Vučinić januárban távozna?

A torinói székhelyű lap, a Tuttosport állítása szerint, a Juventus montenegrói támadója, Mirko Vučinić arra kérte jelenlegi kenyéradóját, hogy ne gördítsenek akadályt év eleji távozása útjába.

Vucinic Mirko_bajusz.jpgAz Öreg Hölgy ugyan nem tervezte, hogy bárkit is értékesítene a tél folyamán, ugyanakkor a klub elöljárói  korábban azt is leszögezték, hogy nem kívánnak olyan játékosok távozásának útjába állni, akik nem akarnak a csapatnál játszani.

Most pedig nagyon úgy tűnik, hogy Mirko Vučinić távozni akar és a Tuttosport információ szerint erről a szándékáról már hivatalosan is tájékoztatta a klubot.

A váltás hátterében valószínűleg az áll, hogy a 30 éves játékos Carlos Tévez és Fernando Llorente érkezésével elveszítette kezdő pozícióját a csapatban, ezért állandó játéklehetőségre vágyik.

A csatár iránt valószínűleg a kérők is sorban állnak, főleg annak fényében, hogy körül-belül 10 millió euróra taksálják a támadó értékét. A Manchester United lehet az egyik komoly érdeklődő, abban az esetben, ha Robin van Persie januárban elhagyja az Old Traffordot és így a Vörösök valahogyan pótolni kényszerülnek őt.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr145692785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Type-R 2013.12.14. 19:16:54

A 10 misi elég vékonyka.

Lord Viktor 2013.12.14. 19:18:23

@Type-R: Többet nem fogunk kapni érte, szerintem pont ennyit ér.
Egyébként várható volt, ő nem hajlandó padozni.

ambrobert 2013.12.14. 19:21:56

Van Persie állítólag nagyon közel volt, talán még bocsánatot is kért, hogy végül mégsem jött, szóval nem lenne nehéz meggyőzni. Nem látom akadályát annak, hogy csere plusz pénzzel megoldjuk. Tevez, Llorente, Van Persie, Q elég ütős lenne, Gio meg mehetne liverpoolba.

Goku06 2013.12.14. 19:22:17

Ennyi idős játékosért többet nemis adnék én se, viszont ha találunk egy hülyét 15-öt is kaphatunk (ahogy Matriért is áron felül kaptunk jócskán)

Vagy valami szélsőüzletbe vonnánk be.

The king of alibis 2013.12.14. 19:24:51

@ambrobert: Nem kell Persie. Lassan már ő is 30 lesz. Inkább jöjjön vissza Gabbiadini vagy hozzuk el Berardi-t.

The king of alibis 2013.12.14. 19:28:34

@Goku06: Adjunk még Vucinic mellé pár millát és hozzuk el Nani-t. De valószínűleg Conte-nak nem kéne Nani, mivel védekezni nem annyira szeret.

Györijuventino 2013.12.14. 19:38:26

Igazából ő és Q is mehet fiataloknak kell adni lehetőséget lásd Pogba.
Szerintem Zaza-Berardi tenne annyit játékhoz mint elöbb emlitettek + motiváltabbat és tudnak hova fejlődni. Zaza helyett akár Gabbiadini.
Liverpool-nak nagyon kell Marci akkor miért ne monhatnák hogy marci ér 30at + 20 millió és kérjük Suarezt!
Suareznek megérne idejönni egyszerűű okokkal meglehetne győzni pl : Bl,Végre nyerhetne vmit.

Goku06 2013.12.14. 19:42:00

@norbi9107: hát igen viszont azok a játékosok akik Conte elképzeléseibe beleférnek (tudnak védekezni), támadásban elég behatárolt kereteken belül képesek játszani. Ez mind látszik Asamoah és Lichti játékán is, gyorsak-futnak, de semmi váratlant nem képesek összehozni. A jó és kiszámíthatatlan szélsők, akikkel egy BL-meccsen lehet valamit kezdeni, pedig nem éppen a védekezőmunkájukról híresek. Ezért tényleg a 4 védős felállás kell, két szélsővédő besegít a szélen is, de a védekezéssel foglalkozik leginkább, így az előttük lévő szélsőnél nem a védekezés a legfontosabb követelmény. Így talán valami váratlant is tudunk húzni a meccseinken. Mert ez nagyon hiányzik.
Nani ebből a szempontból jó lenne, de 20 millió körül sok hasonló játékost el tudunk hozni. Nanit én egy az egyben cserélném Vuciniccel, rá nem fizetnék. (max 1-2 milliót, többet nem)

devil-z 2013.12.14. 20:03:55

Ha szerencsénk van akkor ennek a sok pletykának van valóságalapja és tényleg elmegy végre ez a nyomorult.

Az érte kapott csekély összeget hozzádobhatnánk ahhoz amit szélsőre rászánnánk, rögtön egy kategóriával feljebb keresgélhetünk.

MDaniel98 2013.12.14. 20:07:00

10 milli picit kevés azért, 12,5-ért már mehetne.De lényeg,hogy ne lássam ezt a flegma bal.faszt a pályán,ha ennek az az ára,hogy "csak" 10 milliót kapnánk érte,akkor ámen.

JUVE76 2013.12.14. 20:28:18

Esetleg Vuci-Kagawa csere????

MDaniel98 2013.12.14. 20:30:09

V@JUVE76: Várj,hívom Marottát.:))

juve28adam 2013.12.14. 20:44:20

Akármennyire is lusta és leszarja a meccsek nagy részét Vucinic, ÉN KEDVELEM! Sajnálni fogom amennyiben távozik.
Remélem a mi olasz messink ,giovinco is elhúzza a belét minél hamarabb.

The king of alibis 2013.12.14. 20:44:50

@Juventus FC 15: Marrotta-nak inkább Padoin, Peluso féle senkik kellenek.

JUVE76 2013.12.14. 21:29:24

@Juventus FC 15: Esteleg: Vuci-Javier Hernández

babo0410 2013.12.14. 23:26:46

@ambrobert: És miért csináljunk még inkább nyugdíjas klubot a csatársorunkból? Amúgy is ha jön oda vki, az csakis egy szélső lehet. Mert 4-3-3-t nem tudunk játszani. Contenak szélső kell, így ha jön előre vki, az szélső lesz. Amúgy tudása alapján semmi kifogásom RVP iránt.

babo0410 2013.12.14. 23:31:30

@norbi9107: Gabbiadinit év elején én is visszahoztam volna. De már nem mutat annyit, h visszajöjjön. Beardi kéne, de csak nyáron. Nani helyzete viszont az olasz oldalak szerint kifejezetten Conte miatt van állandó figyelés alatt. Conte szeretné a csapatában tudni.

danimester1 2013.12.15. 08:43:20

Köszönjük amit a klubért tett,de benne a tűznek a halvány szikrája sem volt meg nem hogy tűz.Benne van a korban és valóban ráfér a levegő változás.Amennyiben lehetőség lenne a MU-val cserélni pl. Nanira vagy bármilyen más csere az érdeklődő csapatokkal legyen.

GZolee80 2013.12.15. 08:55:43

Sziasztok

Vucinak már ide sem kellett volna jönnie,Rossit kellett volna bevállalnunk még sérülten is (a Fiorban elég jól tolja). Ellenben ha már téli csatár vásárlás, én rápróbálnék Lukakura a Chelsea-Everton párosnál, fél évre kölcsön venni, neki az EL/Serie A elég jó erő felmérő lehetne , és még nagy pénzbe sem kerülne a kölcsönvétele,így legalább megnézhetnénk, hogy boldogul a Serie-A-ban , és ha bevállik nyáron le lehetne igazolni egy 20-25 millióért.

Drughi Di Bianconeri 2013.12.15. 09:28:11

Mehet Isten hírével, főleg, ha még elégedetlenkedik is.
30 éves,most még kaphatunk érte valamit,talán nem annyira aljas,mint Iaquinta és Amauri ,hogy évekig a lelátón/padon rohadna a nagyobb fizuért (bár azért náluk több lehetőséget kapna).
Jómagam nem tudom kit küldenék el a Vucsi-Q-Gio 3asból,de,hogy 2őt el kell adnunk legkésőbb nyáron,az biztos !

Kételkedem abban,hogy a MU. valóban érdeklődne iránta,meg azért kicsit vicces lenne,ha RvP-t egy Vucsiniccsel akarnák pótolni.
Voltak jó periódusai,képességei alapján világklasszis játékos lehetett VOLNA,de ilyen mentalitással és 0 alázattal,szorgalommal soha nem lehet valaki nagy játékos,illetve...Ibra talán(bár 1 ideje mintha benőtt volna a feje lágya és kurva alázatosan,szorgalmasan,hasznosan dolgozik mezőnyben is),de tőle meg fényévekre van tudásban Monte Negro macsója.
Summa Summarum, kora ellenére talán Ő a legjobban eladható a 3 említett játékosunknak.
Ha a MU-t valóban érdekli (NEM),akkor én is a játékos cserét preferálnám,akár Nanira 1:1ben, akár Kagawaért némi pénz társaságában.

ambrobert 2013.12.15. 12:10:51

@norbi9107: @babo0410: az a helyzet, hogy egyrészt nincs olyan tehetséges olasz, akiből klasszis lenne, másrészt a bl szereplésünket is nagyban az határozza meg, hogy nincs bl rutinos játékosunk. BL-t pedig csak így nyerhetsz, ott SEMMIT nem ér a tehetség, így nyert a chelsea is, rutinból hozták le. Vidalnak is szokni kell, nemhogy pelusonak. Az meg a másik, hogy szinte mindenki Marottát szidta, mikor szóba kerültek a hasonló tehetségek, mert mi nem tudunk klasszist igazolni. Most lehetne. Képzeljétek el az idei szezonunkat Tevez nélkül, bele se merek gondolni.

Rivendell 2013.12.15. 12:30:41

télen nem kell ide csatár,mert abból csak félmegoldás lenne...

a szitu az,hogy kreativitás terén messze ő a legjobb a mostani csapatba:D azért ez vicces..10milla körül elkelne akkor hajrá

venember83 2013.12.15. 12:33:08

Hogy mondják szerbül, hogy "További sok sikert?"?

ToTTy-Juve 2013.12.15. 12:50:49

...csak ha ki is fizetik a következő mercatóig! :)

Goku06 2013.12.15. 13:47:27

Állítólag MU-nak jól jönne a Vuci-Marci páros..
Rooney-t megnézném a Serie A-ban :D Meg mellédobnák Nanit kölcsönbe.

2013.12.15. 15:42:00

@JUVE76: Azt lemerném fogadni ,hogy Marcit nem adjuk el januárban, de szerintem Vucit se..... Januárban nem hiszem ,hogy nagy jövés-menés lenne a BL búcsú ellenére se.

hellan (törölt) 2013.12.15. 15:43:22

Előbb a törpét szívesebben eladnám, mint Mirkot, de őt sem marasztalnám. 10 misi pont megfelelő érték jelenleg érte, good bye.

MDaniel98 2013.12.15. 15:46:10

@Bigvee: Pedig pont most lehetne a senkikért is Motta,Padoin,Pelus stb.normális pénzt kapni még,1 év múlva,már nem kapnánk értük annyit,mert mindenki 30+-os lenne.

Tony. 2013.12.15. 15:57:10

@Juventus FC 15: Ébresztő! Ahogy írod senkik. Ennek megfelelően nem is kellenek senkinek. Őket max kölcsönadni lehet, eladni nem.

MDaniel98 2013.12.15. 16:10:05

@Tony.: Mottáért elméletben érdeklődik a Zenit(Prandelli Olasz-mániás),Padoint+Pelust egy Bonaventuráért lehet,hogy eltudnánk cserélni,az atalantaiak legalább visszakapnák 2 volt kedvencüket,1-ért cserébe.Mindenki jól jár,de főleg mi.:)

MDaniel98 2013.12.15. 16:12:38

Nem Prandelli,hanem Spaletti természetesen.

Tony. 2013.12.15. 16:26:19

@Juventus FC 15: Motta már sok sok éve a nyakunkon van, még az olasz kiscsapatoknak sem kell, így légből kapottnak érzem, hogy az eurómilliókkal rendelkező Zenitnek kellene ez a "zseni".

A bonaventura-s még talán meg is állna, de nem hiszem, hogy ilyen egyszerű lenne az élet.

Minden esetre én pénzt nem várnék a helyedben ezekből a játékosokból, ha valami csoda folytán meg is venné őket valaki, akkor egyenként 1-2m a max.

A másik meg, hogy mi szurkolók selejtnek tartjuk őket, viszont több, mint valószínű, hogy Conte el sem engedné nemelyiket! Főleg Padoint, aki lassan kezdőembernek számít.

JUVE76 2013.12.15. 18:07:11

@hellan: Teljesen igazad van! Ha nem tudunk dönteni, akkor adjuk el mindkettőt.... Vuci-Kagawa csere, Gio + Isla = 20 milla zinternek eladva.

b.tom 2013.12.16. 10:39:33

vucsi mehet, viszont látásra. a 10 milla teljesen reális érte. 30 éves, mi 15ért vettük, ebben a szezonban alig játszik. a 10 a plafon amit kaphatunk érte.

2013.12.16. 23:44:27

Isten áldja! Nagyon fog hiányozni...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása