A Juventus védője, Leonardo Bonucci nemrégiben arról beszélt, hogy a csapat korántsem elégszik meg azzal, hogy három éven belül másodszor játszhat a Bajnokok Ligája döntőjében.
Az Öreg Hölgy a Monaco elleni összesített 4-1-gyel biztosította helyét a Cardiffban rendezendő döntőben, ahol az ellenfelük az idén BL-címvédést megcélzó Real Madrid lesz.
„Ez csodálatos, de most az a feladatunk, hogy teljessé tegyünk az álmot.” - mondta a harmincéves védő az Il Giornale számára adott interjúban. „Nem elég csupán eljutni Cardiffba, haza kell hoznunk a trófeát.
Két éve meglepetés volt a jelenlétünk. Talán minket lepett meg leginkább, hogy kivívtuk a berlini részvételt. Ebben az évben más ismeretekkel, vágyakkal és éhséggel rendelkezünk. Mindent ennek érdekében építettünk fel az elmúlt hónapokban. Bizonyítottuk a pályán, hogy nagyszerű csapat vagyunk.”
Ezt követően a védőtől azt kérdezték, hogy véleménye szerint a csapat két évvel ezelőtti (Claudio Marchisio, Andrea Pirlo, Paul Pogba és Arturo Vidal) középpályás sora vagy az idei a jobb.
„Kiváló felállás volt, de az idei sem rosszabb Sami Khedira, Claudio Marchisio és Miralem Pjanić révén. Egyszerűen csak Cardiffba kell utaznunk, és a Juventus történetének legjobb meccsét kell játszanunk.
Nem véthetünk apró hibákat, amik súlyos büntetéssel járnak. Vasárnap Rómába látogatunk, hogy lezárjuk a bajnoki cím kérdését, majd szerdán az Olasz Kupa döntőjén kell nyernünk. Ezt követően elkezdhetünk Cardiffra koncentrálni.”
Természetesen nem maradhatott el a játékrendszer méltatása is, hiszen amióta Massimiliano Allegri a megszokott 3-5-2-ről átállt 4-2-3-1-re, a sikerek szinte folyamatosak.
„A felállásbeli változás révén sokkal európaibb csapat látszatát keltjük. A rendelkezésünkre álló minőségnek köszönhetően mindig sikerül legalább egy gólt szereznünk.”
Az utóbbi mérkőzéseken kiváló formát mutató Dani Alves lenyűgözte csapattársát, Leonardo Bonuccit, aki földönkívülinek nevezte a brazil védőt.
A harmincnégy éves játékos nehezen szokott hozzá új környezetéhez, ám végül magára talált és kulcsszerepet játszott abban, hogy a Juventus a Barcelonát és a Monacot is legyőzve bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe.
"Dani Alves egy földönkívüli. Csak egy nagy játékos és komoly profi tudja megváltoztatni stílusát és adaptálni filozófiánkat úgy, ahogy azt ő tette. Tapasztalatot és lelkesedést hozott a Juventushoz.
Nyilvánvalóan némi időbe telt, mire megértette az olasz futball és a Juventus stílusát, de mostanra egészen elképesztő szintre jutott."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
mrdel 2017.05.11. 17:40:17
alexGicamo 2017.05.11. 20:53:59
Már csak egy lépés, hogy az álmunk valóra váljon . Sikerülni fog, érzem ! Az én drága GIGIMÉRT , a csapatért , szeretett klubunkért és sok milliónyi szurkolóért az egész világon !
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!
FINO ALLA FINE !