Allegri: "Türelemre és kötélidegekre lesz szükségünk"

Allegri Massimiliano_BL sajtótájékoztató.jpgA Juventus mestere, Massimiliano Allegri bizakodó hangulatban nyilatkozott a holnapi, sorsdöntő Bajnokok Ligája csoportmérkőzést megelőző mai sajtótájékoztatón, s azt is elárulta, hogy leginkább Ogbonna és Asamoah bevethetőségétől függ majd az Öreg Hölgy kezdőcsapata az Olimpiakost Pireusz ellen.

"Azt várom tőlük, hogy többé-kevésbé ugyanazt nyújtják majd, mint Athénban." - kezdte az összecsapás várható forgatókönyvének elemzését Allegri a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón.

"Mi vagyunk azok, akiknek másként kell majd játszaniuk. Jobb teljesítményt kell nyújtanunk technikai szempontból, mivel Athénban a játék rengeteg elemében gyengék voltunk, különösképpen az első félidőben, azonban most hazai pályán leszünk, így nagyobb iramban kell játszanunk."

"Ugyanakkor 95 perc áll majd rendelkezésünkre, hogy megnyerjük a mérkőzést, így nem szabad idegeskednünk és kapkodnunk."

"Hatalmas türelemre és kötélidegekre lesz szükségünk, s fel kell használnunk a teljes rendelkezésünkre álló időt, hogy megszerezzük azt az eredményt, amire szükségünk van."

Miután az athéni első összecsapáson a Juventus 1:0-ás vereséget szenvedett, az Öreg Hölgynek legalább két gólos győzelmet kellene aratnia ahhoz, hogy a végelszámolásnál fontos egymás elleni mérleg is a zebracsíkos együttes javára billenjen.

"Először is az a fontos, hogy győzzünk, azután talán megpróbálhatunk két góllal győzni, hiszen ez fontos lehet, ha a végén az egymás elleni eredmény dönt. "

"Most először várjuk ki, hogy tudunk-e győzni, azután majd foglalkozhatunk azzal, hogy  két góllal nyerjünk, hiszen ez kétségkívül nem lesz egyszerű."

A csapatot az utóbbi napokban rengeteg kritika érte a gyengébb bajnoki szereplés, valamint részben pont az Olimpiakosz Pireusz elleni athéni találkozó miatt.

"Azzal, hogy a második félidőben jobban játszottunk, egyetértek." - válaszolt a kritikákra Allegri. "Azonban ez annak a jele, hogy jó csapatunk van, hiszen a csapat a játéka a mérkőzések második félidejére feljavul."

"Ahogy azt sokszor elmondtam, szeretném az összes mérkőzésünket megnyerni az első félidőben, azonban ez néha nem következik be. Az, hogy a csapatunk a 95. percig játszik, s mindig növeli az iramot a második félidőben, nagyon fontos, különösképpen azért, mert más csapatok inkább visszaesnek a második játékrészben."

"A szurkolók mindeddig kivételesek voltak." - tért rá a Juventus Stadiumban várható hangulatra az Öreg Hölgy mestere. "Természetes, hogy a holnapi mérkőzés rendkívüli lesz, különösképpen a találkozó tétje miatt."

"Holnap szenvednünk kell, hogy együtt harcoljunk a mérkőzésen, főként mi, a szurkolók által támogatva. Holnap mindenkire szükségünk lesz, mert lesznek olyan időszakok, amikor nehézségekkel kell szembenéznünk, hiszen egyértelműen egy felfokozott és éles mérkőzésről van szó."

"Úgy gondolom, hogy holnap az első füttyszótól az utolsóig fantasztikus és feszült hangulatnak és figyelemnek kell lennie, a tőlünk és a szurkolóinktól telhető legnagyobb lelkesedéssel."

"Pozitívnak kell maradnunk egészen a végéig, mivel képesek vagyunk arra, hogy megnyerjük a holnapi mérkőzést."

Természetesen szóba került a várható kezdőcsapat kérdése is, azonban Allegri elárulta, hogy még több ponton is kérdéses az összeállítás.

"Várjuk meg Asamoah és Ogbonna állapotát, annak tudatában választok majd, hogy ők ketten felépülnek-e. Amennyiben mindkettejüket nélkülöznünk kell, úgy Padoin könnyedén szerepelhet a bal szélen."

"Jól teljesített, amikor beállt az Empoli ellen, megbízható technikai és különösképpen taktikai szempontból, így bárhogyan is alakul, nem aggódok. Fontos volna, hogy Asamoah és Ogbonna visszatérjen, s úgy rendelkezésemre állna néhány extra játékos, akik között válogathatnék."

Az Empoli elleni bajnoki találkozón első alkalommal volt a kezdőcsapat tagja Álvaro Morata, aki kiváló teljesítménnyel és egy találattal vállalt oroszlánrészt az újonc elleni győzelemből.

"Gyakorlatilag lehetetlen volna megmondani, hogy ki játszik majd holnap, hiszen még előttünk áll egy edzés. Meglátjuk, hogy Ogbonna és Asamoah bevethető lesz-e, s majd ennek tudatában hozom meg a döntéseket."

"Morata jól játszott az Empoli ellen, lőtt egy gólt, azonban Llorente is jó formában van, s egyre jobb lesz, így ezt a döntést meghagyom holnap reggelre."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr246859795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sárossy András 2014.11.03. 18:17:00

Ettől a türelemtől félek nagyon...

Hogrin 2014.11.03. 18:25:29

@Sárossy András:
Hát valóban nem valami bizalomgerjesztő.

Egyébként Ogbonna és Asamoah ill Padoin emlegetéséből egyértelműen az látszik, hogy megint a kőbevésett és sérthetetlen 3-5-2 lesz a felállás csak már odáig fajult a helyzet, hogy Padoinokkal meg sérültekkel kell tömködni a réseket egy létfontosságú BL meccsen. Ez a felállás eddig se működött, most se fog, az egyetlen esélyünk, hogy komoly egyéni teljesítmények lesznek a csapatban.

Apuleius 2014.11.03. 19:12:00

@Hogrin: "az egyetlen esélyünk, hogy komoly egyéni teljesítmények lesznek a csapatban."

Padoin szereplése esetén erre különösképpen jó esély mutatkozik.

Imre Német 2014.11.04. 09:50:13

"Apuleius 2014.11.03. 19:12:00
@Hogrin: "az egyetlen esélyünk, hogy komoly egyéni teljesítmények lesznek a csapatban."

Padoin szereplése esetén erre különösképpen jó esély mutatkozik."

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Sztricski (törölt) 2014.11.04. 10:25:30

Gyanús, baljós ez a 95. perces játékidő emlegetése...nekem legalábbis azt sugallja, hogy jó eséllyel majd megint elkezdünk nyomni agyatlanul mint a birkák kb. a 70. perc környékén...hisz' akkor 25 percig a kapujukhoz szögezhetnénk a derék hellén legényeket.
Persze ne legyen igazam és pusztuljunk el a pályán az első perctől kezdve, szántsuk fel azt a pályát, hogy a végén elégedetten nézzünk vissza a libalegelőre.

Persze így nyugodt vagyok, hogy adott esetben a taktikailag és technikailag roppant megbízható, váratlan húzásokra bármikor képes Padoboy zilálja majd szét a bal oldalt.

Az éven először csaljatok mosolyt végre az arcomra - már az se baj, ha kiesünk, de méltósággal!!!

Ugyanitt netes linket a meccshez szívesen vennék!

hurbiny3k 2014.11.04. 13:13:58

Bizony nem lehet egész meccsen.. Sőt, régi olasz Juve tradíció, hogy 30 perc alatt rúgunk 2-t, aztán átpasszoljuk a lasztit.. De nem fordítva b@ssza meg.. Amúgy Allegri oda, Padoin ide, Forza Juve per sempre..

Juvegaspy 2014.11.04. 14:50:01

@Sztricski: nem fer bele hogy kiessunk meltosaggal.
1. Az anyagiak miatt
2. Ebbol a csoportbol nem lehet meltosaggal kiesni ahoz tul gyenge.
Nem erdekel hogy de ma gyozni kell es tovabb kell jutni
Forza Juve!!!

ejhaa 2014.11.04. 15:01:28

@Sztricski: "megint elkezdünk nyomni agyatlanul mint a birkák kb. a 70. perc környékén" addigra elalszunk,meg megunjuk a meccset,előbb nem lehetne nyomni?

Tényleg kíváncsi vagyok,mennyire fogunk nekik feszülni.Mert itt már nem szabad előhúzni a jó öreg olaszos kártyát,taktikailag kivárás és a más szépségei a mai modern olasz focinak.
De ami biztató,egytől-egyig lenyilatkozzák a játékosaink és az edzőnk is,hogy mi elég tempósan játsszuk le a meccseinket.Nekem nem ez jött le.

juventino92 2014.11.04. 16:51:19

kezdem azt gondolni hogy a kezdeti lendület egyeltalán nem Allegrinek volt köszönhető hanem az újdonság ereje Conte után...ez az ember teljesen leamortizálta a csapatot azaz 1-2 klasszis játékosunk is akik eddig hajtottak most olyan takaréklángon égnek hogy az már inkább csak füst...Pirlo 3 éven át erőn felül teljesitett most szószerint frusztrált a pályán még akkor is ha már öreg a helyezkedése és a passzai amik kiemelkedővé tették most kritikán aluliak... remélem leghamarabb télen eltakarodik ez az ember...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása