Raiola: "A világbajnokság után döntünk Pogba jövőjéről"

Pogba Paul_3.jpgPaul Pogba jövője az egyik legfontosabb ügy Torinóban, hiszen a Juventus minden követ megmozgatna annak érdekében, hogy új, hosszabb és kedvezőbb feltételű szerződéssel marasztalja a fiatal középpályást, azonban a játékos ügynöke, Mino Raiola egyértelművé tette, hogy csak a nyári világbajnokság után születhet döntés az ügyben.

"Jelen pillanatban csak a játékkal foglalkozik, hogy a bajnoki küzdelemre, valamint az Európa Liga elhódítására összpontosíthasson." - nyilatkozta Raiola a Tuttosportnak.

"Nagyon sokat jelent a Scudetto megvédése, ahogy az is, hogy május közepén kupát nyerjen a Juventus Stadiumban. Az Európa Ligát a legtöbben félvállról veszik Olaszországban, de ez nagy hiba." 

"Pogba tele van motivációval. Mindent meg akar nyerni a Juventusszal, mostantól a szezon végéig. Ezt követően elutazik a világbajnokságra Franciaországgal, ez pedig elképesztő teljesítmény egy fenomenális sráctól, aki mindössze egy évvel ezelőtt nyerte meg az U20-as világbajnokságot."

Raiolát természetesen megkérdezték más klubok érdeklődéséről, illetve Pogba lehetséges távozásáról is. 

"Semmi sincsen előkészületben. A brazíliai világbajnokság végéig tapodtat sem mozdulunk majd. Úgy döntöttünk, hogy elhalasztunk minden tárgyalást az esemény utánra. Pogba egy fantasztikus világbajnokságot akar produkálni, s ezért csak a játékkal szabad foglalkoznia az elkövetkező három és fél hónapban."

"Pogba fantasztikus időszakot él meg Torinóban, s az égvilágon semmi probléma sincsen a Juventusszal. Elégedett a Juvéval, ahogyan a Juvénál is mindenki elégedett Pogbával" 

"Paulnak még hosszú szerződése van Torinóban, egészen 2016-ig. Nincs sietség, nem sürget bennünket semmi. Pogba nem fog most távozni."

"Pillanatnyilag nem akar távozni, aztán ha ő is és a Juve is kap egy őrült ajánlatot, majd közösen kiértékeljük a lehetőséget."

"Mondjuk, ha egy őrült ajánlat fut be a Real Madridtól, sokkal inkább, mint bármely másik európai élklubtól. A világbajnokság után mérlegelünk mindent, más klubok ajánlatait, ugyanúgy, ahogy a Juventus szerződéshosszabbítási ajánlatait."

"Vagyis igaz, hogy senkivel sem állok tárgyalásban Torinóban, vagy bárhol máshol. Mindent elhalasztottunk, s a Juventus tudja ezt. Megismétlem: az égvilágon semmi probléma nincsen."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr945883119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tony. 2014.03.28. 14:21:57

Kezdhetünk búcsúzkodni.

Trieszt120506 2014.03.28. 14:22:37

Benne van a pakliban, hogy a vb után az egekben lesz az ára. A franciák könnyű csoportban, és a könnyebb ágon vannak, Pogba helye a csapatban pedig megkérdőjelezhetetlen. Mellesleg elég erős az a keret, sokáig eljuthatnak.

Amúgy a transfermarkt már Vidalnál is többre taksálja az értékét. Durva.

Trieszt120506 2014.03.28. 14:23:55

Másfelől nevetségesen túl van értékelve, szóval van az a pénz. :D

Apuleius 2014.03.28. 14:24:32

@Trieszt120506: Tényleg pofátlanul gyenge csoportba kerültek a franciák, de én ennek ellenére kifejezetten nem várok tőlük semmit.

Apuleius 2014.03.28. 14:29:41

@Trieszt120506: Ezzel nem értek egyet, szerintem Pogba nincsen túlértékelve, egész egyszerűen az a kérdés, hogy mihez viszonyítunk. Ha mondjuk Neymar vagy Bale árát vesszük alapul, akkor szerintem a korosztálya talán legjobb játékosa, aki 21 évesen kétszeres olasz bajnok, U20-as világbajnok, a Juventus egyik alapembere ennyibe kerül. Elképesztő összegekről beszélünk, de látni kell, hogy az árak ebbe az irányba mozognak gőzerővel.

Domonkos Zoltán 2014.03.28. 14:53:53

Remélem minimum 80 millió ért adjuk el.
Sajnálom őt hatalmas játékos lesz belőle.
Lehet, hogy megköveztek, de ha valamit akarunk jövőre Európába akkor az ő értékesítéséből tudnánk nemzetközileg elismert játékosokat igazolni.
Szerintem a Madrid fogja vinni.
Szimpatikus srác láttam élőbe játszani amikor Sergio Ramost elküldte szotyiért a csellével!:)
Az nem volt semmi.
Szerintem le mondhatunk róla.
Ez az én véleményem.

Trieszt120506 2014.03.28. 16:03:42

@Apuleius: a franciáknál az lehet most is a gond, hogy mennyire tudnak csapatként játszani. Meggyőződésem, hogy erősebb az a keret az olaszékonál, sőt, talán a top5-be is beférne.

A Pogba dolgot meg nem értem. Kettő kivételével láttam az összes juve meccset ebben a szezonban, de én rohadtul nem látom benne azt 60-70-80 milliós ászt, mint amiról susmorognak. A szűrő feladatokat megoldja, néha meg elsül a lába. Meccsenként van 2-3 látványos csele(kb minden próbálkozására jut egy rossz is), passzolni az átlagosnál némileg jobban tud, de ennyi. Ha ő 80 milló, akkor Yaya Touré is annyi, Vidal 110, Strootman 60, Matuidi/Cabaye 40, csak hogy néhány példát említsek.

Apuleius 2014.03.28. 16:32:51

@Trieszt120506: Én nagyon kevés igazán komoly minőséget képviselő játékost látok a francia keretbe, alig hiszem, hogy igazán messzire jutnak majd a VB-n.

Hát lehet, hogy hülyén hangzik, de az árakkal kapcsolatosan lényegében úgy van, ahogy írtad. A pénzügyi határok nélküli klubok színre lépésével iszonyatosan elszálltak az árak, s szinte már az egy-két évvel korábbi árakhoz sem érdemes viszonyítani, annyira gyorsan változik minden. Én mást gondolok Pogbáról, azt látni kell, hogy egy 21 évesről van szó, aki ehhez képest hihetetlenül érett játékos, nem hiba nélküli, de ha így folytatja, a világ egyik legjobbja lehet. Szinte a semmiből robbant be a köztudatba (ezért kurva sokat köszönhet a Juvénak), s nyilván a hype is felveri az árát, de ettől még szerintem egyáltalán nem túlzó a felhajtás körülötte. Yaya Tourét egyébként én például messze nem tartom akkora játékosnak, mint ahogy többség megítéli.

Györi_Juventino 2014.03.28. 17:01:19

@Trieszt120506: +1
Jó a gyerek , de nem ennyire. El kell adni 80 ért és hozni kell helyére vkit és bal oldalara minőségi játékost és előre is egy minőségi támadó játékost. Tehát 3 minőségi embert és akkor hamar elfelejtjük a srácot.

Rivendell 2014.03.28. 17:31:17

ha valaki 80 feletti összeget ad érte,akkor el kell adni,ha a PSG akkor én maximalozálnám és simán 100-ig elmennék noha ha talán 60-at ha érhne vb után reálisan,de őket le lehet húzni a nemzetiségük miatt.

túlértékelt és olyan ügynöke van,akit fel kéne akasztani,mert 1 senkiházi pénzhajhász.

az árából bőven kijönne 2 hozzá hasonló fiatal srác.

Goku06 2014.03.28. 17:59:11

@Rivendell: "túlértékelt és olyan ügynöke van,akit fel kéne akasztani,mert 1 senkiházi pénzhajhász."
Úgy érted, hogy szakmájának a legjobbja?

rockitbaby 2014.03.28. 19:30:51

Ha már mindenképp el kell/akarjuk adni, akkor kicsit járjunk már mi is vele jól. Ki kellene használni, hogy a Reklám Margit elnöke megalomániás, és ővé kell, hogy legyen a legdrágább igaolás. Lásd most nyár Neymar - Bale eset. Szóval várjunk míg valaki - akár a Barce költ egy nagyobbat és akkor húzzuk le a Madrid-ot!

Goku06 2014.03.28. 20:08:55

@rockitbaby: Szerintem a Barca nem fog mostanság ekkorát költeni.

A Real nagy ellensége a PSG lehet ha minden idők legnagyobb összegét ajánlják Pogbáért, azt már lehet hogy a Real túl akarná szárnyalni.

És ha abból az aspektusból nézzük a dolgot, hogy nekünk utána minden komoly játékos ára 10 millióval magasabb, a legjobban akkor járnánk ha Pogba új csapata bevonna egy sztárjátékosát az üzletbe. Mert az ilyen bevonásoknál mi lennénk kedvező pozícióba, így a játékos ára még pont hogy olcsóbb is lenne (mert ők akarnak tőlünk venni)...

Viszont sajnos a PSG-ből nemnagyon tudunk kit bevonni. Így a legjobban azzal járnánk, ha a Real presztízskérdésnek tekintené, hogy nem engedheti meg hogy a PSG-é legyen a legdrágább játékos..

babo0410 2014.03.28. 20:10:31

Én meg mondok egy olyat, hogy Pogba maradni fog. A VB-t azért akarja Raiola megvárni, mert ha ott jól teljesít, akkor az értéke megnő, elképesztő ajánlatokat kaphat mind a klub, mind Pogba. Így a VB után le lehet húzni a klubot majd. De Raiola már párszor lenyilatkozta, hogy Pogba jó helyen van itt, és Pogba is nyilatkozta, h hálás Contenak, és maradna. Szerintem még maradni fog, csak Raiola is tudja jól, hogy a VB után jobb szerződést tud majd kötni, amivel ő is jobban jár sokkal.

Rivendell 2014.03.28. 21:53:40

@Goku06: senki se lenne számunkra drágább,ha elakarjuk adni akkor megy..ergo nekünk be kell vásárolni és azután eladni Pogbat,azért a csapat mögött van akkora anyagi háttér,hogy a bevásárlást előre lehessen hozni...70-80 milla nekik aprópénz 1-2 hónapig

Rivendell 2014.03.28. 21:54:57

@babo0410: minket nem fog tudni lehúzni,mert nem fogunk 10-12 millákat fizetésre adni,megjegyzem nem is szabad,mert akkor Vidal mit kérhetne 20-at?...

Goku06 2014.03.28. 21:58:18

@Rivendell: hát sajnos 0 % az esélye annak hogy előbb vásároljunk be és utána adjuk el a srácot.. A nyáron is az eladásokra vártunk és emiatt nem volt időnk középpályást venni, hogy 4 kp-val vágjunk neki a szezonnak..

@babo0410: csak akkor marad Pogba, ha Agnelli is úgy gondolja és 30-50 milliót bedob a nyári költekezésbe. Ha ezt nem teszi, akkor el kell adni Pogbát hogy legyen miből finanszírozni a csapat megerősítését..

Type-R 2014.03.28. 22:37:13

Ha már vágyálmokról beszélünk, akkor én is eljátszom a gondolattal. Ha netán eladnánk Pogbát 60M körül és 20M amúgy is lenne vásárolgatásra, valamint a felesleges játékosokat összesen 20M-ért értékesíteni tudnánk, akkor azért a 100M keret igazolásokra sok mindenre elég lehet. Ennyiért Osvaldo mellett -már ha marad- két szélsőt és egy csatárt simán lehetne hozni, mivel ez esetben 30M jutna minden egyes játékosra.

rockitbaby 2014.03.29. 06:43:39

@Goku06: Lehet, hogy a Barca nem robbant, de ne feledd el, hogy Puyol visszavonul, és sanszosan Valdes is megy - bár vannak pletykák, hogy a sérülés miatt mégis marad. De klasszis védőt, márpedig nekik az kell, nem fognak fillérekért venni. Tehát oda egy 30 misit lazán lehet kalkulálni. Mascherano-t a Napoli vinné, így is sovány a keretük, de még így, plusz Song szénája is kifelé áll. Szóval egyszer se fogadj arra, hogy nem fog költeni a Barca.

A Madrid pedig csak akkor lesz szerintem hajlandó robbantani, ha az ősi rivális is megteszi. Ebbe a PSG nem fog beleszólni. Ők maximum egy licitháborúba mennek bele, mert nekik meg az presztizs kérdés, hogy a francia jelen és jövő legjobb játékosa náluk játsszon. Ezzel talán a Madrid is versenybe szállna, de erősen kétséges.

Én ha már taktikázni kell, akkor úgy tenném, mint Raiola - egy rohadék az az ember, de marhára érti a dolgát. A VB után kell vele hosszabbítani, megemelni a fizuját. Majd a BL-ben is nagyot dobbantani, hogy tényleg menjen fel az ára, mert egy jó VB és BL után a 100 misi feletti összegek sem túlzóak, míg jelenleg igen.

Én bírom a faszikámat, remélem nem felejti el, hogy mindent nekünk köszönhet és marad még. Ha nem akkor kell ügyesen taktikázni. De egy szezont még minimum itt kell tartani, mert valamiért úgy érzem, ha meglesz a pontrekordos hivatalos 30. Scudetto, akkor a nemzetközi kupára fogunk komolyabban koncentrálni, oda meg Pogba kell!

MDaniel98 2014.03.29. 10:19:13

Most mondjam,azt,hogy Megmondtam,hogy ez lesz?

Goku06 2014.03.29. 11:25:09

@rockitbaby: Hát de védő és kapus igazolására nem fog a Barca 40-40 millánál többet költeni, az meg Bale fél lába.. 80-90 milliós igazolásuk nem lesz mostanság sztem.

Hát igen, nagyon durva ára lehetne jövőre Pogbának egy jó szezon után.. Viszont hogyan legyen jó szezon, ha nincs pénz erősíteni anélkül hogy eladnánk?
Kell egy balbekk, egy balszélső, egy jobbszélső, egy csere középső középpályás(lehet kihagyható), egy Lichti-csere, és mondjuk egy szélső csere(Menez), de lehet hogy még egy középcsatárt is hozunk (Immobile 12M)..
Ha ezeket a posztokat megerősítjük és emellett megtartjuk Pogbát, akkor tényleg mondhatjuk, hogy BL-re pályázunk. De az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy 30 millióból nem fogunk ilyen minőségben erősíteni.

Zsebbe kell nyúlni a nyáron, és akkor lehet eredmény.

rockitbaby 2014.03.29. 15:02:58

@Goku06: Ez lehet, de akkor is azt mondom, hogy ha meglesed a Neymar hivatalos bizniszt - kb 50 misi -, és a Bale üzletet - kvázi 90 misi -, akkor itt is van bőven árrés. Ha a Barca igazol egy 40 misiért, és a Real olyan játékost néz ki, aki cska sokkal többért mozdítható, akkor sem érdekli őket. Ezt kell kihasználni. Ellenben azzal egyetértek, hogy a keret komoly erősítésen kell, hogy átessen. Viszont ha azt vesszük, hogy Osvaldo 20 misibe fájna, ha megvennéknk, míg Immobile csak 12, akkor mr ott van 8 misi plusz nekünk. Ménez ingyen jönne, ott csak a fizut kell állni, és ezek máris azért árnyalják a képet. Kell balszélső, középső középpályás is, de nem Padion kategória, és kellhet egy Lichti csere is, ha nem Cáceres-t szánjuk oda. Vagy lehet Cáceres-t tökéletes joly cserének szánják. Q Vuci megy, szinte tuti. Így ha lehet, akkor őket játékos bizniszbe kel bevonni. Q-t olaszhonból, míg Vuci-t angolból vinnék, lehetne okoskodni mindenhonnan. Szerintem ezen a nyáron a keretmélyítés kell megtörténjen megint, de okosan. Cserebizniszekkel, kölcsön+opció esetleg. Mivel annyi ember kellene, hogy erre pénzt tuti nem adnak. De ne legyen igazam.

Én ettől függetlenül úgy érzem, ha meglesz a hivatalos 30 és a sInterék képébe vághatjuk esetleg pontrekorddal is, akkor már más lesz a prio. És ehhez talán igazolnak is. Olyan sok ember nem kell, de azok legyenek okos bizniszek, ne feleslegesen kidobált euró tízmilliók!

Goku06 2014.03.29. 17:19:03

@rockitbaby:
Hát igen, így mondjuk akár összejöhet. Egy 40 milliós Barca üzletre reagálva 80akat akarna adni a real..

Osvaldo túl drága, nem kell ő semmiképp sztem. Max ha meg tudnánk hosszabbítani a kölcsönvételét és ingyen maradhatna még 1 évet..

A két fiatal egy 20asba fog kerülni várhatóan.
De akkor még mindig kell egy csere Lichtinek (Cacerest Conte nem nagyon merte szélen játszatni, nem tudom miért. Bár ha 4 védős felállásra állunk át, akkor lehet hogy Caceres lesz Lichti cseréje és nem Padoin.. mert idén Caceres helyett Padoin játszott a szélen), kell akkor még1 szélső a jobb oldalra (Menez), kell egy minőségi csere a középpálya közepére (bár ha Asamoah behúzódik akkor 3 posztra ott van: Pirlo-Pogba-Vidal-Marci-Asamoah.. lehet inkább egy olyan ember kéne, aki több poszton is jó, de ha kell besegít a középpályán - mint Giaccherini annó), kell egy balszélső, ja meg persze a legfontosabb: BALBEKK!

Eladások pedig: Peluso, Padoin, a fél év alatt együtt 150 percet játszó Vuci-Q páros (áron alul), Isla, Gio(???? ha el akarják adni.. én attól is félek, hogy a végén ittmarad :S bár talán a Toronak fel lehetne ajánlani Immobiléért)
Ebből nagy bevétel nem lesz. Immobile-Berardi párost tudnánk fedezni belőle.

Viszont ebben az esetben én azt mondom, hogy Immobilét csak akkor hozzuk vissza, ha marad pénz a balbekk posztra is. Mert jó játékos meg minden, de nem hiányposztra érkezik.. Míg a 4-3-3as felálláshoz van bőven hiányposztunk (szélsők, balbekk).. Először oda legyen meg az ember. Mert ha megint meghagyjuk a balbekk posztot gyengének, akkor a köv. szezonunk is mehet a kukába.. FŐleg európában..

omlossuti 2014.03.29. 22:35:53

Osvaldot ne hogy megvegyük.. drága és öreg is, és szerintem nem annyira nagy szám 18-ért vagy mennyiért meg főleg. Giovinco meg szerintem jó cserének saját nevelés , küzdeni mindig küzd és azért tud lendületet vinni a játékba

Goku06 2014.03.30. 11:35:29

@omlossuti: Ha átállunk 3 támadóra, akkor Tevez kimegy a bal oldalra.. Kell mögé egy csere, de valószínű hogy nem sok lehetőség fog jutni annak a cserének.. És emiatt félek attól, hogy Gio marad és Tevez cseréje lesz..
Szarabb megoldás mintha igazolnánk egy jó szélsőt, de anyagilag jobban jönnénk ki. De ha ez kell ahhoz, hogy a többi posztot megerősítsük, legyen.. :S
Tevez(Gio)-Llorente(Immobile)-Berardi(Menez)... Lehet necces lenne, de olcsó.. (20M)
És legalább így maradna pénz balbekkre, és nem kéne eladni Pogbát..
Mögötte a Vidal-Pogba-Marci-Pirlo-Asamoah 5ösből 3, a védelemben pedig Lichti-Bonu-Chiellini-és a legfontosabb elem, egy balbekk.. védelembe cserének Caceres a szélen, Ogbonna és Barza középen, és a balbekknek még csere is kéne.. vagy Asamoah visszamegy balbekknek, de akkor meg a középpályán vagyunk kevesen.
Balbekkre 15öt szánnék legalább, meg a minőségi cseréket is olcsón meg lehet valósítani..

Ennyi pénzünk csak lenne..

sanyi10 2014.03.30. 12:10:53

Abbol is lehet bevetelt termelni ha nyerunk plussz a laskak mennek barmilyen penzert, nekik mar nem kell fizetes. Ugy epitkezni h eladjuk az alapembereket hulyeseg. Az nagy dolog h Torinoba lesz a donto, marketing, jegyek, jogdijak es az uefa eleg jol tejelne, de mindenkepp ha 80 ert megveszik akkor nyerunk 80at, az jo bót.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása