Allegri: "Coman távozni akart a Juventustól"

Allegri Massimiliano_nyilatkozat.jpgA Roma elleni rangadóra készülődő Juventus mestere, Massimiliano Allegri megerősítette, hogy Kingsley Coman elhagyja a torinói együttest, s csatlakozik a Bayern Münchenhez.

"Kingsley Coman távozott." - szólt a francia tehetségről Allegri a mérkőzést megelőző sajtótájékoztató alkalmával. "Úgy gondolom, hogy a játékos akart távozni. Úgy gondolom, hogy ez egy jó átigazolási művelet. Játszott egy keveset az előző szezonban, s helyénvaló, hogy távozik, amennyiben nem érzi késznek magát arra, hogy megharcoljon a helyéért.

Amennyiben a jövőben jó teljesítményt nyújt majd, az köszönhető lesz a Juventusnak is. Fernando Llorente távozása tervszerű volt, ő egy nagyszerű fickó, s sajnálattal tölt el látni, hogy távozik. Mauricio Isla szintén távozóban van.

Simone Zaza fiatal, ő az olasz válogatott középcsatára, azonban időre van szüksége a beilleszkedéshez. Ő marad a Juventusnál."

Az Öreg Hölgy bajnoki rajtja rendkívül gyengén sikerült, s a csapatnak most a legfőbb kihívónak látszó AS Roma vendégeként kell javítania.

"Remélem, látványos találkozó lesz. Az elmúlt évek során ez volt a Serie A egyik legfontosabb mérkőzése. Bízom benne, hogy nem lesznek erőszakos jelenetek, s hogy egy kiváló, nagy iramú, taktikus és mindenekelőtt minőségi mérkőzést látunk majd.

A Roma jó munkát végzett az átigazolási piacon, s megerősödtek, de még fontosabb, hogy elszántan szeretnének javítani az előző szezonhoz képest. Minden adott náluk ahhoz, hogy megnyerjék a bajnokságot, hasonlóan a Juventushoz, az Interhez, a Milanhoz és a Napolihoz. jelen pillanatban azt mondanám,hogy a Roma és a Juventus a bajnoki cím legfőbb várományosa."

A Juventus hazai vereséggel indított, de története során még soha sem fordult elő olyan, hogy a bajnokság első két mérkőzését elveszítette volna.

"A Sanghajban lejátszott Olasz Szuperkupa után az emberek azt mondták, hogy a Juventus olyan volt, mint egy kannibál, mindent letarol majd, ami az útjába kerül, s mindent megnyer. Egyetlen bajnoki mérkőzés után váratlanul már selejtként kezelnek bennünket. Ez nem helyes.

A csapat minőséget képviselt néhány hete, s az a minőség még mindig megvan. Türelemre és egyensúlyra van szükség. Keserűséget és dühöt éreztünk múlt héten, ami természetes egy ilyen vereség után. Az eredmények kihatással vannak a hangulatra és a hozzáállásra, s kétségkívül most is ez a helyzet.

Holnap jó játékot kell nyújtanunk, s az eredménytől függetlenül, tudatában kell lennünk annak, hogy a Juventus egy olyan csapat, amely mindennel rendelkezik, ami ahhoz szükséges, hogy újra megnyerje a bajnoki címet, s túljusson a Bajnokok Ligája csoportkörén. 

A labdarúgásban semmit sem lehet természetesnek venni. Dolgoznunk kell azért, hogy a megfelelő állapotba kerüljünk ahhoz, hogy sikerrel járjunk, s mindehhez egyensúly is szükséges. Vannak pillanatok, amikor egy mérkőzés egyik vagy másik irányban is alakulhat, azonban a bajnokság egészét tekintve, a legerősebb csapat győzedelmeskedik. Soha sem láttam még olyan csapatot, amely úgy nyert bajnokságot, hogy gyengébb volt a másodiknál.

A csapat legutóbbi igazolása a Chelsea együttesétől kölcsönben érkező Juan Cuadrado.

"Cuadrado olyan játékos, akinek leginkább  a támadás az erőssége, így szinte mindegy, hogy a szélen játszik, vagy trequartistaként. Játékba kell jönnie, nagyon tehetséges és hasznos a keret számára.

Korábban szóltak pletykák arról, hogy Paul Pogba húzódik majd hátra a Pirlo távozásával megürült szerepkörbe, azonban Allegri elárulta, hogy ott inkább Padoin kaphat majd játéklehetőséget.

"Úgy hiszem, hogy Simone Padoin játszani fog holnap. Vannak játékosaim bizonyos jellemzőkkel, azonban jelen pillanatban Padoin az egyetlen, aki képes a védelem előtt játszani. Kipróbáltam másokat, hogy eloszlassák a kételyeimet, azonban mindannyian kockázatos megoldást jelentenének. Logikusabb döntés Padoint választani.

Tisztes játékot nyújtott az Udinese ellen, volt vagy húsz kapura lövésünk, s több mint 67 százalékban birtokoltuk a labdát, számtalan szöglettel. Az Udinese egyszer lőtt kapura, s megszerezte a győzelmet, de ilyen a labdarúgás. Nem lehet pusztán az eredmény alapján értékelni a teljesítményt.

Alex Sandro még a többiek mögött áll, mindössze öt napja csatlakozott hozzánk. Paulo Dybala kezdeni fog, ezt mindannyian boldogan a címlapra tehetik. Cuadrado a kispadon lesz, mivel ő is csak most érkezett.

Azokért a célokért küzdünk majd, amelyek kódolva vannak a Juventus-génekben. Ott van nekünk a bajnokság, egy nehéz, de nem lehetetlen Bajnokok Ligája csoport, s a csapat képes harcba szállni mindegyik sorozatban, beleértve az Olasz Kupát is."

A Juventus következő és valószínűleg utolsó igazolása alighanem a Schalke támadója, Julian Draxler lesz, aki az utolsó pillanatokban csatlakozhat a zebramezesekhez.

"Egy edzőnek ki kell hoznia a maximumot a játékosokból, akik rendelkezésére állnak. Az átigazolási piac furcsa, hiszen senki sem számított rá, hogy Coman távozni fog, vagy arra, hogy más játékosok érkeznek.

Az a fontos, hogy magasan tartsuk a csapat technikai és minőségi színvonalát, mert ez döntő a bajnokság és legfőképpen a Bajnokok Ligája szempontjából."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr697743404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabuero9 2015.08.29. 15:33:11

Gyorsan reagaltam elozo cikkhez sry zaza marad csak rosszul olvastam

Gabuero9 2015.08.29. 15:34:11

Ezek utan jojjon lemina plusz valaki

Gannicuss 2015.08.29. 15:38:23

Ezek szerint ha valaki lenyilatkozza maradni akar, szeret itt lenni az az ellenkezőjét gondolja. Szerintem nagy játékos lesz. Nálunk nem sokat mutatott, de nem a posztján játszott. Sajnálom a dolgot. 28 milla megfelelő érte, ha valóban annyit kapunk.

Padoinnal nem tudom mit szivat minket Allegri. Katasztrófa. Stratégiát kell váltani, nincs már Pirlo. A milannal volt és úgy is váltott ezt rohadtul nem értem!!!

juve28adam 2015.08.29. 15:42:46

Ezért nem Draxlerrel kellene szarozni hanem elhozni Witselt. Vicc, hogy Padoin az egyetlen megoldás, csakmert Marchisio kiesett.

Rivendell 2015.08.29. 15:43:58

Padoin nem tud ott játszani...ezt a vak is látja,ne vicceljen már Allegri,vagy a BL után úgy bebaszott,hogy még mostanra sem sikerült kijózanodnia...

xXPeiperXx 2015.08.29. 15:46:19

Vicc...ez már vicc kategória. Eladjuk az egyik legnagyobb tehetségünket és két nappap a mercato vége előtt nincs értelmes középpályánk és csatársorunk is hiányos mostmár. Hát gratulálok minden vezetőségi tagnak. Eddig optimista voltam de így 08.29.-én már kezdem nagyon szarul látni a dolgokat.

Gabuero9 2015.08.29. 15:48:52

Vagy ma igazolunk vagy uccso nap hnap nemhiszem meccs miatt de jolenne mar jonne valaki
Irnak draxlerrol vmi orosz tv lehozta witselt eleg unalmas mar

m.martin91 2015.08.29. 15:51:21

Ahogy a csapat folyamatosan épül le, úgy tesz Allegri is. Ez a nyilatkozat példásan mutatja. Kíváncsi leszek a pofájára, Marottáéra is, miután rájönnek, hogy hova süllyesztették a Juventus-t 3 hónap alatt.

Tony. 2015.08.29. 15:52:24

Coman azért érdekes csapatot választott. Nem tudom mennyivel lesz több lehetősége egy olyan csapatban, ahol egy Götze nem fér be a kezdőbe. Bár lehet, hogy Ribery vagy Robben utódját látják benne és megkapja a lehetőséget.

Ez a Padoinos dolog meg tényleg egy nagy vicc. Ebből lehet leszűrni, hogy hol tartunk. Még mindig ott, hogy Padoin kezdő lehet a csapatban...

rob1 2015.08.29. 15:53:52

Allegri most hozza azt a szintet amit az előző szezonban vártam tőle megbukik.

Gabuero9 2015.08.29. 16:04:59

Most mit szidjatok padoint? igaz lehetne eggyel jobb de nem kegyetlenul kurvarossz hanem aranylag szar.

Apuleius 2015.08.29. 16:09:46

Amilyen biztatóan indult a mercato eleje, annyira rossz irányt vettünk a végén. Elképesztően nagy és fájdalmas lyukak vannak a keretünkben, mindez két nappal a zárás előtt, miközben bokáig érő nyelvvel üldözzük még mindig Draxlert.

Egészen gyalázatos, hogy egy Roma elleni rangadón egy szerencsétlen, senkiházi Padoin neve egyáltalán felmerülhet, s emberhátrányban lépünk pályára. A tavalyi, európai szinten is vaskos középpályánkat félelmetesen leépítettük.

Dante01 2015.08.29. 16:10:13

Allegri nem ismer más formációt csak olyat, amiben valakinek kell játszania a védelem elöt és ezt csak Padoin tudja??? Na ne már.

krisszvector 2015.08.29. 16:25:35

"Kingsley Coman távozott.Úgy gondolom, hogy a játékos akart távozni."
A jövőben ezeket a szituációkat, igenis szankcionálni kellene, épp ebben a pillanatban nem érdekel, hogy hogyan.Tegyük tönkre az életét, a karrierjét, családját, nem érdekel.Ebből idén nyáron, ha jól számolom vele együtt volt 3?! darab...juj
Mi meg kuncsorgunk mindenki után, az az igazság felbassz ez a megalázó szerep, amiben vagyunk.Kinek köszönhetjük azt nem tudom, de most már bassza arcon magát.

Gyori_Juventino 2015.08.29. 16:25:51

Ha ez így marad aktuális lesz Vitale gyerek beépítése.

m.martin91 2015.08.29. 16:39:29

@krisszvector: A modern futballban a játékos döntése mindennel szemben elsőbbséget élvez.

BigP86 2015.08.29. 16:39:30

Tevez tavozasa utan egesz pontosan leirtam hogy mi lesz a kovetkezmenye annak hogy ilyen toketlenul alarendelt modon lepunk fel a jatekosokkal szemben. Akkor termeszetesen Babo es bandaja kioktatott hogy ez a megoldas es mindenki mas hulye aki ugy gondolja hogy a klub szava szamit a jatekos mellett/felett. Hat most tessek, itt tartunk. Moraltalan csapat tele lyukas posztokkal, jobbra balra kenyuk szerint ugralo jatekosokkal es egy PADOINNAL!!! a kezdoben PIRLO!!! helyen. Van lejjebb Marotta?

Lord Viktor 2015.08.29. 16:44:59

Hogy Simone Padoin neve egyáltalán felmerülhet egy másik bajnokaspiráns elleni meccsen, az már önmagában szégyen. Azonban a csapat kihagyhatatlan elemeként, kvázi kulcsjátékosként megnevezni őt, a Juventus történelmére nézve sértő és felháborító. Ez az ember egy nyomorult, nettó emberhátrány. Értem én, hogy Marchisio sérült, de az ilyen nyilatkozattal csak nevetségessé teszi magát Allegri.

Sárossy András 2015.08.29. 16:46:27

Holnap rekord születik 2 vereséggel.Aztán nézhetnek új edző után.....Montella!

2015.08.29. 16:50:42

@Sárossy András: Montellaaaaaaaaaaaaaaaaaa xD

alexGicamo 2015.08.29. 16:56:12

Röhej, hogy a már amúgy is jócskán megfiatalított keretünket( valószínűleg ) még pluszba Primaverás gyerekekkel kell feltölteni, mert 2 nappal zárás előtt cseszettül lyukas ... Én nem szoktam ennyire kifakadni, de azért lássuk be, ez enyhén szólva is aggasztó ! Bár persze halvány fogalmam sincs ,mit tervez még a vezetőség ...
FORZA JUVENTUS PER SEMPRE !!!

Forza Juve 2015.08.29. 17:00:17

@alexGicamo: hol lyukas? Sérült Khedira es Marchisio, ezert jut szóhoz Padoin. Mandzukic, Sandro, Zaza, Khedira, Draxler, Neto talán witsel ez nem volt rossz mercato

juve28adam 2015.08.29. 17:01:52

@Forza Juve: Khedirával Te komolyan számolsz?

m.martin91 2015.08.29. 17:02:04

@Forza Juve: Pláne, hogy Vidal, Pirlo, meg Tevez itt van.

MdewC 2015.08.29. 17:03:32

@Forza Juve: Draxler és a belga még nincs itt. Szóval még várjunk.

Apuleius 2015.08.29. 17:04:36

@Forza Juve: "hol lyukas?" Ezt most komolyan el kellene magyarázni? Én például nem látok senkit Pirlo és Vidal hűlt helyén, de ez gondolom teljesen normális állapot.

MdewC 2015.08.29. 17:08:29

@Forza Juve: Ollé. De ha Draxler itt is van, a belga v francia gyerek még kéne!!!

Glaci 2015.08.29. 17:10:56

Nem értem sokan miért sírnak annyira Comanért, sokan úgy vélekednek mintha az egyik meghatározó játékosunk ment volna el...valaki felvilágosíthatna mi ez a nagy hisztéria miatta...a híradások alapján bőven jó üzletet kötöttünk vele.

Glaci 2015.08.29. 17:12:01

véletlenül kétszer küldtem

Forza Juve 2015.08.29. 17:14:26

Milyen népszerű lettem:) moutinho is jo lenne nekünk, miért nem akarjuk ot. Olle mindenki szelsot akart, jött cuadrado es jöhet Draxler ez kettő, az milyen mar itt vannak, Pirlo nyugdíjba, vidal azért elég sok magatartási problémát es nagy űrt hagyott, Tevez helyett dybala, mandzu, Zaza, tehát csak Vidalt kell potolni

Forza Juve 2015.08.29. 17:15:46

@Glaci: teljesen egyetértek, nagy füstje volt, egy cselt nem tud, pofára esik vele a Bayern es forditva

RuidaRobert 2015.08.29. 17:16:58

@Apuleius: Igen, mert ha elmegy két kulcsember akkor azt csak úgy lehet megoldani ha egy az egyben berakod a posztjukra az érkezőket. Esetleg más játékfelfogás, hadrend stb...ááá ez mind hülyeség.

Egyébként igen, Witsel még kell és akkor nem lesz semmiféle lyuk.

Apuleius 2015.08.29. 17:23:44

@RuidaRobert: Mesélj konkrétan erről a "más játékfelfogásról, más hadrendről". epekedve várom kimerítő elemzésedet.

"jelen pillanatban Padoin az egyetlen, aki képes a védelem előtt játszani."

Ez a mondat teljesen egyértelművé teszi, hogy Allegri "új játékfelfogásában, új hadrendjében" nincsen szükség senkire Pirlo posztján.

RuidaRobert 2015.08.29. 17:34:25

@Apuleius: Nyilván nem látok bele Allegri fejébe de A. Sandro + Cuadrado + Draxler érkezése azért lehetővé tesz 1-2 dolgot. Jelenleg ők még nem bevethetőek, legalábbis nem kezdőként.

Például el tudok képzelni egy 4-3-2-1-et. Az ék mögött Draxler-Dybala-Pereyra-Cuadrado négyesből kettő. Így elől meglenne az a kreativitás, ami kiválthatja "Pirlo" / Marchisio hiányát. Így nyugodtan be lehet oda akár rakni egy védekezőbb felfogású játékost is.

Ez csak egy megoldás. Nem féltem Allegrit, ha egy valamiben biztosak lehetünk a múlt évi BL kiírást látva, hogy taktikailag nagyon felkészült.

tsatsee 2015.08.29. 17:41:33

Miért is szidjuk Allegrit?

Kapott egy szinte teljesen átforgatott csapatot.

Az egyetlen amit tehet...hogy átépíti a hadrendet. Hogy ezt nem egy rangadó előtt teszi meg, hanem fokozatosan...teljesen érthető. És igen...Ő van ott edzésen...és ha úgy érzi, hogy Padoin ott a legjobb, akkor elhiszem Neki, mert többet tett le az asztalra nálam..és itt mindenkinél. Biztos vagyok benne, hogy meg fogja oldani a dolgot, de ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Szerintem teljesen logikus, hogy a régi hadrendet használja egyelőre, mert a megmaradt játékosoknak ez fekszik a legjobban. Az újakkal, majd lesz idő új hadrendet kialakítani.....de nem rangadó előtt. Az már Marrotta sara, hogy még nincs kész a csapat.....illetve a hálátlan Vidalé, aki lelépett.

Az hogy Coman bizniszt itt sokan nem értik, az megint más dolog. Tudtommal egy zsák szotyiért eladtátok volna még az Udinesei meccs alatt után.

Forza Juve

Apuleius 2015.08.29. 17:43:00

@RuidaRobert: Allegri kapcsán teljesen egyetértek, én azon kevesek közé tartozom, akik már érkezésekor is jó edzőnek tartották.

Nem kérdés, hogy nem muszáj mereven ragaszkodni ugyanahhoz a felálláshoz, de bizonyos típusú játékosokra így is-úgy is szükség van. Ha mindenki egészséges, Pirlo talán kiváltható valamennyire (főként Marchisio révén), persze ez az egész nagyban függ attól, hogy Cuadrado vagy Draxler mennyire válik be (ami finoman szólva is kétesélyes). Ráadásul, ha csak a nettó minőséget nézzük, minőségben akkor is gyengültünk (ez természetesen szubjektív vélemény). Vidal posztján viszont muszáj találni valakit, nem látok olyan felállást, amelyben ez a poszt kiváltható lenne a jelenlegi keretből kiindulva. A minimum minimuma lenne jelen pillanatban, hogy Draxler mellé elhozzuk Witselt is (akit én mondjuk nem tartok igazán nagy játékosnak), s akkor TALÁN rendben lehetünk. Amúgy meg azon gondolkodtam, hogy Llorente és Coman távozásával gyakorlatilag a támadórészleg is kezd necces lenni.

Apuleius 2015.08.29. 17:44:16

@tsatsee: "mert többet tett le az asztalra nálam..és itt mindenkinél."

És ez elég ahhoz, hogy valaki kezdőjátékos legyen a Juventusban...

pedronegroo 2015.08.29. 17:44:17

Még egy Coman is faképnél hagyja Allegrit... nekem itt valami nagyon bűzlik, Conte alatt ilyen nem fordulhatott volna elő. Egy nagy nulla a tekintélye HALlegrinek ez az igazság. Már a Milán-nál is bebizonyította hogy mennyit ért a csapatépítéshez... ettől függetlenül és annak ellenére, hogy egy kóklernek tartom, egy percig se kívánom hogy megbukjon. Rendezze a sorainkat minél hamarabb és rakja össze a csapatot amíg nem lesz késő. Padoin erőltetése meg már tényleg kabaré, a nagy taktikus ezek szerint ennyit tud kitalálni, gratulálok.

tsatsee 2015.08.29. 17:48:36

@Apuleius: Ezt éppen Allegrire értettem..és nem Padoinra.

Apuleius 2015.08.29. 17:51:47

@tsatsee: Ok, bocs, akkor félreértettem. Ebben az esetben vedd semmisnek az előző kommentemet :-)

Montero 2015.08.29. 17:58:17

Az egesz Mercato otlettelen es semmi strategiank nem volt. Ezek utan elkuldenem Marotta draga egyetlen szuperszonikus sportigazgatot mert egy barom! Az meg,hogy egy kib@.. padoin megint kezdjen az mar hihetetlen!!!!!!!! Inkabb Marrone gyerek maradt volna akkor is tobb variacios lehetosegunk lenne! A keretrol a legjobb jo indulattal is csak azt tudom mondani,hogy silany! Ha draxler es Witsel jon eskuszom mindent viszavonok de ha csak draxler akkor is elcseszte marcika!

4Evorg 2015.08.29. 17:59:18

"Még egy Coman is faképnél hagyja Allegrit"

Úgy beszéltek Comanról mintha a tavalyi szezon meghatározó alappillére lett volna a csapatban. Szerintem is tehetséges, de úgy gondolta a vezetőség, hogy ennyiért el kell engedni. Szerintem az ő esete nem hasonlítható Tevezéhez vagy Vidáléhoz.

Ez az Allegrizés megint meg kész vicc...

Könyörgöm legyetek már egy kicsit türelmesek, szinte egy kezdőnyi új játékos érkezett a csapathoz, megléptük a fiatalítást, nem megy minden egyről a kettőre.

Én még azt sem bánnám, ha nem nyernénk meg a bajnokságot (szerintem szorosan, de behúzzuk), hanem csak 2. lennénk, ha ez az ára annak, hogy egy új sikerkorszak kezdődjön.

Lord Viktor 2015.08.29. 18:13:45

Comannal kapcsolatban az az érthetetlen, hogy egyrészt a Bayernnek adjuk kölcsön, másrészt még opciót is adunk rá, fix összeggel. Korántsem biztos, hogy többet fog játszani, mint nálunk, de ha beválik, és megéri majd az árat, vagy még többet is, akkor elbukjuk, ha meg nem, jöhet vissza, és ugyanott vagyunk.
Azért szokás kis csapatoknak kölcsönadni az ilyen fiatalokat, mert ők rendszeres játéklehetőséget tudnak nekik adni és így azok meg tudják mutatni, hogy ki tudnak-e tűnni a csapatból.

Gabuero9 2015.08.29. 18:17:49

Kozban coman facebookja mar bayernes kivancsi vagyok reszletekre

pedronegroo 2015.08.29. 18:19:47

@4Evorg: félre értettél, én örülök neki hogy megy a kis francia csak az furcsa nekem hogy milyen sokan elakartak menni a csapattól egyszerre ezen a nyáron. És az meg tudva levő hogy Pirlo és Allegri nem voltak cimbik, Tevez-nek meg Vidal-nak meg voltak nézeteltérései Allegrivel. Én ebből logikusan kombinálom ha több érvényes szerződéssel rendelkező játékos kéri a távozását akkor lenni kell valaminek a háttérben.
Coman-ra visszatérve, ha ingyen ment volna én annak is örültem volna mivel pont annyit ér az eddigi teljesítménye juve mezben, de így hogy még milliókat is kapunk érte az már több mint csodás.
Az Allegrizésben meg nincs semmi vicc, Milánnál már egyszer beletört a bicskája a csapatépítésbe, én csak erre apellálok, ennyi... nincs karaktere ennek az embernek amitől tűzbe mennének érte a játékosok. De mint írtam nem kívánom a bukását és én is tudom hogy türelmesnek kell az idén lennünk mert új csapatot építünk. Az már más kérdés hogy egy Juventusnál mit értenek türelem alatt, nem hiszem hogy egy rossz szezonkezdetet tolerálni fognak....

4Evorg 2015.08.29. 18:30:37

@pedronegroo: Értelek, bocs ha kicsit vehemensebben reagáltam.

pedronegroo 2015.08.29. 18:33:09

@Lord Viktor: Hogy a Coman gyereken mi bármit is bukjunk az neked hogy jött ki? :) Ingyen jött és már most nyerünk rajta 8 milliót! Ha beválik a bajoroknál akkor meg további 20-at! Az 28 millió tiszta profit!!! Az hogy ha a Bayern-él jó lesz az csak annyit fog jelenteni, hogy Guardiola ért a fiatalokhoz Allegri nem, meg a Bayern játéka és a német bajnokság fekszik neki,ennyi. Felesleges volna visszahozni mert itt nem megy neki, ergo mi csak nyerhetünk rajta. :) Amúgy meg nem is tudnád visszacsábítani ha a Bayern-be megízleli a sikert és a bizalmat.

tomi123123 2015.08.29. 18:41:22

Remélem beválnak az új igazolások (főleg Khedira) és az itteni "keménymag" meg jól pofára zuhan.
Mondjuk nektek mindegy hogy mi van csak sírtok meg mocskolódtok.
Marottát kinevetik mindenhol Allegrit meg lenézik mondta fricike majd töltött egy cigit anya dohányából :D

Drughi Di Bianconeri 2015.08.29. 18:44:02

Nekem úgy tűnik,hogy Allegri sajnálja Coman és még Llorente távozását is, bízott bennük.
Szerintem abból,amiket mond; világosan látszik,hogy sok döntést hoztak meg a feje fölött.

Cuadrado meg Sandro érthető,h. még nem kezdenek,de csereként remélem pályára lépnek,pláne,ha netán...

Sok mindent mond, van,amivel egyet lehet érteni,van amivel nem, de:

Az nálam kiverte a biztosítékot,hogy Padoin KEZDŐ lesz és csak Ő tud szerepelni azon a poszton ?!?!

MI VAN ?!?!?!

Erre mi a magyarázata a babo & Co.-nak ?!?!

Nem tudom eldönteni,hogy Allegri ennyire HÜLYE, vagy pedig ennyire TROLL ?!
Hogy így mutatja a vezetőségnek,hogy mennyire lyukasak vagyunk ?

Remélem az utóbbi,és akkor még érkezik Witsel.

Amúgy Sturaro-val mi van ? Ő is el tudná látni (nyilván máshogy) a védelem előtti posztot, karakteresebben,jobban,mint Padoin.

Ezt fel nem bírom fogni.

Ha kezdeni fog,csúnya verés lesz belőle és megdöntjük a történelmi negatív rekordot.
2 forduló után 0 pont...

Lord Viktor 2015.08.29. 18:49:50

@pedronegroo: Arra értettem, hogy teszem azt hatalmas spíler lesz és többet fog érni 28 milliónál, akkor az opció nélkül többet kaszálhatnánk érte, még ha nem is fér be a csapatba.
De egyelőre úgy tűnik, hogy tanultunk a Realtól, lásd a legutóbbi posztot. :)

Rivendell 2015.08.29. 19:04:42

@tomi123123: Khedira már bizonyított,megjósoltuk a sérülését...lesérült:DDD

tomi123123 2015.08.29. 19:09:20

@Rivendell: Látom mennyire sajnálod.

babo0410 2015.08.29. 19:10:16

Már megint csak az elégedetlenség. Lyukas a kp? Miért is? Nemsokára visszatér Marchisio és Asa is lassan itt lesz. 1-2 hét, és a csapattal edzhet. Padoinra nem tudom miért panaszkodtok állandóan, de jól teljesített a védők előtt a múlt meccsen. Ezt jól mutatja az is, hogy az Udinese-nek nem nagyon voltak lehetőségei. Arról meg nem ő tehet, hogy nem nyertünk, mert a támadásépítés, és a gólszerzés, a helyzetkialakítás nem az ő feladata lett volna. Nem mindig elégedetlenkedni kell, meg élből kritizálni, akit nem kedveltek. Habár itt a blogon mindig kell valaki, akit lehet utálni, kinevetni, és kritizálni. Egyébként biztos Allegri a hülye, meg Conte volt, mert Padoint játszatják. Tutira ők nem értnek hozzá.

Rivendell 2015.08.29. 19:13:23

@tomi123123: ne is lássam többet Juve mezben....nagyanyám gyorsabban fordulna meg a lasztival,még jó hogy lenyilatkozta régóta edzésben volt,hogy tökéletesn induljon a Juvés szezonja.. mi van ha nincs edzésben?:D

babo...feküdj le,vagy igyál-csajozz bánom is...igen atom stabil a kp:D

Rivendell 2015.08.29. 19:14:32

@tomi123123: ammeg mit sajnáljak rajta? keres 4-4.5m-t játék nélkül.....bammeg majd ha létminimumot keres:D

babo0410 2015.08.29. 19:25:50

@pedronegroo: Tévez elment, mert honvágya volt. Jövőre mindenképpen ment volna. Pirlo tutira azért váltott, mert belátta, hogy ezen a szinten már nem tudna nagyot alkotni, és igazság szerint a lehető legjobbkor váltott. Vidal meg kiderült mindig is a Bayernbe vágyott. Jött a lehetőség, le is lépett. Az ő távozásuknak Allegrihez semmi köze. Coman nem tudom miért megy, de nagy eséllyel a kevés lehetőség miatt. Llorente is valószínűleg ezért távozott. Szerintem Allegri senkivel nem veszett össze, az látszana a játékunkon. Anno, mikor Mourinhonak megromlott a viszonya a Real játékosaival, akkor az nagyon érezhető volt a játékukon. Ronaldo is gyenge volt, meg még egy páran. Szerintem Allegri nem felelős a távozókért. Egyszerűen szerencsétlen egybeesés, hogy ennyien mentek, de egy természetes folyamat is, hiszen a keretünk elég idős volt. És érthető is, ha egyesek nem akartak az EB előtt padozni, pl. gondolok itt Llorente-re.

pedronegroo 2015.08.29. 19:57:43

@babo0410: A lényeg hogy nem kedvelték annyira Allegrit hogy maradjanak, hanem inkább elmentek, tehát az ő sara. Egy munkahelyi felmérés szerint a munkavállalóknak a legfontosabb a főnökükkel és kollégákkal való viszonyuk, sokkal fontosabbnak tartják mint a fizetést vagy bármi mást. Mivel csapattársakkal való összezördülésekről nem szóltak a hírek, de mind Tevez mind Vidal és Pirlo összezördült Allegrivel így én ezt a logikus következtetést vonom le a történtekből a távozásuk okaként. Coman meg nem sokat habozott mikor választania kellett hogy Allegri vagy Guardiola kezei alatt folytatná....
Vajon miért???

MVPP 2015.08.29. 20:06:49

@babo0410: De nem érted hogy 1-2 hétnyi időnk NINCS!!! A legnagyobb RANGADÓ előtt állunk, és Padoinnal kezdünk. Légyszíves lásd be hogy nem ilyen meccsekre való. Ezerszer inkább Vitale kezdjen, mert Padoin nem Roma-Juve meccsekre alkalmas játékos. Ha Isla a Marseillebe tart akkor egy az egybe mehet Leminaért.

KysBé 2015.08.29. 20:18:57

@Glaci: Én sem értem miért sírnak Coman miatt, mint ahogy Mu-nál is mit sírtak egy szaros Pogba miatt...
@Forza Juve:
"Tevez helyett dybala, mandzu, Zaza"
Kár, hogy nem lehetünk egyszerre 12-en apályán.

Devilke Balla 2015.08.29. 20:42:16

@Apuleius: "Vidal posztján viszont muszáj találni valakit"
Kérlek szépen Vidal posztjára nem kell senki,hisz azt Pogba magára vállalja,o az uj Vidal. Gond nélkul eljátsza a két posztot egymaga,ezért is tunt olyan haloványnak az Udinese ellen,mert hirtelen nem tudta hogy melyik percben kell a saját maga ill.Vidal helyett játszania.

venember83 2015.08.29. 22:57:04

Rendkívül örömteli dolog, hogy akit a Bayern akar, azt megszerez. Akit meg a Juventus vezetősége akar, az marad a helyén. És itt nem Coman távozásával van a baj, hanem ezzel a fatökű hozzáállással. Még jó, hogy a napokban szabadságon vagyok, és csak most értesülök minderről. Meg a holnapi Padoin-parádét sem láthatom vonatozás miatt.

Mitya11 2015.08.30. 09:37:28

pont kb 1-2 hete írtam h ez a pöcs senkit nem mer bedobni a mélyvízbe... dugja már fel a hülye taktikáját meg Padoint a vezetőség seggébe ... Cuadrado és Alex Sandro bőven kezdő szintű játékosok és nem úgy tanultak meg focizni h elöbb elkezdtek volna taktikákról beszélgetni edzőkkel aztán dekázott... amatőr szar... Pedro életében nem játszott a Barcán kívül... odamentem kezdett 1 gól 1 gólpassz faszt kell a szurkolót idegesiteni... Comanról is már kifejtettem a véleményem... a Bayern nem akarja Marottát is elvinni?

4Evorg 2015.08.30. 11:16:09

@Mitya11: Hadd döntse már el az edző, hogy ki játszik és ki kezd a padon. Mindketten friss igazolások, nyilván első meccsükön nem fognak a kezdőben szerepelni.

Rivendell 2015.08.30. 13:43:49

@4Evorg: pedig jogos az indulat....szarabbul nem játszhat a csapat,mint a felkészülés és az Udine ellen

4Evorg 2015.08.30. 14:41:30

@Rivendell: Padoin állandó kezdetésével én sem értek egyet, de Sandro és Cuadrado még csak most érkeztek, ezért nem kezdőként szerepelenek, de biztos vagyok benne, hogy a későbbiekben azok lesznek.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása