Tévez és Llorente nyilatkozik

Egy emlékezetes bemutatkozást követően, amikor is Carlos Tévez Federico Marchetti kapuját vette be első meccsén a Juventus otthonában, tegnap az argentin sztárcsatár ismét betalált, és ezúttal lényegesen fontosabb góllal ajándékozta meg csapatát a Hellas Verona ellen.

Carlos Tevez_10-es mezzel.jpgCarlos Tévez góljával hozta vissza a meccset a Juventus, miután a vendégek 1-0 arányra megszerezték a vezetést; a csatár tegnap mutatott varázslatos játéka pontosan azt a megingathatatlan elhatározottságot és vegytiszta tehetséget mutatja, aminek köszönhetően már számos Juventus szurkoló szívébe zárta őt nyári érkezése óta.

A mérkőzést követő nyilatkozatában a támadó elmondta, hogy véleménye szerint hogyan sikerült a Juventusnak áttörni a Hellas Verona védekező felállásán.

„Nehéz olyan csapatok ellen játszani, akik úgy lépnek itt pályára, hogy lezárjanak előttünk minden csatornát. Meg kell találnunk a megfelelő területeket az ellenfél játékosai között, és, amennyire csak lehet, ki kell használni az adandó lehetőségeket.”

„Keményen dolgozunk az edzéseken, és ennek az eredménye látható a pályán. Tudjuk, hogy magasak az elvárások, azonban türelemre van szükségünk ahhoz, hogy fejlődni tudjunk.”

Az argentin játékos csatártársának is szentelt egy kis figyelmet nyilatkozatában: „Nagyon örülök a sikerének, keményen dolgozik és megérdemli, hogy élvezhesse ezt a pillanatot.”

A mérkőzést követően megszólalt a Juventus másik nyári igazolása is, aki ezúttal kezdőként lépett pályára, az olasz bajnokcsapat mezében először, és saját várakozásait is sikerült felülmúlnia azzal, hogy Arturo Vidal beadott labdáját fejjel kapuba juttatta.

A győzelmet biztosító gól kapcsán a csatár a következőket mondta: „Nem számítottam arra, hogy első meccsemen betalálok. Nagyon örülök a gólnak és hogy győzelemhez segíthettem a csapatot. Általában egy kis időre van szükségem, hogy jó formába kerüljek, és tudtam, hogy sokat kell dolgoznom majd az új csapatomban részben azért is, mert az előző szezont szinte teljesen kihagytam.”

„Ezen kívül időre volt szükségem ahhoz, hogy beilleszkedjek és megtanuljam a nyelvet, az új környezetbe való alkalmazkodás pedig soha nem egyszerű feladat. Úgy érzem, hogy nagyszerűen fejlődök itt és érzem, hogy az edző bízik bennem, de annak is tudatában vagyok, hogy továbbra is keményen kell dolgoznom, hogy visszatérjek csúcsformámhoz.” - zárta nyilatkozatát rendkívül szimpatikusan a spanyol játékos.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr335529393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Drughi Di Bianconeri 2013.09.23. 14:19:16

Tevez egyszerűen hihetetlen.Eddig is az egyik kedvenc csatárom volt (kb. a 2006os VB óta), de most,hogy nálunk varázsol, kiegészülve hihetetlen mezőnymunkával és még gólokkal.A tegnapi egy nagyon szép gólja volt.Öröm nézni a játékát, akár rakkol a középpályán labdát szerezve, megjátszva, akár a 16osnál szédíti a védőket, adja a key passokat.Imádom !

Llorente végre bekerült ! 1. meccsén gólt szerzett.Ennyit számít, ha a pályán 2 csatár van.
Nagyon örülök,hogy játszhatott végre, és méghozzá hatékony játékkal hálálta azt meg.
Nem csak a gólja tetszett nekem, hanem az,hogy ugyan nem rakkol annyit,mint Tevez, de nagyon intelligens a játékhoz, és igen, még a technikája is sokkal jobb,mint pl.: egy Matrié.
Tevezzel jól megértették egymást szvsz.
Nem kérdés,hogy mennyit léptünk előre a Matri - Llorente cserével, a baszk a játék minden szegmensében, minden skilljében sokkal jobb játékos Matrinál, remélem,hogy Conte egyre többet fogja szerepeltetni, mert Vucsinics tegnap -is- katasztrófa volt.
Tevez cseréjét nem értettem, szerintem Ő még nagyon szívesen játszott volna, szerintem volt a lábában még 1 gól.
Kicsit csalóka a 2:1, reálisan sok góllal kellett volna nyernünk, a helyzeteink megvoltak, és néha egész pofásan játszottunk, elsősorban Teveznek,Pogbának és Vidalbnak köszönhetően (meg azért Llorente is olykor szépen adott bokából 1-1 passzt, 2 védő szorításában).Úgy látszik,hogy el bírjuk viselni Pirlo hígfos játékát, HA többiek közül legalább 2en ihletett formában játszanak, és van a pályán 2 csatár, akik tudnak gólt lőni.
Pogba az 1. félidőben szintén sziporkázott, érdekes,hogy amint beállt Marchisio, és neki visszább kellett lépnie Pirlo helyére, kicsit beleszürkült a mezőnybe.
Meglátásom szerint neki előrébb kell játszania, szóval ha Marci és ő is pályán van, inkább Marcinak kéne hátrébb lennie, neki úgyis inkább a védekező skilljei domborodnak ki.

mpite 2013.09.23. 15:25:13

@Drughi Di Bianconeri: Eddig nekem is úgy tűnik, Tevez a bemutatásakor nem csak a levegőbe beszélt mikor azt nyilatkozta, hogy tudja, mekkora teher a 10-es mez és képes lesz meghálálni a bizalmat! Óriási munkát végez, valami elképesztő a teljesítménye. A cseréje szerintem egyértelműen pihentető célzatú volt csak, nem csodálkoznék, ha szerdán nem is kezdene, ha valamikor van ideje pihenni, az még most van, utána jön a durva menet.

verojuventino 2013.09.23. 19:28:57

Egyet kell értenem az előttem szólókkal. Tevez óriási munkát végez, hihetetlen, amit művel az az ember meccsről meccsre. Llorrente élt a lehetőséggel, aminek nagyon örülök. A baszk szerintem bele fog jönni a játékba, azért ilyen szinten egy hónapos kihagyás is sokat számít, nemhogy majdnem egy egész szezon. Llorrente akkor lehetne még veszélyesebb, ha lenne két olyan szélsőnk, akik értelmesen tudnak beadni, mert Fernando fejjátékát talán nem kell bemutatni. Most meg fogtok kövezni, de nekem Gio játéka tetszett és megy, mint a mérgezett egér. Ha következetes akar lenni Conte, akkor Vucinicet most pihenteti egy drabig...Ha Q tavaly a viselkedése miatt mellőzve volt egy darabig, akkor a montenegrói is megérdemli a büntetést.

FinoallaFine 2013.09.23. 19:48:21

Pedig hogy féltek Carlitostól mint a tűztől :D Kellemes meglepetés, mindig azt mondtam hogy Higanyt hagyjuk menjünk rá Tevezre, a pali kihatja a belét a pályán, úgy érzem most helyre került és "balhék" sem lesznek, bár szerintem azok a balhék is felvoltak fújva és nem olyan pali ő mint amilyennek beállítják, eddig nagyon úgy tűnik hogy az csak az angol firkászok találmánya volt.

juve13 2013.09.23. 23:02:27

Egyetértek végre pozítiv hozzászólások :) Teljesen egyetértek forza Juvee

devil-z 2013.09.23. 23:11:36

@verojuventino: egyetértek minden gondolatoddal.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása