A hírek szerint a Juventus a nyáron két játékos megszerzésére is kísérletet kíván tenni, az egyik a Chelsea csapatát erősítő brazil Oscar, míg a másik a szentpétervári Zenit belga középpályása, Axel Witsel.
Amennyiben az Öreg Hölgy túljut a Monaco csapatán, így bekerülve a Bajnokok Ligája elődöntőjébe, az jelentős bevételt eredményezne, illetve nemzetközi presztízs tekintetében is sokat jelentene ez a klubnak.
A Tuttosport szombati kiadása arról számolt be, hogy a Juventus a Chelsea brazil játékmestere, Oscar felé fordulna, és ez ügyben már megfigyelőket is küldött a csütörtöki, Franciaország és Brazília közötti barátságos mérkőzésre.
A huszonhároméves brazil középpályás megszerzése egyáltalán nem tűnik könnyű diónak, még ha a játékos több játékidőre is vágyik, mint amit José Mourinho jelenleg biztosít számára.
Sokkal könnyebben elérhető opciónak tűnik Axel Witsel, aki jelenleg a Zenit Szentpétervár csapatát erősíti.
Belga hírlapok szerint a játékos távozni kíván jelenlegi együttesétől, ám a Zenit így is nagyra becsüli a játékost, és negyvenmillió eurós árat határozott meg a középpályásért.
A Juventus természetesen kész áldozni a kiszemelt a játékosért, ám természetesen olcsóbban kívánja megúszni az üzletet, és maximum húszmillió eurót adna a huszonhatéves futballista játékjogáért.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
DegerFaCan 2015.03.29. 10:32:00
m.martin91 2015.03.29. 11:14:23
Hoods. 2015.03.29. 11:18:16
Cannavaro 2015.03.29. 11:50:59
Cannavaro 2015.03.29. 11:53:13
danimester1 2015.03.29. 13:53:29
babo0410 2015.03.29. 14:09:28
KysBé 2015.03.29. 14:32:14
babo0410 2015.03.29. 14:42:00
Hoods. 2015.03.29. 14:54:14
danimester1 2015.03.29. 14:54:51
Tony. 2015.03.29. 15:00:38
Mondjuk te meg vagy a másik fele, mert most már évek óta minden egyes nyár előtt leírod full ugyanazt, hogy deee most majd lesz pénz és veszünk nagy nevet. Jól csinálod, mert egyszer biztosan be fog jönni.
Apuleius 2015.03.29. 15:13:20
Rivendell 2015.03.29. 15:17:01
Azért én nagyon nehézkes dolognak 1 Oscar-t nem tartanék leigazolni,mert nem mondhatni hogy a régi kihagyhatatlan titulusában tevékenykedne a kékeknél.Sőt...
Witselt eltudnék képzelni,mert szerintem irányító vagy kimondott tkp nélkül fogunk jövőre is játszani,ha Pogba marad és azért nála minőségibb játékost tökéletesen felesleges lenne idehozni,pláne hogy jó korban is van + tapasztalt is a válogatott miatt is.
ui:Ha 20-25 között megoldaná a guru,akkor jöhet és valszeg Asa maradna általa balon.
Witsel-Marci-Vidal-Pirlo-Pereyra-Pogba sor elég lenne bőven és még minőségi cserék is lennének középre,mert ha úgy adódik Asa mehet cserének a bal mellett,mert Evra kezdi megszokni a közeget és én 2 évet még kinézek belőle.
babo0410 2015.03.29. 15:23:58
Máskülönben meg tudjuk nagyon jól, hogy mi soha nem fogunk nagy nevet igazolni, eddig se igazoltunk senkit, és mindig csak középszereket fogunk igazolni. :D
Hoods. 2015.03.29. 15:29:07
Shyr Kahn 2015.03.29. 15:57:13
venember83 2015.03.29. 16:00:05
danimester1 2015.03.29. 17:04:11
Cannavaro 2015.03.29. 19:18:18
Vagy Oscar szintű játékosnak, mennyi lenne a fizetése? Az árát már nem is mondom, arról beszélni is felesleges...
Tevez 30 feletti balhés játékos volt, Vidal hol volt, ezekhez a NAGY NEVEK-hez??
Más ki, az aki nagy név szerinted, akit meg vettünk?? Aki akkor is NAGY NÉV volt amikor megvettük??? vannak nagy neveink, akik itt lettek azok, de Oscar szintet mi sosem veszünk PÉNZÉRT!! Ne felejtsük Witsel-t mennyiért vette a zenit... Nem mondom, hogy az idei mercato is bűn sz.r lesz, de ilyen nevekben ne gondolkodjunk, mert évek óta folyamat ez megy, és egyik sem jött, ha nem volt ingyen vagy 20 milla alatt... Mondj egy nagy nevet, akit itt írt BÁRKI és meg vettük!!!!!!
Rivendell 2015.03.29. 19:45:46
Vidalnak vagy Pogbanak távozni kéne,hogy tkp-t vagy irányítót rakjunk fixen a kezdőbe,pláne hogy MArci is manapság fix kezdő és valszeg nem őt fogják kirakni,márpedig ő kevés lenne másodmagával fixen megszűrni a kp-t.
Rivendell 2015.03.29. 19:46:42
ToTTy-Juve 2015.03.29. 20:49:51
Juvegaspy 2015.03.29. 23:22:37
PADOIN!!!!!!
Na? Ugye most szegyenled magad?! :D
Juvegaspy 2015.03.30. 00:05:26
Rivendell 2015.03.30. 03:01:52
A srác az oroszoknál csak azt érte el,hogy eltűnt még ha játszott is a BL-ben ergo 40m az vicc összeg és nem is fogják tudni eladni még csak a közelébe se.
Shyr Kahn 2015.03.30. 05:27:34
Cannavaro 2015.03.30. 10:50:13
@Rivendell: A lényeg, hogy nem fogják azon sokkal alul eladni, amennyiért vették! Lehet már nem az, és nem ér annyit, de ilyen neveket hiába dobálnak be, csak jót röhöghetünk rajta, mert kizárt, hogy konkrétan ők, itt játszanak!!
Semmilyen nagy névre nincs esélyünk, mert nem fizetjük meg, csak ha lejárt szerződés, vagy vegetáló 30+ os ennyi...
Dante01 2015.03.30. 12:54:08
Pogbánál lassan 100m összegekről beszélnek, de mi kemény 4.5m fizut kínáltunk neki. Aki eddig képbe került 8m fizu volt a legkeveseb amit ígért neki(persze ha igazak a pletykák) Csak olyan játékos lesz véve akinek a fizuja nem haladja meg az 5m.
MDaniel98 2015.03.30. 13:33:05
Rivendell 2015.03.30. 15:15:26
Rivendell 2015.03.30. 15:21:26
ui:nekem nem kellenek a 8-10m fizus játékosok,nekem olyan 1-2 szezonos tehetségek kellenek,mint akiket Abraék igazolgatnak évek óta 15-35m között,akikben bőven ott van a top szint elérésének lehetősége,de még nem horror áron és fizuval.Más kérdés,hogy manapság elkótyavetyélik őket.
KysBé 2015.03.30. 23:17:53
babo0410 2015.03.31. 00:00:18
Dante01 2015.03.31. 02:50:44
De ahogy írtad tehetségeket és meglepetéseket, mint Pogba és Vidal szerezhetünk.