Evra: "Nehéz döntés volt elhagyni a Juventust"

evra_patrice_fut.jpgA Juventus francia védője, Patrice Evra januárban visszatért hazájába, s az Olympique Marseille szolgálatába szegődött, azonban ma meglátogatta egykori csapattársait Torinóban, s az olasz sajtónak nyilatkozva mesélt a váltás okairól.

"A távozásom? Nem volt könnyű döntés, s még én magam sem számítottam rá, hogy távozok majd." - nyilatkozta Evra a Sky Sport Italia munkatársának.

"Az Európa-bajnokságról feltüzelve, nagy lelkesedéssel tértem vissza. Az volt a célom, hogy megnyerjük a Bajnokok Ligáját. Amikor elkezdtük a szezont, nem játszottam az első mérkőzésen, majd a másodikon és a harmadikon sem...

Mivel senkivel sem akartam veszekedni, azonnal elmondtam az edzőnek, hogy többet akarok játszani. Ő azt mondta, hogy ne aggódjak, s ott lesz a Bajnokok Ligája is. Azonban havonta egyetlen mérkőzést játszani nem volt megfelelő számomra.

Az ünnepek után éreztem valamit, s rájöttem, hogy nem vagyok már boldog. Az emberek gondolhatják, hogy önző választás volt, azonban inkább őszinte maradtam saját magammal szemben. Úgy gondoltam, hogy jobb távozni, mint hogy megjelenjek az edzéseken teljes összpontosítás nélkül. 

Mindig is azt mondtam, hogy a Juvénak egy százszázalékos Evrára van szüksége, nem csak egy kilencven százalékosra. Így, a Juventus iránti tiszteletből, meghoztam ezt a döntést. Szeretnék köszönetet mondani Marottának, Paraticinek, Agnelli elnöknek és Nedvědnek, akik mindannyian úriemberek. Megértették a nézőpontomat, s engedtek távozni."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7312180536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hiribi27 2017.02.03. 17:04:33

Korrekt döntés volt Pat!Bárcsak Hernanes is ilyen intelligenciával rendelkezne és elmenne, mondjuk Kínába.

4Evorg 2017.02.03. 17:07:03

Olimpik marszejbe szerzodott evra, nem a lyonba! ;)

Juve82 2017.02.03. 17:29:48

Köszönjük amit a Juventusert tettel!Helyes döntést hoztal es te is egy Úriember vagy!

delpi0823 2017.02.03. 18:15:29

Hala istennek meghoztad ezt a nehez dontest igy volt a legjobb mindenkinek,plana a Juventusnak es a szurkoloknak egyarant,nagyon kilogtal a csapatbol de sajnos nem felfele hanem lefele......

JuventusFanatikus 2017.02.03. 18:27:49

Jó döntést hoztál Pat nagybácsi!Így a legjobb mindeninek.I LOVE THIS GAME!
www.facebook.com/Juventus/videos/1691332567560632/

En7ex 2017.02.03. 18:30:19

@delpi0823: azert volt nala sokkal gyengebb lancszem is es es az egyik legjobb bal hatved volt valamikor sajnos felette is eljart az ido de amikor jo formaban volt akkor sokat segitett ez ne felejtsuk el pluszbo legalabb tudja mikor kell tavozni nem ugy mint anno amauri aki az egyik legroszabb igazolasink volt vagy mint hernanes

Rocky80 2017.02.03. 19:34:18

Ne Hernyózzunk már amikor játszhatott vagy 3 meccsen.

Hiribi27 2017.02.03. 20:35:43

@Rocky80: biztos nem véletlen, hogy ennyi meccsen játszott.

En7ex 2017.02.03. 21:03:40

@Hiribi27: amikor jatszott akkor os gyenge volt

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása