Marotta: "Pirlo hamarosan hosszabbítani fog"

Marotta Giuseppe_1.jpgA Juventus sportigazgatója, Beppe Marotta ismét megerősítette, hogy a Juventus veterán játékmestere, Andrea Pirlo hamarosan meghosszabbítja nyáron lejáró szerződését a torinói klubbal.

"Ahogy azt Agnelli elnök úr is elmondta, a Juventus Pirlo otthona." - nyilatkozta Marotta a La Gazzetta dello Sportnak. "A hosszabbítás innen már gyerekjáték lesz."

A Juventus fiatal középpályása, Paul Pogba az átigazolási pletykák főszereplőjévé lépett elő, hiszen egyre többet olvasni a Paris Saint-Germain erősödő érdeklődéséről.

"Olvastunk a PSG érdeklődéséről Pogba iránt, azonban mindeddig nem kaptunk hivatalos ajánlatot. Ha ez megtörténne, udvariasan azt mondanánk, hogy nem áll szándékunkban eladni a játékost."

A szakember bízik abban, hogy a korai Bajnokok Ligája búcsút a csapatnak sikerül majd fényes szerepléssel feledtetnie az Európa Ligában.

"Elég nagy keretünk van ahhoz, hogy győzedelmeskedjünk mindegyik sorozatban. Ugyanakkor az is igaz, hogy nagyon kevés szünet van a mérkőzések között."

"Például miután lejátszottuk a visszavágót a Trabzonspor ellen, péntek reggel érkezünk vissza Olaszországba, s vasárnap már a Milan ellen kell játszanunk a San Siróban."

Marotta szót ejtett a Juventusszal hírbe hozott spanyol támadóról, Álvaro Moratáról is.

"Úgy gondolom, hogy Morata elérhetetlen, de nem is beszéltünk róla soha a Real Madriddal."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr135764869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

neuropa 2014.01.17. 18:15:32

"Ahogy azt Agnelli elnök úr is elmondta, a Juventus Pirlo otthona. A hosszabbítás innen már gyerekjáték lesz." - Kár, hogy nem lehet mindenkit ilyen pozícióból megszerezni. Szomorú, ha mindenkinél erre vár.

The king of alibis 2014.01.17. 19:58:50

Vidal-nál is ezt mondta már nyár óta, és nem rég hosszabbított. Pogba-nál is már ezt mondja pár hónapja, de még mindig nem sikerült hosszabbítani vele. Ha a tendencia folytatódik, meg ahogy Barmotta-t ismerjük, akkor Pirlo max. a szezon végén hosszabbít, ha hosszabbít.

MDaniel98 2014.01.17. 21:02:50

@norbi9107: 1+1-et kellene neki adni,a jelenlegi feltételekkel és mindenki boldog,ha ez nem jó,viszlát.Egyszerű ez,csak nálunk bonyolítják.:)

babo0410 2014.01.17. 21:41:14

@norbi9107: Azért sajnos nem olyan knnyű egy szerződést meghosszabbítani.
Pirlo és Pogba is a pletykák alapján 4 misit kapna. Lehet, hogy pont azon megy a huzavona,hogy Pirlonak MÁR, Pogbának MÉG nem akarunk ekkora fizut adni. Mert sajna mi nem egy milliárdos csapat vagyunk, ahol a legnagyobb nevek eldönthetik mennyit akarnak keresni, csak ne menjenek el. Így nem csoda,ha hosszas huzavona van a szerződéshosszabbításoknál. Azért ez nem csak nálunk megy így. A Realnál CR szerződését is jó sokáig húzták, Roni hisztizett is miatta. Legyünk türelmesek. Én örülök,hogy nem kapkodjuk el a dolgot,mert így biztosan sokkal jobb feltételeket lehet teremteni mindkét fél részére.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása