Vidal: "Megtiszteltetés a Juventus mezét viselni"

A Juventus középpályása, Arturo Vidal, aki nemrég meghosszabbította szerződését a klubbal, további sikerekre éhes a zebracsíkos mezben, s esze ágában sincsen távozni Torinóból.

Vidal Arturo_gólöröm_5.jpg"A Juventus a világ egyik legerősebb csapata, s megtiszteltetés ezt a klubot képviselni. Valami különleges érzés fog el, amikor ezt a mezt viselem." - nyilatkozta Vidal a La Gazzetta dello Sportnak.

"A Bajnokok Ligája kiesés a pályafutásom legnagyobb csalódása volt." - tette hozzá- "Olyan keretünk van, amely a kupa elhódítására képes, nem pedig arra, hogy kiessen az első körben."

"Felejtsük el az utolsó mérkőzést, gyengén teljesítettünk a csoportmérkőzések alatt. Az első néhány találkozó idején még nem voltunk formában."

"Az Európa Liga? A torinói döntő extra ösztönzést jelent arra, hogy megpróbáljuk megnyerni. Az Európa Liga bosszú lesz majd számomra, hiszen még mindig keserűséget érzek a Bajnokok Ligája búcsú miatt."

Vidal 2011 nyarán csatlakozott a Juventushoz, s azonnal a csapat kiemelkedő kulcsjátékosává vált, azonban, meglepő módon, még így sem kerülhetett fel az Aranylabda huszonhárom várományosának listájára.

"Felraktam volna magam a huszonhármas listára, de majd megpróbálom megnyerni 2014-ben."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr305708178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The king of alibis 2013.12.25. 16:10:04

Legyen úgy Arturo. Én csak azt kívánom, hogy amíg visszavonulsz a Juve-ból, addig nyerjél pár Aranylabdát és Bl-t.

babo0410 2013.12.26. 03:42:02

Ezek szerint Vidalnak nem csak a pénz számít. Lehet, hogy a személyében, egy új legendát találtunk? Bár így lenne vele és Pogbaval, illetve majd jövő évtől Berardival is (mert remélem jövőre visszahozzuk).

devil-z 2013.12.26. 12:01:53

Jó lenne most már valamit produkálni az olasz bajnokságon kívül is, azt -feltehetőleg - harmadszorra nyerjük zsinórban mégis nagyon messze vagyunk a "világ egyik legerősebb csapata" megnevezéstől.

BL-ben már kifejezetten örülhetnek ha minket kapnak, ezzel a szégyennel ne csodálkozzunk ha nem tudjuk megtartani a kevés "sztárunkat" és újaknak eszük ágában sincs ideigazolni. (nem kell Messikre gondolni, de ha még egy Xabi Alonsonak sem vagyunk jók az már elgondolkodtató)

Goku06 2013.12.26. 12:20:10

Az a gond ezzel a zsinórban harmadik scudettoval, hogy eddig leginkább azért nem jött össze, mert akkoriban stabil BL-csapat voltunk, ahol elég komoly energiákat fordítottunk a BL-re. Ha akkoriban közünk nem lett volna a BL-hez akkor ott is simán összejöhetett volna a 3 scudetto, de mivel mi BL elődöntőzgettünk, a többiek kihasználták azt, hogy mi nem csak a scudettora kell koncentrálnunk. (És igen, akkor voltak többiek is, akik szintén a BL-ben is esélyesnek számítottak.. nem úgy léphetett valaki elő scudetto esélyessé, hogy előző évben szar volt, és nincs ott a nemzetközi kupákban.)
Így csalóka ez a történelemkönyvbe való bekerülés.

Úgyhogy emiatt egy EL-lel együtt a scudetto már tényleg elismerés lenne. Csak a scudetto kevés szerintem.

MDaniel98 2013.12.26. 20:12:32

Remélem Vidal nálunk fog megöregedni,és persze Del Piero után,de egy olyan játékosunk lesz,akiről,ha 10-20 év múlva beszélünk az unokáinknak/gyerekeinknek azt mondhassuk,hogy igen ez a legenda is nálunk játszott.:)Forza Arturo!
@Goku06: +10

ToTTy-Juve 2013.12.26. 23:12:34

Nagy parti arc a gyerek, de én picit neheztelek rá mióta a válogatott meccs után nem tért vissza azonnal. Az okát nem tudom, ezért nem kövezem meg, de már nem akkora király nálam és erre csak rátesz a műeséseivel és a sok reklamálással... ettől függetlenül tény, hogy nagy szükségünk van rá és szurkolok, hogy érje el a célját jövőre :)

Rivendell 2013.12.27. 08:20:47

nekünk megtiszteltetés a jelenléted

legyünk őszinték,miért menne el? hova menne?

BL cím? megnyerésének esélye más csapattal is kicsi,mivel sok egyforma képességű csapat van,már a Real-Barca is csak 1 csapat a többi között...minimum van 10esélyes csapat ergo nagy adag szerencse is kell,hogy pont a győztesnek lehessen tagja

pénz? nagyon kevés csapatnál fizetnek többet játékosoknak,mint neki.....nem mondhatni,hogy elmaradna fizetésben a többi posztján teljesítő top játékosoktól

Szurkolók sehol máshol nem fogják ennyire szeretni őt,mint nálunk...itt 1 legenda lehet,márpedig 1 Juventus 10-20-50-100 év múlva is Juventus lesz,mindenki ismeri a Juve legendáit...Platini-Baggio-Alex-Nedved-Trez...de 1 PSG-City-Chelsea játékost fog valaki ismerni? tudja majd mihez kötni az adott játékos nevét? soha

Vidal helyzete különös,mondhatni kölcsönös,mert Juve legendának lenni kiváltságos,mint miként most számunkra az ő játéka is

Rivendell 2013.12.27. 08:28:43

lemaradt még valami

alapvetően 1 jó mercatoval BL esélyes csapattá lehetne ezt a Juvét is tenni /az említett 10csapathoz fel lehetne könnyen zárkózni/

Goku06 2013.12.27. 12:45:27

@Rivendell: De egy -50es mercatoval lehetne utolérni ezeket a csapatokat... nem úgy, hogy pluszosan jövünk ki egy nyári mercatoból, úgy hogy még posztokra sem marad emberünk..
Jönne egy nyilatkozat, hogy "a nyáron megszopattuk magunkat azzal hogy a középpályára nem hagytunk embert, valamint 4 éve szopunk mert nincs bal oldalra emberünk.. De most tanultunk a hibáinkból, és betömjük a lyukakat a keretben."
Ezek után én talán újra elkezdenék hinni Marotta munkásságának.

Rivendell 2013.12.27. 12:50:07

@Goku06: én azt sehol nem írtam,hogy +-os mercato-t zárnánk,de hogy hasznod legyen valamiből,be kell fektetni...1Juventus esetében 50milla csak nem horror összeg,amiből 3fiatal tehetség is kijönne és ha ha csak 1válik be,már +is térült az 50milla/eladása esetén és akkor még nem is beszéltünk reklám értékről és egyéb eredmények által befolyt + összegekről

50milla még mindig akkora összeg,amit mások 1játékosra költenek,nekünk kb a teljes keret erősítésre elég lenne:D

Rivendell 2013.12.27. 12:58:08

nem az a baj,hogy nem veszünk Falcaot-Suarez-Matat,hanem hogy nem veszünk Iturbe-t-Jorginho-t és társaikat,akik ténylegesen 1 Juve számára is elérhető összegű Seria A szinten kiemelkedő tehetségek,mert itt a korukhoz mérten tényleg annak számítanak.Valszeg még őket se fogjuk tudni leigazolni,ami azért elég ciki ránk és eleve az olasz top csapatokra nézve,hogy még otthon se tudnak szemezgetni a fiatalok között,nem hogy egymástól venni befutott játékosokat:D

Goku06 2013.12.27. 13:23:51

@Rivendell: igen igen, ezt a választ a te mondandód kiegészítéseként írtam, nem ellenkezve.
50millió+ a selejt eladása és egy ütőképes kis keretet lehetne összegyúrni.
most pl Mandzukicról írnak.. ő sem rossz, de azért ő is már 27, karrierje végén jönne, már szinte mindent megnyerve..
22-23 éves játékosokra kellene figyelnünk, mert az az igazi építkezés.

meg a Serie A-t kéne lerabolnunk, de inkább minket húznak le szépen.. (anno Gio, de az Asamoah-Isla duóért is megfizettük az árat rendesen, Ogbonna is áron felül jött, Martinezért is perkáltunk rendesen...)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása