Völler: „Vidal választotta a Juventust”

voller_rudi.jpgBár a sajtóhírek jelenlegi állása szerint Arturo Vidal szinte már biztosan a Bayern München játékosa, továbbra is akadnak érdekességek a négy évvel ezelőtti átigazolásával kapcsolatban.

A német klub hivatalos álláspontja szerint ugyanis négy éve nem ők állták útját Arturo Münchenbe igazolásának, habár köztudottan nem szerették volna bajnokságon belül elengedni az egyik legjobbjukat.

Rudi Völler, a Bayer Leverkusen jelenlegi edzője a minap cáfolta ezen híreszteléseket, sőt, állítása szerint maga a játékos döntött az ügyben. A chilei mindenes közel 40 millió euróért költözhet az Allianz Arenába, a Manchesterbe távozó Bastian Schweinsteiger pótlására.

Ennek kapcsán jelentette ki a bajorok elnöke, Karl-Heinz Rummenigge, hogy ennek az átigazolásnak már évekkel ezelőtt meg kellett volna történnie, ha a gyógyszergyáriak nem vétózzák meg az ügyletet.

Ezen kijelentésekre válaszolt Völler, miszerint a külföldre való eladás semmiképp sem jöhetett volna létre a játékos szándékai ellenére: „Arturo két topcsapat közül választhatott és ő a Juvét választotta. Ha a Bayernbe akart volna menni, megtaláltuk volna a módját egy számunkra is előnyös megállapodásnak. Ám mi sem szerettük volna a Bundesligán belül értékesíteni, így a két egyforma ajánlat közül a torinóit választottuk.” – nyilatkozta a Bild-nek az egykori német válogatott támadó.

Mint közismert, Vidal 12.5 millió euróért igazolt a Juventushoz, ahol hamar a közönség kedvencévé vált, majd mind a négy olaszországi évében bajnokságot és kupákat nyert.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr967637098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pedronegroo 2015.07.18. 15:21:45

Nagyon fog hiányozni Arturó, én nem tudok rá haragudni, sőt sok sikert neki mert szerintem szüksége van a környezetváltásra valszeg ezt ő is érezte. Sose gondoltam volna hogy valaha Bayern meccseket fogok nézni de Vidal miatt megteszem még ha könnyes szemmel is fogom nézni hogy hegy másik mezért harcol, de remélem visszanyeri régi formáját.

KysBé 2015.07.18. 16:21:53

Marottának hatalmas tekintélye lehet, ha a játékosok kényük-kedvük szerint igazolgatnak.
Tévez - Pirlo - Vidal
Vicc az a fószer....

szeszterciusz 2015.07.18. 16:40:52

@KysBé: Mi köze van ennek a tekintélyhez ?

sleepy8 2015.07.18. 16:50:55

@KysBé: Szerintem itt egy vicc van, és az nem Marotta.

KysBé 2015.07.18. 17:25:29

@szeszterciusz: Állítólag Marotta a sportigazgató, tehát az átigazolásokat neki kellene eldönteni, nem a játékosoknak, dehát ennek tükrében....
@sleepy8: te?

Juvegaspy 2015.07.18. 18:07:35

@KysBé: mar megint kezded! :)
Pedig foggalmad sincs mi folyik a hatterben (nekem sem)
De neked mindig kell szidni Marottat Pedig Pirlo es Tevez eseteben sem volt vetkes vagy jobb lett volna egy durcas csapat bomlaszto eber a padon?
Vidalrol meg szart se tudsz se te se en se senki itt a blogon meg.

babo0410 2015.07.18. 18:25:03

@KysBé: Te minden hírnél Marotta-t fogod szidni? NEm uncsi már? MErt ahogy olvasom a kommenteket, rajtad kívül mindenki unja. Pirlo elment, 36 éves, ilyen korban már nem lehet meghatározó játékos senki egy top csapatban. Szerintem Pirlonak pont a lehető legjobbkor jött a váltás. Amerikában nagy nevekkel játszhat együtt, jó pénzt kap és még sztár lehet. Nálunk meg egyre kevesebb lehetősége lenne játszani. Tévez meg nem mindegy, hogy idén vagy jövőre? Egyedül Vidal az aki lelép igazából. De szerintem ő már tavaly is menni akart, csak akkor nem akarta a United kifizetni a kért árat, nem engedtük el. De mellette Marotta idehozta Dybala-t, Mandzukic-ot, Khedira-t, Ruganit, Zaza-t, és egyre inkább úgy tűnik, hogy Götze is érkezik. És valószínű, hogy egy bal szélső is jön, hogy Asa mehessen a kp-re. Azaz szerintem Vidal eladása ellenére Marotta-ék szépen megerősítik a csapatot. Vidal meg nem Marotta miatt akar távozni. Valószínűleg inkább csak váltani akart.

Másik része meg, hogy Völler nyilatkozatából kiderül, hogy Vidal anno ide akart jönni, vagyis nem azért lép most le a Bayernbe, mert ő ott akart már anno is játszani. Nem tudom miért távozna, de lehet egyszerűen csak úgy érzi váltani akar, mert nem talál itt már újabb kihívást. Mert ha Götze megkapja a 6 milliós fizetést, akkor az nem igaz, hogy a fizetés miatt menne, mert akkor ő is kaphatott volna ekkora fizut. De egy biztos, sajnálom, hogy távozik Vidal.

babo0410 2015.07.18. 18:28:15

@KysBé: Még annyit ha szerinted Marotta-nak kéne döntenie arról, hogy ki mikor mehet el és hova, akkor remélem ezek után majd szólsz te is a főnöködnek, hogy majd ő mondja meg neked mikor léphetsz ki, mikor hova mehetsz. Biztosan élveznéd te is, ha a főnököd bejelentené mikor új munkahelyre mennél, hogy én döntöm el mikor mehetsz, és most nem lépsz ki. Mit szólnál?

venember83 2015.07.18. 18:40:05

@babo0410: egy dolgot azért hozzáfűznék ehhez a hatmilliós fizetés dologhoz: az egy dolog, hogy egy fiatal megkapja ezt a fizut, mert a klub x évig ide akarja kötni, és bőven van is benne ennyi év, ha pedig mégse jönne be, akkor el tudja adni, és a játékos el is megy. De egy 30-31-éves futballista már inkább a fenekén ül a szerződése lejártáig, s érte nem is fizetnek annyit már a klubok.

Rivendell 2015.07.18. 18:44:38

@babo0410: azért amit te felvázoltál az eléggé furcsa lenne,mivel a mai munkapiacon nem 4-5 éves munkaszerződést kötnek lefektetett x összegért és nincs lehetőséget alap esetben hosszabbítani menet közben és még rápakoltatni a fizudra....nagyon kevés ágazatban van olyan,ami kb hasonlít 1 focista szerződésre.

babo0410 2015.07.18. 18:45:21

@venember83: Azért egy vidal esetében szerintem ha megadnánk neki ezt a fizut, az azt sugalná, hogy szeretnénk itt tartani a pályafutása végéig. Ráadásul nem is szeretnénk eladni, ha nem muszáj.

KysBé 2015.07.18. 18:45:23

@babo0410: Ha nekem szerződésem van, akkor az megköt! Nem ugrálhatok kényem-kedvem szerint torkon fosva a főnökömet.
Ámbár, ha te egy kiskocsmában dolgozol, ahol feketén - zsebből fizetnek, úgy érthető ( ismét ) tudatlanságod!

babo0410 2015.07.18. 18:49:33

@Rivendell: Az teljesen mindegy mennyi időre szól a szerződés, 5 évre, vagy határozatlan időre. Lényeg, hogy nem hiszem, hogy bárki is örülne neki, ha ő azt mondja, hogy ezért vagy azért szeretne menni, erre azt mondják neki, hogy nem mehet. Ugyanez igaz a focistákra is. És nyilván mielőtt valakit eladunk, hosszasan tárgyalnak a játékossal. Nyilván Vidal esetében is volt valamiféle egyeztetés. Pláne, ha kijelentette Agnelli, hogy Július végéig lehet ajánlatokat tenni.

babo0410 2015.07.18. 18:53:37

@KysBé: Miért ne ugrálhatnál? Jelzed, hogy kilépsz, és miután lejárt a kilépési idő (két hét) mehetsz. Olyan normális munkahelyen nem létezik, hogy nem engednek el, ha menni akarsz. Neked elvileg jogodban áll akkor elmenni, amikor szeretnél. Na de itt be is fejezem.

venember83 2015.07.18. 18:54:17

@babo0410: nem tudhatjuk, milyen volt már a viszony a vezetőség és Vidal között, az azért mindenképp jelzésértékű volt, hogy legutóbb viszonylag komoly fizetésemelés mellett egy évvel hosszabbította meg a szerződését.

Rivendell 2015.07.18. 18:58:44

@babo0410: te még mindig képzavarban vagy...akkor felteszek 1 kérdést...érted mennyit fizettek? leigazolási díjként? ne a fizudat írjad,csak az igazolási díjad

pedronegroo 2015.07.18. 19:08:06

Vidal biztos nem Marotta miatt megy, max annyi hogy nem töri kezét-lábát hogy még Torino-ban tartsa a chileit. 4 évig itt tartották pedig gondolom jöttek ennél jobb anánlatok is érte, most úgy döntöttek elengedik mind szakmai mind pénzügyi szempontokat figyelembe véve. Amúgy szerintem ez már korábban eldőlt vagy legalábbis komolyan kalkuláltak vele, Khedira nem véletlen jött meg januárban Sturaro. Természetesen nekem se tetszik hogy elveszítjük az összes klasszisunkat de idönként meg kell újulni, fiatalodni hogy fent maradjon a sikeréhség. Aztán lehet más is van a háttérbe de ezt sose fogjuk megtudni.

KysBé 2015.07.18. 19:27:41

@babo0410: te hü..e vagy! kilépési idő 2 hét? Mikor? Hol?
Felmondási idő! Kollektív szerződés! Nem mindenki zugivóban dolgozik!

Juvegaspy 2015.07.18. 19:41:20

@KysBé: @babo0410: mintha kisse eltertetek volna a tematol :)
Amugy en is Angliaban elek bar nem vendeglatoiparban es itt igen is 2het a felmondasi ido barhol vagy!
Kollektiv szerzodes mas tema de itt nem jellemzo. Mondhatnam ugyis h eltero a 2orszag emberi eroforrasokra valo nezete. Mindenesetre
KysBè fejtsd mar ki h Marotta most miert hibas?

Rivendell 2015.07.18. 19:42:50

jól van skacok nyugi van,majd 1 hét múlva már okosabbak leszünk,mert valszeg 1 héten belül nálunk is lesz 1 10-es vagy szélső igazolás és legalább akkor mindenki látni fogja az irányvonalat/minőség terén/ addig meg úgyis csak 1más idegeit cincáljuk.

danimester1 2015.07.18. 19:44:13

Ezen felesleges vitatkozni és egymást támadni.Szerintem értelmetlen,másrészt meg ugyanaz a szitu mint amikor idejött.Az ő döntése el kell fogadni.Értelmetlen bármit is belemagyarázni és felesleges.Azt meg bátran merem állítani,hogy bármelyikünk egy ilyen szerződést kapna (több M-s fizu) nem ugrabugrálna.A focistákat meg kár összehasonlítani egy átlagemberrel,mert nem ugyanazon azon a síkon mozognak.Nem akarok és akartam senkit megbántani ne vegyétek támadásnak.Abban viszont egyetértek hogy ami nálunk megy az már bohózatba illő,némelyik játékos évekig itt robotol(t) és jön egy új aki magasabb fizetést kap úgy,hogy még semmit nem bizonyított.Ezért nem lenne/lesz meglepő a "felháborodás" vagy ha nem elégszenek meg az eléje(jük rakott új szerződéssel.

Juvegaspy 2015.07.18. 19:48:54

@Rivendell: a Sandro Gotze vonal szerintem megnyugtatna mindenkit ;)

el.Flaco 2015.07.18. 20:46:46

@Juvegaspy: Vidal a kedvencem, de beletörődtem, hogy nem itt fogja befejezni. Az általad említett játékosokkal én is kiegyeznék, de a Vrsaljko & Saponara duóval nemigen.

Juvegaspy 2015.07.18. 21:30:48

@el.Flaco: meg a Vrsaljko nem epp elveszett de ja magasabb szintu jatekos kell

Juvegaspy 2015.07.18. 21:34:43

@Rivendell: csakhogy total kivesezzuk a temat :P
A munkaltato ha bejelent azert tejel nem keveset ezt vehetjuk atigazolasi dijnak (amugy tenyleg csak szemtelenkedek) ;)

MdewC 2015.07.18. 21:58:50

Igazából ha Vidal megy, az akkora para, hogy az ok körülbelül mind1 is... :(

neuropa 2015.07.18. 23:31:27

@MdewC: Ha Götze érkezik helyette 10-esnek, akkor egyáltalán nem para. Láthattuk mit ér a formán kívüli Vidal.. Akkor már inkább egy újra középen játszó Asamoah, egy német válogatott Khedira vagy az Isteni Padoin. A bombaformában játszó Vidalt pedig már azzal elbuktuk, hogy el akar menni. Nem értem innentől a szomorkodást.

MdewC 2015.07.18. 23:58:43

@neuropa: A célja kommentemnek az volt, hogy rávílágítsak arra, h tök mind1 miért megy el, ha megy. :D (zsoldos/nem zsoldos, mit nyilatkozott/mit nem, volt-e munkaszerződése, vagy sem, meg
ilyenek, vagy csak szimplán elszórta a Marottától kölcsön kért pénzét valamelyik chilei kaszinóban és ezért berágott az öreg...) :D :D

Egyébként Asa egy hosszú sérülésből jön vissza, formán kívül. Khedira még semmit nem bizonyított Olaszországban, meglátjuk mennyire fog sikerülni neki... Egyedül egy biztos pont van, akit írtál is, Ő Padoin. ;) (Nem poén, tőle legalább tudjuk mit várhatunk.)

Ja Götze. Sztem nem jön, de, ha mégis, akkor váltsa be a reményeinket. :) (Szántsa fel a pályát és maradjon sérülésmentes.)

Egyébként Vidal formán kívül se volt rossz, jól védekezett, egyedül támadásban és passzokban voltak gondjai, de az eredményességünket szerencsére ez nem befolyásolta.

Il Principino 2015.07.19. 00:10:59

Vidal árából,hozzuk Verrattit,Dybala meg játsszon a csatárok mögött..

Il Principino 2015.07.19. 00:55:06

@Juvegaspy: A másik jelöltem ő lett volna,csak már korosodik..:)

Juvegaspy 2015.07.19. 01:02:08

@kg19850508: Pirlo utan szabadon be lehetne vallalni :)

babo0410 2015.07.19. 01:48:38

@KysBé: Megsúgom neked, hogy a felmondási idő otthon és itt Angliában is két hét a törvény szerint. Ha esetleg a szerződésben mást nem írnak. De szerintem jobban tennéd ha a személyeskedést, és a sértegetést befejeznéd, mert erre a paraszt stílusra nem kíváncsi senki. Kedves szerkesztők, ilyenkor merre vagytok?
@Rivendell: Szerintem te vagy nagy képzavarban, mert pont ez az, hogy nem fizettek értem, ezáltal még annyira se vagyok a cég tulajdona, mint egy focista a klubjának. Vagyis én méginkább megtehetem, hogy akkor távozom amikor csak akarok. Ha a 3 hónap próbaidő még nem telt le, akkor azonnal is, ha letelt, akkor bizonyos esetektől eltekintve 2 hét felmondási idő után. Mert pont arra van a két háét, hogy találjanak helyettem valakit.
De egy játékos is csak ugyanolyan alkalmazott, mint én vagy te. Ők is szabadon távozhatnak, ha akarnak. Csak itt kell a klub beleegyezése is, mivel a klub pénzt adott érte. De tulajdonképpen erőszakkal senkit nem szbad visszatartani. Ha valaki nem érzi jól magát valahol, vagy csak simán új kihívásra vágyik, akkor el kell engedni. Erőszakkal nem tarthatunk senkit itt. Ez nem a rabszolga kereskedelem, hogy megvettelek, kussolsz és azt csinálod amit mondok. A Real is eladta Di Maria-t, pedig a BL döntő legjobbja volt, vagy eladta a Barca is Sánchezt, Fabregast, vagy a Bayern most Schweinit. Ha nagyok akarunk lenni, akkor a pénzért nem szabad eladni senkit, de ha menni akarnak nem szabad itt tartani erőszakkal. Az senkinek nem jó. A klubnak nem, mert kap egy motiválatlan játékost, akivel csak gyengülnek, az értéke meg rohamosan zuhan, a végén meg nem lehet eladni. De a játékosnak se jó, mert előbb utóbb a padon találja magát, és várhatja ilyen formában kinek fog kelleni. Aztán nagy eséllyel nem tud majd oda igazolni, ahova szeretett volna.

Rivendell 2015.07.19. 06:41:05

@babo0410: mondom képzavar ...ki írta hogy nem lehet kilépni? arra utaltam,hogy a játékos sokkal többel tartozik 1 csapatának,mint én a cégemnek.

ugye mi volt az előzmény? KysBé fejtegette,hogy mi azt engedünk el,akinek csak kénye kedve van hozzá,miközben "tartozik" a szerződésében foglalt évekkel.

@Juvegaspy: azért az köszönő viszonyban sincs 1 játékos igazolási árával...arányát tekintve persze.

Huxxel 2015.07.19. 07:17:59

@babo0410: @KysBé: Egészen pontosan az Angol törvények szerint a felmondási időnek minimum egy hétnek kell lennie, viszont a munkaszerződésedben szerepelnie kell, hogy mennyi is pontosan. A rengeteg külföldi munkavállaló miatt "egyszerűsítették" le az angol cégek, hogy két hetet kérnek.
@Rivendell: Sajnos rengeteg élsportolónak eszébe sem jut, hogy mennyi mindent kaphatott ő egy klubtól, igazából csak az, hogy ő mennyi mindent adott...Szerintem egy sportoló határozott időre vállalja, hogy a munkáltató (a klub) alkalmazásában marad a szerződésben foglalt időpontig, és ezért bizonyos bérezés illeti meg erre az időtartamra. Amikor egy játékos a távozás mellett dönt, a klub jóváhagyására van szüksége (előfordul, hogy az okot, amiért a klub eleget tesz egy ilyen kérésnek, sosem tudjuk meg...). Amennyiben ezt megkapja, lemond a fizetése még hátralévő részéről, és az új munkaadó (a klub, ahova igazol) pedig "kompenzációs díjat" fizet (az átigazolás összege) az előző klubnak.
Igazából viszont azért néztem fel hozzátok, hogy megkérdezzem, szerintetek lehetséges-e, hogy Allegri annyira szeretne egy irányítót, hogy hajlandó volt Vidal-t is "beáldozni" ezért, vagy teljesen más oka van a chilei (lehetséges) távozásának?

4Evorg 2015.07.19. 10:18:33

@babo0410: Megsúgom neked, hogy Mt. (2012. évi I. tv.) 69. § (1) bekezdés.

("A felmondási idő harminc nap.")

babo0410 2015.07.19. 11:01:05

@4Evorg: Előtte két hét volt, akkor ez is változott.

KysBé 2015.07.19. 11:19:49

@kg19850508: Erre + nagyonsok! Vidal = Veratti és küldök egy csokrot Marottának!

KysBé 2015.07.19. 11:22:44

@babo0410:

"A felmondási idő legalább harminc nap, amely legkorábban a felmondás közlését követő napon kezdődik. A felmondási idő munkáltatói felmondás esetén a munkaviszonyban töltött idő függvényében emelkedik. A felek a jogszabályban előírtnál hosszabb, de legfeljebb hat hónapos felmondási időben is megállapodhatnak"

munkajog.com/felmondas.html#a_felmondas

Eza szakmám, úgyhogy a helyedben elhinném!

4Evorg 2015.07.19. 11:36:09

@babo0410: Nem kötekedés (és ezzel lezártam a témát), de előtte sem volt harminc nap.

1992. évi XXII. tv. 92. szakasz (1) bekezdés: "A felmondási idõ legalább harminc nap, az egy évet azonban nem haladhatja meg; ettõl érvényesen eltérni
nem lehet."

Ne de OFF OFF.

@KysBé: Kolléga! :)

MDaniel98 2015.07.19. 21:09:28

Kezdődik Vidal tisztára mosása. Nagyszerű.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása