Annak ellenére, hogy az AS Roma hivatalos közleménnyel próbálta eloszlatni a pletykákat, amelyek a csapat játékmestere, Miralem Pjanić esetleges távozásáról, valamint a rivális Juventus erősödő érdeklődéséről szóltak, az olasz sajtó úgy tudja, hogy az Öreg Hölgy tovább közelít, s a döntés a bosnyák válogatott kezében van.
A La Gazzetta dello Sport állítása szerint a Juventus már felvette a kapcsolatot Pjanić képviselőjével, s jelezte felé, hogy kész kifizetni a játékos szerződésében rögzített 38 millió eurós kivásárlási árat, az ügynök jövő héten érkezik Olaszországba, miközben Massimiliano Allegri személyesen is beszélt a rómaiak játékosával, s elmondta neki, hogy számít rá a nemzetközi babérokról álmodozó csapatnál.
A két klub közötti erős versengés miatt, ugyan a helyzet nem tűnik egyszerűnek, azonban a 26 éves Pjanić számára vonzó lehetőséget jelenthet az ambiciózusan építkező és erősödő Juventus, amely a Rómából elérhetetlennek tűnő trófeákkal is gazdagíthatja a középpályást.
A zebramezesek így jó esélyekkel üldözik a Roma kulcsjátékosát, azonban a Bayern München, az FC Barcelona vagy a Paris Saint-Germain bejelentkezése egy csapásra megváltoztathat mindent.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Grinta 2016.05.15. 18:05:38
sleepy8 2016.05.15. 19:02:17
babo0410 2016.05.15. 19:14:59
MVPP 2016.05.15. 20:17:48
babo0410 2016.05.15. 22:03:49
MdewC 2016.05.15. 22:26:51
delpi0823 2016.05.15. 23:14:42
Pavel1988 2016.05.16. 01:10:25
Ebből lehet tudni, hogy kamu az egész. Addig nem tárgyalhatunk élő szerződésű játékossal amég a klubja bele nem egyezik. Továbbá aligha hiszem, hogy az idény vége előtt Allegri már a mercatot tervezné, elsőként emeli ki állandóan, hogy fókuszáljunk az utolsó meccsre.
venember83 2016.05.16. 09:33:45
Ezzel persze nem azt mondom, hogy Allegri minden bizonnyal beszélt volt Miralemmel, és valóban köré akarná építeni a csapatot vagy bármi ilyesmi.