Motta: "A Juventusnak konzisztensnek kell lennie"
Motta: "A Juventusnak konzisztensnek kell lennie"

A januárban aggasztóan gyenge és eredménytelen teljesítményt nyújtó Juventus az Empoli elleni hazai bajnoki mérkőzéssel próbálja megtalálni formáját és begyűjteni mind a három pontot. "Azt akarom, hogy nyerjünk az Empoli ellen, ez egy fontos mérkőzés, hazai pályán, s nagyszerű teljesítményt kell…

Danilo és Fagioli eltávolítása megrengette az öltözőt?
Danilo és Fagioli eltávolítása megrengette az öltözőt?

A La Repubblica értesülései szerint a Juventusál az öltözői hangulat egyáltalán nem rózsás, sőt, egyes játékosok szeretnék elhagyni a klubot, miután a klubvezetők Danilo és Nicolò Fagioli távozását tűzték ki célnak a téli mercatóra. A lap több távozni kívánó játékosról ír, az egyike ezen…

Del Piero: „Nagy az elszántság, de kevés a minőség”
Del Piero: „Nagy az elszántság, de kevés a minőség”

A Sky szakértőjeként Alessandro Del Piero is értékelte a szerda esti teljesítményt, ami a Juventus vereségét hozta a Benfica ellen. „Az első percekben érezhető volt a kölcsönös nyomás és tempó mindkét csapat részéről, ellentámadások sorozatát láthattuk, mindkét csapat aktív volt. Utána a Benfica…

Motta: „Nem akarok kifogásokat”
Motta: „Nem akarok kifogásokat”

A Juventus szerda este vereséget szenvedett a Benfica ellen, a kétgólos vereség után Thiago Motta vállalta a felelősséget. „Úgy volt, hogy ez egy olyan este lesz, amely véget vet ezeknek az elmúlt időszakban látott teljesítményeknek, ehelyett egy újabb vereség lett a vége. Ez továbbra is negatív…

Motta: „A győzelemért lépünk holnap pályára”
Motta: „A győzelemért lépünk holnap pályára”

Thiago Motta a szerdai BL-meccs előtt beszélt a rendelkezésre álló keretről, amelyből hiányozni fog Andrea Cambiaso, ám a védő nem a játékospiaci pletykák, hanem enyhe sérülés miatt marad le a Benfica elleni meccsről. „Andrea Cambiaso nem lesz holnap bevethető, az elmúlt hetekben bokaproblémái…

HIVATALOS: Danilo elhagyta a Juventust
HIVATALOS: Danilo elhagyta a Juventust

Az elmúlt időszakban sok szó esett az idény elejétől sokat mellőzött Danilo távozásáról, s ma a Juventus bejelentette a szerződésbontást a felek között. „A Juventus Football Club S.p.A. bejelenti a közös megegyezéssel történő szerződésbontást Danilo Luiz da Silvával. Ennek a műveletnek nincs…

Guardalà: „A Juve nem védekezik elég jól”
Guardalà: „A Juve nem védekezik elég jól”

Giovanni Guardalà a Tuttojuve beszámolója szerint arról beszélt nyilatkozatában, hogy a Juventus mennyire képtelen megtartani a vezetést és hatékonyan alkalmazkodni az ilyen nagy téttel bíró találkozókhoz. „Ez olyasmi, amit már sokszor láttunk. Amikor a Juventus vezetést szerez, a csapat…

Di Gregorio: "Csalódottak vagyunk az eredmény miatt"
Di Gregorio: "Csalódottak vagyunk az eredmény miatt"

A Nápolyban elszenvedett, csalódást keltő vereséggel megszakadt a Juventus veretlenségi sorozata, s ugyan a zebramezesek ma is vezetést szereztek, a sokadik alkalom volt, amikor a csapat a második félidőben más arcát mutatja, s a passzvitással kiengedi kezéből a győzelmet. "Csalódottak vagyunk az…

Motta: "A Napoli egész héten erre a mérkőzésre készülhetett"
Motta: "A Napoli egész héten erre a mérkőzésre készülhetett"

A Juventus a Napoli otthonába látogatott, s ugyan az első félidő utolsó perceiben megszerezte a vezetést a frissen igazolt Kolo Muani találatával, a második félidőben nyújtott passzív teljesítményével átengedte a mérkőzést a házigazdának, amely végül fordítani tudott, s ezzel megszakította a…

Motta: "Holnap jobbnak kell lennünk az ellenfelünknél"
Motta: "Holnap jobbnak kell lennünk az ellenfelünknél"

A Bajnokok Ligájában elért döntetlent követően a Juventus szombat este a listavezető Napoli otthonába látogat, azzal a szándékkal, hogy megakassza Antonio Conte csapatának lendületét. "A két új igazolás beilleszkedése nagyon jól halad. A csapat a megfelelő módon végzi a munkát, s mindenki…

Kolo Muani: „Legjobban középcsatárként érzem magam”
Kolo Muani: „Legjobban középcsatárként érzem magam”

Randal Kolo Muani hétvégén már a Napoli ellen pályára léphet, átigazolásának mai hivatalossá válásával pedig a klub munkatársainak adott interjúja is közkinccsé lett: „Nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek ennél a legendás klubnál. Büszke vagyok arra, hogy ezeket a színeket viselhetem, és…

Locatelli: „A mai meccsből többet kihozhattunk volna”
Locatelli: „A mai meccsből többet kihozhattunk volna”

A Brugge elleni döntetlen után Manuel Locatelli is értékelt, és egyben a Napoli elleni hétvégi meccsről is beszélt a Sky Sport számára. „Nehéz meccs volt, szerintem nagyon jól felkészült csapat ellen léptünk pályára, eléggé zártan játszottak, de koncentráltan fejtettek ki nyomást. Azt hiszem, ez…

Motta: „A csatárok jobban kell segítsék a csapatot”
Motta: „A csatárok jobban kell segítsék a csapatot”

Thiago Motta a Brugge elleni döntetlen után kritikát fogalmazott meg a támadókkal szemben, miután a Juventusnak nem sikerült betalálnia a belga csapat kapujába. „Mindegyik csapat, amelyik idejött, gondban volt egy olyan csapat ellen, amelyik nagyon jól védekezik és kompakt marad. Nem szenvedtünk,…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1920) bajnokság (3653) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1040) elemzés (40) előzetes (919) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1723) játékosokról (10477) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2550) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4500) mercato (4354) nyilatkozat (7859) Olasz Kupa (338) összefoglaló (463) pletyka (4389) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (339) video (253) Címkefelhő
süti beállítások módosítása