Jackson Martínez szívesen játszana Olaszországban

martinez_jackson_evergrande_mezben.jpgJackson Martínez úgy döntött, hogy el kívánja hagyni a Guangzhou Evergrande csapatát, az ügynöke pedig arról beszélt, hogy a Juventus fantasztikus opciót jelentene.

A kolumbiai válogatott februárban igazolt Kínába mindenki meglépetésére, és az ázsiai klub 42 millió eurót fizetett érte, ám úgy tűnik, hogy a pénz varázsa már meg is kopott.

„Eddig még nem kaptunk semmilyen hivatalos ajánlatot, azonban azért tartózkodok Európában, hogy a visszatérést rendezzem.” - nyilatkozta Henrique Pompeo a Calciomercato.com számára.

„Jackson nagyon hálás a klubjának, azonban úgy döntött, hogy vissza kíván térni Európába. Olyan megoldást keresünk, amely nem károsítja a Guangzhou érdekeit, miután a klub komoly pénzt fektetett be a játékos Kínába igazolásába.

Nem tagadom, hogy a Serie A egyike azon bajnokságoknak, amelyben Jackson szívesen játszana. Szívesen megmérettetné magát a Serie A védőivel szemben. Meglátjuk, mit hoz a jövő, de jelenleg csak pletykákról számolhatok be.”

Jackson Martínez nagyon közel állt ahhoz, hogy az AC Milan keretéhez csatlakozzon, mielőtt mégis a Guangzhou mellett döntött.

„Az elmúlt nyáron Jackson Martínez a klub egyik célpontja volt, de azt nem tudom, hogy jelenleg is annak számít-e. Mi csak a telefonhívásra várunk.”

Természetesen a Juventus neve is felmerült, és az ügynök egyáltalán nem határolódik el ettől az opciótól.

„Értesültünk a Juventus érdeklődéséről, és ez fantasztikus lehetőség lenne számunkra. A Juventus domináns csapat a Serie A bajnokságában az elmúlt években, és a világ egyik legjobb klubjainak egyike.

Nem vették fel velem a kapcsolatot személyesen, ezért várunk a fejleményekre. Nem vagyunk hozzászokva az ilyen helyzethez, amikor csak várnunk kell.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr678877254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rivendell 2016.07.10. 09:24:32

ne vicceljünk már....kell a fenének + nem is értem ki venné meg,mikor nem kis összegét vitték a Kínaiak,vagy ők csak úgy féláron átadnák bárkinek is?

Cannavaro 2016.07.10. 09:24:52

Meg érdemelné a Milan-t... Valaki ennyire hülye legyen, vagy egyszerűen ennyire pénz éhes, azt én nem szívesen látnám itt, nem a Juve mentalitás!!

Cannavaro 2016.07.10. 09:26:37

@Rivendell: "Olyan megoldást keresünk, amely nem károsítja a Guangzhou érdekeit, miután a klub komoly pénzt fektetett be a játékos Kínába igazolásába."
Tehát jó drága!!
Az ügynöke szeretne még gazdagabb lenni!

Rivendell 2016.07.10. 09:29:12

@juve1986: nem tudni mit takar azon mondat. Lehet eleve az a helyzet,hogy az ATM rájött megszívta vele és ő is látta nem fekszik neki,akkor meg irány Kína,ami mind2 fél számára az egyedüli megoldást jelentette.

Cannavaro 2016.07.10. 09:34:16

@Rivendell: De pont kína??
Bár gondolom ők adták a legtöbbet, de hát a karrierje szempontjából, nagyon mellé fogott!
De lényeg, hogy annyit mi nem fogunk adni érte, amennyiért megvehető! így felesleges is beszélni róla! :)

Drughi Di Bianconeri 2016.07.10. 10:33:44

Felőlem játszhat, csak véletlenül sem a Juventusban :D

A porto-ban nagy király volt (emlékszem régebben mmartim kollégával vitatkoztunk Bacca vs. J.Martinez kapcsán),akkor még bőven elfogadtam volna.
Az Atléticonál jól felsült,most meg visszakönyörögné magát a világ végéből 1 TOP bajnokságba ?

Eleve nem tudok komolyan venni olyan focistát,aki a legjobb korban elmegy 1 haknicsapatba,komolytalan,bohócligába - milyen sportolói ambíciói vannak 1 ilyen játékosnak (már persze a pénzem kívül) ?

Egyébként a Milan-t még reálisnak is tartanám: Bacca-t elvileg eladják,a klubjuk pedig hamarosan(?) a kínaiaké lesz, simán lehet,h. onnan majd hoznak nekik játékosokat,viszonylag jutányos áron,tekintve,hogy az FFP eleve 1 elég instabil,képlékeny intézkedés,de Kínával meg pláne nem tudnak mit kezdeni,ha pl.: elkezdik szórni az ún. "sztárjátékosokat" az európai klubjaikba kölcsön+opcióval.

Forza Juve 2016.07.10. 10:58:21

Kölcsönben jöhet! Szerintem ugy nem rossz valasztas

Kukszi 2016.07.10. 11:28:03

Én elsőre valami pop-sztárnak 'olvastam' :D
Jöjjenek a fitalabb olasz játékosok, majd mennek kölcsönbe vagy a jobbak beèpülnek. De ez a vonal pörögjön inkább.
Ruganit is nyomatni kéne jobban

Csimpifon91 2016.07.10. 12:39:50

Istenem ez de gáz...portugáliába még ő volt a menőcsávó aztán az ATM-be ugy beégett mint a szar, szerencséjére jött a lehetőség a 0 szinvonalu csingcsangcsung bajnokságból ahol rommá keresheti magát és megint ő lehet az elit csatár ezért beállt egy alibi zsoldosnak.

Ezek után nálam az ilyen játékosok, mint pl ő vagy hulk teljesen egy életre leírják magukat, egyértelműen kiderül hogy a pénz a fő szempont és h semmit ne kelljen hozzá bizonyítani.

Főleg hogy nem is pl lejár a szerződése és ingyen jönne hanem elvárná a buta feka hogy a nevetséges kínai összegen hozzák vissza...igazi tulok, egyrészt ingyen se nagyon kéne senkinek, másrészt ennyi pénzt senki nem fog kiadni érte, aki kiadhatna ennyit az meg nem ilyeneket vesz mint ő.

MdewC 2016.07.10. 12:59:26

1 év kölcsön, aztán mehet vissza.

Juventino86 2016.07.10. 13:03:18

Kölcsön jó lenne, aztán majd meglátjuk. Tudott ő focizni azért régen a Portóban.

m.martin91 2016.07.10. 13:37:37

Nyugodtan játszhatna Olaszországban a Jackson, csak ne a Juventus-ban tegye.

MDaniel98 2016.07.15. 12:27:13

Kizárt, hogy ő jöjjön, ha van ennyi pénz a bankban, akkor se rá fogjuk elkölteni, ez tuti.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9892) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4133) nyilatkozat (7419) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4162) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása