A Sport Mediaset információi szerint a milánói kék-feketék egy hét millió eurós ajánlatot kívánnak tenni a nyáron a nagy rivális, Juventus csatáráért.
Fabio Quagliarella jövője viszonylag kérdéses, mert bár rendkívül fontos gólokat lőtt csapata számára a Bajnokok Ligájának idei kiírásában, és a híresztelések szerint télen is visszautasított ajánlatokat, hogy a Juventusnál maradhasson, mégse sikerült beverekednie magát a stabil kezdőcsapatba és rendkívül ritkán kap szerepet.
A Juventus mezében Fabio Quagliarella szerezte a legtöbb gólt idén a bajnokságban, szám szerint hetet tizenhat mérkőzés alatt, azonban Antonio Conte mestert ez nem győzte meg eléggé és továbbra is rotálja a csatárait.
A Sport Mediaset úgy értesült, hogy a Torinóban kevéssé kedvelt milánóiak, akik már tavaly nyáron is megpróbálkoztak a csatár átigazolásával, már meg is kezdték a tárgyalásokat Beppe Bozzóval, Fabio Quagliarella ügynökével. A helyzet azonban korántsem egyértelmű, hiszen a játékos ügynöke nemrég úgy nyilatkozott, hogy Fabio Quagliarella fontos játékosa a torinói csapatnak és ezért nem kíván távozni.
Fabio Quagliarella húsz gólt szerzett a Juventus mezben lejátszott ötvenhat bajnokságbeli mérkőzése alatt, mióta 2010 nyarán átigazolt Torinóba a nápolyi együttestől.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.