Juventus - Juventus U23 3:0
Juventus - Juventus U23 3:0

A felkészülési időszak zárásaként a Juventus házon belül, a zebramezesek U23-as csapata elleni összecsapással tartott főpróbát a bajnoki rajt előtt. Az első csapat Paulo Dybala szép találatával már a hetedik percben megszerezte a vezetést, majd egy sokpasszos játék végén Álvaro Morata duplázta meg…

Juventus - Atalanta 3:1
Juventus - Atalanta 3:1

A Juventus az utóbbi években komoly tényezővé váló Atalanta elleni mérkőzéssel folytatta a felkészülést a hamarosan rajtoló szezonra, s a csapatkapitányi szalaggal játszó Paulo Dybala révén szerezte meg a vezetést. Az Atalanta a Luis Muriel által elvégzett büntetővel ugyan egyenlíteni tudott, ám a…

FC Barcelona - Juventus 3:0
FC Barcelona - Juventus 3:0

A Cesena és a Monza elleni győzelmeket követően a Juventus már egy nehezebb ellenféllel szemben, a katalánok klubalapítójának tiszteletére életre hívott Gamper-kupában folytathatta a felkészülődést az FC Barcelona vendégeként. A mérkőzés aligha indulhatott volna rosszabbul a zebramezesek számára,…

Monza - Juventus 1:2
Monza - Juventus 1:2

A Cesena elleni 3:1-es győzelem után a Juventus számára folytatódott a felkészülés, s a zebramezesek szombat este a másodosztályban szereplő Monza ellen mérhették fel a formájukat a Berlusconi-kupáért vívott összecsapáson. A torinóiak már a találkozó elején megszerezték a vezetést Filippo Ranocchia…

Juventus - Cesena 3:1
Juventus - Cesena 3:1

A Juventushoz két év szünet után visszatérő Massimiliano Allegri ma a Cesena elleni kora esti felkészülési mérkőzésen ülhetett le ismét a zebramezesek kispadjára, s csapata a mindössze 18 esztendős belga védő, Koni De Winter találatával már az ötödik percben megszerezte a vezetést. Az ellenfél…

Superman visszatért!
Superman visszatért!

Most már hivatalos, Clark Kent 26 év után ismét aláírt a Parmához, amint arról már több napja pletykált számos olasz sportlap. Fabrizio Romano szerint Gigi Buffon kétéves szerződést kapott, 2023 júniusáig védhet a Parma mezében, így a Parma első osztályba kerülése esetén tovább növelheti Serie A…

Köszönjük, Andrea Pirlo!
Köszönjük, Andrea Pirlo!

Andrea Pirlo egyetlen szezon után elhagyja a Juventust, jövőre Massimiliano Allegri veszi át a csapat irányítását, a Juventus pedig a megszokott közleményen túl egy pár másodperces összeállítással búcsúzik a Maestrótól, aki játékosként egyértelmű kulcsszereplője volt a Juventus felemelkedésének,…

Bologna - Juventus 1:4
Bologna - Juventus 1:4

A Juventusnak a bajnoki szezon utolsó kötelező győzelmét sikerült megvalósítani, Federico Chiesa korai gólja megadta az alaphangot a Bologna elleni meccsen, a házigazdák ezt követően pedig igencsak alárendelt szerepet játszottak, csak olykor villantak. A fiatal olasz támadó mellett Álvaro Morata és…

Díjátadó és ünneplés a győzelem után
Díjátadó és ünneplés a győzelem után

Május 19. számos vonatkozással bír az aktuális Juventus kapcsán, hiszen Andrea Agnelli 2010. május 19-én lett a Juventus elnöke, 11 éve alatt pedig a klub 19 trófeát gyűjtött be. Ugyanakkor szerdára esett Andrea Pirlo 42. születésnapja is, a játékosok pedig illő módon emlékeztek meg ezekről az…

Dybala egy Aventador megvásárlásával ünnepelte 100. gólját
Dybala egy Aventador megvásárlásával ünnepelte 100. gólját

Paulo Dybala a Sassuolo elleni meccsen megszerezte 100. gólját a Juventus mezében, 251. meccsén, és ezzel ő az első nem európai csatár, akinek ez a Juventus mezében sikerült. Az argentin csatár a Lamborghini autók rajongója, és ennek jelét adta már 2020 januárjában is, amikor gyárlátogatást ejtett…

Juventus - Inter 3:2
Juventus - Inter 3:2

A Juventus számára a szombat esti Derby d'Italia kiemelt jelentőséggel bírt, hiszen az utolsó előtti fordulót az ötödik helyen kezdő csapatnak kötelezően nyerni kellett a már bajnok Inter ellen, hogy még megmaradjanak az esélyek a jövő évi BL-szereplésre. A mérkőzésen ezúttal harcos Juventus…

Sassuolo - Juventus 1:3
Sassuolo - Juventus 1:3

A Juventus a Milan elleni megsemmisítő vereség után a Sassuolóhoz látogatott, az Öreg Hölgy fiainak pedig kötelezően nyerni kellett, ha BL-ben kívánnak szerepelni jövőre, mivel az Atalanta, a Milan és a Napoli szorgosan gyüjtögeti a pontokat az európai kvalifikációért. A mérkőzés a Juventus számára…

Serie C: Piacenza - Juventus U23 3:2
Serie C: Piacenza - Juventus U23 3:2

A Juventus U23-as csapata a szebb időket is megélt Piacenza otthonába látogatott, s remekül kezdett, hiszen már a 9. percben megszerezte a vezetést Michele Troiano fejesével. Sajnos nem sok idő marad az örömre, a 14. percben a házigazda büntetőhöz jutott, s az első próbálkozást Israel ugyan még…

Udinese - Juventus 1:2
Udinese - Juventus 1:2

A Juventus számára csak és kizárólag a győzelem és a három pont megszerzése volt elfogadható az Udinese otthonában, ennek ellenére a zebramezesek gyakorlatilag mindvégig roppant gyenge, minden elképzelést nélkülöző produkciót nyújtottak. Egy szabadrúgást követően, a teljes torinói együttes…

Fiorentina - Juventus 1:1
Fiorentina - Juventus 1:1

A Juventus számára több botlás már nem megengedhető, hiszen a zebramezesek sorsolása nem egyszerű, a harc pedig rendkívül kiélezetté vált a Bajnokok Ligája-indulást biztosító helyekért. A torinóiak vasárnap délután a szezon során gyengélkedő Fiorentina otthonába látogattak, s az első félidőben…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1920) bajnokság (3653) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1040) elemzés (40) előzetes (919) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1723) játékosokról (10477) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2550) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4500) mercato (4354) nyilatkozat (7859) Olasz Kupa (338) összefoglaló (463) pletyka (4389) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (339) video (253) Címkefelhő
süti beállítások módosítása