Allegri: „Európában nincsenek könnyű mérkőzések”

Allegri Massimiliano_stadionban.jpgMassimiliano Allegri határozottan úgy gondolja, hogy a Juventusnak figyelnie kell a Malmöre, mivel európai szinten nincsenek egyszerű meccsek, valamint a BL sajtótájékoztatón is nyomatékosította, hogy véleménye szerint a csapat hadrendje korántsem meghatározó jelentőségű.

Az Öreg Hölgy csapata a 2014-15-ös BL-szezont hazai pályán kezdi a svéd bajnok ellen, és bizony az olaszok vállát nyomja az esélyesség súlya, azonban a bianconero tréner a hétfői, mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón óvatosságra intett, amikor az újságírók arról kérdezték, hogy a negyeddöntőbe jutás-e a cél.

„Véleményem szerint a Juventus számára a cél a legközelebbi mérkőzés megnyerése, ami határozottan nem lesz egyszerű.” - válaszolta Massimiliano Allegri a sajtó képviselőinek.

„Európában nincsenek egyszerű mérkőzések, az összes csapat eredménycentrikusan játszik, mivel ez rövid versenysorozat, ahol az egyetlen cél az aktuális mérkőzések megnyerése lehet.

Látszólag egyszerű csoportba kerültünk, de tavaly is így történt, a Juventus pedig kiesett. Ez is mutatja, hogy egy könnyűnek tűnő csoport se bizonyul mindig annak.

A Malmö egyértelműen előttünk jár erőnlét szempontjából, mivel a svéd bajnokság már jó ideje megkezdődött. Jól szervezett csapat benyomását keltik, akiknek az erősségük a fizikum és a gyorsaság, így nagyon óvatosan kell játszanunk, figyelnünk kell a labdakezelésre, az iramra, a védelemnek pedig biztonságot kell sugároznia.

Carlos Tévez? Jól érzi magát, jó mérkőzést játszott legutóbb, így a Bajnokok Ligája mérkőzésen is rendelkezésemre áll.”

Ez az első alkalom, hogy a Malmö Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen méretteti meg magát, eleget téve az UEFA kezdeményezésének, amely a minél színesebb BL-mezőnyt célozza meg.

„Fontos, hogy ebben a versenysorozatban helyet kapjanak a bajnokságukban győzedelmeskedő csapatok, ebben igaza van az UEFA vezetőségének. Mindenkinek joga van részt venni a Bajnokok Ligájában.”

A negyvenhét éves trénert ezt követően arról kérdezték, mennyire nagy kihívás a bajnokságban és az európai színtéren is párhuzamosan bizonyítani.

„A futballban semmi se lehetetlen, de Európában jól szerepelni nagyon kemény dió. Szombaton a nyári igazolások is jól teljesítettek, és így lehetőségem lesz jobban beosztani a keret erőnlétét a szezon során.

Mindegyik mérkőzésen ugyanolyan szinten kell teljesítenünk függetlenül attól, mely játékosok vannak a pályán.”

A Juventus jó formát mutatva kezdte a szezont, a Livornóban született mestert pedig arról kérdezték, hogy erre számított-e, vagy sikerült túlteljesíteni a tervet.

„Olyan játékosokkal volt szerencsém megismerkedni, akik tisztában voltak azzal, hogy sorozatban három bajnoki címet követően nehéz lesz ismét bizonyítani.

A csapat teljes mértékben segíti a munkámat, és már egész jó játékot mutatunk, bár természetesen van még hova fejlődnünk. Amennyiben egyénenként sikerül fejlődni, csapatként is fogunk.

Hogy holnap 3-5-2-es felállásban fogunk-e kezdeni? Tulajdonképpen a játékrendszer, függetlenül attól, hogy éppen hogy sorakozik a csapat a pályán, nem más, mint az edző értelmezésének a megnyilvánulása. A mi csapatunk fejlődőképes, és ez nem függ a formációtól. Kedden az elérhető játékosok állapota alapján fogom meghozni a döntésem.”

Ezt követően Massimiliano Allegrinek arra a kényes kérdésre kellett válaszolnia, hogy véleménye szerint a Juventusnak eddig miért nem sikerült áttörést elérnie a Bajnokok Ligájában.

„Kívülről tekintve az eseményeket úgy tűnt, hogy a tavalyi csoport kedvezett a csapatnak, azonban a csapat megfizette az árat a néhány mérkőzésen elkövetett hibákért. Ez nagyszerű klub, kiváló csapat, amelynek az kell legyen a célja, hogy az európai legnagyobbakkal legyen egy szinten, be kell jutni a legjobb nyolc közé.

Nem lesz egyszerű, a feladatnak holnap látunk neki, és tudjuk, hogy az európai színtéren másképp kell megközelítenünk az illető meccseket, mint a hazai mérkőzéseket.

Hogy mik a különbségek? A mérkőzések különböznek, mivel az ellenfelek mindig a győzelemre játszanak. Kevésbé hangsúlyos a taktika szerepe, gyorsabb a játék, és jól kell olvasni a játékot.

Hogy olasz vagy európai edzőnek tartom magam? Inkább olasznak mondanám, mivel európai szinten még nem nyertem semmit. Sokkal jobban kell teljesítenem a csapatommal Európában.” - zárta az interjút szimpatikus kritikussággal a Juventus edzőjeként európai mérkőzésen kedd este bemutatkozó szakember.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr396702433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ádám.84 2014.09.16. 10:32:53

Roppant kíváncsi vagyok, hogy milyen taktikát fog játszatni Allegri, illetve a továbbiakban hogyan/mennyire fogja a csapatot rotálni.

vico94 2014.09.16. 10:47:39

@Ádám.84: Nekem valamiért jó előérzetem van! Hazai pályán mindig simán vertük az északi csapatokat az idegenbeli szenvedés ellenére is. (Nordsjaelland 4-0 ; Kobenhavn 3-1)Elszántságot és elismerést érzek a csapaton,(nyilatkozatok) ami azt sugallja, hogy nincs semmi arcoskodás, tehát nyerni fogunk hiszen normális mentalitással ki kell jönnie a két csapat közti különbségnek! Amúgy az olaszok szerint 3-5-2 lesz, így:
Gigi
Caceres-Bonu-Chiellini
Licht-Pogba-Marci-Asa-Evra
Karcsi-Lóri.

keshudioo 2014.09.16. 11:41:17

En abszolut Conte-parti vagyok, de eleg ertelmes ember ez az Allegri. Conte az utobbi masfel evben nagyon sok hulyeseget nyilatkozott, ahhoz kepest ez feludules.

venember83 2014.09.16. 11:48:11

@keshudioo: ja. Viszont Allegri bőbeszédűbb, legalábbis jelenleg.

Apuleius 2014.09.16. 12:17:20

@keshudioo: Igen, Conte az utolsó évében mintha megveszett volna, ráadásul számomra marha unalmassá váltak a mantrái, s fárasztó volt hétről-hétre pontosan ugyanazokat az agyonismételgetett gondolatokat olvasni tőle. Hogy Allegri beválik-e, az majd elválik idővel, viszont a nyilatkozatai kifejezetten szimpatikusak és intelligensek.

rockitbaby 2014.09.16. 12:24:01

@venember83: Ezt írd annak a számlájára, hogy ő nem eleve legendaként ült le a padra. Hanem még a legtöbben most sem kedvelik. Ellenben legalább őszintén megmondja, hogy ez van gyerekek, de mi akkor is a Juventus vagyunk és nyerni akarunk. Nincs értelme maszatolnia, mert azzal nem fogja hamarabb megkedveltetni magát.

Ellenben egyet kell, hogy értsek @keshudioo: kolleginával. Ha csak azt a küzdeni akarást visszük pályára, mint az első két meccsen - és nincs okom ennek ellenkezőjét várni -, akkor nem lesz miről beszélni! Én bízom abban, hogy Allegri felrázza a fiúkat. Nem kell ehhez feltétlenül üvölteni, de ha a srácok kiteszik a lelküket is a pályára, akkor ki kell, hogy jöjjön a minőségbeli különbség!

venember83 2014.09.16. 12:42:23

Olvasva a nyilatkozatot kelletlenül feltettem magamnak a kérdést, hogy akkor Allegri szerint Antonio Conte nem olvasta jól az európai ellenfelek játékát? Végül is előfordulhat, hogy ez a helyzet, ez megmagyarázná a dolgot. Ebben a helyzetben meg mit sem segítettek a motivációs képességek, ha eleve rossz megoldást próbált alkalmazni az edző...

devil-z 2014.09.16. 13:40:10

Lehet, hogy bőbeszédűbb de ennek a fele süket duma.
Amúgy emlékeim szerint Conténál is ezt mondtuk, hogy végre valaki aki jól nyilatkozik, így abszolút marhaság a 3. évi nyilatkozataihoz mérni.

Barolo 2014.09.16. 15:35:53

Én nem érzem a felét süket dumának. Nyilván nem egyszerű heti sokszor kb. ugyan azokról a témákról nyilatkozni, hasonló kérdésekre válaszokat adni, de Allegri ezen a téren eddig nekem kellemes csalódás. Forza Juventus!

Apuleius 2014.09.16. 15:44:09

@Barolo: Ez azért, mert nem is süket duma a nyilatkozat fele, vagy legalábbis lényegesen kevésbé, mint ahogy az ilyen nyilatkozatok esetében az lenni szokott. Allegri megnyilvánulásai szimpatikusak, aztán remélhetőleg az eredmények is jönnek majd.

pedronegro (törölt) 2014.09.16. 16:12:31

Allegri nyilatkozata szerintem is teljesen korrekt és nincs benne semmi mellé dumálás, felüdítő olvasni Conte kirohanásai után. De ez ettől még csak duma és nem oszt nem szoroz, a pályán kell teljesíteni és ebben még nálam semmit nem mutatott. Most jönnek az első erő felmérők, meglátjuk, bár én még most is úgy gondolom hogy Allegri bukta lesz, mert semmi extra nincs benne, nem fogja tudni motiválni a csapatot hosszabb távon, most még lelkes mindenki, bizonyítani akarnak az új edzőnek de ez nem fog sokáig kitartani és utána fog kiderülni mit tud vagy hogy mit nem.

Barolo 2014.09.16. 16:31:49

@pedronegro: Karácsonyra már okosabbak leszünk!

babo0410 2014.09.16. 17:30:23

Tetszik a nyilatkozat, mindenképpen győzelmet várok. Ha X-elünk (a vereség elképzelhetetlen), nagyon csalódott leszek. De én biztosra veszem a győzelmet. Tavaly Conte rosszul időzítette a csapat formáját, ennyi történt, későn ébredtünk. A Real ellen nem lehet úgy játszani, hogy csak a győzelem jó, mert máskülönben annyi. Én nem misztifikálnám túl a tavalyi kiesésünket sem, egyszerűen rossz formaidőzítés, nem tudtunk felpörögni. Most Allegri taktikájával jobbak lehetünk, mert most kiváló formában van a csapat.. De én húznék egy merészet, és lehet, hogy a Morata (majdnem Mottat írtam te jó ég XDDD) Coman sorral kezdenék, vagy lehet, átálnék 4-3-1-2-re vagy 3-4-1-2-re, ahol nem tkp-t játszatnék, hanem egy trequartistát, Coman személyében. Ez inkább lenne 4-3-3/3-4-3. Valahogy így nézne ki a dolog:
Buffon
Cáceres-Ogbonna-Chiellini
Lichti-Pogba-Marchisio-Evra
-Coman-
Tévez Morata

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása