A Napoli elleni keret

Serie A logo.jpgA Frosinone elleni, mellbevágó és értelmezhetetlen hazai pontvesztés egyértelművé tette, hogy a Juventus számára pillanatnyilag nem létezik könnyű mérkőzés. A botladozó bajnoki címvédőnek ráadásul most a Napoli ellen kellene pontokat szereznie, s a déliek ugyan nincsenek éppen lehengerlő formában, azonban hazai pályán mindig feladják a leckét az Öreg Hölgynek. 

A Juventus továbbra is nélkülözni kényszerül a sérüléssel bajlódó Claudio Marchisiót, a hamarosan visszatérő Sami Khedirát, valamint a húsz napra kieső Mario Mandžukićot, azonban Álvaro Morata bevetésre kész, s több hónapos kihagyás után, végre Kwadwo Asamoah is ott lehet már a zebramezes keretben.

A két csapat az elmúlt évek során emlékezetes csatákat vívott egymással, s legutóbb januárban csapott össze a San Paolo gyepén, ahol a Juventus Martín Cáceres, Paul Pogba ás Arturo Vidal találataival alakította ki a 3:1-es végeredményt, s szállította haza a három bajnoki pontot.

A mérkőzés játékvezetője Daniele Orsato lesz.

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Neto, Audero

Védők: Chiellini, Alex Sandro, Barzagli, Bonucci, Rugani, Evra

Középpályások: Pogba, Hernanes, Cuadrado, Lemina, Padoin, Asamoah, Sturaro, Pereyra

Csatárok: Zaza, Morata, Dybala

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a DigiSport 1 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr337822154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leram7 2015.09.26. 19:38:05

Asamoah, el sem hiszem... Nagyon örülök neki.

Nyerni kell, a hétközi meccs hihetetlen szopó volt!

juventus 99 2015.09.26. 19:51:12

Nagyon fontos lenne a győzelem érzem hogy ma mindent bele fognak adni a srácok és ha nyögve nyelősen is de be fogjuk húzni
FORZA JUVE

stevenh 2015.09.26. 19:51:52

Vki tudna streamet írni?

Barolo4 2015.09.26. 19:51:57

@KysBé: Fő az optimizmus! :) Forza Juventus!

Barolo4 2015.09.26. 19:52:23

@juventus 99: nagyon egyre gondoltunk! :)

RuidaRobert 2015.09.26. 19:56:55

@stevenh: freestreamtv.us/sportl.php

juventus 99 2015.09.26. 19:58:02

@Barolo4: mi mást tehetnénk?? bízunk és bízunk remélem ma este mi fogunk örülni

Apuleius 2015.09.26. 19:59:53

JUVENTUS: Buffon, Padoin, Bonucci, Chiellini, Evra, Pereyra, Lemina, Pogba, Hernanes, Zaza, Dybala.

Juvegaspy 2015.09.26. 20:00:24

Hat a Napoli nem fog beallni 10emberrel vedekezni otthon.
Ez nekunk csak jo! Ha meg nem is erettunk csapatta egyenileg jobb jatekosaink vannak.
Meg kell nyerni!

RuidaRobert 2015.09.26. 20:00:26

Juventus: Buffon, Padoin, Bonucci, Chiellini, Evra, Pereyra, Lemina, Pogba, Hernanes, Zaza, Dybala.

Cuadrado....a legjobb (formában lévő) játékosunk a padon.

alexGicamo 2015.09.26. 20:00:31

@RuidaRobert: Köszi ! No para ! Ma este miénk lesz a 3 pont . Már felpofoztam a 20 -as keretet ! :-D
FORZA JUVE PER SEMPREEEEE !!!

Juvegaspy 2015.09.26. 20:02:11

@RuidaRobert: 4-3-1-2 jo lesz ez!
Cuadrado meg had pihenjen a Sevilla ellen

juventus 99 2015.09.26. 20:02:27

Remélem a kis terrorista le dob egy két bombát a kukások kapujába :)

MDaniel98 2015.09.26. 20:02:42

Don Padoinnal a kezdőben az egész meccs tárgytalan. Nem is értem, a Napoli egyáltalán miért áll ki?

Hoods. 2015.09.26. 20:03:38

Padoin a kezdobe, edes istenem.. Csak a szokasosat varom.

Magyar Közöny 2015.09.26. 20:08:56

Pideon felszántja majd a pályát, gólt fejel, gólpasszt ad,Vidal teljesítményét kétszeresen felúlmúlja, majd Buffon helyére beállva az ellenünk ítélt büntetőt is megfogja

RuidaRobert 2015.09.26. 20:09:53

@Juvegaspy: Ez a meccs nekem fontosabb, mint a szerdai. A körülményeket figyelembe véve.

KysBé 2015.09.26. 20:12:01

@Magyar Közöny:
"Pideon felszántja majd a pályát, gólt fejel, gólpasszt ad"

Csak ne a saját kapujába :)

m.martin91 2015.09.26. 20:12:06

A 4-3-1-2 teljesen jó felállás, már ha tényleg ez lesz, és nem 4-3-3 Pereyrával és Dybalával a szélen. Hernanes és Pereyra is irányíthat, kíváncsi leszek, melyikük játszik majd ott. Padoin borzasztó.

szeszterciusz 2015.09.26. 20:15:06

Hát ezt a kezdőd megint nem értem ! Mi van ezzel az Allegrivel ? Értem én hogy bl lesz , de ne basszuk már el még jobban a szezont a bajnokságba

rob1 2015.09.26. 20:15:10

@RuidaRobert: Ezt én sem értem de szerintem a döntetlennel Allegri elégedett lenne én már nem annyira.

Juvegaspy 2015.09.26. 20:16:16

@RuidaRobert: mind2fontos
Ha Dybala jatszik nem banom h cuadrado ma csak csere lesz

Gyori_Juventino 2015.09.26. 20:18:21

Elözetesen azzal számoltam hogy ezen a héten szerzünk 4 pontot . Remélem srácok hozzák a mai meccset. Egyik kis kedvencem a ghánai végre visszatérhet , ami nagy pozitivum!

krisszvector 2015.09.26. 20:19:29

És már vezetünk is, Amauri,Thiago és Pidone tiki-takazott egyet közösen, nesztek bevándorlók!!

juve28adam 2015.09.26. 20:20:56

Mondanám ,hogy győzni fogunk ,de inkább mondom azt ,hogy jó lenne nem kikapni.

Tony. 2015.09.26. 20:21:04

@RuidaRobert: Csak egy 35 milliós játékos, valamint a hozott játékmester, és egyben pontrúgó maradt ki miatta.

Nagyon helyes, hogy végre megpróbáljuk azt játszani, amire felépítették a keretet.

The king of alibis 2015.09.26. 20:21:41

Ebbe a nyomorult senkiházi Pideonban mi a faxt lát Allegri?

szeszterciusz 2015.09.26. 20:25:15

Hernanes bombával fogunk nyerni ma !

KysBé 2015.09.26. 20:26:08

@norbi9107: Szűk, nedves és forró :)

Leram7 2015.09.26. 20:29:18

Nagyon ledöbbentem, hogy Cuadrado nem és Padoin kezdő. Ennél tudtunk volna rotálva is jobb csapatot feltenni. Remélem nyerünk...

Apuleius 2015.09.26. 20:31:19

Padoin egy szánalmas vicc. Emberhátrányban kezdünk idegenben a Napoli ellen.

szeszterciusz 2015.09.26. 20:36:56

Insigne majd jól körbefutja a mi drága Padoinünket

danimester1 2015.09.26. 20:39:05

Féltem a csapatot,mert a góllövés nem megy és a kukás kékbutyis senkiháziak majd' egy tucatot pakoltak az elmúlt fordulókban.Hazai pálya és az önbizalmuk mind mellettük szól.Hiszek a csapatba mint mindig és láthattuk mi lett Angliában.:-)Forza Juve!!!!!!!

danimester1 2015.09.26. 20:40:19

A romák meg 5-t pakoltak a Carpinak...Jó lenne ha már végre tudnánk egy két gólnál többet lőni és megjönne az önbizalmunk.

Drughi Di Bianconeri 2015.09.26. 20:47:15

Pideon a kezdőben ?!

Nem tudom kíváncsi vagyok e arra,hogy Insigne hányszor szop@tja körbe ezt a zsenit...

Mister, nem lehetett volna 3-5-2, a jelenleg legjobb formában lévő játékosunkkal (Cuadrado) a kezdőben ?!

Gondoltam egy X-re jók lehetünk,de így,hogy 10 emberrel kezdünk, a pontszerzés is csoda számba menne...

Azért Forza JUVE !

Drughi Di Bianconeri 2015.09.26. 20:51:12

Zaza-tól szó szerint 5 méterre(!) pattant el a ladba és abból megkontráztak minket xD :D

Tony. 2015.09.26. 20:51:15

Pereyra az irányító, mögötte játszik Hernanes... bravó Allegri

krisszvector 2015.09.26. 20:55:04

kicsit idegesen kezdtünk

2015.09.26. 20:55:55

Pideont Allegri direkt a rangadókra pihenteti??? Szégyen.
Én max x-et várok. Így lesz 6ból 6.:D Csak kár, h nem nyert meccs.

Drughi Di Bianconeri 2015.09.26. 20:55:57

Zaza-t Pippo nevelte vagy mi ? :D
Már 2odjára fut kritikus helyzetben lesre, pedig mindkétszer jól ugratták ki...

MdewC 2015.09.26. 20:57:35

Hajrá Terrorista!!! :D Nekem tetszik a játéka, hajt, plusz szétlövi ollóval a nápolyi védelmet!! :))

juve28adam 2015.09.26. 20:58:29

Bonucci meg ezek az ívelt labdái...

Drughi Di Bianconeri 2015.09.26. 20:58:46

Bonucci ívelései még mindig fantasztikusak :D

Rivendell 2015.09.26. 20:59:11

anyám borogass...Bonu..le kéne kötni a lábait

danimester1 2015.09.26. 20:59:14

Bonucci mi faszt csinál?

Rivendell 2015.09.26. 20:59:54

Pogba ma is 1 nagy 0-la lesz,ha sokáig erőlteti a szélen.....

Rivendell 2015.09.26. 21:02:12

na a védőink Pirlo passzokra gyúrnak:D kéretik Ruganit foglalkoztatni mérkőzéseken is

Drughi Di Bianconeri 2015.09.26. 21:02:18

Na majdnem terrortámadás történt ! :)

MdewC 2015.09.26. 21:05:22

Sztem jól toljuk. :)

venember83 2015.09.26. 21:07:29

Nincs középpályás támadójáték, kellene egy valamire való irányító. De legalább irányít a Juve.

Rivendell 2015.09.26. 21:10:23

2 gyenge csapat találkozója.....játék alapján nem csoda,hogy az alsóházban jegelünk.

itt 1dül Lemina az aki valamilyen szintet megüt,Pogba ára a szezon végére lesz vagy 15m...ha a reklámot nem vesszük figyelembe

Juveboy92 2015.09.26. 21:12:47

komolyan sírva fakadok mennyire nincs egyben a csapat...csapategység 10/2 ... azért Conte is sok játékost kapott mégse volt ilyen szenvedős a "játék"...

danimester1 2015.09.26. 21:13:39

Ez most két kiesőjelölt csapat találkozója?!Kritikán aluli amit láthatunk!

danimester1 2015.09.26. 21:14:29

Ez hiányzott mint falura a villany!

Drughi Di Bianconeri 2015.09.26. 21:14:54

ott is van , Insigne ! :D

Megyek Lolozok...

Rivendell 2015.09.26. 21:15:24

kezdődik....

Mester...Rugani...baxod,nem látod hogy ez a védelem alapból képtelen gól nélkül lehozni 1 nyomorék mérkőzést is,akkor már a jövőt vegyük már előre és nem ezt a szar jelent.

Apuleius 2015.09.26. 21:15:36

A szánalom folytatódik... Mintha Delneri Juventusát látnám.

venember83 2015.09.26. 21:15:43

Nincs itt semmi, nemhogy támadójáték a középpályán. Négy védő között passzolgat két nápolyi, és a védők futkosnak a labda után.

Gabuero9 2015.09.26. 21:15:57

@Drughi Di Bianconeri: en epp online fifat hagyom ki haverokkal ezert a meccsert de mar fontolom hogy visszaulok gel ele xD

Hiribi 2015.09.26. 21:16:14

Ez nagyon rosszkor jött

kda75 2015.09.26. 21:16:24

Allegri kapd be Pideon f@szát!!!!

devil-z 2015.09.26. 21:16:27

Ez egy töketlen Allegri töketlen Juventusa.

juventus 99 2015.09.26. 21:16:59

@norbi9107: még mindig úgy érzem nyerni fogunk!!!!!

Hiribi 2015.09.26. 21:17:14

Szánalmas ez a játék

Rivendell 2015.09.26. 21:17:22

ha ma kikapunk,akkor fixre veheti mindenki,hogy jövőre nem lesz BL,brutális lesz a lemaradásunk + 1 szemernyit se fejlődünk hetek óta

szeszterciusz 2015.09.26. 21:18:05

passzolgassunk csak hátul hátha ma se tudunk gólt rúgni ! mi a szartol félnek előrefelé játszani ?

MdewC 2015.09.26. 21:18:36

Hernanes minden, csak nem irányító. Egy posztján kívüli szar.

Eddig kevés a paprika a lisztben. Sajnos.

Juvegaspy 2015.09.26. 21:18:47

Marcival mas lesz ez a kozeppalya Hernanes meg treq nem pedig vkp. Nem ertem Allegrit.
Vedelem meg pff

Apuleius 2015.09.26. 21:19:42

Hozzuk már le ezt a nyomorult Padoint végre, nonszensz, hogy Allegri 10 emberrel áll ki.

Juvegaspy 2015.09.26. 21:20:05

@Rivendell: ha itt es a Sevilla ellen sem nyerunk 3.hely meg lesz Ancelottival

juve28adam 2015.09.26. 21:20:32

@MdewC: Hernanes nem is a posztján játszi mondjuk.

MdewC 2015.09.26. 21:20:33

@MdewC: mondjuk olcsó uccsó napos játékosnak a lece is híg, itt a spórolás eredménye.

Minősége is rossz, meg össze se szokott.

Lemina jól tolja vmennyire legalább.

danimester1 2015.09.26. 21:20:38

Reménykedem nekünk is lesz egy jól eltalált lövésünk.Semmivel sem jobb a nápolyi csak szerencséjük volt.

MdewC 2015.09.26. 21:21:27

@juve28adam: ezért írtam, hogy poszton kívüli.

Trieszt120506 2015.09.26. 21:21:36

Hernanes sajnos folytatja a juve-brazil vonal hagyományait... szar.

Tony. 2015.09.26. 21:21:56

Ott ül Conte a lelátón. Hívjuk vissza, vállalja el év végéig a válogatott mellett. A nyáron meg lehet gondolkodni tovább.

Lisandro 2015.09.26. 21:22:08

Most megmutathatják az új játékosok,hogy mit is tudnak!

juve28adam 2015.09.26. 21:22:43

@Tony.: Ő legalább tudott csapatot építeni.

Rikoo 2015.09.26. 21:23:00

Hernanes botrány szar, teljesen mindegy milyen poszton játszik, Dybala semmi, Zaza semmi, Pereyra gólképtelen, Pogba akar de nincsenek játszótársai, csapat az egyáltalán nincs. Röviden ez a helyzet.

Apuleius 2015.09.26. 21:23:02

@danimester1: Ha egymást követő kb. 4-5 meccsen mindig az ellenfélnek van szerencséje valahogyan, akkor az a történet már nem a szerencséről szól. A védőink elkényelmesedettek és nagyképűek, vicc, amit művelnek.

venember83 2015.09.26. 21:23:07

@Lisandro: mutatják már a bajnokság kezdete óta, érdemes figyelni.

Hoods. 2015.09.26. 21:23:19

Egy nevetseges vicc a jatekunk. Mar ha van olyan.

Trieszt120506 2015.09.26. 21:23:50

Most jön ki, hogy komoly csapattal játszunk... Lemina és Hernanes azt sem tudja, hogy milyen rendezvényen van.

2015.09.26. 21:25:31

Lehet, h jön egy újabb 7.hely? Mert ilyen játékkal sokkal előrébb nem leszünk, az tuti.

Tony. 2015.09.26. 21:26:37

@juve28adam: Most erre lenne szükség. Előbb kell egy csapat, utána lehet taktikázni...

Mixbetegállat 2015.09.26. 21:27:37

Mindjárt hazaérek a 2.félidőre kíváncsi vagyok mi ez a pánik.

MdewC 2015.09.26. 21:28:34

A legerősebb csapatrész eléggé leépült. :(
Védekezésbe nem szűrnek, támadást pedig nem szerveznek.
Marci hiányzik nagyon, kiv lestek mennyit dob majd...
Több a gondunk, mint tavaly.

MdewC 2015.09.26. 21:30:27

Pedig bíztatóan kezdtünk, gól óta leültünk, jó lenne felpörögni.

szeszterciusz 2015.09.26. 21:30:57

Ennyire egy impotens gólképtelen juventust még soha nem láttam ! Képtelenek kapura küldeni azt a fos labdát !

Hiribi 2015.09.26. 21:31:12

Remèlem Pogbát minél hamarabb eladják. Szégyen h ez a játékos kapta a 10-es mezt!

danimester1 2015.09.26. 21:31:23

@Apuleius: Nézhetjük így is.De ez akkor is egy jól eltalált lövés volt.Amit írsz jogos, mint minden kritika a csapattal kapcsolatban.Marad a közhely,hogy jó (bb) csapatnak szerencséje (is) van,teszem hozzá mi nem teszünk érte,így ne is várjuk.Szerintem itt nem az arccal van a probléma hanem lehet jóllakottak lettünk a tavalyi év után és a mezek nem nyernek meccseket.Viszont egy ilyen szezon kezdés és fordulók után joggal vagyunk felháborodva,ezért tenniük kéne valamit.

krisszvector 2015.09.26. 21:32:43

aztaszájbatekertátvételtte

Goku06 2015.09.26. 21:34:09

Zaza helyett én is játszhatnék..

Trieszt120506 2015.09.26. 21:34:16

@Hiribi: még mindig ő a legjobb, de most elcserélném egy 5 év fiatalabb Pirlóra...

Tony. 2015.09.26. 21:34:41

zaza b+ 18 millióért legalább 1x át kéne tudni venni azt a kva labdát...

venember83 2015.09.26. 21:35:25

Lesz még itt gól, nem kell félni. Hajrá!

Forza Juve !!! 2015.09.26. 21:35:35

45 perc alatt 1 darab kapura lövés ez aztán a komoly teljesítmény...

MdewC 2015.09.26. 21:36:27

@Trieszt120506: nagyon hiányzik...

@Tony.: Zaza miért nem passzol ziccerben?

Hiribi 2015.09.26. 21:36:29

Zaza!!! Hat ezt nem bírom most már nevetés nélkül:D 18 millió??? Vicc!!!

Trieszt120506 2015.09.26. 21:36:48

Tele van ez a csapat súlytalan (Dybala, Pereyra, Hernanes) és alibi (Lemina, Padoin) játékosokkal...

devil-z 2015.09.26. 21:37:10

zaza te isten barma

Hiribi 2015.09.26. 21:37:28

@Trieszt120506: én még a 2 évvel ezelőttiért is...

juve28adam 2015.09.26. 21:37:32

Kalap szar. Semmi fejlődés, nincs középpálya, impotens minden ,nincs CSAPAT...éreztem én ,hogy egy x-nek is örülni kell.

Lord Viktor 2015.09.26. 21:37:40

@venember83: lassan úgy érzem az nem biztos, hogy nekünk lesz jó...

Rikoo 2015.09.26. 21:38:03

Zaza xDDD le ne passzold, Végülis csak üres kapu lett volna Pogbának

Szégyen az a keret. Köszönjük a vezetőségnek a kidobott pénzt. Vezérek nincsenek, hianyposztok vannak. Klasszis játékos 1 a 37 éves Buffon.

KysBé 2015.09.26. 21:38:37

@kda75: Már rég bekapta... Töbször is.

Gabuero9 2015.09.26. 21:38:54

@Trieszt120506: Leminaval mi bajod? teljesen hozza a kotelezot. Tobbivel egyetertek

MdewC 2015.09.26. 21:39:14

Egye meg a vezetőség amit főzött, egy lelketlen Vidallal és egy duzzogó Tévezzel is többre mennénk.

Nem tudom, hogy mi a legnagyobb baj, de ez van.

Szurkoljunk, hátha!!! Egy pici szerencse kéne!!

Apuleius 2015.09.26. 21:39:33

Nem akarok igazságtalan lenni, s korrigálnom kell magam, igazából kettős emberhátrányban játszunk, hiszen Padoin mellett Zaza is a nullával egyenlő.

MarekCsont 2015.09.26. 21:39:33

@MGB75: ugyanerre gondoltam. 7. hely BL-ből továbbjutás aztán kiesés.

Cannavaro 2015.09.26. 21:39:42

Allegri átvette Conte csapatát, ami megérett a BL döntőre, aztán Conte csapata elmúlt, most neki kéne csapatot építeni... LÁTJUK!!!

Rikoo 2015.09.26. 21:39:51

@Hiribi: sajnos még így sincs jobb nála esetleg jó formában lévő Cuadrado csak ő meg nem bír gólt rúgni...

Rikoo 2015.09.26. 21:41:09

@Trieszt120506: Lemina jól játszik nem értem mi bajod vele.

Trieszt120506 2015.09.26. 21:41:14

@Gabuero9: szépen visszazár, és betartja a rá szabott feladatokat, de azon felül semmi, pedig nagyon kéne valami a középpályáról. Persze örülnék én, ha ő lenne a legrosszabb.

Forza Juve 2015.09.26. 21:41:17

Pozitív, h asamoah a padon van, végre. Kb ennyi. Padoint nehogy megtalálja vki, nagyon gyenge teljesítmények voltak az első félidőben. Jöhet cuadrado, Morata es Sandro. Hernanes helyet cserlhet pogbaval. A második félidő reméljük jobb lesz

danimester1 2015.09.26. 21:41:29

Most hogy szarban a csapat lehet a legjobban képet kapni arról,hogy miért is vannak olyan magas árak a piacon a klasszisok tekintetében.Igaz egyből cáfol is Pogba a maga 100-as értékével.Nagyon hiányzik egy vagy két húzóember=klasszis,aki nem a német tini kellett volna legyen egész nyáron.70M ment el a nyáron a semmire amiből lehetett volna megfelelően klasszis szinten pótolni a távozókat....

Hoods. 2015.09.26. 21:41:36

Tehat Zaza nagy jatekos lesz, igaz? Nagyon gyenge mindenki, ev vegen kivancsi vagyok hanyadik helyre erunk oda. Barki, csak ne a sinter nyerjen.. Forza

Cannavaro 2015.09.26. 21:42:26

Forza Juve!! Én leléptem aludni, jó szurkolást!

szeszterciusz 2015.09.26. 21:42:32

Azonnal bekel hozni Moratat meg Cuadradot !! Rossz nézni amit ezek csinálnak ! Annyira ideges vagyok mindjárt sírva fakadok .

Rivendell 2015.09.26. 21:42:40

@Juvegaspy: ááá nem lesz itt semmilyen edző,akinek magas fizu igényei lennének:D

ha őszinték akarunk lenni Allegri is 1 olcsó edző volt,meg se próbáltak nagyobb nevet igazolni a padra,bár nekem semmi bajom nem volt vele,de idén kezdi kihúzni a gyufát a szar töketlen kezdőivel.

tegye már be Cuadradot-Sandrot és Pogbát zavarja be középre,faxom nem szélső T Pogba,romboljon a posztján bakker. Evra meg maradjon Sandro mögött és csak védekezzen.

32m-s Dybala meg a 18m-s Zaza,aki talált 1 gólt,illetve elrúgta és a tökéletesen xar rúgásába beletette valaki a lábát:D

tsatsee 2015.09.26. 21:42:50

Asszem Dybala igazolta, hogy miért nem játszott eddig sokat. Ezért kár játszania neki is.

Lisandro 2015.09.26. 21:43:08

@venember83: Igazából szerintem ez Most a lehetô leggyengébb kezdô a keretbôl.S szerintem a 2.félidôben bedaráljuk a Napolit!

venember83 2015.09.26. 21:43:32

@Lord Viktor: legalább a semleges szurkolóknak jó lesz. Ez a csapat meg süllyedjen a gyepszőnyeg alá, mert ez szánalmas. Kimondhatatlanul csalódott vagyok.

Magyar Közöny 2015.09.26. 21:43:32

Sajnos kezd beigazolódni, amitől nyáron már féltem, hogy Dybala lesz az új Giovinco, sajnos jó utón halad a felé.
Zaza küzd, harap, de nem több egy Matri 2-nél.
Hernanes bosszantó, de főleg az, hogy Bonuccinak és Chiellininek kell osztogatni?!
Pogba meccsről meccsre 10 milliókkal csökkenti az árát.
Nincs olyan ember, aki meccset tudna eldönteni.
A legrosszabb, hogy az 1 pontnak is örülni kell megint, azt sem tudom, ki kaparja össze, nemhogy 2-őt.

Leram7 2015.09.26. 21:43:38

Elég szervezetten játszottunk az első 20 percben, de aztán...

Lemina a gól előtt nagyon lomhán vette át, meg is lett az eredménye.

Pogba mit keres annyit a szélen? Vicc! És akkor ki fejeljen középen Dybala?

Dybala szörnyű. 2x vagy 3x-os áron vettük legalább.

Óriási probléma, hogy nincsen letámadás és ácsorognak, sétálgatnak a játékosok. Nagyon hiányzik egy Vidal, Tevez féle harcias mentalitás.

m.martin91 2015.09.26. 21:43:43

Tényleg kurva gyengénk vagyunk, és nem látom, mitől lenne ez jobb. Hernanes bizonytalan a védelem előtt, rosszak a passzai, Pogba játéka kritikán aluli, Lemina sem sok mindenhez ért, Dybala nincs játékban, Zaza botosan játszik. Rengeteg a rossz passz, a figyelmetlenség, pedig a Napoli sincs a helyzet magaslatán. Nincs kreativitás, nincs Vidal, nincs Tevez. Ezek a legfőbb problémák. Ettől függetlenül persze, erősebbek vagyunk, mint tavaly, babo megmondta.

kda75 2015.09.26. 21:44:04

@KysBé: Akkor kapja be Marottáèt is.....

Hiribi 2015.09.26. 21:44:24

@Rikoo: ebben igazad van. Hernanes, Zaza, Dybala, padoin, Pogba kritikán aluli ma (is) Ennyi pénzt elszórni a semmire. Szurkolok a végsőkig, de már nem reménykedem jó szezonban. Hacsak... Allegri elmegy a pics@ba.

Trieszt120506 2015.09.26. 21:45:41

@Rikoo: miért is játszik jól? Agyon dominálnak minket a középpályán..

Lemina egyedül a területet védi, de semmit nem ütközik, és csak az alibit passzolja.. Ja, és amúgy szerelni sem szerelt a félidőben.

Ettől függetlenül nincs jobb, akit be lehetne hozni, Sturaróval csak adnák egy pofont a szarnak.

KysBé 2015.09.26. 21:45:42

1- Pogbát addig kell eladni, amíg pénzt kaphatunk érte!
2- Dybalát vissza kell kűldeni 15 milláért - a reális értékén!
3- Zazát ell kell cserélni egy váltás mezre!
4- Sneijdert le kell cummantani, hogy jöjjön hozánk VEZÉRNEK!
5- Marottát ..... tudjátok....

Apuleius 2015.09.26. 21:47:19

@m.martin91: Csak össze kell érni, legyünk türelemmel. Zaza káprázatosan pengés lesz, Padoin eltalálja állítottból a labdát, s életében először előre passzol majd :-)

Trieszt120506 2015.09.26. 21:47:47

Amúgy X-re jók lehetünk, még ezzel a fos játékkal is, de egyelőre a szerencsén kívül nem tudom mi segíthetne.

Rivendell 2015.09.26. 21:47:52

most is csak annyit írok...Dybala LASSÚ nincs benne sebesség és a büdös életben soha nem is lesz. Aki lassú volt,de jó játékos az Riquelme volt,mint argi,de Dybala hozzá képest is tehetségtelen.

Hiribi 2015.09.26. 21:47:57

@KysBé: egyetértek
6. Allegrit el kell küldeni

Il Principino 2015.09.26. 21:48:53

Nem kaphatunk ki megint...fasssz ki van:(

Adp1987 2015.09.26. 21:49:37

Sajnos igazolnak a latottak Llorentet luxus volt elengedni! Az a baj hogy ez csak egy a sok gond kozul fas.om

Juvegaspy 2015.09.26. 21:52:26

En bizom Allegriben (nem mintha nem cserelnem el azonnal Ancelottira) de szoljunk mar neki h ez nem a Milan. Ha BL ben elmegy a legjobb 8ig de a bajnoksagban 7.hely akkor baszhatja(juk)
@KysBé: te is tudod h ezek a jatekosok tobbre kepesek csak rendbe kene oket szedni

venember83 2015.09.26. 21:52:56

Blogon nem cummantunk és nem beszélünk csúnyán, mert jelen idegállapotban repítem kifelé az embereket. Elég, hogy fejetlenség van a csapaton belül, itt rend legyen!

Trieszt120506 2015.09.26. 21:53:11

Amúgy Dybala óriási flop lesz, erre most már fogadni is mernék. Nem véletlenül nem erőlteti Allegri, látja ő napról napra, amit mi meccsről meccsre.. Giovinco 2.0/Coman 2.0 a gyerek...

MdewC 2015.09.26. 21:53:26

Minden pénzt (Hernanes, Sami, Zaza, BL) Verrattira kellett volna költeni. Plusz itt tartani Tévezt még fél évre.

börb 2015.09.26. 21:54:58

Hogy lehet ilyen könnyen szerelni egy (állitólag) 100 milliót érő játékost???

KysBé 2015.09.26. 21:57:23

@MdewC: Dybala(32) - Zaza(18) - Hernanes(10) = 60 milla. ebből tényleg jöhetett volna Verratit!

kda75 2015.09.26. 21:57:44

Contènak nincs honvágya ott a lelátón?

tsatsee 2015.09.26. 21:57:55

Azért Comant nem szídnám. Ahol megkapta a bizalmat...ott teljesít.. Ma is gólt lőtt..és ez már nem az első .

Juvegaspy 2015.09.26. 21:59:28

@KysBé: ha akarnek se tudnek veszekedni. :)
Konkretan akiket ekuldtem a pics@ba 1honapja mindnek igaza volt....nem orulok

Trieszt120506 2015.09.26. 22:00:02

@tsatsee: Dybala is jó lenne a Bayernben, de lehet még Gyurcsó is...

venember83 2015.09.26. 22:01:46

@kda75: a kihívás meglenne a Juventusnál jelenleg, az tuti!

Gabuero9 2015.09.26. 22:02:19

Na a ketlabas hernanes most megmutathatja

venember83 2015.09.26. 22:02:22

Na, Hernanes lőhetne egy gólt, hogy valami értékelhetőt is nyújtson.

The king of alibis 2015.09.26. 22:03:22

Ez Pirlo és Alex idejében ziccerrel ért fel.

MdewC 2015.09.26. 22:03:34

MIÉRT NEM HERNANES LÖVI??? AKKOR MI A RETKES BRÁNERÉRT VETTÜK MEG???

juve28adam 2015.09.26. 22:03:41

a szabadot miért Pogba lőtte? Hernanes ha másra nem is ,de erre jó lett volna...

Gabuero9 2015.09.26. 22:03:50

De mernem hernanes lovi ? A hipoxigyanta vagy mifaszom 2 labaval???? Istenem

venember83 2015.09.26. 22:03:52

Hernanes, Pogba, nem is tudom, kit dícsérjek, annyi a kimagasló teljesítmény.

Magyar Közöny 2015.09.26. 22:04:05

Tavaly ilyen helyekről Pirlo és Tévez varrogatta, idén tudom, hogy kirúgás vagy kontra lesz belőle...

m.martin91 2015.09.26. 22:04:20

Ez a szopó Pogba mi a faszt akar a szabadnál? Húzzon be a sorfalba, vagy álljon azt nézze, ahogy a brazil elrúgja. Szép volt.

Juvegaspy 2015.09.26. 22:04:31

Ok akkor ha ezt sem Hernanes lovi s nem is a posztjan jatszik mi ertelmevan a palyan lennie?!

Trieszt120506 2015.09.26. 22:05:31

@venember83: Hernanes aranyszemetes díjra esélyes teljesítményt nyújt..

tsatsee 2015.09.26. 22:05:33

@Trieszt120506: Jah értem. Nálunk mindenki szídta, hogy gyenge, de egy erős Bayernbe jó..és teljesít is.

sleepy8 2015.09.26. 22:05:58

Miert ez a nyomorek rugja a szabadot???? Mar annyira irrital ez a gyerek hog elkepszto. Meg 10es mez... A kutya nem fogja innen elvinna ezt a papagaj feju idiotat

krisszvector 2015.09.26. 22:06:16

a 100 milliós nagyon öncélú kis g:ci lett

Juvegaspy 2015.09.26. 22:06:27

@tsatsee: mas legkor jobb edzo..nalunk tenyleg 0volt Coman

juve28adam 2015.09.26. 22:06:31

Ennyire egy önző Juvét nem is tudom mikor láttam utoljára amúgy.

Magyar Közöny 2015.09.26. 22:07:25

Cserélni nem kéne már??

Apuleius 2015.09.26. 22:07:36

Jók vagyunk, meg minden, de nem kellene lassan cserélni?

krisszvector 2015.09.26. 22:07:36

@juve28adam: és ez az alap betegsége ennek a csapatnak, már az első meccsen látszott, ki a fasza gyereket játszanak a kölkök

Gabuero9 2015.09.26. 22:07:44

Ahh ezt rossz nez i lassan blt kene nyerni h jovore is indulhassunk

Juvegaspy 2015.09.26. 22:08:08

@sleepy8: azert a nyomorek eros!
Viszont nem ertem h a f@szombe felejtett el focizni...ez nem olyan mint a sex vagy a biciklizes?

Trieszt120506 2015.09.26. 22:08:36

@tsatsee: pontosan, a Bayernben 10x annyit van játékban egy meccsen, 2x annyi terület van előtte a német bajnokságban, fele annyit sem rúgják fel, 5x annyiszor kerül helyzetbe, és ha el is bassza még mindig ott van a tudat, hogy a társak megoldják/megoldották a meccset.. Teljesen felesleges az ottani teljesítményét hasonlítgatni az ittenivel. Más kávéház.

venember83 2015.09.26. 22:08:42

@Apuleius: ennyit nem lehet, akkor meg minek?

tsatsee 2015.09.26. 22:09:12

Zaza az egyetlen játékos a pályán, aki ha nem is tud focizni...de legalább akar.

juve28adam 2015.09.26. 22:09:27

Ezazzzz, megint kikaptunk....

venember83 2015.09.26. 22:09:36

Na, megvan az ígért gól is. Megérdemelte a Juventus.

The king of alibis 2015.09.26. 22:09:36

Allegri, Barmotta, Pideon Takarodjatok4!!!!

Apuleius 2015.09.26. 22:09:52

@venember83: A változatosság kedvéért. Nekem például szinte lendül az öklöm a monitor felé, mikor meglátom Padoint vagy Zazát.

juve28adam 2015.09.26. 22:10:09

62. perc... még kaphatunk párat.

m.martin91 2015.09.26. 22:10:10

Nem tudom, ki írta, de teljes mértékben igaza volt, hogy Hernanes mi a fasznak van a pályán, ha nem a posztján játszik, és még szabadot sem rúghat.

Trieszt120506 2015.09.26. 22:10:19

Szép volt Hernanes! Milánóban röhögnek rajtunk kit sikerült ránk sózniuk..

Juvegaspy 2015.09.26. 22:10:30

Ebben az egeszben Buffont sajnalom.

venember83 2015.09.26. 22:10:48

@Apuleius: nekem már Hernanes és Pogba nyomán is, ez már négy ember. Hármat lehet cserélni.

2-1. Hajrá!

juve28adam 2015.09.26. 22:10:56

Lol. Lemina betalált.. talán lehet még X

Gabuero9 2015.09.26. 22:11:18

@Trieszt120506: tessek itt a golod leminatol :D

Hiribi 2015.09.26. 22:11:22

Azért nem kell reménykedni.. Úgy is kikapunk

Apuleius 2015.09.26. 22:11:22

Ennek a Juventusnak csak az nem rúg gólt, aki nem akar. Elképesztő, hogy milyen könnyedén kapjuk ezeket.

Hoods. 2015.09.26. 22:11:42

Tehat mi jobbak vagyunk, mint tavaly..

Kozben Lemina. Na Cuad nezzuk mit tesz hozza.

Jack Bauer 24 2015.09.26. 22:11:45

Hát eddig sem tudtam, hogy mit játszunk, de ez katasztrófa.....Mindenki egy kalap f*s, de ha ez így megy, Karácsonyra új edzőt kapunk :)

m.martin91 2015.09.26. 22:11:52

Visszajöttünk, de Allegri-nek semmi köze hozzá. Na, a lányok közben bepisilnek, jön a szépség.

Trieszt120506 2015.09.26. 22:11:59

Hernanest sem látjuk a kezdő közelében egy ideig

Hiribi 2015.09.26. 22:12:14

Egészen elképesztő mekkora csőd a csapat!

MdewC 2015.09.26. 22:12:16

2-1!!! GYERÜNK!!! LÁTSZIK? HA AKARUNK AKKOR MEGY!!! AKARJUNK MÁR VÉGRE!!!

sleepy8 2015.09.26. 22:12:29

Marchisio konyorgom gyere mar vissza es tobbet ne serulj meg...sirhatnekom van. Pogba meg Hernanes kez a kezben ulhetnenek le a padra..

venember83 2015.09.26. 22:12:34

@Jack Bauer 24: ha így megy, karácsonyra BL-kvalifikáció szempontjából teljesen mindegy lesz.

Leram7 2015.09.26. 22:12:35

Buffon benne volt, szerintem ez védhető volt, picit mellényúlt.

Lemina gólja talán segít.

MdewC 2015.09.26. 22:13:03

@Trieszt120506: Mert a brazil egy rakás szerencsétlenség, EDDIG egy selejtes milánói, semmi több.

Rikoo 2015.09.26. 22:13:18

Remélem ez az utolsó szar, szerencsétlen, semmirekellő Hernanest többet a büdös életben nem látjuk többet Juventus mezben. Rohadjon meg ott ahol van. Ez a teljesítmény nem szégyen hanem undorító volt.

Trieszt120506 2015.09.26. 22:13:28

@Gabuero9: örülök neki, de te is tudod, hogy ezt kár felhoznod, jókor volt jó helyen.

Rikoo 2015.09.26. 22:14:44

@Trieszt120506: érdekes, hogy a pályán lévők közül mégis ő játszik a legjobban...

The king of alibis 2015.09.26. 22:14:46

Vanczák Vilit is örökre el kellene felejteni. Jöjjön Rugani.

Magyar Közöny 2015.09.26. 22:14:59

A 40 milliós játékosunk bődületesen rossz

Trieszt120506 2015.09.26. 22:16:15

@Rikoo: nincs nagy választék, majd most Cuadrado..

danimester1 2015.09.26. 22:16:59

Pogba igen önző lett és öncélú!Miért nem passzol miért egyedül akarja megoldani?

The king of alibis 2015.09.26. 22:18:15

Pideon meg végigjátssza? Remélem meccs után teherbe veri Allegri!!!

MdewC 2015.09.26. 22:18:21

Lemina fiatal, legalább az ígéretes szót egy mondtaba lehet vele foglalni, de a brazilra csak a csőd jut az eszembe.

Juvegaspy 2015.09.26. 22:18:24

Sajnalom Dybalat de gyengus volt

danimester1 2015.09.26. 22:18:48

Tököm (H)Allegri is miért a 70. percben cserélget!?!?!?Miért nem Cuad-dal és Morata kezdővel állt fel a brazil és Zaza helyett?

MdewC 2015.09.26. 22:18:54

@Juvegaspy: Én is, lesz még jobb is. Remélem.

Juvegaspy 2015.09.26. 22:19:56

@danimester1: bl miatt mondom Milan szindroma

Gabuero9 2015.09.26. 22:20:01

@Trieszt120506: persze ezt nem vitatom de igy hogy mar golt is lott mostmar semmi ok ot szidni. Ki tudja ha padoin van ott akkor gol-e?
De tokmind1 meg igyis vesztesre allunk de legalabb 1 golllal megin

venember83 2015.09.26. 22:20:18

Ha nem játszatja Dybalát, nem is lesz hasznára a csapatnak. Mindegy, vicc az egész. Hogy mi a fenéért nem kezdette Cuadradót, miért kell egy borzasztó szezonkezdet után a bajnokságban tartalékolni idegenben egy Napoli ellen...

Hiribi 2015.09.26. 22:20:52

Olcsó vigasz, h Hernanesről már az ideigazolásakor tudtam, h szar lesz. Nem cáfolt rám.

Trieszt120506 2015.09.26. 22:21:03

Ez mencseszterben bement... :(

juve28adam 2015.09.26. 22:21:33

Amúgy egy döntetlennel is kitörölhetjük a seggünket, de legalább elmondhatjuk ,hogy nem kaptunk ki(persze most még erről is korai beszélni).

danimester1 2015.09.26. 22:22:18

@venember83: Egyszerű Bl menő akar lenni semmi másért.Neki nem egyértelmű,hogy a bajnokság a legfontosabb a Juventus-nál.De egye fene ha cserébe megnyerjük!:-)

danimester1 2015.09.26. 22:23:06

Orsato is képben egy fasz nagyon rosszul vezeti...

Rivendell 2015.09.26. 22:25:37

óóó én láttam Juve mezben Khedirat....többet sem akarom:D

danimester1 2015.09.26. 22:26:22

A két csapat ugyanúgy egy kalap szar egyik sem jobb mint a másik.Az afrikai csürhe ellenben nyerni akar és van sebessége,azon kívül gyengék ők is.

Trieszt120506 2015.09.26. 22:27:09

Lemina sokkal jobban játszik egy sorral hátrébb.

Gabuero9 2015.09.26. 22:27:28

Kuki mertens mellett.meg padoin is isten nagysagu xD

MdewC 2015.09.26. 22:27:40

Remélem ma nem tampon lesz vacsorára paprikás lisztben, lőjjük meg az egyenlítő gólt!!!

Forza Juve 2015.09.26. 22:27:58

@Trieszt120506: teljesen egyet értek, nagyon jo ezen a helyen lemina

Rivendell 2015.09.26. 22:27:59

ez mekkora volt:DDD nézett 1-et Polip,hogy hova lett a laszti

Juvegaspy 2015.09.26. 22:31:08

Pogba tenyleg ulhetne v 2bajnokin a padon

MdewC 2015.09.26. 22:32:22

Hol van a City utáni fogadkozás?

Gabuero9 2015.09.26. 22:32:26

Meg padoin legalabb tud beadni xD

venember83 2015.09.26. 22:33:30

Pavel lufit fújt a nézőtéren?

MdewC 2015.09.26. 22:33:45

Agnelli bagózik... xD

Rivendell 2015.09.26. 22:34:04

ezt a suttyó retek Agnellit,mint 1 csöves a cigijével 1ütt...körmöt nem akar rágni?

Attila Szendi 2015.09.26. 22:35:03

Valaki meg tudja mondani, hogy mikor volt az (ha volt egyáltalán), hogy ennyi színes bőrű játékos szerepeljen a Juventusban?

MdewC 2015.09.26. 22:36:02

Zaza még ott volt a pályán?? Hol? :D

Juvegaspy 2015.09.26. 22:36:06

Amikor Padoint nem szidjuk 90percig ugy h veresegre allunk akkor tenyleg nagy a baj

The king of alibis 2015.09.26. 22:36:25

Lejött az isteni Pideon. Így már tuti nem nyerünk

juve28adam 2015.09.26. 22:36:32

Alex Sandro kap vagy 4 percet...

venember83 2015.09.26. 22:36:33

Pogbának egyszerűen nincs kivel játszania, mégis hogyan kombináljon egy Zazával, aki vissza se tudja adni a labdát?

Alex Sandro a nyolcvankilencedik percben. Mégis miért?

verojuventino 2015.09.26. 22:36:52

Ennek a cserének mi értelme volt már a 88. percben? Eleve kezdenie kellett volna Sandrónak....

Attila Szendi 2015.09.26. 22:36:57

@Trieszt120506: Köszönöm. Én is így gondolom.

Apuleius 2015.09.26. 22:37:04

@Juvegaspy: "Amikor Padoint nem szidjuk 90percig ugy h veresegre allunk akkor tenyleg nagy a baj"

Kikérem magamnak, én folyamatosan és kitartóan szidom azt a senkiházit.

The king of alibis 2015.09.26. 22:37:17

@MdewC: én is most vettem észre
Aszittem már rég lecserélték

Trieszt120506 2015.09.26. 22:37:26

@Attila Szendi: főleg most, hogy bejött Sandro is.

venember83 2015.09.26. 22:37:45

A Napoli milyen szépen kihozta a labdát, másodpercek alatt.

Rivendell 2015.09.26. 22:37:56

Thuram-Viera-Emerson volt még 4.? Davids akkor már nem volt asszem,mondjuk Trez se patyolat fehér volt

Tony. 2015.09.26. 22:38:04

Csőd. Át se tudnak menni a térfélen

MdewC 2015.09.26. 22:38:13

Lemina is lesérül??

Gabuero9 2015.09.26. 22:38:58

tehat a majd 30 millioert erkezett hatved sandro vagy csere vagy kap 4 percet. OK

The king of alibis 2015.09.26. 22:39:12

A csapatépítésben kókler Allegrinek lefőtt a kávé. Jöjjön Montella rosszabbak nem lehetünk

Trieszt120506 2015.09.26. 22:39:26

aki megfejti, hogy most mi lenne a formáció, kap egy pacsit

danimester1 2015.09.26. 22:40:24

Ismét csak gratulálhatunk a fiúknak!A legjobb a dologban,hogy ígérgetni már megtanultak,de a játék az még nem megy.

juve28adam 2015.09.26. 22:40:55

Totális csőd, újabb blama.

venember83 2015.09.26. 22:41:02

Szép meccs volt, kiváló reklám az olasz focinak.

Gabuero9 2015.09.26. 22:41:21

reg alltunk ki mar C csapattal

MarekCsont 2015.09.26. 22:41:31

Ötlettelen szar játék... Nincs vezér, itt nem az a baj hogy Vidal elment, Lemina, Pogba ugyanúgy hajtanak itt a Probléma amit érzünk az Pirlo hiánya és Marchisioé, nincs aki elküldi őket a faszba össze vissza helyezkednek nem érzik egymást...

MdewC 2015.09.26. 22:41:34

@danimester1: Elfogynak a közhelyek és a kifogások. Most mi lesz?

danimester1 2015.09.26. 22:41:52

@juve28adam: +1 rövid tömör és sajnos igaz:-(

The king of alibis 2015.09.26. 22:41:53

Hallegri. PIdeon. BArmotta, Dzádzá, vanczák vili, agnelli, takarodjatok

szeszterciusz 2015.09.26. 22:41:56

hánynom kell az egésztől ilyet én még nem láttam pedig 95 óta nézek juve meccset

Trieszt120506 2015.09.26. 22:41:59

inkább ne akarjuk ennyire, hogy menjen Allegri, nem jönne helyette jobb edző!

preczol 2015.09.26. 22:42:04

Ma csak Lemina és Cuadrado csinált valamit, a többiek rohadt bénák voltak. Most már én is azt mondom, hogy szenvedünk nagyon, és gyengék vagyunk. Mikorra áll össze a csapat?

Tony. 2015.09.26. 22:42:18

Köszönjük. Allegri felőlem mehet.

Rivendell 2015.09.26. 22:42:37

azon agyalok,hogy lesz értelme megnézni a BL fordulót? szerintem a Sevilla is elsöpör minket sebességben

Trieszt120506 2015.09.26. 22:42:42

@szeszterciusz: aztán Zaccheroni juvéjét láttad-e?

Gabuero9 2015.09.26. 22:42:52

@MdewC: kedden vagy szerdan bl-ben megverjuk a tokutolso sevillat aztan jon majd megin a nincs baj majd most.

danimester1 2015.09.26. 22:43:10

@MdewC: Tovább száguldanak a szopórolleren...Egyelőre mást nem lehet látni.Az edző váltás pedig nem hiszem,hogy megoldaná a problémát.

Apuleius 2015.09.26. 22:43:20

Katasztrófa, ami a Juventusnál történik. Óriási a baj, s sürgősen tenni kell valamit. Tavaly 38 mérkőzés alatt volt 3 vereségünk, most 6 meccsből megvan ugyanennyi.

A végeredménytől függetlenül, két gyenge csapat játszott egy rendkívül gyenge mérkőzést.

venember83 2015.09.26. 22:43:37

@Tony.: nem megy, a Juventus bízik benne. Lásd a frissen közzétett cikket.

m.martin91 2015.09.26. 22:43:37

Sevillát megverjük, hótgyengék azzal a bohóccal a padon. Utolsók a bajnokságban, vagy valami ilyesmi.

verojuventino 2015.09.26. 22:43:43

Én csak azt nem értem,hogy miért nem lehet ugyanazt a 7-8-9 játékost felküldeni a szezon kezdete óta, hogy meglegyen a csapat magja...Továbbá,hogy egy Padoin Sandro cserének mi értelme van a 88. percben???Dybala nem lenne rossz,de egy Frosinone ellen nem kerül a kezdő 11-be...Hernanest meg más pozícióban játszatni...komolyan nem értem ezeket...

MdewC 2015.09.26. 22:44:54

@MarekCsont: +1

Sajnos akasztják a hóhért!

Vmit ki kell találni. Még a BL-ben is most jön a java. :/

Hiribi 2015.09.26. 22:45:15

Szégyen!!! Nagy baj van. Meg kell várni a Sevilla és az Inter elleni meccset, aztán edzőt kell cserélni.

BigP86 2015.09.26. 22:45:33

Akkor szerintem kezdhetne Marotta a sort azzal h lemond. Oktatni kene a nyari tevékenységét azzal a cimmel hogy "Hogyan csessz szét egy BL döntős csapatot sok pénzből?".

Hoods. 2015.09.26. 22:45:48

Hat kb iden ennyit is varhatunk a csapattol.

Apuleius 2015.09.26. 22:45:50

@m.martin91: A Frosinone talán nem volt hótgyenge? A Sevilla ma nyert egyébként, így feljöttek a 14. helyre.

Magyar Közöny 2015.09.26. 22:45:57

Jövő héten még a cseszett sintérektől is kapunk, ha ez így marad.
Gyakorlatilag Cuadrado és Lemina ért valamit, rajtuk kívül mindenki értékelhetetlen.
Dybala bődületesen szar: lassú, körülményes, be van tojva. Ha az ő meg Zaza árát összedobjuk nyáron...
Gyakorlatilag megérdemelten foglaljuk el a 13. helyet, ahonnan holnap még lejjebb csúszhat a csapat.
A legsötétebb sekneri időszakot érzem újra.

bfeco 2015.09.26. 22:46:33

Végignézem a meccset és továbbra is azt gondolom Allegri nem tud csapatot épiteni. Játékos állomány jo, de ez a nyomorult nem ott játsszatja az embereket ahol kéne. Lemina második félidőben hátrébb egy értelmuen jobb volt. Pogba szar, padozni kene neki... Zaza egy labdát nem tud átvenni. Fasza bal backunk kap 4 percet?
Én most küldeném el a főnököt a csapattól, mert ez nem lesz jobb vele.

Rivendell 2015.09.26. 22:46:49

@Trieszt120506: na de ez 1 friss BL döntős keret...a másik messze nem volt az:D

lényeg a lényeg...vigyázz,kész....alvás

ui:esküszöm én már ideges sem vagyok,a hétközi döntetlen elérte nálam azt,hogy lexarom mit játszik a csapat és többet nem idegeskedem miattuk.

ma mindenki jól játszott és megmutatták a BL cím csak 1 köpésre van,Agnelli elszívj a cigit,majd a szűrőt megárgja és kiköpi

Rivendell 2015.09.26. 22:47:43

@m.martin91: mi sem vagyunk olyan távol a top hátsótól :D bukottak rangadója lesz a BL-ben?

m.martin91 2015.09.26. 22:49:05

@Apuleius: Ha nem verjük meg a Sevillát, akkor az lehet Allegri utolsó meccse a padon. Meg Marottáé is. Nem tudom, Puzsér még mindig azt gondolja-e, hogy Marotta a Juventus istene.

Forza Juve !!! 2015.09.26. 22:49:11

Grat a csapatnak teljes mértékben megérdemelték a vereséget. Jár a gratuláció Marottanak is mivel amit 4 év alatt sikerült felépítenie azt kb 2 hónap alatt szét is b@szta.
Szerdán mindenki nézze a Sevilla elleni BL meccset mert jövöre már nem lesz rá lehetőségünk... :(

szeszterciusz 2015.09.26. 22:49:32

@Trieszt120506: Zaccheroni csak beugrott pár meccsre , de még az se volt ennyire impotens

Rivendell 2015.09.26. 22:50:53

@Forza Juve !!!: ezt úgy írtad,mintha több BL mérkőzésünk nem is lenne,te lehet már tudsz valamit,visszadobjuk a részvételi kártyát?:D

Apuleius 2015.09.26. 22:52:51

@m.martin91: Szerintem nem rúgnák ki Allegrit egy Sevilla elleni vereséggel, de Marotta legalább annyira hibás a jelenlegi helyzetért, mint Allegri (sőt!). Kéz a kézben mehetnek a francba. Természetesen Padoinnal együtt.

Trieszt120506 2015.09.26. 22:53:27

Egyébként nem tudom mi ez az Allegri ellenesség, ebből az alapanyagból ennyi idő alatt sokkal jobbat nehéz lett volna összerakni. 3-4 ponttal talán lehetnénk előrébb, ha szerencsések vagyok, és Hernanes alkalmatlansága hamarabb kiderül.

Lord Viktor 2015.09.26. 22:54:18

A bajnoki címről azt hiszem, lemondhatunk. A BL-re odaérhetünk, mert jelenleg csak az inter emelkedik ki a mezőnyből, de ennél több kell. Ez egy semmi. Ez egy fos.
Ez a Napoli szerintem nem sokkal jobb a tavalyinál, az edző középszerű, senki. Itt mi zuhantunk óriásit, elsősorban összjátékban, de egyénileg is szörnyű volt. De nem csak az újaktól, hanem a régi játékosoktól is. Amikor Pogba tizedszerre is próbálja átcselezni magát 3 emberen sikertelenül, Bonucci sem a tőle megszokott határozottsággal játszott... Legjobban jellemzi a színvonalat, hogy Padoin egy cseppet sem lógott ki a csapatból lefelé minőségben. Kritikán aluli. Hernanes egy nulla, nem láttunk tőle semmit. Dybala és Pereyra is bizonytalan volt, Zaza mutatott biztató jeleket, de ilyen ordító helyzetet kihagyni...
Gyakorlatilag nem tudok senkit sem tőlünk kiemelni, aki nem játszott volna szarul. Még Leminát sem, hiába szép volt a gólja. Talán Chiello hozta, amit várunk tőle, de így is kaptunk kettőt. Komoly aggodalmaim vannak, hogy itt nagyobb a baj, minthogy páran sérültek, mert közülük csak Marchisio az, aki érvágás, de őt is tudnunk kéne pótolni.

Magyar Közöny 2015.09.26. 22:54:19

Nem is lett volna azzal baj, ha egy átalakuló Juve kikap afrikában és rómában. De az, hogy az Udinének összesen 3 pontja van és azért , mert minket vertek meg, a Frosinonénak összesen 1 pontja, mert velünk döntetleneztek, egy Chievót meg nem tudtunk lelépni????? Szánalom.

2015.09.26. 22:56:13

Azért remélem, nem esünk ki...:)

GabrieleGrande 2015.09.26. 22:57:37

34eladott labda,az szép.. Hernanes kuka,Zaza kuka,dybala 40 millaert nagy kuka,Pogba nem ér mostanaba 10millat se nemhogy 10-es mezt,meg100millat.Allegri csucsulteti az egyetlen veszélyes emberunket Caudradot,behozza a 65.-be,aztán visszaviszi jobbekbe a 88.ba :) Hát nem tudom mi van a csapattal de káosz az van!!!

Magyar Közöny 2015.09.26. 22:58:01

A nyári erősítésekből -ahogy látni lehetett- sajnos a sintérek és a romák jöttek ki jól

Forza Juve !!! 2015.09.26. 22:58:09

@Rivendell:
Természetesen arra gondoltam, hogy "élvezzük" ki azt a pár BL meccset ami még hátra van... sajnos nagy esély van rá, hogy idén még a dobogó legalsó fokát sem fogja elérni szeretett csapatunk.

ToTTy-Juve 2015.09.26. 22:58:35

Tényleg xar volt ma mindkét csapat. Tovább nem is fokozom... de hogy optimista legyek, azért a második félidőre feljavultunk valamellyest, de továbbra sem találjuk a játékunkat, a játékosok a helyüket, Allegri a hibát, mi pedig keressük az egészben az elképzelést. :(
Forza Juve!!!!

m.martin91 2015.09.26. 23:03:47

@Trieszt120506: Allegri is benne van, szarul állítja össze a csapatot, érthetetlen dolgokat csinál. Hernanes-ről egyelőre még nem mondanék le, a védelem előtt nem tud játszani, ez nyilvánvaló, pedig én is azt hittem, hogy tud, de ma végérvényesen kiderült, hogy nem. Érdemesebb lenne a támadók mögött, a posztján játszatni, és hagyni, hogy elrúgja a szabadokat, ami a feladata.

vezyr 2015.09.26. 23:03:58

Pogbával kapcsolatban vannak kétségeim, hogy rajta nagyon nagy a nyomás. Jobb társakkal neki is jobban ment, többet villant. Főleg ez a nyár tett neki rosszat olyan értelemben, hogy minden róla szólt mikor adjuk el és mekkora összegért. Nyilván az egész csapat rosszul játszott, de akiért 100m E körüli átigazolási értéket mondanak sokkal többet várnék egyéni villanásban.

Leram7 2015.09.26. 23:07:02

Úgy tűnik nem lesz jövőre BL indulás.

Nem nagyon volt értékelhető teljesítmény ma sajnos.

Óriási hiba volt a 3 legjobb játékosunkat egyszerre elengedni, ez megölte mindazt, amit az elmúlt 4 évben összehoztunk és felépítettünk. Már nem félnek tőlünk az ellenfelek...

RuidaRobert 2015.09.26. 23:14:23

Eddig nagyon védtem Allegrit, DE!

Óriási baki volt hétközben kezdetni Cuadradót, most meg jegelni a BL előtt. Érződött, hogy gyakorlatilag rajta áll vagy bukik a támadójáték. Meg is lett az eredménye most.

Pogba pedig szépen elgondolkozhat, ugyanis nem Vidal góljait, hanem Padoin játékát sikerült átvállalnia.

delpi0823 2015.09.26. 23:22:01

@szeszterciusz: Hat akkor te nem nezted azt a szezont amikor 2szer 7ik helyen vegeztunk:)akkor voltak meg parades meccseink :)

Rivendell 2015.09.26. 23:26:11

Ferrara-Melo-Diegos start jó volt,csak gyors kipukkadt a lufi,há most a start is gáz

Barolo4 2015.09.26. 23:38:04

@Trieszt120506: +1
@delpi0823: +1
Ma Padoin nem lógott ki sajnos.... ez egyrészt azért volt, mert rengetegen formán kívül vannak (Pogba, Pereyra, Dybala, Hernanes egy nulla volt), másrészt mert azért mert ezen a poszton tudja ált. hozni a kötelezőt (ezért sem értem, hogy miért őt kell állandóan basztatni, de ha valakinek ettől áll föl akkor hajrá). Nálam Lemina volt egyedül egész meggyőző, belőle lesz valami jó szerintem. Dybalával mi van? Pogba miért akar mindent megoldani és ellőni???
Jelenleg nem gondolom, hogy Allegrit le kéne cserélni, de ha mondjuk a Sevillától és a sintertől is kikapunk, akkor nem nagyon lesz más megoldás. Ráadásul a mostani gáz már nem annyira függ össze a sérültekkel szerintem... Várható volt, hogy nem fogunk minden évben bajnokságot nyerni (bár még messze a vége), szóval én most is boldog vagyok, hogy Juventus drukker lehetek. :) Ja és Egri Viktor bekaphatja....megint nagy gyökére volt, és persze tavaly nem zavarta, hogy Tevez nem került be az Argentin keretbe ellenben Palacio igen Forza Juventus!

Barolo4 2015.09.26. 23:39:31

Még annyi, hogy Allan azért elfért volna nálunk. Forza Juventus!

2015.09.26. 23:59:50

Nem birtokoljuk a labdát és a kontráink is gyengék,nincs játékunk...ebben az edző legalább annyira felelős,mint a játékosok. Pogba vicc,Hernanes totál csőd,nemtom mire volt jó őt idehozni,Draxler is simán felülmúlta volna! A védelem túl sokat hibázik...ez egy nagy nulla!

Piettro85 2015.09.27. 00:00:03

A melír-kanárit tényleg padoztatni kéne 2-3 meccsen, és még gyorsan eladni egy zsák szotyiért amíg még van neki ára,még se volt akkora hiba,hogy a MU-ból elzavarták,mert ha nyomás alatt van,nem tud játszani,akkor mire jó? Csapatot építeni nem lehet rá, bárcsak ment volna a Barcába tartaléknak 80M-ért...

Zaza-ban hogy mi ért 18 Milliót..? Jó lenne tudni, talán a lehetőség,de sejtem, ha nem vettük volna meg ennyiért az lett volna a baj,mert hát hülyék leszünk otthagyni,meg minek a 40 Milliós Higuain... fiatal,olasz ez kell ide.. innen is odaáig voltak érte páran,mikor hozzánk került.. aztán az a szomorú igazság,hogy kb annyira technikás mint a Plókai... mikor a 2. percben 5m-re pattant el tőle a labda, már éreztem csak nyugtatóval tudom végignézni a meccset.. Játékintelligencia... visszaadja az ellenfél kapusának a labdát..de utána fut,nehogy húzza az időt a portás.. akkor minek oda rúgtad te baromállat?

Piedont többen megénekeltétek,igazából nem is az zavar, hogy pályán van,mert történtek itt Poulsenek, Grygerák, Legrok ..egyéb finomságok,csak hogy a legnagyobb portrékat említsem,és valahogy elbírta a csapat ezeket az emberkéket is 4-5 vereség nélkül..10 meccsen...

Hiányposztra nem igazoltunk,ha szélsők vannak, játszunk szélen.. Allegri és Barmotta ugyan úgy hibásak, meg kellett volna mondani: klasszis kp,tkp, vagy felállok a padról.. nem volt vér a pöcsében, a kígyó meg gyakorlatilat megvette a piacon lévő középszereket...későn, igen ... nyilván egy Juvénál nem ez kell hogy legyen a szint,neki is lehet kalap-kabát. A pad elég hosszú, vannak jó minőséget képviselő játékosok, vannak alibisek, de egy Frosifasztudja mi csapatot, egy Chievot ütni kell, még pimaverával is, és a legmókásabb,hogy a védelmünk is egyre csak gyengül,32 éves középhátvédekkel nem fogjuk megváltani a világot...

Allegrinek meg kell szépen köszönni azt hogy befejezte Conte munkáját, a legközelebbi átigazolási ciklusban meg szépen a zsebünkbe nyúlni, a selejtet meg tovább adni..

2015.09.27. 00:00:42

6 forduló, 5 pont. Rekordra hajtunk? Megvolt már a legtöbb pontunk. Most a legkevesebbre hajtunk? Jó úton haladunk.
Kb a férgek, meg romák meg is könnyebbültek. Ránk már nem kell figyelniük.

MdewC 2015.09.27. 00:13:26

@Piettro85: Amit nem költöttünk el spórolásra hivatkozva, az jól fog jönni az elmaradt bevételek pótlására... Szomorú.

Hiribi 2015.09.27. 00:16:51

@Piettro85: +100 mindenben egyetérrek veled.

babo0410 2015.09.27. 02:24:32

Basszus most kéne Allegrinek felállnia magától. Pont ugyanaz megy, mint anno a Milannál. Ugyanaz ismétlődik. Átveszi a csapatot, ami erős, jól nyúl bele, hogy Európában is működőképes legyen. Működik is a dolog. De utána a húzóemberek lelépnek, jön egy halom fiatal, amit Allegri és a stábja megtold azzal, hogy a húzóemberek lesérülnek, és a szezont halom vereséggel indítja. Nem gyanús ilyenkor, hogy hiába jó taktikus Allegri, ha nem tudja összerakni a csapatot, ha nem tudja fejben helyrerakni őket? Most van az a pillanat, amikor én is azt mondom, hogy Allegrinek mennie kéne, mert úgy érzem vele sajnos nem fogunk tudni fejben összeállni, és ez a gond. A csapat egyre jobban esik szét, és ezzel úgy tűnik Allegri nem tud mit kezdeni. Conte ezt simán megoldaná, Allegri nem jó pszichológus. És ha jövőre nem jutunk be a BL-be annak egy olyan súlyos következménye lehet, hogy a nyáron Raiola Pogba-t elviheti, viszont a jelenlegi formájában nem fogunk érte 50-60 milliónál többet kapni. Ebből a pénzből meg őt lehetne maximum pótolni, de egy BL-ben nem szereplő csapatba nem sokan fognak akarni igazolni, pláne nem egy olyanba, amelyik ezer sebből vérzik. Remélem Allegri rám cáfol, és nagyon gyorsan felrázza a csapatot, mert max 1-2 meccs, és még a BL helyek is megszerezhetetlen távolba kerülnek.

m.martin91 2015.09.27. 09:13:41

@babo0410: Húzóemberek lesérülnek? Kikre gondolsz?

Rivendell 2015.09.27. 09:31:08

@m.martin91: tudtommal Buffon-Sandro és Cuadrado nem sérült...többiek formája meg a játszottak még kategória ergo én sem értem most kik sérültek

Juvegaspy 2015.09.27. 10:11:37

@Rivendell: marci khedira mandzsu...asa..

MDaniel98 2015.09.27. 10:29:37

Ez nevetséges. Röhejes. Szánalmas. Erre szavakat találni már szinte lehetetlen. Mindenesetre ez a meccs is bebizonyított pár dolgot:
1.) Bonucci a négyvédős rendszerben teljes mértékben használhatatlan.
2.) Padoin teljesítménye nem javult, ha Június 30.-a után is a csapat tagja lesz, én nem tudom mit csinálok.
3.) Pogba egy nagy lufi, látszik, ha nem veszik le a terhet a válláról képtelen értékelhető teljesítményt nyújtani. Most legalább 3 meccsre padra kell tenni, nyár végén meg, ha érdekli még a Barcát vihetik.
4.) Hernanes TÁMADÓ KÖZÉPPÁLYÁS(PONT).
5.) Allegri nem tud csapatot építeni.

Én a Sevilla ellen valahogy így állnék fel(mondjuk olyan mind1, mert teljesen kilátástalan a játékunk):
4-3-2-1
Buffon
Lichti-Barza-Chiellini-Sandro
Lemina-Asamoah/Marci-Sturaro
Cuadrado-Dybala
Morata

MDaniel98 2015.09.27. 10:32:54

@Juventus FC 15: vagy 3-5-1-1:
Buffon
Bonu-Barza-Chiellini
Cuadrado-Lemina-Asamoah-Sturaro-Sandro
Dybala/Hernanes
Morata

babo0410 2015.09.27. 10:38:15

@m.martin91: Például a középpályáról már nagyon hiányzik Marchisio, és Morata, Mandzukic is kidöltek. És lehet most pont Khedira adná meg a kellő stabilitást a kp-n, mert sajnos az a baj, hogy a kp-s védekezésünk akadozik. Lemina mellé nagyon kéne még valaki.

m.martin91 2015.09.27. 10:54:46

@babo0410: Morata és Mandzukic eddig egészségesek voltak, nem sok vizet zavartak, leszámítva a City elleni meccset. Marchisio tényleg hiányzik, de tőle megváltást remélni felesleges. Khedirát gondolom viccnek szántad. A szomorú igazság az, hogy nincsenek húzóembereink. Illetve aki van, az a kapuban áll, a többiek jelenleg nem tartoznak ebbe a kategóriába. Akik húzóemberek voltak, azokat eladtuk, elajándékoztuk. De kinek kellenek, úgyis motiválatlanok lettek volna. Így jobban jártunk.

4Evorg 2015.09.27. 11:17:19

@m.martin91: Általában nem, de ezzel most nagyon egyet kell, hogy értsek. De neki magyarázni az ilyeneket felesleges.

4Evorg 2015.09.27. 11:18:26

@4Evorg: Illetve javítom magam: a mondandóid magvával általában egyetértek, a stílus az ami nekem nem fekszik annyira (de ez csak én vagyok :) ).

Hoods. 2015.09.27. 11:30:49

@babo0410: Igen, Khedira adna meg a stabilitast.

KysBé 2015.09.27. 12:31:19

@babo0410: Mehet vele Barmotta is !!!!!!!!

Juveboy92 2015.09.27. 12:53:19

a tegnapi zakóval azt értük el ha csak hátra nézünk hogy:

Genoa ha nyer megelőznek minket

Bologna Udinesen ha bárki nyer megelőz minket

Verona Lazio ha Verona nyer kielőznek minket

Frosinone Empoli ... ha Rmpoli megveri a tök utolsó Frosinonet... kielőz minket

azt már meg sem említem h akik elöttünk vannak , is még játszanak ma/holnap

szóval nagyon , de nagyon nagy bajba került a csapat a bajnokságban a tegnapi zakóval... és hiába a szezon elején járunk csak ... lassan egész közel járunk ahhoz hogy olaszban a fő célkitűzés az legyen hogy bármilyen európai kupaindulás meglegyen, nem hogy a BL...

KysBé 2015.09.27. 12:59:31

@Juveboy92: Hogy lenne baj? babo megmondta: mnden ok....

Rivendell 2015.09.27. 14:04:31

@Juvegaspy: Khedira? addig örülj amíg ő sérült...1 tehén gyorsabban forog. Asa pedig tavaly se volt bevethető ergo semmi változás nincs vele kapcsolatban,maradt AMrca...nem mondom MArci már már Messi szint gondolom,hogy miatt halott a játékunk.

Juveboy92 2015.09.27. 15:45:43

@KysBé: eddig a forgatókönyv amit vázoltam jövöget befelé... szépen csúszunk lefelé... ha hnap még az Empoli is üti Frosinonet akk kiesőhelyig csúszunk le majdnem :)))

KysBé 2015.09.27. 19:16:46

@Juveboy92: Én is azt mondtam a szezon kezdete elött, hogy idén az El helyezésért is harcolnunk kell majd.

babo0410 2015.09.28. 01:54:05

@4Evorg: Ja! Nem értek egyet azzal amit gondolsz, már hülye vagyok, mert nekem felesleges magyarázni. Akkor végül is ki erőlteti kire a véleményét? És ki hiszi azt, hogy folyton neki van igaza?
@m.martin91: Az a helyzet, hogy a középpályás védekezésünk nem tökéletes, és ráadásul Pogba-nak meg kéne szoknia az új szerepkörét. Sajnos most néha túl sokat vállal, és úgy látom ő is szét van esve fejben. A kp-ről pont egy Khedira vagy Marchisio hiányzik, akik meg tudják szerezni a labdákat, és nem vesztik el. Pont ez ami nagyon hiányzik. És szerintem idővel a támadósor is rendben lesz, ott is remek játékosaink vannak. Dybala-nak meg kell szoknia, hogy egy nagy csapatban van. Jó lesz ő is.

keshudioo 2015.09.28. 08:58:26

@babo0410: "A kp-ről pont egy Khedira"

Igen, ő hiányzik leginkább. :)

venember83 2015.09.28. 09:56:52

@keshudioo: elvileg szerdán már lesz a Sevilla ellen, szóval ha ő hiányzik, akkor jaj a Sevillának!

Trieszt120506 2015.09.28. 10:01:14

@venember83: Nem úgy ismerem Allegrit, mint aki egy hónap kihagyás után bedobna valakit a mély vízbe.

Amúgy sem hinném, hogy bármiben is többet nyújtana, mint Lemina. (sőt)

Hoods. 2015.09.28. 10:16:05

@Trieszt120506: Pedig Lemina se egy nagy asz, de benne meg van lehetoseg. Ellenben Khedira, rola nem tudok a jo izles keretein belul nyilatkozni.

BigP86 2015.09.28. 10:40:12

Látva az eddig meccseinket a Mercatot értékelve emberenként kb az jön ki, hogy:
- Dybala: 32 (40??) millióért óriási melléfogás. Lassú, nem elég erőszakos, testi erő szinte semmi. Ez a gyerek Messire és Tevezre annyiban hasonlít h argentín. Pampalini nagyon átbaxta Marottát.
- Khedira: Úgy gondolom felesleges írni bármit is. NÉGYÉSFÉLMILLIÓ EURÓ/év, 4 éves szerződés. Marotta..
- Mandzu: kiszolgálás nélkül ugyanúgy kuka mint Lóri. 18 misiért luxus volt.
- Zaza: nálam ugyanaz a kategória mint Khedira. Kuka.
- Sandro: kiváló igazolás minden szempontból. Ezért jár a pacsi Marottának.
- Lemina: ár/érték arányban nagyon jónak tartom, érzem benne a "Vidal faktort". Ezért is megy a piros pont.
- Hernanes: utolsó napos kapkodás, de akár jó is lehetne viszont látszik h Allegri nem tudja beépíteni, sajnos meg fog bukni nálunk is. Ez Marotta és Allegri hibája egyaránt.
-Rugani: Allegri nem játszatja.. pedig.. :(

Vidalt talán pótoltuk a jövőben (Lemina), Tevez és Pirlo pótlása viszont abszolút bukás. Értékelésem: Mercato 10/4.

BigP86 2015.09.28. 10:56:25

@stevenh: bocsánat igazad van! Ő eddig egy hatalmas plusz, végre van széljátékunk, plusz kb ő az egyetlen akit láttam, hogy 1-1ben képes megverni az emberét. Ha véglegesítjük, akkor ő is egy jó fogás lenne. Vele együtt 10/5. :) Mindenesetre az látszik, hogy ahhoz hogy bajnok esélyes, bl negyeddöntő közeli csapatunk legyen, kell minimum fél év összeszokás, kevesebb sérült, 1-2 bejáratott formáció kialakult alapcsapattal, egy vezér típusú klasszis irányító és egy klasszis "mindig lövök egy gólt" csatár (mint Tevez volt).

KysBé 2015.09.28. 16:17:40

@Trieszt120506: Pedig jobban járnánk, ha bedobdá a mélyvízbe - hátha nem tud úszni :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása