lenne kezdő szintű? Én nagyon furcsának találom, hogy Mandzukicnak a szerény gólteljesítménye állandó téma a blogon, de Cuadrado kritikán aluli góltalansága az szóba sem kerül. Támadó szélsőként a bajnokságban 2, a BL-ben 1 gólig jutni (még ha ez utóbbi rettenet szép gól is volt) azért elég gyenge teljesítmény. Az olasz sokkal veszélyesebb a kapura; ha felváltva kezdenének a Cuadradoval, szerintem rövid úton ki is szorítaná Bernardeschi a kolumbiait.

Rikoo 2017.05.29. 13:10:16

@babo0410: Szóval szerinted jobb lenne 100 komment arról minden posztnál, hogy nyaldossuk a vezetőség golyóit.
Tényleg, mintha beépített ember lennél és megmondanád mindenki mit mondjon.
Mindenkinek van egy véleménye, lehet más, mint a tiéd, de légyszi szíves tartsd tiszteletben, mert kezd borzasztó idegesítő lenni az, hogy nekünk is mindig az kell, hogy jó legyen ami neked vagy a vezetőségnek...
Mellesleg volt egy rakás flop igazolás is csak vmiért ezt elfelejted.

Rikoo 2017.05.29. 13:13:23

@.Bulldeo: Mostanában inkább Dani Alves játszik ott aki szenzációs ezen a poszton. Sokkal jobb, mint védőként.

m.martin91 2017.05.29. 13:36:34

@.Bulldeo: Cuadrado mezőnyben is visszaesett, a gólok tekintetében pedig egyértelműen. Alapvetően nem kellene kezdőjátékosnak lennie a Juventusban, csereként többet hozzá tudna tenni a játékhoz. Ezért is lenne szükségünk szélsőjátékosokra.

babo0410 2017.05.29. 14:06:32

@Rikoo: Nem kell, de folyton azon hisztizni, hogy épp az aktuális pletykában szereplő játékos mekkora sz.r, és mennyire nem Juventus szintű, az egyenesen nevetséges. Bernardeschi nagyon tehetséges játékos. Ráadásul ugyanannyi gólt szerzett a bajnokságban, mint Dybala. Ha valóban gyenge
játékosokkal hoznának szóba minket, még érteném a dolgot, de azt nem értem, hogy az olaszokat miért húzzák le sokan automatikusan? Bernardeschi, Berardi, Verratti, Belotti, Insigne, Conti, Caldara, Lorenzo Pellegrini, Meret, Donnarumma, Meret, Spinazzola azok a játékosok, akik szerintem nálunk is elférnének. Meg talán Favili, Orsolini, Mandragora, Mattiello, Rugani és DS azok akikből jó játékos lehet. Szerintem ezen nevek közül érkezne pár név, az nem lenne rossz. Kezdetnek Bernadeschi jó lenne. De Continak is tudnék örülni idén nyáron, vagy Verrattinak, még ha nem is tűnik reálisnak most.

babo0410 2017.05.29. 14:14:21

@Rikoo: Még annyi, hogy leginkább @m.martin91: hsz-e dühített fel, mert ő már előre eldöntötte ismét, hogy a mercato sz.r lesz, és csupa középszer jön, aztán majd a végén megint Marrottázni fog. Ez miért jó? Akárki is érkezzen, nem kell örülni neki, de ha már itt van, akkor adjunk neki egy esélyt, hátha nálunk jó lesz. Nem megint az én megmondtamra várni.
És a negatív véleményeket is le lehet írni, de ne olyan hangnemben, mint egyesek, és ne a megint úgyis minden rossz lesz stílusban álljunk neki a dolgoknak.

m.martin91 2017.05.29. 15:01:58

@babo0410: Akárhányszor olvasom el a hozzászólásomat, nekem úgy tűnik, hogy egy darab játékost neveztem szarnak, de ezzel csak az igazságot írtam le. Az előfordulhat, hogy ez fáj. De mindegy is, a lényeg, hogy neked van igazad.

Dante01 2017.05.29. 15:21:54

Kellenek olasz játékosok és az olasz foci jelen állapotában sajnos kevés tehetséget termel. Ha van egy jó játékos azt mondom vegyük meg. Azon senki ne hisztizzen, hogy 40 sok érte meg nem adnék érte 25-t meg a többi baromság. El kell végre fogadni, hogy a felmentek az árak és kész. Babo0410 sem értek teljesen egyet, azért a vezetőség sem mindig hoz jó döntést, de ezt most hagyjuk. Akiket felsorolt viszont jó játékosok és lehet nálunk kimagaslóak is lehetnének.

Drotkoszoru 2017.05.29. 16:59:17

@babo0410: A felsorolt játékosok közül Verratti, Belotti, Insigne, Donnarumma elérhetetlenek. Szívesen látnám őket (ahogy szerintem itt a legtöbben), de semmi realitása nincs a leigazolásuknak (végigzongorázhatnánk egyenként mind a négy játékos helyzetét, de felesleges, épeszű ember fel tudja mérni). Berardi nem akar jönni, jöhetett volna már korábban, de elutasított minket (ennek okai most nem fontosak). Erőszakkal senkit sem lehet kényszeríteni, hogy nálunk játsszon, szóval őt megint csak ki lehet húzni a listáról (azt már csak mellékesen teszem hozzá, hogy bár ígéretesen indult, de 2 éve megakadt a fejlődésben, nekem most már személyesen nem is kellene, pedig korábban én is szívesen láttam volna). Caldara már a mi játékosunk (még ha 1 évig marad is Bergamóban). Benne van fantázia, várhatóan be is lesz építve a csapatba 2018 őszétől. Spinazzola szintén a mi játékosunk, ellenben ő nem Juve szint (ezt nem én mondom, ő magát sem tartja annak). Neki szerintem nincs jövője nálunk, még a kispadra is kevés, egy Asamoah szintet sem ütne meg. Pellegriniben szintén nem látok annyit, hogy meghatározó játékos legyen nálunk, persze még fiatal, van ideje, de 1-2 évig még biztosan nem lesz azon a szinten, hogy legalább a kispadunkra odaférjen. Conti felőlem jöhet, amennyiben Lichsteiner távozik. Dani Alves/Barzagli mögé tökéletes lenne csere jobbhátvédnek/jobb szélsőnek. Meret szintén megfelelne cserekapusnak, amennyiben Neto távozik a nyáron. Kérdés persze, hogy a fiatal hálóőr mennyire érné be évi 9-10 meccsel Buffon árnyékában. Bernardeschi szintén megérhetne egy próbát, nálam is kapna egy esélyt (bár akkora "megaklasszist" se látok benne, mint sokan, de van benne potenciál). Viszont a Fiorentina nem szívesen adná el nekünk, illetve Berna korábbi nyilatkozatából kiindulva: ő se bántaná meg a szurkolóit, hogy a gyűlölt ellenséghez igazolna. Persze tudjuk mindannyian: van az a pénz, más kérdés, hogy annyit megér-e egyáltalán a leigazolása. A hírek szerint 40 millió €-ról indul a licit érte, ami kb. a külföldi csapatokra vonatkozik, az olasz csapatoknak ez az ár magasabb lesz, a Juvénak pedig főleg (ismerve a két csapat viszonyát). Ilyen 50-60 millió €-ért (mert velünk szerintem ez alatt szóba sem állnak) meg tényleg lehet találni nála jobb opciót is. A többire: Rugani szép fokozatosan be lesz építve (hál istennek), ő eddig is megkapta az esélyt. Orsolinit, Mandragorát meglátjuk, remélem én is, ha nem is nyártól, de 1-2 éven belül beverekedik magukat a csapatba. Mattiello szerintem sose lesz meghatározó játékos nálunk. Nem látok benne annyit, emellett a sérülései is visszavetették a fejlődésben. Szimpatikus gyerek, de én őt is maximum egy Serie A-s középcsapat kezdőjében tudnám elképzelni. Faviliről nem nyilatkoznék, nem láttam elégszer játszani, hogy véleményt formáljak róla. De Sciglio meg: hát... Nézzük a pozitívumokat: viszonylag fiatal/jó korban van, olasz, univerzális, jobb-, bal oldalon beverhető, Allegri egyik kedvence. Személy szerint nem tartom jó játékosnak, kb. 1 kezemen meg tudnám számolni, hányszor láttam jól játszani az elmúlt 4 évben. Elfér egy "kabala" Padoin után, a MOSTANI Lichtinél sokkal rosszabb TALÁN nem lehet, emellett ha ez az ára Allegri maradásának, bánja a fas*om. A világot nem fogja megváltani az szinte biztos, egy hasznos kiegészítőember még talán lehet belőle. A mondandóm lényege: én is örülnék, ha a keret 60%-át olaszok alkotnák, ennek ellenére, akik beférnének a kezdőbe, vagy legalább a kispadra, azok kb. elérhetetlenek, vagy irreálisan magas az áruk, csak azért meg nem lehet elhozni valakit, mert olasz. Eredménykényszer van, nem fér bele, hogy évekig semmit se nyerjünk, mert "középszerű"/nem elég jó olasz játékosokat erőltetünk csak a származásuk/nemzetiségük miatt.

Rikoo 2017.05.29. 17:01:45

@babo0410: Azért húzza le mindenki, mert egyszerűen sz@r az egész olasz labdarúgás úgy ahogy van. Nem hiszem, hogy nem látod...
Milan, Inter viccel egyenértékű jelenleg.
Fiorentina detto.
Roma egészen nevetséges lúzer csapat akik csak nevetségessé teszik az olasz labdarúgást Európában.
Marad a Napoli akik soha nem kerülnek sehova az európai kupasorozatokban, de még Olaszországon belül sem képesek igazán riválisok lenni.
Vagy esetleg Lazio, Atalanta?
Az olasz játékosokat meg egyszerűen túlsztárolod.
Bernardeschi is egy jó csere jelenleg, mindent elmond róla, hogy a mostani gyenge kvalitású válogatottban nem képes fixen kezdő lenni.
De még a liláknál is rendszeresen hullámvölgybe kerül.
Akiket felsoroltál egy sem férne be a mostani kezdőnkbe.
Verrattinak mondjuk jó esélye lenne rá de ennyi.
Azért ne gyengítsük már le a keretünket, mert olaszosítani akarunk...
Főleg ez a Spinazzola, De Sciglio vonal a tragikus.

bulldeuz 2017.05.29. 17:41:51

@Rikoo: az olasz bajnokság nem túl acélos színvonala azért nem egyenértékű a "fiatal, olasz játékosok" színvonalával. És még csak nem is két külön halmazról van szó, mert pl. Belottit nem Mattiellóval meg Petagnával kell együtt értékelni, vannak tehetséges olaszok, és vannak kevésbé.
Babo is szereti túldimenzionálni az úgynevezett fiatal, olasz tehetségeket - így, csoportban, de ugyanígy az olasz középszar is egy rossz általánosítás.

Bernardeschi játéktudásáról biztosan nem az dönt, hogy be tudja-e verekedni magát a válogatottba; Venturának van egy elképzelése, amibe ő úgy tűnik kevésbé fér be. Conte meg Insignét nem igazán preferálta, de ettől még Insigne nem lett rosszabb játékos.

Szerintem sokan vagyunk ezzel a témával úgy, hogy Marchisio sem a legnagyobb top klasszis tehetségként kezdte, de borzasztó jó, hogy van egy ilyen hűséges, rutinos, remek játékosunk. Lehet, hogy Douglas Costa kész játékos, de egy ilyen zsoldosnál sokkal jobban járnánk egy tehetséges, olasz támadóval, aki tudja, mit jelent a Juventus, és akár tíz évre is marad. Allegri meg majd kihozza belőle a klasszist.

Dante01 2017.05.29. 18:09:08

@.Bulldeo: "Lehet, hogy Douglas Costa kész játékos, de egy ilyen zsoldosnál sokkal jobban járnánk egy tehetséges, olasz támadóval, aki tudja, mit jelent a Juventus, és akár tíz évre is marad. Allegri meg majd kihozza belőle a klasszist"

A gond ott van, hogy már nincs olyan játékos aki 10 évig egy klubnál marad és ez alatt a 10 év alatt végig olyan teljesítményt nyújt, hogy minden edzőnél(mert lássuk be 10év alatt legalább 3 biztosan lesz még nálunk is)kezdő vagy legalább folyamatosan játszó játékos legyen.

epaska 2017.05.29. 19:13:05

@babo0410: Azt kellene belátnod, hogy az az idő, amikor jobbnál jobb olasz játékosok szaladgáltak a gyepen már lejárt. Elvétve találni 1-1 csapatnál a Juventusnak erősítést jelentő játékost. Aki az lenne az vagy riválisnál játszik, vagy rengeteg pénzt kérnek érte. Donnarumma, Romagnoli, Verratti, Bernardeschi azok, akik erősítenék a keretünket és nmg talán Conti. Ezek közül rá van a legnagyobb esély.

2017.05.29. 19:29:22

Úgy gondolom, hogy ezen a nyáron Keita és Tolisso kellene ahhoz, hogy mindenképpen erősödjünk, többi igazolás mindenképpen a jövőnek és a taktikai repertoár bővítésének szólna.

babo0410 2017.05.29. 19:44:19

@Rikoo: Vannak olasz tehetségek, és akiket felsoroltam azokban van lehetőség. Direkt csak azokat írtam le, akiket láttam játszani. És szerintem kellenének folyamatosan a fiatal olaszok, akiket ki lehetne próbálni. Aztán ha nem válik be, el lehet passzolni, de az se megy, ha van egy tehetség, akkor azt hagyjuk elkallódni.
Mert az nem igaz, hogy az olasz utánpótlás olyan gyenge lenne. Időről időre felbukkan egy-egy tehetség, akiket nem kéne veszni hagyni, ha megszerezhetőek. Az olasz tehetségeknek lehetőség kell, és akkor lesznek újra Maldinik, Del Pierok, Tottik, stb. De úgy nem megy, hogy azt mondjuk gyenge az olasz utánpótlás, és nem Juve szintűek az olasz fiatalok. Ha így állna hozzá a vezetőség, akkor egy idő után nem lenne több olasz a keretben, sőt a legnagyobb csapatoknál idővel nem maradna olasz, aztán a válogatott oda jutna, mint az angol válogatott, majd végül az olasz foci is elsüllyedne végleg.
Az olasz fiataloknak lehetőséget kell adni, mert vannak tehetséges olaszok. De lehetőség nélkül nem megy. Ha folyton az akadémiáról a Serie B-be mennek, akkor sose lesznek Juventushoz méltóak. Egyszerűen az olasz utánpótlás legnagyobb hibáinak egyike, hogy a tehetségesebbek is elvesznek a Serie B-s vagy az A-s kiscsapatokban.

babo0410 2017.05.29. 19:48:25

@babo0410: Nekem ez a véleményem, de nem akarok senkit meggyőzni. Én így látom, nem akarok erről tovább vitázni, mert egymást úgy se fogjuk tudni meggyőzni.
Csak annyit szeretnék, ha nem lennétek merőben elutasítók, ha felmerül egy tehetséges olasz, mint célpont. Olasz játékosok nélkül valóban fel fogjuk adni az identitásunkat, és a Juve elveszik annak lenni, ami eddig volt.

Zoltan Hervay 2017.05.29. 20:34:17

Azèrt minden èvben veszűnk tehetsèges olaszokat de A vedelmen kivul nagyon ritkasag h valaki bevaljon.de ha megnezzuk a juve roma nepaol 3 asbol csak insignie akire asztmondthatnank h vilagszintu es olasz.

Zoltan Hervay 2017.05.29. 20:44:21

A tàmadàsokra gondolok.kozeppalyas is csak de rossi es marchisio van.lazio a 4 ott imobile van mèg olasz elöl de orolla mart kiderult h nem vilagszint.ha tetcik ha nem olaszoknak csak a vedekezes megy.ritkasag h egy egy jàtèkos kitünik.

NagyonJuve 2017.05.29. 21:24:29

@Zoltan Hervay: abban igazad van hogy senki nem fog úgy védekezni mint mandzsu, de szerintem mandzsu, sandro erősebb! Védelemben ha vezetünk rizikós megbontani ellenben ha támadni kéne nagyobb lendületet adhat egy támadóbb szellemű játékos. Pl. keita,f.anderson,lemar stb. Amit utoljára írtál abban 100% ig egyetértek.

gomorra21 2017.05.29. 21:30:00

Ha már olasz fiatalokról van szó, azt tudja valaki, hogy mi van Clemenzával?
Gondolom ő nem lehet egy nagy durranás, ha még az u20-as VB-re sem vitték ki.
Elég ciki, hogy az igazi saját neveléseink ennyire gyengék.

Shankin 2017.05.29. 22:36:12

@gomorra21: Akiket kivittek mind első- vagy másodosztályú csapatokban játszanak. Esélye nincs olyan játékosnak kijutni, aki a primaveraban játszik.

Rikoo 2017.05.30. 12:02:11

@.Bulldeo: Általánosítottam, mert baboval rendszeresen szoktunk erről társalogni.

Bernardeschi egy kiemelkedő tehetség, de szerintem mentálisan labilis. Nagyon nem kiegyensúlyozott, annyira meg nem jó, hogy 10-20 millióval többe kerüljön, mint egy külföldi.
Semmi garancia nincs arra, hogy 10 évig nálunk lesz, de arra is van példa egyébként, hogy külföldi játékosok vannak 10 évig nálunk.
Ez lutri és személyiségtől is függ, de persze egy olasz játékos jobb eséllyel marad 10 évig ez igaz.

Rikoo 2017.05.31. 11:12:19

Schick árát Spinazzola és Kean kölcsönadásával próbálnánk csökkenteni a Tuttosport szerint.

Bbenj 2017.05.31. 11:24:16

@Rikoo: hàt èn ennek több èrtelmèt làtnàm mint a Zwolle-ba kölcsön adni Keant.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása