HIVATALOS: Dani Alves a Juventus játékosa!

dani_alves_vinovoba_tart_jeepben.jpgDani Alves a mai napon sikerrel vette az orvosi vizsgálatokat, majd két évre szóló szerződést írt alá, ezzel pedig hivatalosan is a Juventus játékosa lett.

A brazil jobb oldali védő a Barcelonánál eltöltött nyolc szezont követően csatlakozik a Juventushoz, miután a katalánoknál megnyert, többek között, hat bajnoki címet, illetve háromszor diadalmaskodott a BL-ben.

A jobb szélen Stephan Lichtsteinerhez csatlakozva komoly minőséget és tapasztalatot hoz a Juventus csapatához, azzal a nem titkolt céllal, hogy BL-ben is sikerre vezesse az Öreg Hölgyet.

Dani Alves meglátogatta a J-Medical központot a reggel, majd egészségi állapota felmérését követően nemsokkal szerződését is aláírta, amit megerősített a klub hivatalos közleménye.

A szerződése 2018 júniusának végéig szól, illetve opcionálisan egy további évvel meghosszabbítható.

A pletykák szerint a játékos körülbelül 3,5 millió eurós fizetést tehet majd zsebre, amit bizonyos célok elérése esetén teljesítménybónuszok egészíthetnek ki.

Dani Alves a bianconero együttes második hivatalos nyári igazolása Miralem Pjanić után, aki az AS Roma csapatától érkezett a középpálya megerősítése érdekében.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr758848526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rikoo 2016.06.27. 18:34:04

Na az előző pletykák alapján meglepő, hogy csak ennyi a fizetése. Reméljük a következő 2-3 évben erőssége lesz a csapatnak és bizonyítani fog. Én szkeptikus vagyok vele szemben és nem is nagyon szimpatikus.

bfeco 2016.06.27. 18:38:30

3,5 millió. 33 éves. Cserének jó lesz, ennyit megér, de hosszabb távra jó lenne egy fiatal játékos.

Zsöné 2016.06.27. 18:48:05

A látványától hányingerem van! Nem gondoltam volna, hogy lesz Juve játékos akit utálni fogok.

MeGmOnDtaM 2016.06.27. 18:50:16

Nem szeretem Alves stílusát, bárhol is játszik, azonban remélem hogy hozzásegíti a csapatot a BL győzelemhez 2017-ben! Ha ezért jött ide, akkor már megérte :)
Legyünk vele sikeresek!

m.martin91 2016.06.27. 18:51:06

Kiváló igazolás ingyen, erőssége lehet a csapatnak. Az argentin letargia végett Mascherano is aláírhatna.

venember83 2016.06.27. 18:53:16

@Rikoo: az mindenképp jó jel, hogy nem pénzt keresni jön. Az már más kérdés, mennyire fog neki feküdni a calcio.

2016.06.27. 19:02:23

Remélem hasonló igazolással pótoljuk Moratát is, még egy embert kérnél belső kp-ra és belső védelembe és ennyi + ha van lehetőség csapjunk le rá.

venember83 2016.06.27. 19:02:44

Érdemes megnézni a Juve honlapját, vannak ott érdekességek:

www.juventus.com/media/images/news-images/grafiche/alves1.JPG

rockitbaby 2016.06.27. 19:54:28

A mostani olasz meccsen mintha úgy tűnne, De Sciglio megtanilt focizni. Lehet érdemes lenne elhozni cserének? HA Lichti menne.

The king of alibis 2016.06.27. 19:59:40

3,5 milla ennek a m@jomnak? Faxa...

venember83 2016.06.27. 20:13:51

@norbi9107: a katalánoknál heti 120k fontnak megfelelő fizetéssel rendelkezett, akárhogy is számolom, komoly fizetéscsökkenést fogadott el, pedig minden bizonnyal mehetett volna Kínába vagy az arabokhoz.

Zsöné 2016.06.27. 21:13:21

@venember83:
"minden bizonnyal mehetett volna Kínába vagy az arabokhoz"

Jobban is jártunk volna :)

Hoods. 2016.06.27. 21:45:23

Kiváló igazolás ingyen, ilyen fizetéssel. Remélem Moratát is sikerül értelmesen pótolni és nem lesz itt semmi probléma.

Drughi Di Bianconeri 2016.06.27. 22:03:32

D. Alves egy olyan játékos,aki az elmúlt min. 5 évben lazán benne van a "legköcsögebb TOP 11" kezdőcsapatában.

Egy ostoba,bulizós,ellenszenves suttyó,aki utoljára a Pep-éra elején volt _kicsit_ szimpatikus.

Tagadhatatlan tény,hogy az elmúlt 10 év egyik legkiválóbbja a posztján - érdekes,hogy Maicon sokkal tehetségesebb,jobb játékos,de utóbbinak volt cca. 3 jó szezonja (egészen addig,amíg Bale bohócot nem csinált belőle kb.) ,D. Alves meg már 10 éve topon van, többé-kevésbé.

Nos,az utóbbi 3 évben kevésbé, idén viszonylag jó volt öreg-kori magához viszonyítva,de az azt megelőző 2 évben meglehetősen sz@r.

Félre téve az iránta érzett antipátiámat: nem hiszem,hogy szakmailag nagy előreugrás lenne az Ő jelenléte,szerintem Ő levezetni készül,az olasz bajnokságba egyáltalán nem illik,a BL-ben talán jól jöhet a rutinja.

Az igazat megvallva csalódott vagyok,hogy 1 csupaszív,szimpatikus,hajtós,kedves Cuadrado-t lecseréljük erre a kiégett,nagyképű,bohóc brazil pöcsfejre...

Nézzétek mennyire ízléses,méltóságos "férfi":
www.google.hu/search?q=dani+alves+hair&rlz=1C1UXZO_enHU687HU687&espv=2&biw=1280&bih=923&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwjluKzZ_8jNAhUCApoKHVhSA0kQ_AUIBigB#imgrc=_

Attól,mert valami ingyen van, még nem biztos,hogy jó is, de eddig valahogy többnyire szerencsénk volt az ilyen igazolásokkal,remélhetőleg Ő is beválik valamennyire - megszeretni nem fogom az fix.

Kíváncsi vagyok mire megyünk a BL-ben a 2 leharcolt,öreg veteránnal jobbhátvéd poszton.

Zsöné 2016.06.27. 22:15:58

@Drughi Di Bianconeri: +1
Egy kivénhedt, látens-meleg Katalán köcsög!
Semmi szükségünk az ilyen patkányokra.
Takarodhatott volna a zinterbe - odavaló.

TYUKI 2016.06.27. 22:27:05

Már csak te hiányoztál!

Glaci 2016.06.27. 22:32:31

Sokak véleményével ellentétben, sztem még mindig top 3 ban van a posztján, és a barcában is simán kezdő lett volna ha marad. Így ingyen egy ilyen kaliberű játékos ajándék és sztem nagy erősítés lesz. Hangsúlyozom hogy nem az emberi mivoltára gondolok...de annó Tevezről is elég rossz vélemények röpködtek aztán mindenkire rácáfolt...Valamint nem utolsó sorban a sok fiatal mellé kellenek az ilyen rutinos játékosok.

Mindent egybevéve sztem kiváló és okos igazolás

Rocky80 2016.06.28. 08:09:11

Nagyot fogtok koppanni, mert nagyon jó lesz. Még talán meg is szeretitek majd.

Spider81 2016.06.28. 08:24:40

@Drughi Di Bianconeri: kit erdekel hogy langyi vagy kulonc-e a brazil???Szakadjon meg a palyan es hozza az azt a szintet a meccseken amit tud es mutatott az elmult minimum 5 evben!
Ennyiert egy ilyen tapasztalatu jatekos ajandek!
Szerintem sokat erosodunk vele,es nem levezetni jon hanem nyerni!Sok mindent el lehet mondani rola,de azt nem,hogy ne lenne gyoztes mentalitasu!

Nathas 2016.06.28. 08:29:21

Én sem őt igazoltam volna le, de ez már így történt. Maradhatott volna Barcelonában is, de inkább jelentős fizetéscsökkentéssel ide igazolt. Rutinos védő, tavaly nagyon jó szezonja volt, idén már csak átlagos. Lehet még benne 1-2 jó év, de hozzanak mellé valaki fiatalt. Az emberi oldalával sem lesz bajotok, mert küzdeni szokott a csapatáért. Az, hogy volt kutyakaki haja is, számomra nem mond semmit, Pogba is elég extravagáns tollazattal rendelkezik. Cuadradot én is hiányolom, de Alves egy sorral hátrább játszik (persze jó lett volna Juant átnevelni). Mindent összevetve ingyen nem rossz igazolás.

JuventusFanatikus 2016.06.28. 10:04:22

Nagy fogás, az biztos!A posztján az egyik legjobb, ingyen nagyon jó igazolás.Ha tényleg lejjebb adott a fizetésből, akkor nálam az egy piros pont, mert az azt jelentené, hogy nem a pénz hajtja, hanem, hogy nyerni jött.Nekem nem szimpatikus, de remélem, hogy jól fog játszani és megkedvelem.Kellene még egy fiatal erre a posztra, mert nem lenne jó ha két 30 éven feletti lenne egy poszton.Sajnos Lichtsteinernek menni kell, pedig kedvelem.Eddig nagyon jó a mercato.

Watakuki 2016.06.28. 11:48:30

Nekem a véleményem az volt Mandzukicról és Tevézről is, hogy köcsög játékosok, mégis igencsak rácáfoltak.

Zsöné 2016.06.28. 13:04:30

@Rocky80: Lottószámokat is légyszi....

Rocky80 2016.06.28. 13:30:30

@Zsöné: ez csak a véleményem volt, ne láss mögé többet.

Egyébként meg valóban rád és Drughira gondoltam.

Kb. az 5. gólpassznál elfogadjátok majd.

Gabuero9 2016.06.28. 14:14:09

Mit rinyaltok olvassatok el tole az interjut aki meg ketkedik annak figyelmebe ajanlom h kb mar 6 eve uefa legjobb jobbhatvedje

patrik1112 2016.06.28. 14:30:23

Eleg sokatmondo az elso nyilatkozata, erdemes elolvasni. Egyaltalan nem olyan ember/jatekos amilyennek latszik mas csapat mezeben velemenyem szerint. Remek igazolas!

Rivendell 2016.06.28. 16:46:09

@Zsöné: ba+ ilyen szarokat azért ne rakj már be,elég kancsó van az utcán is,nem kellenek ide is

Grinta 2016.06.28. 16:50:12

Én azért annyira nem dicsekednék vele a helyedben,hogy ez jut az eszedbe.Ez egy sportoldal.Semmi keresnivalója nincs ennek a képnek itt!

Zsöné 2016.06.28. 17:07:08

@Rivendell: Nyílván törölni fogják, mert valóban nincs itt helye. Azért valld be hasonlít rá :)

Glivenko 2016.06.28. 17:37:14

Szerintem nagy bátorságra vall Zsönétől, hogy vállalja a másságát. A juvés közösség szerintem toleráns lesz vele, és nem fognak viccelődni a melegségén.

Glivenko 2016.06.28. 18:26:18

@patrik1112: Mindenki a saját szintjéhez mérten reagál, nincs ezzel baj. :)

Grinta 2016.06.28. 18:34:09

@patrik1112: Karaktergyilkosságot követ el már sokadszorra! :D

MdewC 2016.06.28. 18:38:21

Srácok.
Akárki, akármit nyíg, Alves már a Juve család része, ugyan úgy, mint mi. Csak gondoltam megjegyzem. :)

Glivenko 2016.06.28. 18:41:57

@MdewC: Pontosan. Nekem sem tetszett a haja meg az öltözködése, de ez nem számít. Remélem, hogy Alves sok trófeát nyer a csapattal. :)

babo0410 2016.06.28. 19:01:55

@MdewC: Teljesen egyetértek ezzel. Szerinte kár rinyálni ezen. Nem kell itt csapkodni az asztalt, mert a vezetőség úgyse olvassa el, és ha el is olvasnák sem meggondolnák meg magukat. Inkább bízzunk benne, hogy a Barca-s formáját hozza itt is majd, és akkor hatalmas fogás.
És remélem azért jött most ő, hogy a kp-t és a támadósort meg tudjuk erősíteni érdemben. És remélem azt is, hogy egy fiatal jobb oldali támadó érkezhet majd jövőre.
Zsönével meg ne foglalkozzatok. Nem érdemes kiakadni rajta. Úgy is megérett a banolásra. Más miatta ne tiltassa ki magát. Higgadjunk le, ez nem az NSO!

2016.06.28. 19:04:27

Egy figyelmeztetés Zsönének (nem a kép miatt) és Grintának, következő hosszabb pihenő lesz.

MdewC 2016.06.28. 19:35:17

@babo0410: Sztem mindenki higgadt. :D

Nem hiszem, hogy a kp miatt jött Alves, egész egyszerűen ez egy jó anyagi és szakmai lehetőség volt, hogy el lehetett hozni.
Minden esetre jó lenne, ha tovább erősítenénk a kp-t és a csatár sort. (Jó lenne 1-2 be nem vált játékost is eladni, ilyen szempontból már várom az EB végét, persze hiányozni fognak esténként azok a jó kis meccsek.) :)

Grinta 2016.06.28. 22:05:36

@hellan: Lényeg hogy igazságos vagy!

alexGicamo 2016.06.29. 03:38:44

Nem értek a lovakhoz,nem ismerem őt annyira,nem követtem a Bárka és különösen az ő játékát . DE ! Én azt látom,hogy egy többszörös bajnok jött egy élcsapatból . Igaz,nem fiatal már,de nekem még sincsenek ellenérzéseim vele kapcsolatban . Sőt ! Olyan érzésem van,hogy nagyot húztunk vele !
Isten hozta a fedélzeten és sok sikert nálunk !
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

MDaniel98 2016.06.29. 21:07:21

Szerintem az, hogy sokkal kevesebb fizetésért is hajlandó volt aláírni, jó eséllyel azt jelenti, hogy szeretne még címeket szerezni, és hajtani is. Oké, nem a legfiatalabb, és én is örülnék egy fiatalabb hátvédnek mellé, mert már nem lesz fiatalabb (mondjuk De Sciglio-t). Ha a Barcának megfelelt, akkor szerintem nálunk is megtalálja majd a számítását. Az tényleg kérdéses, hogy egy idegen bajnokságból érkezve hogy tudja majd felvenni a ritmust, de, ha nem igazolnánk külföldről, akkor többek között Tévez, és Ibra se játszhatott volna nálunk.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása