Deschamps: "Hiba volt lemondanom a Juventusnál"

Deschamps Didier_potré.jpgA francia válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya, Didier Deschamps, aki egykor a Serie B-ből vezette vissza az Öreg Hölgyet az első osztályba, elárulta, hogy megbánta döntését, amely szerint elhagyta a torinói klubot.

Deschamps vezetésével a Juventus rögtön, első próbálkozásra visszatért az olasz labdarúgás első osztályába, ahonnan 2006-ban, a Calciopoli botrány kirobbanását követően, meglehetősen vitatható körülmények között kizárták.

"Azért távoztam, mert nézeteltérésem támadt az akkori igazgatókkal az átigazolási stratégiát illetően, azonban addigra már feljutottunk a Serie A-ba." - nyilatkozta Deschamps a France Internek.

"Szerettem volna, ha mindegyik csapatrészbe egy-egy komoly igazolás érkezik, azonban ők középszerű játékosokkal akarták elkezdeni az újjáépítkezést. Végül aztán ők győztek."

"Mindenesetre a lemondásom hiba volt. Ha visszapörgethetném az időt, nem tenném meg még egyszer."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr796638997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MDaniel98 2014.08.26. 19:36:26

Egyébként csak szerintem ironikus az, hogy Deschamps az átigazolási stratégia miatt távozott a saját elmondása szerint, valamint (a pletykák alapján) Conte lemondásának is ugyanez volt az oka? Oké, tudom, hogy akkor még teljesen más volt a vezetőség összetétele, meg a Serie A is sokkal jobb volt, de mint tudjuk a történelem ismétli önmagát...

Drughi Di Bianconeri 2014.08.26. 19:44:47

@Juventus FC 15: hát igen, érdekes...

Bár csak Didi jött volna Allegri helyett :(
Mondjuk most is igaz,hogy minőség helyett középszerek(Romulo,Pereyra,Marrone) vagy ideiglenes (Evra) megoldások érkeztek.

Rivendell 2014.08.26. 19:54:38

remélem lesz ő még nálunk edző,csípem a búráját + régen is kedveltem,te jó ég most 1 Marci mekkora töltelék hozzá képest

kicsit már volt az akkori Juve kezdője:)

Ádám.84 2014.08.26. 20:12:28

"Azért távoztam, mert nézeteltérésem támadt az akkori igazgatókkal az átigazolási stratégiát illetően."
"Szerettem volna, ha mindegyik csapatrészbe egy-egy komoly igazolás érkezik".
Ezzel nem vagy egyedül, néhány emberen kívül mindenki ezt szeretné...

Tony. 2014.08.26. 20:18:06

Számtalanszor tett már ilyen-olyan nyilatkozatot, amelynek olyan sugallata volt, hogy egyszer szívesen visszatérne.

Az elmúlt években volt is lehetőség jó párszor, hogy megkeressék, de nem tették.

Gondolom kb. minden Juve szurkoló szívesebben látná itt, mint a kókler Allegrit.

MdewC 2014.08.26. 20:29:27

Valójában engem rohadtul nem érdekel, hogy miből költ a klub és miből teremti elő azokat a feltételeket, amivel világszerte versenyképesek lehetünk, mert nem az én pénzem, semmi közöm hozzá. Mint szurkoló, engem csak az érdekel, hogy milyen eredményeket érünk el és milyen minőséget tudunk letenni az asztalra. Nem idegeskedni, meg reménykedni, meg bizakodni, hanem szurkolni és kikapcsolódni, valamint örülni szeretnék a sikerességnek. Ez van, a szurkolónak lehetnek elvárásai, a többit pedig nyugodtan leszarhatja, mert nem az a dolga, hogy idegeskedjen, hogy miért nincsenek megoldva a feltételek. A Klub hozzászoktatott minket a minőséghez, ezt várjuk el.

MdewC 2014.08.26. 20:32:37

A többi pénzes csapat sem érdekel, az sem, hogy bármit megtehetnek. Mással ez miatt nem tudnék szimpatizálni, csak azért mert ez a helyzet. Próbálom elfogadni, de rossz látni, hogy az elmúlt években így lecsúszott az olasz foci és nagyon haragszom azokra az emberekre, akik miatt ez történt.

A Juventusnak az elitben a helye, minőségi igazolásokkal, alapozva az olasz válogatottra és tiszteletben tartva a klub hagyományait.

danimester1 2014.08.26. 20:49:04

Juve kötödés azért még mindig megmaradt!Szerintem Conte is hasonló okok miatt távozott.Tapasztalt edző lett belőle,de amíg ezek a vezetők itt vannak,lesznek, addig ne várjuk a visszatérését,sőt egy magasabban jegyzett edzőt sem.Pénzügyi helyzetünkre tudok hivatkozni és a dilletanizmusukra.
@MdewC: Egyetértek.Ők sem stresszelik magukat és nem is stresszelték azzal a sok botrányos szarral amit lenyomtak a torkunkon mind a vezetők mind a játékosok.A megélhetésük biztosított ha meg megunják eligazolnak máshova.

Kotrevák Kelly (törölt) 2014.08.26. 21:07:58

Jó lenne, ha a bukott Allegrit mondjuk ő váltaná. Sztem a nagytöbbség kiegyezne vele. Persze ehhez az is kellene, h ne ilyen fafej vezetőség legyen.
Én mindenesetre bízom benne, h egyszer viszontlátjuk még a Juve kispadján.

Direct_01 2014.08.26. 21:42:08

Didier Deschamps-ot most kellett volna a kispadra leültetni.Egyrészt Pogba azonnal aláírta volna a szerződését,másrészt mind taktikailag, mind pedig mentalitásbéli szempontokból jobb választás lett volna Allegrinél.

Talán az egyetlen hátránya az olasz játékosokkal való kapcsolata lehetett volna. De mintha legutóbb is szerették volna mint vezetőedzőt.Ő játszatja a futballt,Allegrivel pedig SZVSZ nagyon szenvedni fogunk...a gól szerzés se megy majd gördülékenyen,a védelemről nem is beszélve.

@Kotrevák Kelly: Ilyet ne kívánjunk,hogy Allegri megbukjon.Így is nagy rá az esély a munkásságát ismerve.De azt kívánom nyerjünk BL-t!

Barolo 2014.08.26. 22:25:16

Akármi lesz Allegrivel, Deschamps nem lesz a köv. 2 évben edző nálunk, és idén sem jöhetett, mivel a franciák rendezik az EB-t 2016-ban és ő elkezdett egy projectet, ami egyelőre nem is tűnik rossznak. Ettől függetlenül hosszútávon szerintem még simán lesz ő Juve edző. Forza Juventus!

babo0410 2014.08.27. 00:07:25

@danimester1: Bár kis hazánkban vezetnék ilyen dilettánsok a klubbokat, és a szövetséget, mint a Juvét. Olyan vicces mikor azt írják a drukkerek, hogy a vezetőink nem értenek hozzá, dilettánsok, lenyúlják a pénzt, sz.rnak a klubra, stb. Na az ilyen hozzászólásokra csak azt tudom mondani, hogy aki ezeket leírja, az nagyon nem ért hozzá, csak elvárja, hogy minden évben sztárokat hozzanak, és a BL-t, bajnokságot nyerjük meg. Bár olyan egyszerű lenne minden, mint ahogy azt egyesek képzelik.
Na az meg a másik fele, hogy Allegri még egy tétmeccset se nyomott le a csapattal, de már egyesek tudni vélik, hogy bukott edző. Nekem olyan ismerős ez a szitu Conte kapcsán. Mikor ő jött akkor is ez ment. Várjuk már ki hogy hogyan teljesít. Adjuk már meg neki is az esélyt.

MdewC 2014.08.27. 00:22:54

@babo0410: Senki nem kérte, hogy megint ezt az okoskodás elő legyen vezetve. Illene tiszteletben tartani a véleményeket, nem pedig demagóg módon ontani a megalapozatlan szentimentalizmust, mert már nagyon unalmas. Elnézést, nekem legalább is az, a semmitmondó igéretekkel a vezetőség részéről egyaránt. Ha pedig vicces amit a szurkolók leírnak, akkor pedig nevetni kéne, nem azon lovagolni, hogy aki leír egy teljesen helyénvaló kritikát, az biztos nem ért hozzá. Persze mindig lehetne rosszabb, a Klubunkban jobban bízok, mint, hogy ez a szöveg megértésre kerül. Béke!

Hajrá.

babo0410 2014.08.27. 01:21:41

@MdewC: Csak annyira unalmas, mint folyton azt olvasni, hogy a vezetőség milyen szánalmas, dillettáns, nem ért hozzá, stb. Szerintem az elmúlt 3 év az én érvemet támasztja alá. Érdekes mindig csak az én véleményem unalmas, az örökös elégedetlenkedés az nem? Helyén való lenne, hogy a vezetőség dilettáns? Szerintem nem. Nekem már nagyon unalmas, hogy elég sok hozzászóló mást se tud, csak kritizálni mindent és mindenkit, mintha ő jobban értene hozzá. A másik fele, ami a legidegesitőbb, az egyesek cinikus, lenéző, lekezelő hozzáállása, ahogy szinte az egész blog gúnyolja főleg Marottat, de a teljes vezetést. Na meg az, hogy szokás előre leírni mindenkit, esélyt se adva arra, hogy bizonyítson. Sajnos nem tudom megérteni a véleményedet, mert kritika és kritika között ég és föld a különbség. És ami a cikk alatt is megy, az már nem kritika, hanem gusztustalan gúnyolódás Marotta-n és Agnellin.

babo0410 2014.08.27. 01:23:43

@babo0410: Helyesbítek ez alatt a cikk alatt pont nem gúnyolódás megy, de rengetek cikk alatt igen.

MdewC 2014.08.27. 02:28:23

@babo0410: Leírta mindenki a sajátját, ahogy szokott, pont. Nem vitát szeretnék generálni, hanem jó meccseket látni a BL-ben, tudom, hogy ezt nehéz elfogadni. Majd térjünk erre vissza akkor. Mindig kiálltam a bajnokságért is, mert fontos, de jelenleg az is kemény dió lesz. Unalmas már évek óta ugyan azt a lejárt lemezt hallgatni a vezetőségtől, tavaly már kaptak elég türelmet, sőt!

(Most én is általánosítok, lassan eltanulom, pedig baromság: Sokan úgy féltik a Klub pénzét, mintha a fizetésük nagy része oda menne.)

Egyébként a bajnokság nagy szó, de oda Conte is jócskán odatett, mert az volt a prioritása! (Személy szerint nem bántam, legalább az meglett, mert a BL-ben lepkefing sanszunk volt.)

Mind1, aki akarja megérti.

MdewC 2014.08.27. 02:29:25

@babo0410: ja igen, ami kimaradt: ha vmi unalmas, akkor nem kell olvasni, én sem teszem, ha olyanom van, de nem írom le 1000x!

danimester1 2014.08.27. 08:05:23

@babo0410: Nem kérdeztem a véleményed!Nekem ez és a mutatottak alapján ezt lehet látni.Nekem pontosan a hozzá nem értésről tesz tanú bizonyságot amit csinálnak!Valamint különösebben nem érdekel hogy neked mi unalmas és mi nem.(lépd át!)Egy unalomig szarrá nyert olasz bajnokság ami az utóbbi két évben már csak 1-2 csapatos már nem elég,nem lehet elég.Fejlődést akkor lehetne látni a klubunkon azaz a vezetőségen ha végre az erősítéseink célratörőek lennének és igenis lehetne okosabban csinálni.Nem értem miért kell tucatszám venni a fiatalokat amikor nem kapnak lehetőséget vagy kölcsön vannak csak adogatva és elkallódnak majd ingyen vagy pár száz ezerért mennek el.--> pénzkidobás!Ezekből a pénzekből már minőségi játékosokat lehetett volna hozni.Nem várom el az 40-60M közötti igazolásokat hanem az ésszerűbb költekezést.Szerintem egy normális gondolkodással simán le lehet vezetni a miértjét,de nem akarok regényt írni.Viszont nem tudom az mennyire zavar,hogy mindenkivel szembe mész csak a te meglátásod lehet helytálló és valós mindenki más hülye és unalmas.Szerintem nem véletlenül elégedetlenkednek az olasz szurkolók sem.Nézd meg a mi gurunk ténykedését a piacon és talán rájössz...Amíg ő hetekig tárgyalgat addig pl. a római igazgató cirka egy hét alatt elvitte előlünk Iturbét, a vicces ajánlatairól már ne is beszéljek.Agnelli meg az ékpárja a pl. nem varratunk 3. csillagot nem állunk ki teljes mellszélességgel a klub mellett inkább hallgatunk.Inkább hagyom is mert unalmas állandóan neked elmagyarázni,hogy miért olyan az ember álláspontja amilyen.Nem várja el senki sem,hogy "mellé álljál",de azt sem,hogy mindig az unalmas mantráiddal gyere és köss bele másokba.Valamint egy egyszerű tény,hogy én ledilletánsoztam a vezetőséget a legnagyobb tanúbizonyságot Conte,előtte meg Deschamps tette le!(mert az akkoriak is azok voltak!)Nem kell jönnöd a 3 bajnoksággal,mert a színvonal és a gyenge riválisok is kellett hozzá egy 5-6 évvel ezelőtti bajnokságban ez a keret nem biztos,hogy elérte volna azt amit most valamint nézd meg mit alkottunk a BL-ben és ezek után mond azt,hogy jól erősítettünk.

Roli984 2014.08.27. 08:56:41

Zsinórban három bajnoki cím! Tényleg ehhez biztosan nincs semmi köze a vezetőségének. Ezt egyedül nyilván csak Conte érte el. A vezetők meg hülye majmok akik nem csinálnak semmit. Az a baj, hogy itt majdnem mindenkinek szar magyaros hozzáállása van, és csak a rosszat előbb észreveszi mint a jót.
Egyébként azt valaki magyarázza el nekem, hogy a tavalyi bl kiesés mért a vezetőség hibája! Azért azt a három csapatot ilyen kerettel szarrá kellett volna verni. Ott Conte és a csapat hibázott mégis a többség a vezetőket hibáztatja.

Az ilyen nyilatkozatokat pedig teljesen feleslegesnek érzem! Mióta elment kb minden kicserélődött a klubbnál, edzők, játékosok, vezetők stb. A klubb sikeres lett, most pedig savanyú a szőlő! Nem helyeslem, ha egy edző az igazolások miatt lemond. Az ő dolguk, hogy a keretből a legtöbbet hozzák ki, és nem az, hogy igazoljanak.

danimester1 2014.08.27. 09:37:03

@Roli984: "Nem helyeslem, ha egy edző az igazolások miatt lemond. Az ő dolguk, hogy a keretből a legtöbbet hozzák ki, és nem az, hogy igazoljanak."
Ez így van!De!Kérdem én kinek a felelőssége az igazolás és ki ad rá pénzt? Összetett dolog,mert együtt kell dolgozniuk,tehát ne egy oldalú legyen.Úgy gondolom nem fog működni ez úgy,hogy nesze itt van őt igazoltam old meg.Látthatuk Conte esetében is,hogy nem működött és inkább nem játszatta az illetőket különböző ok(ok) miatt.(pl. Elia,Ziegler) Szerintem DD és AC esetében ez nem működött.Utóbbi esetében két mercato során sem,sőt beleegyezése nélkül adtak el játékost.Nekem ez nem mutatja azt,hogy összedolgoztak volna.Sőt Marotta halmozta a fiatal játékosokat akiket azóta sem tudunk vagy nem akarunk alkalmazni,csak kölcsönből kölcsönbe járnak.Ezekből a pénzekből lehetett volna minőségibb érettebb játékosokat hozni.Nem vár el senki hatalmas költekezést,de azt a keveset lehetett volna okosabban is felhasznánlni.A keretünkhöz a kezdőbe elég lett volna két minőségi szélső és persze érkezett ingyen Evra. Ezt láthattad te is az elmúlt mercatok során mint ahogy azt is rengeteg pénzt dobáltak ki feleslegesen és bizonyos játékosokat áron felül hoztak.Többségünk itt a blogon ezek miatt elégedetlenkedik és ki mást szídhatna ha nem a vezetőséget akik nem adnak pénzt és Beppét, aki nem képes értelmesen tárgyalni!?Igazad van a csapat és Conte hibázott.Tudod miért!?Nem érkezett megfelelő erősítés a szélekre és balhátvéd.(évek óta hiányposzt és most is csak ideiglenes megoldás érkezett)Gyakorlartilag Conte nem nagyon tudott rotálni és nem is akart ő is benne van.Valamint a vezetőség (volt róla poszt) a scudettot tűzte ki célul.Persze ez nem mentség a botrányos szereplésre sem a BL-ben sem az EL-ben.Ezért is írtam fentebb,hogy összetett dolog ez.Igaz garancia semmire nincs,de szerintem előrébb lennénk ha minőségibb lenne a keret,a pad talán az idei mercatoval erősödött,de inkább a kezdőbe kellett volna igazolni a szélekre.A felkészülési meccsek és a TIM alapján szélünk idén sem lesz,legalábbis nem Juventus szintű.Nem érkezett szélső ez azért nem lehet az edző hibája.3 bajnoki cím!Szép eredmény,de semmit nem értünk el vele sem a mercaton sem pedig Európában.

MdewC 2014.08.27. 11:04:49

@Roli984: A magyar mentalitás pont a te hozzászólásodat jellemzi.

realsequator 2014.08.27. 11:50:10

@MdewC: Gyuszi! Nagyon összekaptatok Buddha tesóval? :D
Amúgy geczre egyetértek mindennel amit fentebb írtál.

MdewC 2014.08.27. 12:36:16

@realsequator: :D :D Akkorát röhögtem, egyébként ha tudnád, hogy Ő mennyire kivan, megérem lecsillapítani. :)

Amúgy pénteken nősülök, lehet csak az a feszkó jön ki, uh sorry Skacok! :)

@Roli984: inkább nem, jó kommentelést. ;)

Apuleius 2014.08.27. 12:39:59

@MdewC: "Amúgy pénteken nősülök, lehet csak az a feszkó jön ki, uh sorry Skacok! :)"

Azért a lányt remélem már ismered, akit elvenni készülsz éppen :-D

Szombaton 18:00-kor Chievo-Juventus, addigra próbálj meg kijózanodni (vagy tartsd a szintet).

MdewC 2014.08.27. 12:52:31

@Apuleius: ezt most nem értem, miért feltételezed, hogy nem ismerem?? :D

Apuleius 2014.08.27. 12:56:12

@MdewC: Félre ne értsd, semmi szörnyűséget nem feltételezek rólad :-) Csak azon próbáltam viccelődni, hogy mi okozhatja a szörnyű feszkót a fontos esemény előtt :-)

MdewC 2014.08.27. 13:09:38

@Apuleius: Nem is gondoltam ilyenre. :)
A párom egy tündér, már 4. éve élünk együtt, de persze azért nem mondanám, hogy teljesen ismerem... ;)
Az idegeskedés pedig, a sima esemény miatti feszkó, hogy mindenki jól érezze magát... De semmi komoly! :D

SORRY az offért! :)

Rivendell 2014.08.27. 13:14:50

@MdewC: sok boldogságot nektek

Apuleius 2014.08.27. 13:19:05

@MdewC: Nem ez volt életem legjobban sikerült vicce, ezt el kell ismernem :-D

"A párom egy tündér, már 4. éve élünk együtt, de persze azért nem mondanám, hogy teljesen ismerem... ;)"

Ez teljesen normális, s valószínűleg később is így lesz :-)

Nagyon sok boldogságot kívánok Nektek!

keshudioo 2014.08.27. 13:23:15

@MdewC: Egy nőt sosem lehet kiismerni.

Sok boldogságot! :-)

MdewC 2014.08.27. 13:24:19

Nagyon szépen köszönjük!!! :)

Hajrá!

Apuleius 2014.08.27. 13:33:11

@keshudioo: "Egy nőt sosem lehet kiismerni."

És pont ez a legizgalmasabb az egészben...

Szegény Deschamps, ha látná hova kanyarodtunk :-D

Direct_01 2014.08.27. 14:25:39

@MdewC: Sok Boldogságot és kitartást! :)

A nászajándékom pedig egy jó tanács:

Egy Nőt meg se próbálj kiismerni,lehetetlenség.Teljesen más gondolkodás mód és neked is jobb ha nem ismered teljes egészében. BÉKE :)

Shyr Kahn 2014.08.27. 15:47:31

Na igen. Deschamps-nak volt toke osszebalhezni az akkori vezetokkel. Az egyetlen hiba, amit elkovetett, hogy majdnem felegette a hidat a Juveval... remelem nem egette fel teljesen es fogjuk meg a padon latni. Hatalmas edzo es motivator. Nem mellesleg Juve jatekos volt es kimagasloan jo intelligenciaja volt a jatekhoz (nem veletlen, hogy jo edzo lett belole).

Rivendell 2014.08.27. 17:13:20

@Shyr Kahn: ő sose fogja tudni felégetni...aki 1 BL döntő után nem sokkal azt mondja,hogy segítek nektek a Seria B-ben az nem égethet fel semmit,pláne hogy játékos korában is kihajtotta a belét is.

Elmondhatom saját részről,hogy Lippi után őt tartom igazi Juve szintű edzőnek...Contenál többre tartom,volt még 1 Capell is aki 1 erős Seria A-ban nyerte volna magát halomra és nyerte is azért,de nézhetetlen volt a játékunk:(

realsequator 2014.08.27. 17:58:17

@MdewC @keshudioo @Apuleius: Legyen egy hangszigetelt pince amit csak kívülről lehet nyitni oszt nincs probléma.. Higgyé nekem... Öööö pillanat...

- Hogy mondod kincsem? Fessem be a hajadat mosogatás után? Megyek máááár...

Na itten vagyok! Szóval ott tartottunk, hogy pince! Jó sötét legyen! Neked kell hordani a nadrágot ecsém. Itthon is én hordom!! IGAZ ÉN IS MOSOM!!!!

:D :D :D :D

MdewC 2014.08.27. 18:18:37

@realsequator: :DDD

Néha abban a tudatban vok, hogy én hordom! Ez pedig így jó.

Köszönjük!! ;))

Shyr Kahn 2014.08.28. 00:25:44

@Rivendell: Felégetni a hidat a vezetőség szemében lehet, hiszen Ők a mindenkori megbízottak, akik edzőt helyeznek a csapat élére. Azt pedig lehet megtette a 2007-es hirtelen haragú szakításával, hiszen Conte kinevezésekor fel sem merült a neve... sőt az az előtti években sem, holott akkor elég nagy válságban voltunk, illetve már DD is nyilatkozta, hogy nem zárkózna el, ha újra megkeresnék. Hiába, hogy 2007-ben más volt a triumvirátus, az újak sok mindenben ugyanazt az utat járják. Így DD bár játékosként és edzőként is fenomén a szemünkben, ez lehet közel sincs így a jelenlegi vezetőség szemében. Erre utaltam, amikor írtam: "remelem nem egette fel teljesen es fogjuk meg a padon latni."

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása