Marchisio: „A Juventusnál mindenki górcső alatt van”
Marchisio: „A Juventusnál mindenki górcső alatt van”

A Juventus második tétmeccsére készül Igor Tudor vezetésével, és a vasárnapi római mérkőzés előtt Claudio Marchisiót kérdezte a Tuttosport az Öreg Hölgy idei évéről. „A változások mindig pozitívak, legalábbis elvileg, de következetességre van szükség. Ezt a mindennapi munkával és a héten…

Pjanić: „A Juventusnál hiányzik középről egy fontos ember”
Pjanić: „A Juventusnál hiányzik középről egy fontos ember”

Vasárnap este a Roma a Juventusszal csap össze a forduló egyik legrangosabb, és mindkét csapat számára igencsak fontos meccsén, s ennek apropóján az Il Tempo munkatársai Miralem Pjanićot kapták mikrofonvégre. „Ebben a pillanatban a Roma kétségkívül stabilabb csapat. A Juve azért váltott edzőt, mert…

Bia: „Cambiaso célja, hogy segítse a Juve felemelkedését”
Bia: „Cambiaso célja, hogy segítse a Juve felemelkedését”

Giovanni Bia, Andrea Cambiaso ügynöke a Tuttomercatowebnek nyilatkozott nemrégiben, s ebben természetesen beszélt a játékost övező átigazolási pletykákról is, de egyelőre nem tartja fontosnak ezeket. „Andrea Cambiaso remekül kezdte a szezont, csodálatos teljesítményekkel. Aztán volt ez az óriási…

Tudor: „Nagyon elégedett vagyok”
Tudor: „Nagyon elégedett vagyok”

Igor Tudor a Juventus győztes meccse után mosolygósan nyilatkozott, főleg mivel a riporterek felvetették, hogy ő is valamennyire hozzájárult a gólhoz, hiszen Teun Koopmeiners gyors bedobásához ő labdaszerzőként segédkezett. „Köszönöm.” - mosolygott az edző a DAZN műsorában. „Nagyon elégedett…

Játékosnyilatkozatok a Genoa elleni győzelem után
Játékosnyilatkozatok a Genoa elleni győzelem után

A Juventus a Genoa csapatát fogadta, és a parádé elmaradt, de az 1-0-ra megnyert meccs után a meccs embere, Kenan Yıldız, illetve Manuel Locatelli és Khéphren Thuram mosolyogva nyilatkozott. „Ez lett volna a karrierem legszebb gólja? Igen, az egyik legszebb volt, remélhetőleg normális gólokat is…

Tardelli és Buffon beszélt Tudor kinevezéséről
Tardelli és Buffon beszélt Tudor kinevezéséről

A Juventusnál komoly változás következett be, hiszen Thiago Motta helyére a vezetőség a szezon végéig Igor Tudort nevezte ki, s erről a váltásról is elmondta a véleményét Marco Tardelli és Gianlugi Buffon. Az egykori középpályás a La Stampa számára nyilatkozott, s a váltást nem kérdőjelezte meg,…

Giuntoli: „Tudor lesz idén az edzőnk”
Giuntoli: „Tudor lesz idén az edzőnk”

Cristiano Giuntoli is megszólalt Igor Tudor bemutatkozó sajtótájékoztatóján, s a sportigazgató azzal kezdte, hogy köszönetet mondott a Juventust március közepéig vezető Thiago Mottának. „Szeretnék köszönetet mondani Thiago Mottának és stábjának az itt töltött idő alatt tanúsított…

Tudor: "Megtiszteltetés a Juventus edzőjének lenni"
Tudor: "Megtiszteltetés a Juventus edzőjének lenni"

A Juventus ma az ilyenkor megszokott sajtótájékoztató keretében mutatta be új vezetőedzőjét, a Thiago Motta helyére kinevezett Igor Tudort. "Először is szeretném megköszönni az igazgatóknak és az egész klubnak ezt a lehetőséget. Számomra megtiszteltetés a Juventus edzőjének lenni, mindent bele…

Motta: "Hálás vagyok a Juventusnak"
Motta: "Hálás vagyok a Juventusnak"

A Juventus a szezon lezárulta előtt menesztette vezetőedzői tisztségéből Thiago Mottát, s a klub ma hivatalos honlapján tolmácsolta a távozó szakember búcsújának szavait. "Minden akadályhoz elszántsággal és azzal a vággyal közelítettem, hogy minden egyes nap tovább fejlődjek. Hálás vagyok a klub…

HIVATALOS: Tudor váltja Mottát
HIVATALOS: Tudor váltja Mottát

A mai napon megérkezett a hivatalos bejelentés is, Thiago Mottát a vezetőség felmentette szolgálatai alól, az új edző pedig Igor Tudor. „A Juventus FC bejelenti, hogy a klub felmentette Thiago Mottát a felnőtt férfi csapat edzői posztjáról. A klub szeretné megköszönni Thiago Mottának és minden…

Fagioli: „Láthatatlan voltam Motta számára”
Fagioli: „Láthatatlan voltam Motta számára”

Nicolò Fagioli nemrégiben a Corriere dello Sport számára nyilatkozott, s természetesen részletezte távozásának okait is.   „Sírtam a Juventus miatt. A végén, amikor úgy döntöttem, hogy távozom, megkönnyebbülve éreztem magam. Thiago Motta számára láthatatlan voltam, és végül decemberben úgy…

Bernardo: „Nem akartam távolmaradással tiltakozni”
Bernardo: „Nem akartam távolmaradással tiltakozni”

A Juventus Atalanta elleni veresége, a csapat teljesítménye és a klubvezetők viselkedése annyira felbőszítette a Juventus ultrákat, hogy az Öreg Hölgy meccseit bojkottálják a szurkolók, és a Fiorentina otthonában, a vendégek számára fenntartott nézőtéren egyetlen bianconero szurkoló állt.…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1930) bajnokság (3688) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1055) elemzés (40) előzetes (924) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1738) játékosokról (10574) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2567) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4550) mercato (4407) nyilatkozat (7924) Olasz Kupa (338) összefoglaló (472) pletyka (4429) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (351) video (262) Címkefelhő
süti beállítások módosítása