Capello: "A Juve nyeri a bajnokságot"

Capello Fabio_héj te ott.jpgA Juventus egykori trénere, Fabio Capello szerint az Öreg Hölgy fogja elhódítani a Scudettót, ugyanakkor megemlítette azt is, hogy a Roma és a Milan is nagyszerű csapatot alkot.

A veterán edző valószínűleg tudja, mit beszél, hiszen mindhárom csapattal elhódította a bajnoki címet, bár a Bianconerivel elhódított Scudettókat később elvették a torinói csapattól.

"Még mindig úgy gondolom, a Juventus fogja megnyerni a bajnokságot." - szögezte le a tréner a Quotidiano Sportivo című lapnak.

"Szerencsére veszítettek két bajnoki találkozón, ha ez nem történt volna meg, már most vége lenne a bajnokságnak. Rendelkeznek egy olyan maggal, melyet fontos játékosok alkotnak, igazi vezérek, akik tudják, hogyan jelentsenek különbséget a csapat többi tagjához képest.

A Napoli? Amíg volt egy Higuaínuk, nyerték a meccseket 1-0-ra. Most, hogy ő már nincs, 0-0-ákat játszanak, ez nagy különbség.

A Roma egy nagyon erős csapat, minden csapatrészükben teljesek. Ami pedig a Milant illeti, ők elkezdtek egy folyamatot, melyben a fiatalokra építenek, nem szabad sietniük."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7011923679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2016.11.02. 13:45:42

"Szerencsére veszítettek" :D ez mindent elmond az erőviszonyokról.

Nathas 2016.11.02. 14:02:34

@Rocky80: Csak már a pályán is látnám ezt a magabiztosságot...

rockitbaby 2016.11.02. 14:17:57

@Nathas: Nézd máshonnan. Vezér nélkül hoztuk a meccseket, nem látványosan, de a nagycsapatok ismérve, hogy anélkül is tudnak nyerni. Most már visszatért a vezérünk, bele sem érdemes gondolni - persze az ellenfelek részéről -, hogy mi fog most következni. Ezt még csak megfejelem, hogy még Buffon is bakizott párat, de ez is belefért.

A Serie A megnyerése már nem a magabiztosságról szól. Conte első két évében talán, de onnantól sajnos rutinmunka. És bizony ilyenkor, mikor az ember már kisujjból rázza ki a dolgot, becsúsznak hibák. Nagyképűség, lazaság és társai. Azonban Capello igen lényeges dologra érzett rá. Bőven spekuláció, és útólagos okoskodás, de tényleg mi lenne, ha azt a papíron két agyonnyert meccset gyakorlatban is megnyerjük? Nem 4 ponttal mennénk, és kvázi a BL csoportkör legrázósabb időszakára lefutott kör lenne a bajnokság?

Nathas 2016.11.02. 15:50:44

@rockitbaby: Persze igazad van, alapvetően én is bizakodó vagyok, de most egy kissé fogy a türelmem. Tudom, hogy nincs Dybala és Marci is csak most tér vissza, de most már jó lenne futballra emlékeztető megmozdulásokat látni a csapattól :)

The flash 2016.11.02. 16:50:09

a juve-lyon meccset adja a tv ?

giorgio007 2016.11.02. 17:51:39

@Juveboy92: El sem hiszem, hogy lehet ez? JUVE meccs főműsoridőben az m4-en... tuti vmit elnéztek :D

alexGicamo 2016.11.02. 18:14:21

@giorgio007: Hála a jó égnek, az m4 közvetíti a Bl -meccseket, szóval, legalább azokat tudom kényelmesen a tv -bn nézni és nem kell állandóan streamekkel bajlódni !
Örök hálám az m4 -nek ! <B

Menni fog ez nekünk, mint az ágyba hugyozás !
Nem arcoskodásból, hanem, mert hiszek a csapatunkban, bízom Maxiban és különben is, Marci a Kis Herceg ! :)

FORZA JUVE PER SEMPRE !!!
FINO ALLA FINE !!!

JuventusFanatikus 2016.11.02. 18:25:58

@giorgio007: Én is nagyon csodálkoztam.:)Mindig a Realt vagy a Barcat adják.

The flash 2016.11.02. 18:46:04

a digi sporton fogja közvetiteni nem tudjátok

giorgio007 2016.11.02. 18:47:16

Mondjuk az a jó az M4-ben, h nélkülük soha nem ismertük volna meg "Stuani" és "Hernandez" nevét :DDD Hétről-hétre biztosítja a szórakozást a "szakértői" gárdájuk. Már egyenesen új műfajt teremtenek. Én "sit-up"-nak nevezném :D

Rikoo 2016.11.02. 18:50:23

@giorgio007: Pideont se felejtsd ki.

venember83 2016.11.02. 18:50:46

@giorgio007: legalább nem Egri kommentál, nekem ennyi már elég.

giorgio007 2016.11.02. 18:53:29

@Rikoo: tudtam, h hiányzik vki :D

Grinta 2016.11.02. 20:14:30

@Rikoo: @giorgio007: És itt az újabb..Dyabala!

Nathas 2016.11.03. 08:11:08

@giorgio007: Azért Lictenstein se volt rossz!

giorgio007 2016.11.03. 09:05:04

@Grinta: Erről sajnos lemaradtam, de felírom a füzetkémbe :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3451) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1689) játékosokról (10147) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2489) meccsek (4233) mercato (4251) nyilatkozat (7575) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása