A Juventus montenegrói támadója nagy valószínűséggel kihagyja csapata mindkét, Trabzonspor elleni mérkőzését az Európa Ligában, valamint a Torino és Chievo elleni bajnoki meccseket, hiszen a csütörtöki edzés során kificamodott a térde.
A 30 éves játékos az edzés után azonnal átesett egy orvosi vizsgálaton, mely kimutatta, hogy a térdszalag nem szenvedett jelentős sérülést, viszont "véraláfutás volt megfigyelhető a sípcsonton és a medial meniscuson". - számol be a csatár sérüléséről a klub hivatalos honlapja.
Vučinić ebben a szezonban nem csak sérülésével bajlódik, hanem a rendszeres játéklehetőség hiánya is frusztrálja, olyannyira, hogy a januári átigazolási időszakban már csak egy lépésre volt az Inter csapatától - akik kedvéért a Zenit és Arsenal ajánlatát is elutasította -, sőt elkülönített edzéseket is folytatott Torinóban, azonban végül az üzlet meghiúsult, s a támadó a Zebráknál maradt.
A montenegrói futballista mindössze 2 gólt szerzett az idei szezonban, és a csatárok rangsorában Carlos Tévez és Fernando Llorente mögé szorult.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
MdewC 2014.02.14. 10:25:09
Egyébként meg amatőrködünk... Hol vagy Gio bazmeg??!!
devil-z 2014.02.14. 14:50:47
Lord Viktor 2014.02.14. 15:12:27
MDaniel98 2014.02.14. 20:37:16
Dehát tudjuk a Manchester Góliát volt,majd jött Dávid/David.:)